filmelemzés
Időcsapda – A történelemtanítás kihívásai a szakgimnáziumokban
Szakgimnázium, pár méterre Budapest egyik legforgalmasabb főútjától. Itt gépészetet, informatikát és ügyviteli ismereteket tanulnak a diákok. 10 évvel ezelőtt ezen a helyen, a Rákos-patak partjától nem messze ért az a
Az első történelmi filmeposz: Egy nemzet születése (1915)
Akinek alkalma nyílik átvizsgálnia az Egyesült Államokban egy nagyobb könyvesbolt kínálatát, csodálkozva fedezi fel, hogy az amerikai polgárháború történetéről ugyanannyi könyv kapható, mint az amerikai történelem más korszakairól együttvéve. A
Maximus bosszúja – A Gladiátor című filmről történészszemmel
Időnként születnek műfajteremtő – vagy műfaj-újrateremtő – filmek, ám még közöttük is ritkaságszámba megy, amikor az anyagi és közönségsiker általános szeretettel és szakmai elismeréssel társul. Ilyen alkotásnak tekinthetjük Ridley Scott
Az alpesi James Bond – Helmut Zilk a filmvásznon
A két világrendszer határán, Kelet és Nyugat egyik legérzékenyebb érintkezési pontján található Bécs – a különböző szolgálatok fellazítási–nyitási tevékenységének a Monarchia korába visszanyúló központjaként – kiemelt szerepet játszott és
Public History az ítélőszék előtt – A Tagadás című filmről
A film egyik kezdő jelenete 1994-ben játszódik, amikor egy döntően egyetemisták számára szervezett rendezvényen (Atlantában) bemutatták Deborah Lipstadt amerikai történésznő akkoriban megjelenő könyvét a holokauszttagadás jelenségéről. Az esemény nem egy
A Honfoglalás című filmről történészszemmel
Rohanó világunkból egy gondolkodó ember számára fájdalmas módon hiányzik az elmélyülés. Magyar őstörténészként és magyar emberként egyaránt örvendetes számunkra, hogy Koltay Gábor filmjét nem jellemzi a felületesség. Ellentmondásai leginkább az
A film mint forrás: A Sacra Corona
Sokan lehetnek köztünk olyanok, akik történelmi filmek, regények alapján alkotnak magukban képet a múltról. Az efféle műalkotások nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a régi korok világa élményszerűvé váljon számunkra. Fontos azonban
Dunkirk mítoszai – Christopher Nolan filmje történészszemmel
Christopher Nolan háborús mozija alighanem a legjobban várt háborús film a Ryan közlegény megmentése óta. Miközben a sajtó szinte egyöntetűen pozitívan értékelte a filmet, és a háborús film megújításáról beszélt,
Pszicho-western a második világháború utáni Magyarországon – az 1945 című film történészszemmel
A Moszkva teret és a Senki szigetét is jegyző Török Ferenc már sokszor bizonyította, hogy ért a hangulatfestéshez és a jellemábrázoláshoz. Legutóbbi filmjében azonban egy igen kényes témához nyúlt: a
„A szakasz” Afganisztánba megy – a 9. század című film történészszemmel
A Szovjetunió afganisztáni háborúja – ellentétben az Egyesült Államok sok szempontból hasonló vietnami konfliktusával – nem bővelkedik filmes feldolgozásokban. Az afgán konfliktust bemutató első valóban realisztikusnak és hitelesnek szánt háborús