Honismeret
Párhuzamos útinapló Kazinczy rabságáról
A Kazinczy Ferenc Társaság rendkívül látványos és rendhagyó kötettel lepte meg az érdeklődő közönséget, amikor közreadta az író hat és fél éves rabsága során megtett közel háromezer kilométeres utaztatását végigkövető
A kanizsai sörfőzés kora újkori kezdetei
Nagykanizsa egyik legsikeresebb vállalkozása a kanizsai sörgyár volt. Az 1892-ben alapított cég több mint 100 éves fennállása során országos ismertségre tett szert, termékei pedig igen népszerűek voltak. Emiatt kötik a
Magyarok szovjet munkatáborokban
Az Érdről és környékéről a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt honfitársaink emlékére rendezett tudományos előadóülést a Magyar Földrajzi Múzeum Szabadulás nélkül címmel. Lendvai Timár Edit tervezésében nyílt meg erről a témáról 2015.
Ötszáz év bortörténet – Ismertetés
Csoma Zsigmond A reformáció borai és virágai című, 2017-ben megjelent könyve témaválasztásának aktualitását a reformáció 500. évfordulója adja. A cím − ahogyan az előszóban is megfogalmazódott – átvitt és konkrét
Rákóczi Zsigmond, a kultúrapártoló és zsoltárszerző fejedelem
A művelődés, műveltség fontosságával a magyar történelem kiemelkedő személyiségei mindig is tisztában voltak. Gondoljunk csak Mátyás király Corvináira, humanista tudósaira, a visegrádi reneszánsz udvar társaságára, vagy később Balassi Bálintra és
A dohányzással összefüggő jogszokások rövid története
A népi jogélet kutatói hosszú időn át nagy figyelmet fordítottak egy-egy település jogviszonyainak, közösségi normáinak vizsgálatára. A kutatás ilyen esetben a közigazgatástól a közvélemény büntetésekig terjedt. A főleg jogászokból és
A múzeumalapító Nagy Iván tudományos munkássága
A XIX. századi magyar művelődéstörténet a polihisztorok korszaka volt: ők többféle tudományághoz értettek, és mindegyikben maradandót alkottak. A hazai közgyűjtemények szempontjából meghatározó szerepet játszó Rómer Flóris természettudósból lett régész. Hatni
Kétszáz éve született gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia
„Homlokán a legnagyobb fájdalom mártírkoszorújával, szívében az összeomlott családi boldogság véres romjaival, úgy állt a későbbi nemzedék előtt a határtalan tisztelet Niobe-szobor, mely hazájának gyásszal és dicsőséggel, tépett zászlókkal, tört
A szlovéniai magyarság virtuális nemzetiségi múzeuma
A szlovéniai magyarságról az él a köztudatban, hogy a kárpát-medencei magyar közösségek közül az egyik legjobban támogatott, anyagi eszközökkel legjobban ellátott határon túli közösség. A kevés információval rendelkező külső szemlélő
A szarvasi Mini Magyarország – Makettpark a történelmi Magyarország közepén
A Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarország makettpark Európa legújabb makettparkjaként 2013. április 10-én nyílt meg a város történetének egyik legnagyobb magánerős beruházásaként. A szarvasi Mini Magyarország létrehozását a klagenfurti Minimundus