A kanizsai sörfőzés kora újkori kezdetei

Nagykanizsa egyik legsikeresebb vállalkozása a kanizsai sörgyár volt. Az 1892-ben alapított cég több mint 100 éves fennállása során országos ismertségre tett szert, termékei pedig igen népszerűek voltak. Emiatt kötik a helyi sörfőzés kezdetét a dualizmus kori fejlődő magyar gazdaság hőskorához. Azonban e történet évszázadokkal korábbra, a XVI. századra vezethető vissza. Írásomban a kanizsai sörfőzés legrégebbi fennmaradt írásos emlékeit fogom bemutatni.

A cikk az Újkor.hu és a Honismereti Szövetség együttműködésének keretében kerül újraközlésre. Kanász Viktor jegyzetekkel ellátott tanulmánya olvasható a Honismeret 2018. évi 4. (augusztus) számában.

Amikor a Kanizsai család 1532-ben férfiágon kihalt, a gazdag örökséget Nádasdy Tamás kaparintotta meg azzal, hogy feleségül vette a fiúsított Kanizsai Orsolyát. Ekkor a későbbi nádor egy olyan gazdaságilag prosperáló, fejlett egyházi intézményrendszerrel rendelkező mezővárost és várat szerzett meg, amely a régió egyik meghatározó kereskedelmi központjának számított.

Kanizsa szerepe azonban az ezt követő évtizedekben megváltozott. Az Oszmán Birodalom dunántúli előrenyomulása, és Szigetvár 1566-os eleste hatására a békés település lassan egy háborús övezet közepén álló, folyamatosan fenyegetett végvár lett. Az özvegyen maradt Kanizsai Orsolya a török fenyegetettség és a megnövekedett hadi kiadások miatt elcserélte a várat és a várost I. Miksával. Így 1568-ban királyi kézre került a vár, amely a Dráva és a Balaton közti terület legfontosabb erődítményeként nem csak Nyugat-Magyarországot, hanem a belső-ausztriai területeket is védte. A vár ekkori kapitányai nem tudták megakadályozni az uradalom és a környék falvainak folyamatos pusztulását.

A jelentős birtokokkal rendelkező kanizsai uradalom az állandó harcok következtében annyira elpusztult, hogy Kanizsán és a hasonló helyzetű magyar végvárakban borhiány lépett fel. Az élelemellátását nem lehetett helyben intézni, kénytelenek voltak központilag megoldani.

Az élelmezési helyzetet súlyosbította a katonák jelentős száma. A végvári katonaság ellátási problémáinak megoldása végett I. Miksa elrendelte, hogy az élelmezési főbiztos Magyaróváron létesítsen olyan sörfőzdét, amelyből szükség esetén Győrt, Komáromot és Tatát is el lehet látni nagyobb mennyiségben.

Kanizsán a helyi katonaság ellátása végett pedig 1568. augusztus 26-án, tehát még a vár királyi kézbe kerülésének évében külön sörfőzde építését rendelte el az uralkodó. Ezt követően 1575. március 29-én I. Miksa király Jobst Schörner kanizsai uradalmi számvevő számára adott utasításában kötelezte őt, hogy a vár szőlőinek számontartása mellett gondoskodjon a sörfőzéshez szükséges tűzifa kivágásáról és elszállításáról. Úgy tűnik, hogy a sörfőzde a század végéig működött, ugyanis 1598. augusztus 26-án I. Rudolf arra utasította Samuel Wißmillner kanizsai uradalmi és élelmezési ellenőrt, hogy a számvevővel és az élelmezési tiszttel együtt gondoskodjon a sörfőzéshez szükséges dolgokról, azaz a komlóról és az árpáról, a sörből – amit az uralkodó és az Udvari Kamara által megállapított áron köteles kimérni – származó jövedelmet pedig írja a bevételek közé. Előírták továbbá, hogy amennyiben a sörből hiány lenne, forduljon a számvevő mellett az élelmezési főbiztoshoz.

A várban sörfőzés céljára kialakítottak egy külön helyiséget, az ún. sörházat. Minderről a század egyik utolsó kanizsai várkapitányához, Haym Kristófhoz köthető protokollum-kötetek miatt tudunk, amelyeket a nagykanizsai Thúry György Múzeumban őriznek. Ezekben találjuk meg az Udvari Haditanács által Haymnak 1595. június 6-án Bécsben írt utasítás másolatát, amelyben többek közt a várban lévő sörházból az üres hordók átszállításához járul hozzá. Az épület pontos helyét is ismerjük: egy 1600 előtt készült, a bécsi Hadilevéltárban őrzött, a várat, valamint a várost ábrázoló alaprajzon ugyanis a vár keleti részén, a középkori kastélytól délre találunk egy épületet, amelynek a Preuhauß, azaz sörház nevet adták. E sörfőző tevékenységnek minden valószínűség szerint Kanizsa 1600. évi török ostroma vetett véget, aminek következtében – mivel sem az 1601-es, sem pedig az 1664-es keresztény ostrom nem járt sikerrel – a település 90 évre oszmán fennhatóság alá került.

Tehát megállapíthatjuk, hogy a sörgyár megalapítása előtt több mint háromszáz évvel, 1568. tájától kezdve a XVI. század végéig főztek már sört Kanizsán a helyi magyar és német végvári katonaság számára. Bár mindez nem folytonos a későbbi sörgyárral, azonban jelenlegi tudásunk szerint innentől számolhatjuk a kanizsai sörfőzés kezdeteit, amely így legalább 450 éves múltra tekint vissza.

Felhasznált irodalom:

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára E 156 – a. – Fasc. 027.

Thúry György Múzeum, Okmánytár 72.1.3.

Bagi Zoltán Péter: Vázlat a császári hadsereg élelemellátásáról a tizenöt éves háború időszakában. In: Tudomány és hagyományőrzés. Szerk.: Berecz Mátyás, Petercsák Tivadar. Eger, 2008. 103–119.

Benda Borbála: Étkezési szokások a 17. századi főúri udvarokban. In: Idővel paloták. Magyar udvari kultúra a 16–17. században. Szerk.: G. Etényi Nóra, Horn Ildikó. Budapest, 2005. 491–510.

Dominkovits Péter, Pálffy Géza: Küzdelem az országos és regionális hatalomért. A Nádasdy család, a magyar arisztokrácia és a Nyugat-Dunántúl nemesi társadalma a 16–17. században (2. rész) Századok, 144. (2010) 5. 1085–1120.

Kenyeres István: Uradalmak és végvárak. A kamarai birtokok és a törökellenes határvédelem a 16. századi Magyar Királyságban. Budapest, 2008.

Méri István: A kanizsai várásatás. Kiadásra előkészítette és az előszót írta: Kovalovszki Júlia. Budapest, 1988.

Müller Veronika: Thury György kanizsai kapitánysága. [H. n.], 1972

Nyáry Albert: A modenai Hyppolit-codexek. III. Hyppolit udvartartása. Magyarország erkölcsi és műveltségi viszonyai a XV. század utolsó s a XVI.-ik első negyedében. Századok 6. (1872) 5. 287–305.

Sarusi Kiss Béla: Élésmesteri és tizedutasítás a XVI. század második feléből. Élelemelosztás és tizedszedés Murányban. Fons 9. (2002) 1–3. 203–226.

Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig. In: Nagykanizsa városi monográfia I. Szerk.: Béli József, Rózsa Miklós, Rózsáné Lendvai Anna. Nagykanizsa, 1994. 215–424.

Kanász Viktor

Ezt olvastad?

Az agnadellói csata – Kísérlet Velence hatalmának megtörésére

A második itáliai háború folyamán az 1503. évi cerignolai és gariglianói csaták után, amelyekben a Gonzalo de Córdoba, a Gran

X