New York
A Valentin-napi mészárlás
Az 1920-as évek Chicagóját az erőszak és a kegyetlen bandaháborúk jellemezték. Az alvilági leszámolások tetőfoka az 1929-ben, Szent Valentin napján elkövetett mészárlás volt, amikor Al Capone kiiktatta legnagyobb vetélytársának csapatát.
(Űr)Repülőgép-hordozó Manhattan partjainál – Az Intrepid Vízi-, Légi- és Űrmúzeum
Az Amerikai Egyesült Államok Pearl Harbort követően nagyfokú hajóépítési programba kezdett. Ebben több repülőgép-hordozó is készült, amelyek végigharcolták a háborút, s később is szolgálatot teljesítettek az amerikai haditengerészetnél. Ezek a
Nemzetközi terrorizmus és az Al-Kaida – beszélgetés Barta Róberttel szeptember 11-ről
2001. szeptember 11-én olyan terrorcselekmény történt, amely az egész nyugati világot felforgatta. Mi állt ennek a hátterében, s miként játszott szerepet a nemzetközi terrorizmus? Barta Róberttel, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi