Vatikán
Kukucskáló-könyv
Jelen könyvismertető címét nem én adtam. Somorjai Ádám – aki a könyv megszólaltatottja – néhány hónappal ezelőtt említette meg nekem, hogy hamarosan megjelenik egy kötet, amely bepillantást enged igen kalandos
Szentté avatások és bíborosi kongregációjuk története
A szentek tisztelete nem a római katolikus vallás és egyház sajátossága. A világvallások közül a latin és görög rítusú keresztény (római katolikus, keleti katolikus és ortodox) egyházakhoz hasonló módon a
A trianoni Magyarország a Vatikán szemével
Hogyan látta a Vatikán az 1920-as évek Magyarországát? Ehhez nyújt adalékokat a Lorenzo Schioppa nuncius politikai jelentéseiből (1920–1925) címmel megjelent kiadvány, ami október 1-jén került bemutatásra az Eötvös Loránd Tudományegyetem
II. János Pál – a pápa, aki átvezette az egyházat a harmadik évezredbe
A lengyel II. János Pál pápa kétségtelen, hogy a pápaság közel két évezredes történelmének valaha élt legnépszerűbb és egyik legnagyobb alakja. Majd’ 27 esztendős pontifikátusa alatt nagy történelmi változásoknak tanúja,
XII. Piusz pápa iratainak megnyitása
Több éves várakozás után idén március 2-án a Vatikán megnyitotta XII. Piusz pápa levéltárait. A pontifikátusának (1939–1958) éveiben összegyűlt hatalmas mennyiségű bustákban és fasciculusokban felelhető dokumentumai szabadon elérhetővé váltak a kutatók
Vatikáni kutatás a koronavírus árnyékában – XII. Pius frissen megnyitott fondjai
Tóth Krisztina, az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport kutatója jelenleg önkéntes karanténban van itthon, de megosztotta velünk első benyomásait XII. Pius 2020. március 2-án megnyitott vatikáni fondjairól. Március 1-je
Vatikáni Titkos Levéltár. Élt 400 évet?
Ferenc pápa L’esperienza storica kezedetű, motu proprio formájában 2019. október 22-én kiadott apostoli levelében a Vatikáni Titkos Levéltár nevét (Archivio Segreto Vaticano) Vatikáni Apostoli Levéltárra (Archivio Apostolico Vaticano) változtatta. Az
Heti Ajánló 2019/41.
Változatos tudományos programok kaptak helyet e heti kínálatunkban, rendkívül érdekes rendezvényeket ajánlunk a figyelmetekbe a határainkon innen és túlról is. Október 7., hétfő 17.00-tól folytatódik a Clio Intézet Budapest Főváros Levéltárával
A „kiengesztelődés”: Mussolini, az Apostoli Szentszék és a lateráni szerződések
A római Szent Péter Bazilikába széles, oszlopsorral szegélyezett utca vezet, amely a Via della Conciliazione, azaz a Kiengesztelődés útja nevet viseli. Az út a lateráni szerződések megszületésének állít emléket, amelyeket
Emlékkonferencia II. János Pál pápává választásának 40. évfordulóján
Negyven esztendővel ezelőtt, 1978. október 16-án választotta meg a konklávé Karol Józef Wojtyła lengyel bíborost a Római Katolikus Egyház 264. egyházfőjének. Elődje tiszteletére a II. János Pál nevet vette fel,