Joseph Ratzinger: a történelem tanúja

Csütörtökön helyezték végső nyughelyére az óév utolsó napján elhunyt XVI. Benedek emeritus pápát. Az 1927-ben született Joseph Ratzinger testközelből élhette meg korának történelmi pillanatait. Nemcsak jelen volt a történelemben, hanem gazdag életművével alakította is azt. A 95 éves korában elhunyt korábbi egyházfővel a 20. század egyik fontos tanúja távozott.

A nagyszombaton született Ratzinger fiatalkorát a nemzetiszocializmus terjedő ideológiája árnyékolta be. Ennek ellenére 1939 húsvétján belépett a traunsteini kisszemináriumba, amit pár hónap múlva – a világháború kitörése miatt – el kellett hagynia. A háború eszkalálódását követően először bátyját, Georgot, majd őt is elérte a katonai szolgálat. A háború mély nyomott hagyott a későbbi pápában, aki testvérével így fogalmazott:

„Az évek, amelyeket a katonai szolgálat rabságában töltöttünk, lehetőséget adott számunkra, hogy hivatásunk szépségét és nagyságát mélyebben megértsük […]”.

XVI. Bendek 2010-ben. Forrás: Wikimedia Commons

Szemináriumi tanulmányait csak a háborút követően tudta megkezdeni. A tudományos pályafutását Nyugat-Németországban kibontakoztató Ratzinger pontosan látta az ország keleti részének drámáját. Az NDK-ba egyetemi tanári felkérést kapó és azt elfogadó Otfried Müller – akitől később Ratzinger átvette a freisingi professzori széket – döntését így méltatta: „Nem volt könnyű döntés Németország felfelé törő nyugati részét jólétével és szabadságával együtt felcserélni az anyaország szovjet megszállás alatt levő területével, ami akkor – még sokkal inkább, mint később – hatalmas börtönnek tűnt.”

XVI. Benedek az utolsó pápa, aki személyesen vett részt a történelmi jelentőségű II. Vatikáni Zsinaton. Köln akkori érseke, Josef Frings bíboros teológiai tanácsadójaként érkezett a zsinatra. Frings bíboros tagja volt a zsinat elnökségének is, így a fiatal Ratzinger mélységében látott bele a tanácskozás folyamataiba. Zsinati peritusként kapcsolatba került a korszak nagy teológusaival, többek között Karl Rahnerrel és Henri de Lubac-kal is. A reformok támogatójaként később belátta, hogy a zsinathoz fűzött remények nem minden tekintetben teljesültek. A zsinaton keletkezett dokumentumokban azonban olyan lehetőséget látott, amely az Egyház jövőjét alakíthatja. Pápaként is a zsinat örökségének védelmezője maradt.

Az 1968-as diákmozgalmak forradalmát a tübingeni egyetemen tapasztalta meg: „Az egzisztencializmus szétesett, a marxista forradalom pedig lángra lobbantotta az egész egyetemet, és alapjaiban rendítette meg azt.” E tapasztalatok után elhagyta Tübingent és a regensburgi egyetemen vállalt professzori megbíztatást, amelytől 1977-es érseki kinevezése szólította el. A Klerusblatt című német katolikus lapban megjelent egyik utolsó – már emeritusként írt – tanulmányában is nagy figyelmet szentelt az 1968-os események elemzésének.

II. János Pál pápa (balra) és Joseph Ratzinger bíboros. Forrás: Vatican Media

1981-ben II. János Pál pápa kinevezte Ratzinger bíborost a Hittani Kongregáció prefektusává. Már magát a kinevezést is vonakodva fogadta el, majd többször megkísérelt visszatérni a kutatói munkához. Végül elődje egyik legszorosabb munkatársaként egészen haláláig mellette maradt. A tudósélethez mindig is visszavágyó Ratzinger bíborost II. János Pál halálát követően már mindenki a legesélyesebb pápajelöltek között tartotta számon, így nem volt nagy meglepetés, amikor 2005. április 19-én XVI. Benedek néven kilépett a Szent Péter Bazilika erkélyére. Joseph Ratzinger személyében 500 év után választottak a bíborosok ismét német pápát.

Pápasága alatt több történelminek mondható eseményre reagált. Megválasztása után alig három hónappal megjelent első könyvében kifejtette álláspontját a kontinens keresztény gyökereit megtagadó európai alkotmány tervezete kapcsán. Igaz, ebben a könyvében még bíboros korában mondott beszédeit gyűjtötték össze. 2009-ben azonban már Róma Püspökeként fogalmazta meg a Caritas in Veritate kezdetű enciklikáját, amelyben a 2000-es évek közepének gazdasági-pénzügyi válságára reflektálva fejtette ki az Egyház társadalmi tanítását.

2013-as váratlan lemondásával merőben új helyzetet teremtett a modern Egyház számára. Közel 600 évvel XII. Gergely pápa lemondása, és több mint 700 évvel V. Celesztin pápa távozása után XVI. Benedek mindössze a harmadik pápa, aki lemondott hivataláról. Ugyan ismerünk a 20. századból több olyan pápát, aki feltételes lemondást fogalmazott meg, valamint a kánonjog is fogalmaz meg szabályokat a pápa esetleges lemondására, XVI. Benedek emeritus pápasága azonban egyedülálló az Egyház történetében. Nyolc éves pápaságát követően ugyanis még kilenc évet töltött visszavonultan a Vatikán szívében. Ennek az időszaknak a tapasztalata normalizálhatja és felgyorsíthatja a nyugalmazott pápákra vonatkozó kánonjogi szabályozást.

XVI. Benedek a ravatalon. Forrás: Wikimedia Commons

Nem csak a kánonjogászoknak jut feladat: gazdag életművének, történelmi szerepének feldolgozása komoly munka a jövő kutatói számára.

Jancsó András[i]

 

[i] Az NKE EJKK Vallás és Társadalom Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa. Doktori kutatásában Joseph Ratzinger politikai gondolkodás vizsgálja. Az MCC PhD Program résztvevője.

Források:

Pfister, Peter: Geliebte Heimat – Papst Benedikt XVI. und das Erzbistum München und Freising. München, 2011.

Joseph Ratzinger: Életutam. XVI. Benedek pápa önéletírása (1927–1977). Budapest: Szent István Társulat, 2005.

Peter, Seewald: XVI. Benedek. Egy élet. I. kötet. Budapest: Szent István Társulat, 2021.

 

Ezt olvastad?

A nagyformátumú és karizmatikus egyházfő, II. János Pál pápa halála után a korunk legjelentősebb katolikus teológusaként számon tartott Joseph Ratzingerre