A numerus clausus és annak fogadtatása – Recenzió
A VERITAS Történetkutató Intézet a trianoni békeszerződés és a numerus clausus (1920) elfogadásának 100. évfordulójára emlékezve 2017-ben indított el egy kutatási projektet. Ennek egyik eredménye a 2018-ban megjelent Trianon és a magyar felsőoktatás című munka első kötete, ami 16 szerző művét tartalmazza a trianoni békeszerződés előtti és utáni felsőoktatás történetéből. A tanulmányok fő fókuszában az 1920-ban elfogadott XXV. törvénycikk (a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról) és annak hatása áll.
A tanulmánykötet igen mozgalmas időszakot vizsgál. 1918-ban véget ért az első világháború, Magyarország a trianoni békeszerződés végett területének 2/3-át vesztette el. Forradalmak söpörtek végig az országon, 1919-ben kikiáltották a Tanácsköztársaságot, ami később megbukott. A korábban fajsúlyos nemzetiségi kérdés mellett egyre erőteljesebben jelentkezett a magyar állam homogenizáló törekvése a politika különböző színterein. A magyar felsőoktatás ebben a bizonytalannak tűnő időszakban kezdte meg önálló működését, amire rányomta bélyegét a korábban felgyülemlett feszültségek és a meg nem oldott kérdések. A felsőoktatással foglalkozó törvények az egységesítés jegyében megpróbáltak „mesterséges” arculatot nyújtani a fragmentálódott oktatási szférának. A már említett 1920: XXV. törvénycikk értelmében korlátozták a felsőoktatásba felvehető nemzetiségi hallgatók és nők létszámát. Az okot a háború során feltorlódott évfolyamok jelentették, ami miatt a hallgatók közül többen küzdöttek anyagi gondokkal, illetve egyes pályák túlzsúfolttá váltak. Az okok felsorolása alapján természetesen érthető, hogy miért fordultak egyesek a létszámkorlát bevezetésére a felsőoktatásban. Ezt később az 1928-ban elfogadott XIV. törvénycikk kiegészítette a hadiárvák és harctéri szolgálatot teljesítők körével, illetve kiemelik a „nemzethűség és erkölcsi megbízhatóság” követelményeit.

A számos tanulmány közül olvashatunk például az 1900–1901 fordulóján életre hívott keresztmozgalomról, annak létrejöttéről és résztvevőiről. Mások a délvidéki magyar nyelvű iskolarendszer felszámolását veszik górcső alá a tanárok és a diákok szemüvegén keresztül. Szintén az oktatásban résztvevőkre alapozva kerül bemutatásra a debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem szociológiai háttere és az itt tanulók gazdasági nehézségei. Ennek során az egyetem vezetésének kölcsönt kellett felvenni, hogy biztosítani tudják a hallgatók elhelyezését. A kevésbé szerencsés diákok és oktatók pedig szinte ingáztak a harctér, a katonai szolgálat és az iskola falai között.
Batalka Krisztina tanulmányában végigkíséri a különböző létszámkorlátozások alakulását Magyarországon az első világháború előtt, különös tekintettel a Műegyetemen. Itt először engedélyezték a nők felvételét, majd korlátozó intézkedéseket vezettek be ellenük a feltorlódó évfolyamok miatt. A korlátozások célja a tehetséges és „keresztény erkölcsi alappal” bíró hallgatók bevonása volt, ami közvetve az izraelita hallgatók létszámának rovására történt. Ez a fajta numerus clausus, vagyis „zárt szám” már 1919 decemberében megfogalmazódott a Műegyetemen, ami végül 1920 februárjában valósággá is vált. Ebben már szerepelt az a kitétel, miszerint a hallgatókat felekezeti és nemzetiségi alapon is korlátozni kell, hogy így a magyar nemzetiségű jelentkezők kerüljenek többségbe.

Veszprémy László Bernát tanulmánya a korabeli zsidó sajtót szemlézi, hogy azok milyen módon fogadták és kommentálták a törvénycikk elfogadását. Az írás a sajtón túl igyekszik parlamenti felszólalásokat is megszólaltatni, hogy így átfogóbb képet kaphassunk a korszak politikai szereplőinek tevékenységéről. A zsidóságon belül különböző módon reagáltak a törvényre. A neológ zsidóság sajtója kifejezetten tragédiaként élte meg a nemzetiséggé minősítést, illetve hogy ezzel hátrányba kerültek a felsőoktatásban. Az ortodox zsidóság érzékelve a hátrányos megkülönböztetést mégsem esett kétségbe, hanem igyekeztek kihozni a legtöbbet a helyzetből. A magyarságuk hangsúlyozása mellett elkötelezték magukat a kedvezőtlenné váló körülményekhez való alkalmazkodás mellett.

A tanulmányok legnagyobb erénye, hogy egy viszonylag jól taglalt és feldolgozott eseményt képesek voltak úgy tálalni, hogy azok végkifejlete nem minden esetben egyezzen. A különböző narratívák összehangolását a szerkesztők inkább az olvasóra bízzák, a tanulmány szerzői nem kívánnak állást foglalni egyik vagy másik megközelítés mellett. A tanulmányok különböző fókuszuk mellett szigorúan történeti forrásokon alapulnak, amivel tovább árnyalhatják a kérdéssel foglalkozó szakmai diskurzust.
A többször idézett törvénycikk például a nőket és a nemzetiségeket kívánta visszaszorítani a felsőoktatásban, azonban a zsidóság bevett felekezetnek minősült, így rájuk ez elvileg nem vonatkozott volna. A politikai viták háttérében több esetben fellelhető személyi indíttatások és számítások egyesek szerint nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy a zsidóságot egyetlen tollvonással nemzetiségi státuszba helyezzék. Erre kitűnő példa lehet Bernolák Nándor életútja, akit 1919 áprilisában letartóztattak a Tanácsköztársaság emberei, aki később a törvény vitájában miniszterként és képviselőként is többször felszólalt.

A zsidók nagyszámú jelenléte a felsőoktatásban egyesek szemében negatív érzéseket keltett, míg mások az asszimiláció egyik legfőbb csatornáját látták benne. Az ellenérzéseket többen az 1919-es eseményekhez és különösen a Tanácsköztársasághoz kötötték, így a „zárt számot” vélhették jogos és igazságos büntetésnek is, ami a zsidóság ellen irányult. A különböző, egymást kioltó érvrendszerek hátterében azonban mindig is az emberek álltak, ami több tanulmány szövegéből jól kirajzolódik.
Összegezve úgy gondolom, hogy a tanulmánykötetben szereplő munkák új vizsgálati szempontok bevonásával vizsgálták a numerus clausus és a magyar felsőoktatás kapcsolatát. Véleményem szerint a megkezdett munka jó alapot jelenthet későbbi részletkutatások és nagymonográfiák számára egyaránt, hogy ezzel közelebb kerülhessünk egy oktatástörténeti és egyben politikatörténeti esemény jobb megértéséhez.
Dergez Ildikó
A kötet adatai: Trianon és a magyar felsőoktatás I. kötet. Szerk. Ujváry Gábor, Ligeti Dávid. (VERITAS Könyvek 15.) Budapest, VERITAS Történetkutató Intézet, 2018. 376. oldal.
Ezt olvastad?
További cikkek
„Nem mondhatom, hogy kommunizmust, mert ezt senki nem akarja…” – Mit szerettek volna a munkástanácsok 1956-57-ben?
Csalódni fog, aki kezébe veszi a Gulyás Martin: „Szocializmust akarunk, de magyar úton” – Munkástanácsok 1956-1957-ben című munkáját. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötet ugyanis nem csupán az 1956-os forradalom […]
Beethoven zsoldosai – A Wagner-csoport
Az orosz „privát katonai kontraktort”, a Wagner-csoportot az utóbbi időben elég komoly érdeklődés övezi, köszönhetően a már több mint egy éve zajló orosz-ukrán háborúnak, amelyben a szervezet zsoldosai szerepet vállalnak. […]
Tényszerűen a leírhatatlanról – Witold Pilecki lovassági kapitány auschwitzi jelentése
A holokauszt a második világháború egyik legborzasztóbb fejezete. A felfoghatatlan emberi könyörtelenség csúcspontja, az állam által előírt tömegmészárlás és népirtás definíciója. Mivel igen mély nyomot hagyott az emberiség kollektív emlékezetében, […]
Előző cikk
„Szerinted engem is a kocsimmal fognak eltemetni?” – A Provincia című filmről
A Provincia című, régészeti témájú magyar rövidfilmet 2014-ben adta közre Kárpáti György Mór. A fiatal rendező, aki ekkor még a Színház– és Filmművészeti egyetem hallgatója volt, diplomafilmjeként egy olyan témát […]