Séták a Parlament körül – Kupolalátogatás, vörösterror, 56-os emlékhelyek
Idén ősszel is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket az Országgyűlés – idén a műemlékvédelem és az 1956-os forradalom a kiemelt téma; a hatvanadik évfordulóval összhangban. 2016. szeptember 17-18-án is megtekinthető A magyar törvényhozás ezer éve című kiállítás, amely időrendben mutatja be a magyar parlamentarizmus kialakulását a kezdetektől a rendszerváltozásig. Ezen kívül különféle tematikus sétákon is részt lehet venni, melyek teljesen ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek.
Kép forrása: oroksegnapok.hu
A választható programok között találunk kibővített parlamenti sétát, melynek során a látogatók megnézhetik az országház díszlépcsőházát, kupolacsarnokát, alsóházi társalgóját és üléstermét, a Vadásztermet, valamint betekintést nyerhetnek a Munkácsy-terembe is.
A kupolatúra keretében a látogatók megismerhetik az Országház kupoláját, s jó idő esetén gyönyörködhetnek a páratlan kilátásban is. Az alagsori séta elsősorban az építészeknek és az épületgépészeknek kínál igazi kuriózumot. De van Kossuth-téri séta és falfestészeti séta is – hiszen az Országgyűlés épülete valódi művészettörténeti kincsesbánya.
A történelem iránt érdeklődőknek talán a Vörösterror az Országházban séta lehet igazán izgalmas, hiszen ennek során mindazokat a helyszíneket bejárhatják, ahol a Parlament épületén belül a tanácsuralom idején berendezkedett a bolsevik típusú diktatúra.
Kép forrása: Wikipedia
Megtekinthető mindezek mellett az Országházban működő könyvtár, az Országgyűlési Múzeum Kőtára, s az ’56-os forradalom kapcsán a Parlament-környéki emlékhelyet tekinthetik meg az érdeklődők szakszerű vezetés keretében. A Kulturális Örökség Napjainak idei rendezvényén a gyerekekre is gondoltak a szervezők: ők egy játékos, interaktív vezetés keretében nézhetik meg az Országház különböző részeit.
Ezt olvastad?
További cikkek
A Kanadai Magyarságtudományi Társaság 2024-es konferenciája
A Kanadai Magyarságtudományi Társaság (Hungarian Studies Association of Canada) a legnagyobb magyarokat tömörítő humán és társadalomtudományi tudományos szervezet az országban. Minden évben rendeznek konferenciát a kanadai Humán Kongresszus keretei között. […]
Görgey-kör Délután: A napóleoni háborúk hadművészete
Nyílik már az iskola kapuja… Az új tanévvel az új évad is elkezdődött a Görgey-kör Délután programsorozatban. A Görgey-kör és az NKE HHK Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék közös szervezésében […]
Helyszíni beszámoló a brigetiói katonai fürdő régészeti feltárásáról
2024. augusztus 14-én a Komáromban, brigetiói legiotábor ásatásán lezajlott a 2001 óta minden évben megrendezett nyíltnap, amely során a látogatók szakmai vezetés mellett megtekinthetik az adott ásatási szezonban feltárt lelőhelyeket […]
Előző cikk
Gulág – Rendhagyó történelemórák Debrecenben
A Gulág Emlékév kapcsán az ország több pontján különbözőképpen emlékeznek meg a több mint hetven éve elhurcolt magyarokról. Mai cikkünkben ezek közül a Járom Kulturális Egyesület programját mutatjuk be, egyúttal […]