Színészből elnök: Ronald Reagan és elnöksége

Ronald Reagan az Amerikai Egyesült Államok negyvenedik elnöke volt 1981 és 1989 között. A színészből lett elnök pályafutását Magyarországon jellemzően a hidegháború lezárásában játszott szerepe, valamint a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés nevű programja miatt ismerjük. Azonban személye és elnökségének időszaka számos olyan eseményt rejt, amelyek kulcsfontosságúak nemcsak az Egyesült Államok, hanem több ország történetének szempontjából is. Életéről 2024 augusztusában új film jelent meg, emiatt szeretnénk a filmet megnézni tervező és a téma iránt érdeklődő olvasóknak egy kis betekintést nyújtani ebbe a korszakba.

Ronald Reagan megválasztása előtti élete

Ronald Reagan 1911. február 6-án született az illinois-i Tampicóban egy szegény, alkoholista cipőkereskedő fiaként. Apját nem egyszer kellett ágyba segítenie, amikor az a kelleténél többet ivott. Ezen kellemetlen körülmény ellenére Reagan idillinek írta le ifjúkorát. Futball- és baseballcsapatokban játszott, iskolai darabokban szerepelt, még vízimentő is volt, aki állítólag 77 embert mentett meg a vízbefulladástól. Tanulmányait a középiskola elvégzése után abbahagyta, majd sportriporternek állt. 1937­­­­­­­­­­­­­­­­-ben rávették, hogy vállalja el egy rádióbemondó szerepét a Love Is on the Air című filmben. Sikeres szereplése után 1964-ig több mint ötven filmben szerepelt, amelyekben általában a főszereplők legjobb barátait alakította. A második világháború idején sem került messze a filmes világtól. Katonai oktatófilmek készítésében vett részt, mert rövidlátása miatt nem szolgálhatott a seregben.

Ebben az időszakban ismerkedett meg első feleségével, az Oscar-díjas Jane Wymannel. Két gyermekük született, Maureen 1941-ben és Christine 1947-ben, aki a születése utáni napon elhunyt. Továbbá a pár 1945-ben örökbefogadott egy fiút, Michaelt. Wymannel 1948-ban elváltak, majd Reagan érdekes körülmények között megismerkedett Nancy Davis-szel. Történt ugyanis, hogy Reagan volt az elnöke a filmszínészek szakszervezetének és Nancy hozzá fordult segítségért, mert neve felkerült a hollywoodi feketelistára. Erre a listára azon színészek nevei kerültek fel, akik valamilyen kapcsolatban voltak kommunista szervezetekkel. Ez az 1950-es évek Amerikájában – ahol az élet minden területén folyt a kommunisták üldözése – azt jelentette volna, hogy Nancy színészi karrierjének vége. Csakhogy őt összekeverték egy másik Nancy Davis-szel és ezt a félreértést szerette volna megbeszélni Reagannal. Első találkozójukat két év udvarlás követte, majd 1952-ben házasodtak össze. Két gyermekük született: Patricia és Ronald.

Reagan a filmszínházi pályából kiöregedve showműsorokban lépett fel, majd a General Electric nagyvállalat műsorainak házigazdája lett. Politikai beállítottsága érdekesen alakult. Először a Demokrata Párt támogatója volt, majd 1962-ben felszólalt a szabad vállalkozásokért és a kormányzat gazdasági beavatkozása ellen. Ezután már a Republikánus Párthoz csatlakozott. 1964-ben támogatta Barry Goldwater republikánus elnökjelölt kampányát, majd a pártban rávették, hogy induljon Kalifornia kormányzói tisztségéért.

Egy sikeres kampány után 1967-ben el is nyerte a tisztséget és egészen 1975-ig birtokolta azt. Kormányzóként csökkentette az állami kiadásokat, valamint a szociális támogatásra jogosultak körét, azonban a támogatás összegét felemelte. Ezek az intézkedések megosztották a közvéleményt. Egyesek szerint megoldotta Kalifornia költségvetési problémáit, míg mások szerint ezek a lépések rontottak a szociális intézmények, mint például az alapoktatás színvonalán. De számos népszerű döntést is hozott. Például engedélyezte, hogy a rabokat házastársaik meglátogassák és megvétózott egy törvényt, ami kitiltotta volna a homoszexuális tanárokat az iskolákból.

Neve mind az 1968-as, mind pedig az 1976-os elnökválasztáson felmerült. Végül 1980-ban a Republikánus Párt őt jelölte az elnöki posztra, amit el is nyert, így ő lett az Egyesült Államok negyvenedik elnöke. A konzervatív jobboldali Reagan győzelmét több tényező is elősegítette. Egyrészt – színészi múltjának köszönhetően – kiváló kommunikátor volt, aki önbizalmat, erőt, humort és kedvességet sugárzott a választók felé. Másrészt a győzelmét korábbi elődje és ellenfele, Jimmy Carter hibáinak, valamint az 1970-es évek válságainak is köszönhette.

Ronald Reagan belpolitikája

Reagan és politikus társai a kormányzást az úgynevezett „új jobboldal” irányzata mentén próbálták megvalósítani. Ez az irányzat több gondolatkört egyesített, amik kritikusak voltak az állami szociálpolitikával, a gazdaság állami ellenőrzésével kapcsolatban. Továbbá támogatták a fegyverviselés szabadságát, az ima iskolai bevezetését, az adók csökkentését.

Utóbbira szerintük azért volt szükség, mert az adócsökkentés kedvez az üzleti életnek, ezáltal fellendíti a gazdaságot, bátorítja a tőkeberuházást, így növelve a szövetségi bevételeket. Míg az állami szabályozásokat fel kell oldani a gazdaságon belül, vissza kell vezetni a szabadpiacot, a társadalmi segélyekre jogosultak számát csökkenteni kell. Így a kormányzatnak több pénze marad, amivel meg tudja teremteni a kiegyensúlyozott költségvetést, valamint gazdasági gondok nélkül a katonai erőt. A sajtó ezt a fajta gazdaságpolitikát reaganimics–nak nevezte. Valójában viszont a Reagan-adminisztráció a Friedrich August von Hayek és a Milton Friedman által kidolgozott neoliberális gazdaságtan téziseit igyekeztek a gyakorlatba ültetni. Ők a fentebb már említett intézkedéseket tartották hatékonynak a gazdasági válság leküzdésére.

A tervezett adócsökkentéseket a Kongresszusban egy váratlan és Reagan életében is meghatározó esemény hatására sikerült megszavaztatnia. Ez pedig nem volt más, mint az ellene 1981. március 30–án elkövetett merénylet a washingtoni Hilton Hotelnél. Reagan megválasztása után kilenc héttel itt mondott beszédet az Amerikai Munkásszövetség – Ipari Szervezetek Kongresszusán, amikor hat lövés dördült el. Az elnököt egy, a gépkocsija golyóálló üvegéről lepattanó lövedék találta el, ami három centiméterre állt meg a szívétől. Az életmentő műtét után az elnök fokozatosan felépült. A merénylő – min általában a hasonló merényletek esetén – egy a társadalomba beilleszkedni nem tudó, pszichés zavarokkal küzdő személy, John W. Hinckley volt. Ő a gyilkossággal egyébként Jodie Foster színésznőnek szeretett volna imponálni, akibe szerelmes volt.

Mindenesetre a merénylet utáni együttérzés légkörében a Kongresszus elfogadta az elnök adócsökkentési tervét, ami 25 százalékkal csökkentette a személyi jövedelemadót, vállalatok adózásán könnyített, redukálták a népjóléti intézkedéseket, valamint az infláció leküzdésére az egekbe emelték a kamatlábakat. Eközben nőttek a katonai kiadások.

 A reaganimics nyolc éve vegyes eredményt hozott. Igaz ugyan, hogy az infláció elérte az 1967 óta legalacsonyabb szintet (1984–re 4 százalék lett), de az amerikai munkanélküliségi ráta elérte a 11 százalékot, és ez a későbbiekben is csak alig mérséklődött. A magas kamatlábak miatt sok millió munkahely vesztette el a tőkéhez jutás lehetőségét. Ez pedig hozzájárult egyes térségek iparának megszűnéséhez. A gazdaság eredményei is rendkívül egyenlőtlenül oszlottak el. A kongresszusi költségvetési hivatal adatai szerint ebben az időszakban a közepesen keresők nyereségre tettek szert, a legkevesebbet kereső harminc százalék jövedelme csökkent, a leggazdagabb tíz százaléké 41 százalékkal nőtt, míg a felső egy százaléké 87 százalékos növekedést produkált. A fehér és fekete amerikaiak jövedelme között nőtt a különbség, utóbbiak esetében a munkanélküliség 12 százalékról 21 százalékra emelkedett. Reagan legsúlyosabb öröksége az államadósság volt. 1989-re a felgyűlt államadósság 2,6 milliárd dollárra nőtt. Tehát kormányzata nem váltotta be a felelős pénzügyirányításhoz fűződő ígéreteit.

Ronald Reagan külpolitikája

Ronald Reagan Európában és Magyarországon is a külpolitikában kifejtett tevékenységei miatt ismert, ahol kifejezetten konzervatív és nacionalista volt. Úgy gondolta fel kell adni a korábbi elnöki adminisztrációk megbékélési politikáját, mert ennek leple alatt a szovjetek nukleáris paritást értek el. A korábbi elnöki adminisztrációk ezzel csak hátráltatták a szabad világ harcát a szovjet „globális offenzíva” ellen. Ezért keményen, a megfelelő módszerek birtokában akart fellépni az általa a „gonosz birodalmának” nevezett országgal szemben. Szerinte Amerika célja nem a feszültségek enyhítése, hanem az ideológiai keresztes hadjárat és térítés volt. Ugyanakkor Henry Kissinger szerint Reagan meg volt arról győződve, hogy a szovjeteknek minden előítélete az Egyesült Államokkal szemben a tudatlanságból fakad. A konfliktus pedig a kommunisták megtérésével fog végződni, miután azok belátták tévedésüket. Ha pedig ez megtörténik, beköszönt a megbékélés kora. Céljait viszont konfrontáció útján akarta elérni. Küzdeni akart a szovjet geopolitikai nyomás visszaszorításáért, valamint olyan fegyverkezési programot kívánt beindítani, ami stratégiai és gazdasági teherré változtatja a szovjet törekvéseket.

Az utóbbi törekvés megvalósítását szolgálta a katonai kiadások évente 12 százalékos növelése, továbbá 1983–ban a csillagháborús terv (Star Wars) elnevezésű fegyverfejlesztési program elindítása. A híres atomfizikus, Teller Ede által is támogatott – hivatalos néven Stratégiai Védelmi Kezdeményezés – lényege az volt, hogy a földi és a világűrbe telepített lézereszközök megsemmisítik az Egyesült Államok területe fölé érkező rakétákat. A terv megvalósíthatóságát ugyan sok tudós kétségbe vonta, de Moszkvában nagy riadalmat keltett. A szovjetek ennek hatására, belátva technológiai hátrányukat, fokozatosan feladták a fegyverkezési versenyt.

Eközben az amerikaiak a szovjet geopolitikai nyomás letörésére elkezdtek egy olyan politikát folytatni, amit ma Reagan-elvként ismerünk. Ennek lényege, hogy az amerikai kormányzat támogat minden olyan mozgalmat, amik ki akarják szabadítani országaikat a kommunista befolyás alól. A Reagan-kormányzat ennek szellemében pénzügyi segítséget nyújtott a lengyelországi Szolidaritás mozgalomnak, még több fegyvert – köztük a szovjet helikopterek lelövésére alkalmas – Stinger rakétákat az afganisztáni mudzsahedineknek, illetve az angolai antikommunista erőknek.

A leghíresebb ilyen támogatás ügye azonban a közép-amerikai Nicaraguához köthető. Az Egyesült Államok-párti Somoza-rezsimet 1979-ben egy marxista csoport, a sandinisták buktatták meg, akik ellen a volt Somoza-rezsim hívei, a kontrák kezdtek gerillaháborút. A kontrákat a Reagan-kormányzat képezte ki, illetve látta el utánpótlással. Kegyetlenkedéseik miatt az amerikai Kongresszus fellépett és 1984-ben befejezték a kontrák támogatását. Mivel viszont a Reagan-adminisztráció továbbra is szerette volna támogatni a kontrákat, pénzre volt szüksége. Ezt úgy oldották meg, hogy az elnök nemzetbiztonsági tanácsa tervet készített a pénzügyi probléma megoldására. Az Egyesült Államok fegyvereket adott el a vallási fundamentalista Iránnak, amely ezért közvetített a libanoni terroristák által fogva tartott túszok szabadon engedéséért. Amíg az Irántól kapott pénzt az Reagan-adminisztráció a nicaraguai kontráknak adta. Az ügy 1987-ben tárult fel teljesen és a Kongresszus létrehozta a Tower-bizottságot az ügy kivizsgálására. Az elnök tagadta bűnösségét és a bizottság sem talált rá bizonyítékot, hogy valójában mennyit tudott az egész ügyről. Mindenesetre ez a botrány jelentősen visszavetette Reagan népszerűségét és ezen csak az elnöksége végén a Szovjetunióval megkötetett fegyverzetkorlátozási egyezmény változtatott.

A nyolcvanas években az amerikai–szovjet nagyhatalmi kapcsolatok romlottak. Az 1982-es genfi fegyverzetkorlátozási tárgyalások nem vezettek eredményre. 1983-ban a szovjetek ok nélkül lelőttek egy szovjet területre betévedő dél-koreai utasszállító gépet, majd a Szovjetunió bojkottálta az 1984-es Los Angeles-i olimpiát is. Áttörést ebben a viszonyban csak Mihail Gorbacsov 1985-ös hatalomra kerülése hozott, akinek időre volt szüksége politikailag és gazdaságilag összeomlóban lévő országának megújításához. 1985 novemberében Genfben a két vezető egyezményt írt alá a tudományos és kulturális kapcsolatokról. Az 1986-os reykjavíki találkozójuk már nem volt sikeres, mert amikor Gorbacsov garanciát kért a csillagháborús terv tíz évre való felfüggesztéséről, Reagan ehhez nem adta beleegyezését.

Végül az 1987-es washingtoni csúcstalálkozó hozott áttörést. Itt megállapodtak a rövid és közepes nukleáris rakéták teljes arzenáljának leszereléséről. Az 1988-as moszkvai találkozójukon abban is megegyeztek, hogy huszonnégy órával előre jelzik a ballisztikus rakéták kilövését. Az egyezmények ugyan nem érintették a világ nukleáris arzenáljának 95 százalékát, köztük a nagy hatótávolságú nukleáris rakétákat sem, mégis affelé mutattak jelek, hogy az enyhülés egy évtized után ismét megindult.

A szovjetek pedig ezt követően kivonultak Afganisztánból (1989), majd fokozatosan feladták kelet-közép-európai pozícióikat is. 1991 decemberére pedig a Szovjetunió felbomlott, a hidegháború véget ért. A kérdés viszont felmerült: ebben Reagannak mekkora szerepe volt?

Véleményünk szerint lényeges, de nem kizárólagos. A Szovjetunió az 1980-as években több belső problémával küzdött. Az afganisztáni háború megtörte a Vörös Hadsereg legyőzhetetlenségének státuszát, a szovjet gazdaság technológiailag lemaradt a nyugatitól, Gorbacsov reformjai is alapjaiban rendítették meg az országot. Azonban a Stratégiai Védelemi Kezdeményezés volt az, ami tárgyalóasztalhoz ültette a szovjeteket. Reagant a beszédei is ikonná tették, mert állást foglalt a „vasfüggöny” lebontása mellett és a kommunista diktatúrák felszámolásáért. Erre jó példa az 1987. június 12–én a berlini falnál elmondott beszéde, amiben annak lebontását kérte Gorbacsovtól („Mr. Gorbachev, tear down this wall!”) vagyis jelképesen a hidegháború végét.

Ronald Reagan kései élete és megítélése

Ronald Reagan utódjának – egykori alelnökének – George H. Bushnak a beiktatása után kaliforniai birtokára, majd a Los Angeles-i Bel Airbe vonult vissza. Megnyitotta a Ronald Reagan Elnöki Könyvtárat és közzétette emlékiratait. 1994. november 5-én levélben búcsúzott el az amerikai néptől, miután kiderült, hogy Alzheimer-kórban szenved. Ez a betegség végzett vele 2004. június 5-én Los Angelesben.

Öröksége a bel és külpolitikában – mint arra többször utaltunk – nagyon megosztó. A gazdaságpolitikája előnyös volt a magasabb vagyoni kategóriába tartozóak számára, de a szociális állam nagy mérvű feladásával csak a hátrányosabb helyzetűek boldogulását nehezítette meg. A munkanélküliség és a pénzügyek területén a kormányzat nem sok sikert könyvelhetett el. Egyedül az infláció mérséklés volt számottevő eredmény.

A külpolitika területén is ugyanilyen megosztó a személye. A kelet-közép-európaiak a szovjet uralom megtörőjeként tekintenek rá, míg például a nicaraguaiak egyfajta elveszett évtizednek látják ezt az időszakot, amikor az USA nem hagyta őket kormányozni. A Gorbacsovval folytatott tárgyalásai szintén korszakos jelentőségűek, mivel előrevetítették a hidegháború végét. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy Reagan erőteljes antikommunista politikája azért lehetett sikeres, mert már egy eleve gyengülő, közel sem olyan magabiztos Szovjetunióval találta szembe magát. Végezetül jelenjen itt meg Chester Pach amerikai történész egyik gondolata, aki szerint:

„Reagan elnöki tevékenysége dacol az egyszerű kategorizálással. […] Reagan elnökségének értékelése kihívást jelent és ellentmondásos.”   

Fodor András

Felhasznált irodalom:

Anderle Ádám: Latin-Amerika Története. Budapest,Pannonica Kiadó, 1998.

Andor László: Amerikai Egyesült Államok. In: (Szerk.) Németh István: 20.századi egyetemes történelem. 2.kötet. Európán kívüli országok. Budapest, Osiris Kiadó, 2006. 113-130.

Charles Sellers- Henry May-Neil R. Mcmillen: Az Egyesült Államok Története. Budapest, Maecenas Könyvek, Talentum Kft, 1999.

Chester Pach: How Do Historians Assess Ronald Reagan? (link: https://www.hnn.us/article/how-do-historians-assess-ronald-reagan) utolsó megtekintés: 2024. 09.06.

David Mervin: Ronald Reagan’s Place in History. Cambridge, Journal of American Studies, 1989. 23.évfolyam. 2.szám. 269-286. (link: https://www.jstor.org/stable/27555182?read-now=1&seq=5#page_scan_tab_contents) utolsó megtekintés: 2024. 09.06.

Hahner Péter: Az Egyesült Államok elnökei. Budapest, Maecenas Könyvek, Talentum Kft,1998.

Hahner Péter: Világtörténeti kaleidoszkóp magyar szemmel. Budapest, Rubicon Intézet, 2020.

Henry Kissinger: Diplomácia. New York, Simon and Schuster, Rockefeller Center, 1994.

Krausz Tamás: Szovjetunió (1945-1991). In: (Szerk.) Németh István: 20.századi egyetemes történelem. 2.kötet. Európán kívüli országok. Budapest, Osiris Kiadó, 2006. 369-383.

Magyarics Tamás: Az Egyesült Államok Külpolitikájának Története. Mítosz és valóság: érdekek és értékek. Budapest, Antall József Tudásközpont, 2014.

Peter Kornbluh: The Iran-Contra Scandal: A Postmortem. Duke University, World Policy Journal, 1987/1988 Winter. 5.évfolyam. 1.szám. 129-150. (link: https://www.jstor.org/stable/40209076?read-now=1#page_scan_tab_contents) utolsó megtekintés: 2024.09.06.

Pogátsa Zoltán: Válság és infláció. A globális pénzügyi rendszer. Budapest, Kossuth Kiadó, 2022.

Ronald Reagan Presidental Library & Museum: Biography of Nancy Davis Reagan (link: https://www.reaganlibrary.gov/reagans/nancy-reagan/biography-nancy-davis-reagan) utolsó megtekintés: 2024.09.06.

Ezt olvastad?

Bosszú és csillagsávos lobogó – A hazafi (2000)

Roland Emmerich 2000-ben készült filmdrámája az amerikai függetlenségi háborúról mai napig megosztja a közönséget mind az Egyesült Államokban, mind az

X