A tudomány mindenkié – Konferencia a tudományos ismeretterjesztésről
Az Újkor.hu – A velünk élő történelem online történelmi folyóiratot kiadó Újkor Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi Intézetével és a Járom Kulturális Egyesülettel együttműködve A tudomány mindenkié – Konferencia a tudományos ismeretterjesztésről címmel műhelykonferenciát rendez a Tudomány Ünnepe keretében.
Konferenciánk célja, hogy hangsúlyozzuk: A tudomány – így a történettudomány is – mindenkié. Sőt, azon tudományágak egyike, amelyhez mindenkinek van valamilyen kötődése, hiszen mindennek van története. A tudományos igényességgel írt szaktanulmányok, monográfiák azonban sokszor nehezen fogyaszthatók, eredményeik nehezen jutnak el a nagyközönséghez. Éppen ezért fontos az ismeretterjesztés. Az ilyen jellegű írások közérthetők, népszerűsítik a tudományt, rávilágítanak társadalom-, politika- és gazdaságtörténeti folyamatokra.
Az Újkor.hu történelmi portál 2014 nyári elindulásakor azt a célt tűzte maga elé, hogy felkarolja az ismeretterjesztés ügyét, azonban a hagyományos, folyóirati szemlélet helyett direkt online felületre berendezkedve. Idén lehetőségünk nyílt, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetével közös műhelykonferenciát szervezzünk, amelyen a tudományos ismeretterjesztés kérdéskörét szeretnénk megvitatni. Ezzel csatlakozunk az MTA 2018-as ismeretterjesztő célkitűzéseihez is (Tudomány.hu).
November 13-án délután egy módszertani szekciót szervezünk, melyet egy kerekasztal-beszélgetés zár. Az előadásokban a következő kérdésekre keressük a választ: Milyen a jó ismeretterjesztő írás? Mire kíváncsiak az olvasók? Hogyan lehet érdekessé tenni egy kutatási témát? Hogyan őrizhetjük meg az előadás vagy írás szakmaiságát?
November 14-én délelőtt 12:00-tól 14:00-ig szabadegyetem jelleggel az egyetemi hallgatóság részvételével tudományos-ismeretterjesztő előadássorozatot tartunk.
A részletes program:
Módszertani szekció és kerekasztal-beszélgetés
Időpont: 2018. november 13. (kedd), 16:00–19:30
Helyszín: Debreceni Egyetem Főépület Fsz. 58-os terem
Köszöntőt mond:
Szőts Zoltán Oszkár főszerkesztő, felelős kiadó, Újkor.hu
Barta Róbert intézetigazgató, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet
Elnök: Barta Róbert (Debreceni Egyetem)
16:10–16:30
Mikó Zsuzsanna (Magyar Nemzeti Levéltár): Az 1945 és 1963 közötti jogszolgáltatási iratok
16:30–16:50
Bárány Attila (Debreceni Egyetem): Ismeretterjesztés az angolszász középkorkutatásban
16:50–17:10
Fónagy Zoltán (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete): Ismeretterjesztés online: „A hétköznapi élet története” blog
Szünet
17:10–17:20
17:20–17:40
Weisz Boglárka (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete): Eladható-e a középkori gazdaságtörténet?
17:40–18:00
Hahner Péter (Pécsi Tudományegyetem): Felmérni a felmérhetetlent. Meglepetéseim és tapasztalataim a könyvkiadásban – Ki lehet-e számítani, hogy milyen könyv tarthat számot az olvasók érdeklődésére?
18:00–18:20
Kanász Viktor (MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport): Fraknói Vilmostól az Instagramig – Egyháztörténet és tudomány-népszerűsítés
Szünet
18:20–18:30
Kerekasztal-beszélgetés a tudományos ismeretterjesztésről
18:30–19:30
Moderál:
Szőts Zoltán Oszkár (Újkor.hu)
Felkért hozzászólók:
Papp Gábor (BBC History)
Barta Róbert (Debreceni Egyetem)
Papp Klára (Debreceni Egyetem)
Zárszó:
Novák Ádám (Járom Kulturális Egyesület, Újkor.hu)
Szabadegyetem
Időpont: 2018. november 14. (szerda), 12:00–13:30
Helyszín: Debreceni Egyetem Főépület III. emelet XII. terem
Köszöntőt mond:
Szőts Zoltán Oszkár (Újkor.hu)
Elnök: Kerepeszki Róbert (Debreceni Egyetem)
12:10–12:40
Hahner Péter (Pécsi Tudományegyetem): Vannak-e forradalmak? Gondolatok a forradalom fogalmának megjelenéséről, változó tartalmáról és használatának veszélyeiről.
12:40–13:10
Majtényi György (Eszterházy Károly Egyetem): Elit és luxus a szocializmusban
Zárszó
Novák Ádám (Járom Kulturális Egyesület, Újkor.hu)
A konferenciát ide kattintva találják Naptár rovatunkban.
A konferencia Facebook-eseménye.
Ezt olvastad?
További cikkek
História a Kutatók Éjszakáján
2033. szeptember 29-én és 30-án kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája programfolyam, amelyhez idén is több száz oktatási, közművelődési intézmény, valamint kutatóközpont csatlakozott. Szubjektív válogatásunkhoz a történettudományhoz kapcsolódó programok közül szemezgettünk. […]
Az ősi idegenek áltudománya
2023. szeptember 13-én Jaime Munsson „ufológus”, áltudós egy általa nem-földi eredetű faj múmiáiként azonosított tárgyakat mutatott be a mexikói Kongresszus előtt. Az esemény nagy nemzetközi médiavisszhangot kapott, s ismét az […]
Tudományos előprojekt a svájci katolikus egyházban és rendekben elkövetett szexualizált erőszak történeti kutatásához
2021 decemberének elején másfél év tárgyalásainak eredményeképpen megállapodás jött létre a svájci katolikus egyház szervezetei és a Zürichi Egyetem Történeti Intézete között az egyházban tapasztalt szexuális erőszak jelenségének történeti feltárásáról. […]
Előző cikk
A „málenkij robot” interjúk tükrében – Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn kötete
A 2015-ben meghirdetett, 2017. február 25-ig – a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáig – tartó GULAG/GUPVI Emlékév keretében több olyan kiadvány is napvilágot látott, amelyek tényfeltáráson alapuló dokumentumok segítségével igyekeznek képet […]