Találatok a következőhöz: hadiakadémia
Az alföldi páncéloscsata – Harcok a Tiszántúlon
2020-ban immár harmadik kiadását érte meg Számvéber Norbert monográfiája az alföldi páncéloscsatáról. Az első kiadás még Páncélosok a Tiszántúlon címmel jelent meg a Paktum Nyomdaipari Társaság jóvoltából 2002-ben. Ezt követte
Legio és phalanx – Az ókori csataterek urai
Az egyetemes történelem iránt érdeklődők számára jól ismertek az Osprey Kiadó kiadványai, amelyek egyes korszakokat, történelmi eseményeket, csatákat dolgoznak fel népszerűsítő módon. Myke Cole Legio a phalanx ellen című munkája
Egy haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást – Helmuth von Moltke élete és munkássága
Ha Magyarországon szóba kerülnek a 19. század nagy hadvezérei és katonai gondolkodói mindenki Napóleonra és Clausewitzre gondol elsőként, esetleg még felmerülnek olyan nevek, mint Radetzky marsall, Görgei Artúr vagy Ulysses
Ideológiai nevelés az Ideiglenes Nemzeti Kormánytól az egypártrendszerig: a nevelőtiszti intézmény
A nevelőtisztek és majd őket követően a politikai tisztek is a magyar fegyveres erők politikai neveléséért voltak felelősek. Az új szovjet politikai rendszer kialakulásával egyértelmű volt, hogy a magyar haderő
Carl von Clausewitz és a háború tudománya
Carl von Clausewitz egyike volt a 19. század azon teoretikusainak, akik nélkül nehezen képzelhető el a tudománytörténet. A háborúról (Vom Kriege) című műve – mindamellett, hogy a hadtudomány egyik klasszikusának
„Egy jó történész sohasem tud eleget” – interjú Juhász Balázzsal
Juhász Balázs Olaszország 19–20. századi történelmével, a magyar–olasz kapcsolatok két világháború közötti, valamint első világháború alatti történetével foglalkozik. Első könyve 2018-ban, Olasz–magyar katonadiplomáciai és katonapolitikai kapcsolatok: A Bethlen-kormánytól a Gömbös-kormányig