„Felboncoltam őket… igen, tényleg egészségesek voltak.” – Josef Mengele áltudományos kísérletei Auschwitzban

1924. április 1-jén Adolf Hitlert öt évnyi várfogságra ítélték az 1923. novemberi sikertelen müncheni puccskísérlete miatt. A végül 13 hónapra csökkentett büntetését életműve első kötetének, a Mein Kampf (Harcom) megírásának szentelte. Szabadulásakor, 1925-ben, szélsőjobboldali pártja, az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) népszerűsége jelentősen csökkent. A párt politikai befolyása a gazdasági világválság időszakában nőtt meg újra, mely Hitler 1933. január 30-i kancellári kinevezéséhez vezetett. Megkezdődhetett a német állam és társadalom náci ideológiának megfelelő átalakítása. Hitler hű követői, ha többségükben nem is olvasták, mégis véresen komolyan vették a Mein Kampf „fajellenes” passzusait. A nácik koncentrációs táboraiban véghez vitt emberkísérletek e faji és ideológiai elgondolások nélkül nem is mehettek volna végbe. E táborok közül a legismertebb, Auschwitz – melyet idén szabadítottak fel 75 éve a szovjet csapatok – élen járt az áltudományos „kutatások” végrehajtásában. A kísérletek többsége a hírhedt szadista orvos, Josef Mengele nevéhez köthetők. Az alábbi cikk az ő tevékenységét, annak ideológiai hátterét mutatja be.

Auschwitz

Az auschwitzi táborkomplexumot 1940-ben kezdték el építeni, és bár neve a köztudatban „haláltáborként” híresült el, valójában „vegyes táborként” működött. Ez azt jelentette, hogy a tábor három különböző funkciójú fő részből állt. Auschwitz I koncentrációs táborként és adminisztratív központként működött. Az Auschwitz II–Birkenau táborrész koncentrációs- és haláltábor is volt: itt helyezkedett el a négy nagy teljesítményű krematórium, melyeket a foglyok tömeges meggyilkolására használtak. A harmadik részleg – melyet az I. G. Farben nevű vegyipari konglomerátum építtetett – az Auschwitz III–Monowitz nevet kapta, és gyárkomplexumként a tábori rabok dolgoztatását szolgálta. Azokat a deportáltakat, akiket az auschwitzi táborkomplexumba érkezés utáni szelekciókor alkalmatlanoknak ítéltek arra, hogy dolgozzanak vagy „orvosi” kutatások alanyaiként szolgáljanak, a gázkamrákba küldték „különleges kezelésre”. A többi fogvatartottra kényszermunka, illetve a náci doktorok áltudományos kísérletei vártak.

Auschwitz felülnézeti rajza (forrás: encyclopedia.ushmm.org)

A náci álorvosi kísérletek ideológiai háttere

A nemzetiszocialisták által vallott fajelméleten nyugvó álorvosi „kutatások” ideológiai alapjait jelentős részben Hitlernek a Mein Kampfban kifejtett eszmefuttatásai adták. Ezek megfogalmazásánál a náci vezér bőven merített Arthur de Gobineau, Houston Stuart Chamberlain és más 19. századi faji ideológusok Hitler korában közismert és népszerű gondolataiból, továbbá a szociáldarwinizmus elméletéből is. Hitler nézetei szerint a földön élő nemzetek fajilag nem egyenlőek, és mivel a német nép a felsőbbrendű/árja fajhoz tartozik, ezért számára el van rendelve, hogy a társadalom „elkorcsosulásait” (zsidók, homoszexuálisok, cigányok, fekete bőrűek, testi és szellemi fogyatékosok, marxisták stb.) uralma alá vesse és megfossza a szaporodás lehetőségétől. Hitler legtöbbször a zsidókban (az árják „ellentétében”) lakozó veszélyt emelte ki, mivel szerinte a zsidók „kultúraromboló hatásuk”, és önző, képmutató, manipulatív, másokat kizsákmányoló viselkedésük miatt romlást hoznak a világra és a német nemzetre. Hitler úgy gondolta, hogy a zsidóság további erősödése mind az államot, mind a világot veszélybe sodorja. Azt is hangsúlyozta továbbá, hogy a „népi világnézet” szerint az „értékesebb” fajok fenntartása a fontos, ezért a „felsőbbrendű fajokból” majd „jelentős” személyek emelkednek fel, akik meggátolják az alsóbbrendű népek győzelmét. Az állam feladata Hitler megfogalmazásában a „felsőbbrendű” német nép újbóli felemelése volt az „alsórendű fajok” rovására.

A náci álorvosi „kutatások” mindemellett az eugenikában (fajnemesítés, fajhigiénia) gyökereztek. Az eugenika elméletének kidolgozója Francis Galton brit tudós volt, akinek a gondolatait a nemzetiszocialisták is alkalmazták. Az eugenika nemcsak a Harmadik Birodalomban örvendett népszerűségnek, a 20. század első felében egyes nyugati országokban (például Amerikában, Svédországban és Kanadában) is tanulmányozták, illetve alkalmazták azt. Náci értelmezésben ez az a „tudomány”, amely az árják szaporításával, valamint az „alsóbbrendű népcsoportok” sterilizálásával, nemzőképességük megszüntetésével foglalkozik. A náci fajnemesítés az árja faj „génállományának javítását” tűzte ki célul, így a rendszer fellépett azokkal a személyekkel, például testi fogyatékosokkal szemben, akik ezt az állományt „ronthatták”. Ezen alapelvek mentén működött megannyi náci orvos szerte a Harmadik Birodalomban. Hírhedtté vált embertelen eljárásai révén Josef Mengele a legismertebb náci orvosok közé került.

Josef Mengele

Mengele 1911-ben született egy tehetős katolikus bajor családban. 1931-ben már tagja és helyi vezetője volt egy országos militarista szervezetnek, a Stahlhelmnek. Antropológus egyetemi hallgatóként ikerkísérletekkel foglalkozott, amelynek keretei belül az ikrek tuberkulózisra való hajlamát vizsgálta. Azt kívánta bizonyítani, hogy a genetika is szerepet játszik a betegség előfordulásában. Eredményei miatt Európa-szerte előadásokat tartott, elismert szakembernek tekintették. 1938-ban szerezte meg az orvosi diplomáját, és ugyanezen évben a náci párt erőszakszervezete, az SS (Schutzstaffel – magyarul „véderő” vagy „védőosztag”) tagjává vált. 1939-ben besorozták a Waffen–SS-be, így került a keleti frontra, ahol az eltöltött négy év alatt több kitüntetést is szerzett, ezért Auschwitzban a németek körében köztiszteletnek örvendett. A koncentrációs táborba – ahová saját kérésére helyezték – 1943. május 31-én érkezett, és itt több táborrész (cigánytábor, férfi kórházszektor) főorvosaként is tevékenykedett. 1943-tól a Vilmos Császár Antropológiai, Humán Genetikai és Eugenikai Intézetének is dolgozott, emberkísérleteinek eredményeiből habilitálni szeretett volna. „Kutatásai” során emberi testrészeket és vérmintákat küldött az intézetnek, ahol a náci eugenika alátámasztására használták fel azokat.

Josef Mengele, a „Halál Angyala” 1945 körül (forrás: history.com)

Josef Mengele auschwitzi tevékenysége

Az auschwitzi táborban szolgálatot teljesítő SS-doktorok – beleértve Mengelét is – egyik feladata az újonnan érkező deportáltak szelektálása volt. A vasúti rámpán állva Mengele nemcsak arról döntött, hogy a táborba hurcolt személyek alkalmasak-e a munkára, vagy egyből a gázkamra vár rájuk, hanem arról is, hogy talál-e olyan személyeket közöttük, akik megfelelő kísérleti alanyok lesznek a számára. Elsősorban azok az emberek érdekelték, akiknek szembetűnő, az átlagostól eltérő testi adottságaik voltak, például törpék, óriások, különböző szemszínnel rendelkező emberek, púposok, hermafroditák, valamint az ikrek. A válogatás során a kétségbeesett családokon sem könyörült: beszámolók szerint a síró, egymástól elválni nem akaró családtagokat megverte vagy akár agyon is lőtte. Ha a szelektálás nem haladt zökkenőmentesen, Mengele elrendelhette az egész szállítmány elgázosítását. Egyszerre csak néhány orvos volt beosztva szelektálásra, de Mengele szinte mindig a peronon állt, kísérleti alanyokat keresve.

Szelektálás a peronon. A kép jobb oldalán a cigarettázó Mengele látható

(forrás: Gutman–Gutterman, 2004)

A hírhedt SS-doktornak egy nagyjából tizenöt fős, fogoly orvosokból álló személyzete volt Auschwitzban, és további mintegy tizenöt főt hívatott környező táborokból, akikkel speciális eseteket tárgyaltak meg. Valójában ezek a beszélgetések akkor mutatkoztak „sikeresnek”, ha a „vendég” doktorok és Mengele munkatársai azt nyilatkozták, amit Mengele hallani akart, máskülönben megöl(et)hette/elküldhette őket.

Auschwitzban gyakori volt a roma rabok körében a vízrák (noma), többek között ezzel foglalkozott legelőször Mengele. A vízrák egy Európában ritka betegség volt, amely akkor alakult ki, ha az érintettek kórosan alultápláltak voltak és szennyezett vizet ittak. A betegség következtében az áldozatok annyira lesoványodtak, hogy egyes helyeken a csont átlyukasztotta a bőrüket. Az ebben a betegségben szenvedő gyerekeket Mengele kísérleteknek vetette alá, a kísérletek végén pedig megölte őket, testrészeiket konzerválta. Mengele tudományos karriert szeretett volna befutni a noma kutatásával, ahol a test általános sorvadását nevezte meg a betegség kiváltó okául. Részben igaza volt, hiszen a test valóban elsorvadt, de nem vette figyelembe, hogy a betegség az auschwitzi rabok között a táborban uralkodó életkörülmények miatt alakult ki.

A kísérletek áldozatainak kartonjait gondosan kezelték, a halál okát azonban rendszerint meghamisították. Mengele ragaszkodott ahhoz, hogy a kartonokra többféle halálozási okot tüntessenek fel, amire azért is volt szükség, mert a kísérletek mellett Mengele spontán is megölhette „pártfogoltjait”: ekkor általában kloroform injekciót adott be nekik, és/vagy nyakon lőtte őket. Mengele bármit megtehetett Auschwitzban, és ezt az alábbi beszámoló is alátámasztja. Egy fiatal cigány ikerpárról a doktor azt állította, hogy tuberkulózisban szenvednek, azonban beosztott radiológusa nem értett ezzel egyet, amiből vita alakult ki. Az ügy végül gyorsan lezárult, Mengele ugyanis – bizonyítandó, hogy neki van igaza – elment, és egy óra múlva visszatérve bejelentette: „Igaza van [a radiológusnak]. Tényleg nem volt semmi. (…) igen, felboncoltam őket.[1]

Mengelét azonban legfőképp az ikrek érdekelték. Ikerkutatásai során ki szerette volna deríteni az ikerszületések okát. Ennek tudatában akarta elősegíteni az árja népesség szaporulatának növekedését. Nyiszli Miklós zsidó származású magyar orvos – akit 1944 májusában deportáltak a táborba, és onnantól fogva Mengele kórboncnokaként dolgozott – így fogalmazott a náci kutatóorvos céljáról: „(…) a fajszaporodás titkát akarja a korlátlanul felhasználható emberanyag, illetőleg ikeranyag feldolgozásával megoldani. (…) a nagy cél, (…) hogy a jövőben minden német anya lehetőleg ikreket szüljön.”[2] Nyiszli azt írta, Mengele órákat töltött az adatok, szervek, eredmények vizsgálatával, nagyon elszánt volt, sokszor órákon keresztül véres köpenyben kutatott. A kísérletek rendszerint hosszú időn át tartottak és fájdalmasak voltak. Teljes és alapos vizsgálatot végeztek az ikreken: az alanyokról fotó, állkapcsukról, fogaikról, különböző testrészeikről gipszlenyomat készült. Emellett Mengele meghagyta az ikrek haját, mert vizsgálták annak színét és a szőrzetek növésirányát is. 1944–ben deportálták Magyarországról Auschwitzba az akkor 17 éves, érdi származású ikerpárt, Lusztig Györgyöt és Mártont. Mindketten túlélték a Mengele-kísérleteket, egyikőjük így mesélt a történtekről:

„Mi álltunk (meztelenül), ő (Mengele) beszélt. Aztán vért vettek. Sokat. Állandóan csapolták a vérünket. Egy héten kétszer–háromszor. Alkalmanként egy nagy fiolát megtöltöttek a levett vérrel. Aztán adtak valamilyen injekciót (fenékbe). (…) Amikor mentünk, mindig kaptunk injekciót. (…) Közben állandóan bámulhattuk azokat az üvegvitrineket a polcokon. (…) Tüdő, belek, emberi máj és vese (volt bennük). Minden üvegen cetli és felirat, hogy kitől származik, és mit tartalmaz. Ikrek voltak, mi is oda kerültünk volna, mert Mengele végül megölte az áldozatait, csak ránk már nem volt ideje…”[3]

A Lusztig ikrek (forrás: Kirády, 2004)

A testvérek helyesen gondolták: a gyilkos-doktor nagyjából ezer ikerpárt választott ki, de csak mintegy kétszáz maradt közülük életben, és köztük is magas volt azoknak a száma, akiknek a kísérletek gyógyíthatatlan testi betegséget és/vagy lelki traumát okoztak. Ennek ellenére Mengele kísérleti alanyainak a tábor többi rabjához képest valamivel jobb életkörülmények jártak, mivel néha ételkiegészítésben részesültek, és őket az őrök nem verhették meg. Emellett külön sorszámozást[4] kaptak, és általában könnyű fizikai munkát végeztek.

Mengele az ikreken vegyi kísérleteket is folytatott, ilyenkor különböző vegyi anyagokat fecskendezett a gerincbe, bőrre, fül mögé, különböző testnyílásokba, és várta, hogy milyen hatást vált ki a betegekben. Rendszerint halál, lebénulás, süketség alakult ki. Emellett az ikrek különböző testrészeit is összecsíptette, és azt vizsgálta, hogy a kísérleti alanyok meddig képesek elviselni az abból adódó nyomást. Olyan eset is előfordult azonban, hogy az ikrekre mindenféle kivizsgálás nélkül halál várt. Nyiszli leírta, hogy Mengele egy alkalommal egyszerre tizennégy cigány iker gyereket ölt meg kloroform injekcióval, miután elaltatta őket, mindössze azért, mert érdekelte a kórboncnoki vizsgálatok eredménye.

Ezek az embertelen kísérletek természetszerűleg együtt jártak az alanyok megszégyenítésével. Egy magyar túlélő emlékei szerint a kísérletek nemcsak hosszúak és fájdalmasak voltak, de gyakran megalázóak is, súlyos lelki sebeket okozva. Egy asszony elmondása szerint például Mengele egy fiatal fiú-lány ikerpárt nemi aktusra kényszerített. Bár az ikrek nem voltak együttműködőek, mégis megtették, hogy elkerüljék a halált. Más esetekben csövet dugtak fel ikerlányok végbelébe, illetve méhébe. Ha Mengele úgy döntött, hogy az egyik ikerfél egészségügyi állapota vagy a kutatás menete arra okot adott, megölte az ikerpár mindkét tagját azért, hogy a beteg testvér szerveit össze tudják hasonlítani az egészségesével.

Mengele kutatta a védőenzimek működésbe lépését is. Álláspontja szerint a védőenzimek protein lebontó hatásúak, melyek egyben immunitást biztosítanak a tífusszal és a tuberkulózissal szemben. Ezek az enzimek azonban, úgy vélte, csak az „alsóbbrendű fajokban” találhatók meg. Ennek „bebizonyítására” több száz foglyot oltott be a tífusz vagy tuberkulózis kórokozójával. Ez az enzim azonban – ebben a formájában – nem létezett, így az áldozatok a legtöbb esetben életüket vesztették.

A náci orvos a törpéket is vizsgálta. Rajtuk keresztül kívánta bemutatni, hogy a zsidók genetikai értelemben alsóbbrendűek. Mengele célja minél több „rendellenes” elem felkutatása volt, a csontvázaik iránt különös érdeklődést mutatott, melyeket aztán a Berlin–Dahlem-i Intézetbe küldtek további vizsgálatokra. A törpékből álló világhírű magyar művésztársulat, a Liliputi Társulat tagjai is Auschwitzba kerültek, Mengele azonban kivételes bánásmódban részesítette őket, így a kísérletek ellenére is mind a heten túlélték a tábort. A szemszínhez kötődően Mengele próbálta „árjásítani” a szőke hajú, de nem kék szemű embereket azzal, hogy kék metilént fecskendezett a szemükbe. Ez azonban rendszerint gyulladást vagy vakságot okozott, a szem színét nem változtatta meg.

A Mengele-kísérletek túlélői: A Liliputi Színház fellépői, az Ovitz-család törpe tagjai

(forrás: mult-kor.hu)

Habár Mengele elsősorban ikrekkel, romákkal, gyerekekkel és deformáltakkal foglalkozott, több beszámoló is tanúskodik arról, hogy részt vett terhes nők magzatainak elhajtásában és az újszülöttek megölésében is. A koraszüléshez kötődő kísérletek sorozatos injekciózással, különböző tágítási, altatási és műtéti folyamatokkal jártak. A beavatkozást a terhesség hetedik hónapjától hajtották végre, az így megszületett csecsemőket pedig megölték. Mengele emellett részt vett sterilizáló anyagok beadásában és a női nemi szervek eltávolításában is. Tetteit a zsidók és más, alacsonyabb rendűnek, életre méltatlannak nyilvánított embercsoportok elsokasodásának megakadályozása érdekében vagy szadista hajlamainak kiélésére hajthatta végre.

Szabadidejében Mengele a barakkok lakói között folytatott szelektálást. Kérlelhetetlenül, a náci elveket hűen követve és saját maximalizmusától hajtva szelektálta a rabokat, emberek sokaságát küldte gázkamrába. Nemcsak a munkára alkalmatlanokat irányította oda, hanem azokat is, akiknek heg vagy valamilyen más bőrhiba volt a testén. A gyerek barakk falára egy vízszintes vonalat húzott, és akinek a magassága azt nem érte el, arra szintén a gázkamra várt.

Mengele még azelőtt elmenekült Auschwitzból, hogy a szovjet hadsereg 1945. január 27-én felszabadította a tábort. A sors nem adott elégtételt az áldozatainak, mert a „Halál Angyalát” nem sikerült bíróság elé állítani. A maga büntetését azonban neki is le kellett töltenie: élete hátralevő részét bujdosva élte le Dél-Amerikában, 1979-ben halt meg. A róla fennmaradt kép a náci szadizmust és a gonoszságot testesíti meg.

Mengele útlevele, amellyel Dél-Amerikában utazott

(forrás: hu.wikipedia.org)

Összegzés

Bár Mengele magát tudósnak tekintette, tevékenységéből egyértelműen látszik, hogy szemléletmódja és módszerei távol álltak attól, amit tudományosnak lehet nevezni. Mivel a nácizmus fajelméleti állításait tudományos módszerekkel alátámasztani nem lehetett, ezért Mengele a kísérleteinek végkimenetelét alakította úgy, hogy azok a nácizmus és az eugenika tanainak megfeleljenek. A hamis, berögzült nézeteire (például, hogy a zsidók genetikailag romlottak) igyekezett tudományos bizonyítékokat keresni, és mivel ilyeneket nem talált, ezért megteremtette azokat magának. Emiatt nevezik a náci kísérleteket áltudományosnak. Egy olyan cél érdekében kutattak kíméletlen módszerekkel, amely se tudományosnak, se emberinek, se hasznosnak nem nevezhető.

Tóth Judit

Felhasznált irodalom:

Adolf Hitler: Mein Kampf: Harcom. Gede, Budapest, 2007.

Az Auschwitz album: Egy transzport története. (szerk. Israel Gutman, Bella Gutterman). Budapest, Yad Vashem, 2004.

Benno Müller–Hill: Genetics of susceptibility of tuberculosis: Mengele’s experiments in Auschwitz. Nature Reviews Genetics. August, 2001, Volume 2, Issue 8. 631–634.

Karsai László: Táborok, haláltáborok. Beszélő, 1999. december. 12. szám. 736–745.

Kirády Attila: Emberkísérletek a náci haláltáborokban. Alexandra, Pécs, 2004.

Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az Auschwitz–i krematóriumban. Magvető Kiadó, Budapest, 2018.

Ormos Mária: Hitler. Kossuth Kiadó, Budapest, 2018.

Ota Kraus–Erich Kulka: Hitler halálgyárai. Black&White Kiadó, Nyíregyháza, 2000.

Pasternak Alfred: Embertelen kutatás: Orvosi kísérletek a német koncentrációs táborokban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007.

Robert Jay Lifton: Náci orvosok: Az orvosi eszközökkel történő emberölés és fajírtás lélektana. Alexandra, Pécs, 1997.

Sheldon Rubenfeld (ed.): Medicine and the Holocaust. Clinics in Dermatology. 2010. Volume 28, Issue 6. 697–698.

Szita Szabolcs: Magyar sorsok Auschwitz–Birkenauban. Noran Libro, Budapest, 2018.

www.degob.hu (Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság)

Yehuda Koren: Mengele and the Family of Dwarfs. History Today. February, 2005. Volume 55, Issue 2. 32–33.

[1] Lifton 1997, 343.

[2] Nyiszli 2018, 141., 181.

[3] Kirády 2004, 105–106.

[4] Egy ismert magyar ikerpár sorszáma: Salamon Károly (A–10) és Salamon Róza (A–11).

Ezt olvastad?

Hetvenöt éve, 1945. május 8-án tette le a fegyvert a náci Németország, amivel az európai hadszíntéren véget ért a második