A Mein Kampf újbóli kiadatásáért vívott harc

2015. december 31-én, több mint 70 évvel Adolf Hitler halála után, a Mein Kampf szerzői jogvédelme lejár. Mivel a Führer hivatalos lakcíme élete végéig a müncheni Prinzregentenplatz 16. maradt, öngyilkosságát követően minden vagyona – köztük a könyv szerzői jogai – a Bajor Szabad Államra szállt. 2016-ban a hírhedt mű egy lábjegyzetekkel és magyarázatokkal teletűzdelt feldolgozása kerül a könyvpiacra.

A Simplicissimus 1925. augusztus 31-i száma:

“Zwölf Mark kost’ dees Büachl? A bißl teier, Herr Nachber… Zündhölzeln ha’m S’ koane??”

(„Tizenkét márkába kerül a könyv? Kicsit drága, Szomszéd Úr… Tűzifája nincs véletlenül??”)

A könyv születésének története széles körben ismert: az 1923-as sikertelen „sörpuccs” után a landsbergi várfogság hosszú hónapjai alatt Hitler az idejét nem testedzéssel vagy nyelvtanulással töltötte, hanem papírra vetette végeérhetetlen monológjait. Az első kötetről az az információ terjedt el a köztudatban, hogy azt Hitler egyik legrégebbi harcostársának, a nürnbergi perben később életfogytiglani börtönre ítélt Rudolf Heß-nek diktálta, Othmar Plöckinger történész azonban egy tanulmányában ezt később megcáfolta.[1] Szabadulása után, 1925 nyarán Hitler a Franz-Eher-Verlag nevű kiadó igazgatójával, Max Amann-nal Obersalzbergben, a náci vezetők későbbi kedvenc „dácsájának” helyszínén összeállította a könyv második részét. Az 1925-1926-ban megjelent két kötetért a következő évek során nem álltak végeláthatatlan sorok a könyvesboltokban. Az igazi áttörés az 1930-as évek elején következett be: Hitler kancellárrá kinevezésének évében a könyv az eladott példányok számát illetően átlépte a figyelemreméltó egymilliós küszöböt. Az 1925 és 1945 közti 20 év során több tucatnyi bővített kiadása született. A Mein Kampf bizonyos részeit az iskolákban tananyagként használták, a párttagok közt gyakori ajándéknak[2] számított, de 1936-tól Biblia helyett némely városi hivatal a friss házasokat is ezzel lepte meg. A második világháború végéig 16 nyelvre fordították le, és körülbelül 13 millió példányban fogyott el. Magyarul a Centrum Kiadóvállalat megbízásából 1935-től volt kapható.

Mivel a Mein Kampfból Hitler hiányolt bizonyos külpolitikai elgondolásokat (az 1920-as évek közepén a nagyhatalmak sorából még például szinte teljesen figyelmen kívül hagyta az Egyesült Államokat), 1928-ban gyorsírónak diktálta a többnyire Második könyvként (Hitlers Zweites Buch)[3] ismert, az amerikaiak által 1945-ben lefoglalt művet. Kiadására azonban csak 1961-ben került, mivel a Harcom rossz eladási mutatóit látva a kiadó az 1920-as évek végén lebeszélte Hitlert erről. Több forrás is rámutat, hogy a későbbi kancellár kifejezetten örült a megjelentetés elmaradásának, mivel az ellenfelei számára ezzel komoly támadási felületet biztosított volna.

Forrás: mangahere.com

A második világháborút követően a Bajor Szabad Állam a németajkú országok piacán nem engedélyezte a Mein Kampf újbóli kiadását. Más országokra ez nem feltétlenül volt igaz. Franciaországban vagy az arab népek közt a könyv a hidegháború alatt is kifejezetten népszerű volt. Török fordítása, a Kavgam a 2004 utáni években körülbelül százezer példányban fogyott el, 2007 márciusában pedig a legnagyobb török könyvkereskedelmi lánc, a D&R bestseller-listájának harmadik helyére kúszott fel. Új fordítások születtek, például héberül is hozzá lehetett jutni. 2008-ban Japánban az East Press kiadó manga képregényként jelentette meg, ezzel együtt sikere az előzetes várakozásokat is felülmúlta: néhány hónap alatt 45 ezer példány fogyott el. A kiadás eme formáját az East Press azzal indokolta, hogy a japán gyerekekhez a német irodalmat játékos formában szeretnék közelíteni: nem véletlen tehát, hogy a Manga de Dokuha sorozat („Mangával tanulni”) keretein belül jelent meg, Goethe vagy Kafka műveivel együtt. A németek ugyanakkor a kezdeményezést amiatt kritizálták, hogy a képregény az „ifjú Hitler kalandjait” teljes egészében a Mein Kampfban leírtak alapján mutatja be, azok minden ferdítésével és romantikus túlzásával együtt.

Természetesen némely országban a mű kiadóinak meggyűlt a bajuk a törvény védelmezőivel. 2004-ben Csehországban egy prágai kiadót az „alkotmányra veszélyes propaganda” vádjával bíróság elé állították, mivel a Mein Kampfot tudományos magyarázat nélkül jelentette meg. Az addigra már 90 ezer példányban elfogyott mű terjesztőjét három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Bajorország is ambivalens módon áll a könyv külföldi kiadásaihoz: míg a korábban említett török nyelvű verziót 2007 augusztusában a török bíróságokon keresztül betiltatta, más esetekben nem reagált ilyen hevesen. Németországban a Szövetségi Törvényszék 1979-ben úgy ítélt, a könyv birtoklása és forgalomba helyezése nem büntetendő, így legalizálva az antikváriumok tevékenységét. A Mein Kampfot elemző szakirodalom szintén megjelenhetett,[4] ugyanakkor a mű újranyomásának tiltásában hajthatatlanok maradtak.

Az utóbbi évtizedben egyre többen kérdőjelezték meg e magatartás helyességét. Az internet korában az érdeklődő egy pillanat alatt hozzáférhet akár a mű kétes eredetű változataihoz is. Éppen azért, hogy a szerzői jogvédelem lejártával ne akármilyen formában jelenjen meg újra a német nyelvű változat, a bajor állam stratégiát váltott. Egy 2012 áprilisában tartott tárgyalás során a résztvevők (különböző bajor minisztériumok, az izraelita és roma intézmények, az egyházak, történet- és társadalomtudományi szervezetek képviselői) az előbbi problémát megelőzve eldöntötték, hogy a müncheni Institut für Zeitgeschichte („Kortörténeti Intézet”, rövidítve: IfZ) nevű intézetet bízzák meg a mű tudományos formában való kidolgozásával. A Hitler-szövegek elemzésével és összegyűjtésével kapcsolatos tapasztalat az intézet részéről nem hiányzott: az IfZ adta ki Hitler 1925 és 1933 közti beszédeinek, írásainak többkötetes gyűjteményét[5] az 1990-es években.

Forrás: East Press Co Ltd/ Variety Art W

Az új feladat szintén komoly erőfeszítéseket igényelt. A Dr. Christian Hartmann vezette csapat az eredetileg 780 oldalas művet körülbelül kétezer oldalasra bővíti. A jegyzetekkel, háttér-információkkal és magyarázatokkal ellátott Mein Kampf e kiadása megközelítőleg ötezer lábjegyzetet tartalmaz. Mindehhez meg kellett találni a lábjegyzetelés azon átmenetét, amely tudományosan megalapozott, ugyanakkor nem teszi a szöveg minden mondatának kiegészítésével a könyvet olvashatatlanná. Az interdiszciplináris projektben a történészeken kívül a közgazdaságtan, a germanisztika, a humángenetika, a japanológia, a judaisztika, a művészettörténet és a pedagógia szakemberei is részt vettek. Christian Hartmann szerint az intézet célja az, hogy a Mein Kampfot a németek végre ne misztifikálják, hanem akként kezeljék, ami: a nemzetiszocializmus egyik legfőbb forrásaként. Az összetett munkára természetesen komoly pénzforrásokat kellett áldozni. 2012-ben a bajor kormány bejelentette, hogy félmillió eurót biztosít a projekt működéséhez, mígnem a keresztényszocialista miniszterelnök, Horst Seehofer (CSU) egy izraeli látogatását követően hirtelen megvonta a támogatást. Akkoriban ugyanis az alkotmánybíróságon a német szélsőjobboldali párt, az NPD betiltásáért harcoltak, és ehhez köthető Seehofer indoklása is: „Nem nyújthatok be Karlsruhéban egy, az NPD betiltásáról szóló kérelmet, miközben az állam pénzét a Mein Kampf terjesztésére költjük – ez nagyon rossz üzenetet közvetítene.” Az IfZ ugyanakkor nem esett kétségbe, és saját forrásokból folytatta a munkát.

A projekt természetesen nem csak a politikusok körében volt vitatott. Publicisták, történészek, filozófusok tévéműsorokban, újságcikkeken keresztül vitáztak, mindenkinek volt véleménye, és azt tudatni is akarta azt a világgal. A zsidó szervezeteken belül sem alakult ki egységes álláspont. Levi Solomon, a berlini zsidó közösség egyik közismert vezetője szerint magyarázatokkal nem lehet „a Gonoszt megállítani”. Ugyanakkor Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (Zentralrat der Juden in Deutschland) elnöke saját bevallása szerint évek óta támogatja a projektet. Ahogy elmondta, a rosszullét kerülgeti, ha arra gondol, hogy Hitler könyve bestsellerré válhat, emellett viszont a feldolgozástól azt reméli, hogy az felfedi a könyv „végtelen gonoszságát és cinizmusát”.

A német és külföldi történészek többsége egyetért abban, hogy a szakma már évtizedek óta adós a legfontosabb nemzetiszocialista forrás szakszerű kiadásával. Ian Kershaw sheffieldi professzor, a Hitler életéről szóló egyik monográfia szerzője szerint a cenzúra az internet korában teljesen értelmetlen. „Nincs már semmiféle logikus magyarázat arra, hogy a Mein Kampfot körülvevő titokzatos nimbuszt fenntartsuk, hiszen egyébként a diktátor minden további beszéde és irata hozzáférhető a német publikum számára.” Michael Wildt, a berlini Humboldt Egyetem történésze a weimari rendszer megértéséhez tekinti elengedhetetlenül fontosnak a művet: „… a szöveget olyannyira átláthatóvá kell tenni, hogy megmagyarázhassuk, miért volt ez a könyv sikeres, és hogy lássuk, hol volt egyetértés az NSDAP és a társadalom között az 1920-as években és az 1930-as évek elején.”

A mű 2016-os kiadásának jogi háttere még nem teljesen egyértelmű. A tartományi igazságügyi miniszterek egy tavaly nyári határozata kimondja, hogy a Mein Kampf a gyűlöletkeltő irodalom egy szörnyű példája, ezért annak terjesztése népuszításnak számít. Hogy ez az IfZ feldolgozására is vonatkozik-e, nem tisztázott. Az intézet igazgatója, Magnus Brechtken szerint a döntés nevetséges: „Ha a Mein Kampf népuszítás lenne, akkor az államügyésznek ebben a pillanatban is a berlini antikváriumokat kéne körbejárnia, a könyveket elkoboznia, a szöveget tároló szervereket pedig lefoglalnia.” Stephan Joachim Kramer jogász, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának korábbi elnöke szintén értelmetlennek tartja a Mein Kampf jogi úton való rejtegetését: „Mitől félünk? Nem bízunk meg saját állampolgárainkban, hogy a szöveget a helyén tudják kezelni?”

Néhányan ennél tovább mentek. Ludwig Spaenle bajor kultuszminiszter és Markus Söder pénzügyminiszter (mindketten keresztényszocialisták) azt tervezték, hogy a Mein Kampf bizonyos részeit bevonják a bajor diákok tananyagába. A tanárok azonnal protestálni kezdtek, és az ötlet kapcsán komoly vita bontakozott ki. Klaus Wenzel, a bajor szülői szövetség (Bayerischer Lehrerinnen- und Lehrerverband) elnöke egyenesen azzal riogatta a közvéleményt, hogy ez az NPD-t erősítheti. A legutóbbi, 2013-as bajor tartományi választásokon az NPD a szavazatok 0,6%-át nyerte el. Hogy Németországban mennyire kényes téma a nemzetiszocialista forrásoknak a középiskolában való felhasználása, jól mutatja egy berlini eset. Az Emmy-Noether-Gymnasium egyik osztályában a „társadalmi jelentőséggel bíró zenék” témájú tanórán a diákok feladata a Horst-Wessel-dal (Horst-Wessel-Lied, vagy „Die Fahne hoch!”) elemzése és éneklése volt. A náci mártírkultusz egyik legfőbb himnuszával való foglalkozás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, a tanárt feljelentették, és vizsgálat indult az ügyben.

A Mein Kampf kiadványon dolgozó csapat egy része: Sören Eden, Dr. Roman Töppel, Dr. Christian Hartmann,

Dr. Othmar Plöckinger, Dorothea Wohlfarth, PD Dr. Edith Raim, Thomas Vordemayer M. A.

És ha az NPD jelenlegi gyengesége ellenére az új Mein Kampf mégis a szélsőjobboldali csoportok kultuszkönyvévé válik? Az előbb említett Michael Wildt a kérdésre így reagált: „Azt nem lehet megakadályozni, hogy a neonácik világszerte már most is Hitlert idézzék. De az, amit ez a szerkesztés tesz, pontosan az ellentéte ennek, mivel Hitler szövegét bizonyos értelemben kontextualizálja, megmagyarázza azt.”

A könyv esetleges társadalmi hatásait nem tudjuk megjósolni, de – elsősorban – a huszadik századdal foglalkozó történészek számára fontos és hasznos kiadvánnyá válhat. Aki pedig nem bírja kivárni a 2016-os kiadást, látogassa meg a weimari művészeti fesztivált, ahol a Rimini Protokoll színházi társulat Mein Kampf című előadásának ősbemutatóját szeptember 3-án tartják.

 


[1]                       Florian Beierl – Othmar Plöckinger: Neue Dokumente zu Hitlers Buch Mein Kampf. In: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte 57, 2009, 2. sz. 261–318.

[2]                   A náci vezetők a könyvet állítólag kötelességből helyezték el a könyvespolcaik központi részén, de a többség a nem igazán gördülékeny szöveget képtelen volt elolvasni. Erről érdemes belelapozni például Albert Speer építész, a későbbi fegyverkezésügyi miniszter visszaemlékezéseibe, a fogsága alatti szovjet kihallgatásról. „– De a ’Mein Kampf’ – azt olvasta Hitlertől? – Való igaz, hogy csupán belelapoztam, részint mert maga Hitler nyilvánította elavultnak, részint mert nehezen volt olvasható. Amikor tagadó választ adtam, a tiszt nagyon jót derült. Mérgesen visszavontam a választ és kijelentettem, hogy olvastam a könyvet.” Albert Speer: Hitler bizalmasa voltam, Zrínyi, Budapest, 1996. 524.

[3]                      Itt érdemes megjegyezni, hogy Miskolczy Ambrus történész szerint ez valójában Hitler harmadik könyve, amennyiben Dietrich Eckart 1924-es A bolsevizmus Mózestől Leninig. Beszélgetés Adolf Hitler és énköztem című munkáját a későbbi Führer első írásos kinyilatkoztatásának tekintjük. Lásd Miskolczy Ambrus: Gondolatok a könyvtárról. 2. rész: 2000, 1998. január 49-50.

[4]                    A legújabb szakirodalom közül lásd Barbara Zehnpfennig: Hitlers Mein Kampf. Eine Interpretation. Fink, München, 2000. és Othmar Plöckinger: Geschichte eines Buches: Adolf Hitlers „Mein Kampf” 1922-1945, Oldenbourg Wissenschaftsverlag, München, 2006.

[5]                      A Hitlers Reden, Schriften, Anordnungen 1925-1933 című sorozatról van szó.

Ezt olvastad?

Milyen hadseregei voltak az európai államoknak a mohácsi csata idején? Hogyan gondolkodott a Mohácsnál történtekről az utókor? Ezekre a kérdésekre