Az „európai óriás” – Habsburg Ottó 99 évének 99 fotódokumentuma

„Habsburg Ottó munkásságának két legfontosabb alappillére az egységes Európa gondolata és a keresztény hit volt. Az alázat, a mértékletesség, az elesettek védelme, a jövőbe vetett bizalom – olyan kulcsfogalmak, amelyek egész életpályáját meghatározták. Bármerről is fenyegették a történelem viharai, aktuális lehetőségeihez mérten mindent elkövetett azért, hogy a fenti ideák mentén segítse a számára fontos ügyeket.” – olvashatjuk a Habsburg Ottó Alapítvány és a Helikon Kiadó gondozásában megjelent könyvben. A fenti sorok nagyon jól mutatják, milyen kötetet vehet kezébe az olvasó: olyat, mely nem kíván elfogulatlan lenni tárgyával, mégis az emberi oldalát kívánja megmutatni annak az embernek, aki évtizedeken keresztül volt meghatározó politikusa az „öreg kontinensnek”.

Habsburg Ottó IV. Károly magyar király, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodójának legidősebb fiaként örökölhette volna apja trónját – a történelem azonban máshogy alakult. Ausztria köztársaság lett, a császárság intézményének helyébe a sérülékeny köztársaság lépett, Károlynak pedig a magyar trónról két sikertelen királypuccs után végleg le kellett mondania. 1922-ben Madeira szigetén ért véget számára a földi lét. Habsburg Ottó nem lehetett jelen, az özvegyen maradt Zita királyné és a család többi tagjának társaságában egy észak-spanyolországi halászfaluban, Lequeitióban töltötte „száműzetését”, szerény anyagi körülmények között. A tanulásban nagy örömét lelte, a Monarchia szinte valamennyi nyelvét elsajátította (kitűnően beszélt magyarul is, saját bevallása szerint minden európai ország közül Magyarországot tekintette legkedvesebb hazájának), majd summa cum laude elismeréssel végezte el a leuveni egyetemet.

A két világháború között aggodalommal figyelte az európai eseményeket, s két alkalommal is visszautasította a Hitlerrel való találkozást. A német nemzetiszocialisták nem felejtették el neki a sértéssel felérő távolságtartást: felvették a kiiktatandó személyek névsorába, Belgium lerohanásakor a nácik légiereje, a Luftwaffe az elsők között bombázta le a steenokkerzeeli Ham-kastélyt, ahol Ottó 1930 és 1940 között élt. (Érdekességként megemlítendő, hogy az Anschlusst megelőző zűrzavarban írt Schuschnigg osztrák kancellárnak, azt tanácsolva neki, hogy mondjon le a javára a posztról, hogy ő lehessen a nácikkal szembeni ellenállás élharcosa.)

A hidegháború időszaka alatt meglehetősen sokat utazott, és rengeteget írt. Elszánt ellenfele volt a kommunizmusnak, a kelet-közép-európai országok szabadságáért tevékenyen is kiállt nem egy alkalommal – például elsősorban hozzá köthető az üresen hagyott szék, mely a szovjethatalom által megszállva tartott országokat reprezentálta az Európai Parlamentben. 1973-ban a Páneurópai Unió elnöke lett, majd 1979 után a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) jelölésében az első közvetlenül választott Európai Parlament tagja lett, ahol elsőként szólalt fel magyar nyelven a strasbourgi képviselők előtt. Meghatározó szerepe volt az Európai Közösség bővítésében, s szívén viselte az európai kisebbségek, így a határon túlra került magyarság sorsát is. „A demokrácia olyankor méretik meg, amikor a kisebbségek, különösen a népszerűtlen kisebbségek jogáról van szó.” – mondta egy alkalommal. Előbb az osztrák állampolgárságot, majd az Antall-kormány idejében a magyar állampolgárságát is visszakapta.  1989-ben – mintegy betetőzve életművét – védnöke volt a magyarországi Páneurópa Mozgalom által szervezett Páneurópai Pikniknek, mely Sopronpusztán lehetőséget adott több száz keletnémetnek a menekülését Ausztria irányába, ezzel hozzájárulva a kommunista rendszer további erodálódásához a régióban.

A kétezres években előadásokat tartott, írt, tanácsokat adott, s továbbra is elismert közszereplő maradt Európa-szerte. Magyarországi látogatásait élénk közfigyelem övezte. Az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fia, Habsburg Ottó 2011. július 4-én hunyt el Pöckingben, a bécsi kapucinusok kriptájában helyezték örök nyugalomra – szívurnája azonban Pannonhalmára került, hiszen végakaratában sem feledkezett meg bencés diákéveiről, melyek életének talán legnyugodtabb időszakát jelenthették.

A Habsburg Ottó Alapítvány által kiadott kötet a fent röviden összefoglalt életútnak kívánt méltó emléket állítani, s tette ezt meglehetősen impozáns módon. A nagyalakú, vaskos, minőségi papírra készült könyv vaskos kötet lett a maga közel háromszáz oldalas terjedelmével, ám cseppet sem mondható unalmas, a részletekben elvesző életrajznak. Már csak azért sem, mert egy ilyen tekintélyes életutat a lehető legszokatlanabb módon kívánt bemutatni: a több tízezer elérhető fényképfelvételből 99 darabbal. Adódhatott volna a leheteőség, hogy minden életévből egy fotót jelentetnek meg, ám a szerkesztők szándéka nem ez volt, hanem sokkal inkább az, hogy minél árnyaltabban mutassák be Habsburg Ottó közéleti tevékenységét vagy éppen magánéletét.

A közel száz évnyi fotóanyag egyfelől betekintést nyújt a személyes élményekbe, a családi élet intimitásába: a gyerekkori képektől kezdve a házassági ceremónia örömteli pillanatán át a véget nem érő utazásokig mindent láthatunk. Megható és elgondolkodtató felvételt láthatunk a könyv 204. oldalál, ahol Zita királyné 95. születésnapját ünnepli családja körében: 34 unokája és 15 dédunokája körében. A fotók egyben kiváló kordokumentumok is, melyeket tanulmányozva száz évnyi történelem pereg le a szemünk előtt.

A fotóanyag másik nagy része a nyilvános szereplések dokumentumai – ezeken Hasburg Ottó a huszadik század jeles alakjainak társaságában látható Willy Brandttól II. János Pál pápáig. A szerkesztők egyetlen alkalommal sem mulasztották el a bőséges (öt nyelven: magyarul, angolul, franciául, németül és spanyolul írt) képaláírásokat sem, így mindig egy-egy érdekes történetet, anekdotát is olvashatunk, melyek tovább árnyalják a kötet címszereplőjének személyiségét vagy éppen a kort, amelyben élt. (Egyik alkalommal például így fordult hozzá ellenlábasa: Királyi felség, alázattal jelentem, kommunista vagyok!”)

„E képek tanúságot tesznek arról, hogy miként lett Habsburg Ottóból, a királyfiból „gyalogos”. Egy különleges státuszú, elrendelt sorsú gyermekből önmagát kitaláló és megvalósító felnőtt. Egy számtalan szomorúságot átélt fiatal félárvából derűs, lenyűgöző optimizmussal gondolkodó ember. Egy sok történelmi konfliktusban részt vevő birodalom trónörököséből európai politikus. Uralkodósarjból szívvel-lélekkel polgár. A veszteségei ellenére elégedett és boldog” – írja a kötet előszavában Habsburg Ottó fia, Habsburg Károly. A kötetet elnézve, a képek közt akaratlanul is ide-oda lapozgatva nem tudnánk megcáfolni a kijelentést.

Habsburg Ottó Alapítvány kezelésében lévő, mintegy harmincezer darabos fotógyűjteményből készült válogatás szükségszerűen nem adhatja meg az olvasónak a teljesség élményét. Hangsúlyozottan válogatás, s mindeközben persze tiszteletadás is. Nem kíván tehát életrajzot alkotni, nem akarja teljességgel feltárni a múltat, az életút egyes eseményeit. Ám erre nincs is igazán szükség, s éppen ezért válik izgalmas olvasmánnyá a 99 év – 99 kép – olyan érzést keltve, mintha egy családi fotóalbumot lapozgatnánk, miközben a család idősebb tagjai mesélnének nekünk az azokon szereplőkről, a múlt nagy alakjairól, s arról a férfiról, aki se nem volt osztrák, se nem volt magyar, hanem mindenekelőtt európai volt, s küzdött azért, hogy az is maradhasson.

Maróti Zsolt

Ezt olvastad?

Az Elbrusz meghódítása – Az alpinizmus szerepe a második világháborús német propagandában

„Meghódítottuk az Elbruszt! Hegyivadászaink ezzel pedig nemcsak hadi, hanem alpinista értelemben is vett hőstettet hajtottak végre.” A német filmhíradó, a

X