Halálra ítélve – Papi sorsok 1956 után

Az Országház Felsőházi üléstermében, 2017. december 15-én került megrendezésre a Halálra ítélve – Papi sorsok ’56 után című konferencia az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében. Ennek folyamodványaként jelentek meg az ott elhangzott előadások szövegei 2018-ban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országház Könyvkiadó közös kiadásában Bellavics István, az Országgyűlési Hivatal közgyűjteményi és közművelődési igazgatója és Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke szerkesztésében. A konferencia megrendezését az azóta már boldoggá avatott vértanú, Brenner János rábakethelyi káplán meggyilkolásának hatvanadik évfordulójára időzítették. A boldoggá avatásra 2018. május 1-én, Szombathelyen került sor.

A kötetben Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének megnyitó beszéde, Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás északi evangélikus püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának elnök-püspöke köszöntője után került beszerkesztésre a kilenc előadás szövege, majd zárásként Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár zárszava, melyben a politikus külön is kiemelte, hogy eme egyházi személyek áldozata előtt megemlékezve tisztelettel köszönthették a konferencián személyesen is megjelent Brenner József vasvár-szombathelyi nagyprépostot (Brenner János öccsét) valamint Gulyás Csillát és Anikót (Gulyás Lajos mártír református lelkész leányait).

Brenner József vasvár-szombathelyi nagyprépost, bátyja szombathelyi boldoggá avatásán Brenner János ereklyéjével (Fotó-MTI_Szigetváry Zsolt). Forrás: Demokrata.hu)

A kilenc szerkesztett előadás közül az elsőben Székely János szombathelyi megyéspüspök beszámolóját (Brenner János boldoggá avatási eljárásáról) olvashatjuk a boldoggá avatás mibenlétéről általánosságban, majd konkrétan a fiatalon vértanúhalált halt Brenner János káplánról, az ő kanonizációs (beatifikációs) eljárásának menetéről, állomásairól. Ezt Földváryné Kiss Réka előadása követi a könyvben (A Kádár-kormány első két éve. A megtorlás és a korai egyházpolitika). Ebben képet kaphat az olvasó arról, hogy másképpen mint a Rákosi-korszakban, de a Kádár János nevével fémjelzett korszakban sem sokban különböző eszközökkel élt a rendszer a számára veszélyesnek ítélt személyek ellehetetlenítése, megsemmisítése, meggyilkolása tekintetében. A forradalom és szabadságharc leverését követően az egyházakkal a következő év tavaszán kezdtek valamennyire foglalkozni, akkor is látszólagos megfontoltság alapján a katolikusokkal elsőként, protestánsokkal csak később. Az, hogy végül kit tekintettek „reakciósnak” és kit nem, az kizárólag a pártvezetéstől függött. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke református egyházi példákkal világítja meg a korabeli egyházpolitikai helyzetet. Kiemelte, hogy rendszerint olyan lelkészek lettek később államilag vegzálva, akik a forradalom idején békéltető jelleggel léptek fel, elkerülendő a lincseléseket. A református lelkészek közül ezért sokan vállaltak szerepet a vidéki nemzeti bizottságokban. Ilyen lelkipásztor volt például Ladányi Imre géresi lekész, Marosi József oroszlányi lelkész, Sípos István kisújszállási lelkész és Gulyás Lajos levéli lelkész is. Esetüket röviden olvashatjuk, ahogyan a Református Megújulási Mozgalomról is, illetve a rendszert kiszolgáló bírák háttértörténetéről is információkat nyerhetünk.

Fejérdy András, a PPKE oktatója, a MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa – 2019-től igazgatóhelyettese is – a katolikus egyházpolitikába nyújtott betekintést (A kádári megtorlás és a katolikus egyház 1956 után). A kutató leszögezte, hogy 1956 nem tekinthető egyházpolitikai szempontból korszakhatárnak. A kezdeti állami gyengeség az egyházi vonalon, melyet először Kádár tapasztalhatott (például Horváth János kényszerű „Canossa-járása” Kalocsán, szabad diszpozíciók), idővel leküzdötte, és az Állami Egyházügyi Hivatal útján erősen beavatkozott az egyház belügyeibe. A rendszer társadalmon belüli konszolidációja és különösen a külföldi legitimitásának elnyerésére azonban így is csak az 1960-as évek közepére kerülhetett sor. A konszolidációval fordítottan arányosan szűkült az egyház mozgástere, így kényszerülhettek bele az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának és az Opus Pacisnak a megalakításába is. Szakaszolva olvashatunk róla, hogy miként súlyosbodott a megbélyegzéstől az ellehetetlenítésen, rágalmazáson át a bebörtönzésig és gyilkosságokig az egyházhoz köthető személyek (papok és világi hívek) helyzete.

Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagjának írásában („Politikai tevékenységet nem végzett, egyéniségével vonzotta az embereket”. Brenner János életútja) részletesen olvashatunk a vértanú rábakethelyi káplánról, családi hátteréről, életéről és tragikus haláláról. A kutató részletesen mutatta be, hogy az eddigi ismereteink alapján milyen körülmények között szenvedett mártíromságot a 26. életévét még be nem töltött, mindig mosolygós és hívei által – a fiatalok körében különösen is – kedvelt ifjú pap, akit elöljárói igen intelligens személyként jellemeztek. Megtudhatjuk hogy halálát követően miként igyekezett az állam még az emlékét is eltörölni, a hatóságok hogyan nehezítették a bűntény feltárást. Lényegében inkább akadályozták azt, amihez a nyomozati szervek és a bíróságok szintén csak segédkeztek. A valódi bűnösök soha sem lettek elítélve.

Brenner János rábakethelyi káplán (Forrás: Keresztenyelet.hu)

Erdős Kristóf, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának kutatója szintén egy vértanút mutatott be („Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” Gulyás Lajos élete és halála), egy a nemzetéhez és egyházához mindhalálig hűséges református lelkészt. Ebben olvashatunk politikai felfogása mellett a forradalom és szabadságharc idején tanúsított békéltető szerepet is betöltő, az indulatok lecsillapítójaként fellépő Gulyás Lajosról, akit mindezek ellenére is letartóztattak és egyedüli református lelkészként jogerősen – a Földes Gábor és társai per másodrendű vádlottjaként – halálra is ítéltek és ki is végeztek – egyébként nem sokkal a katolikus Brenner János meggyilkolását követően – 1957. december 31-én. Olvashatunk a Magyarországi Református Egyház kitartó, de sikertelen törekvéseiről, hogy a bebörtönzött lelkész életét megmentsék. Az egyébként református családból származó Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Győry Elemér dunántúli református püspöknek tett ígérete ellenére – aki a kegyelmi kérvényt nyújtotta be a politikushoz – sem Gulyásnak, sem másoknak nem adott kegyelmet, így a lelkészt ártatlanul, politikai példastatuálási célzattal Győrben kivégezték.

Gulyás Lajos levéli lelkész (Forrás: Reformatus.hu)

Kahler Frigyes, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum külső munkatársának előadása a kötetben közölt következő szöveg (A győri-mosonmagyaróvári per tanulságai). Betekintést nyerünk a megtorlógépezet vérengző munkájába, az igazság és a jog teljes sárba tiprásába. Minden a pártérdeknek került alárendelésre. A Földes Gábor és társai-per lényegét tekintve a Nagy Imre-per főpróbájaként zajlott le. Képet kaphatunk a politika illetve a hatalmi ágak teljes összemosódásáról.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója (Katolikus papok mártíriuma a forradalom után) a szovjet megszállást követően különböző körülmények között életüket veszített egyháziak példájával vezette fel tanulmányát, majd fokozatosan áttért az 1956-ot követő, egyházi személyek halálához vezető bántalmazásokra és gyilkosságokra. Brenner vértanúságának említése után röviden elemezve Kováts Ferenc gencsapáti káplán, Kovács Imre kőszegi káplán, Szekuli Pál ösküi káplán, Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébános, P. Somogyváry Hetény ferences hittanár és Marycz Győző nagykamarási plébános tragédiáját.

Csűrös András gyömrői református lelkész előadásában (Pap Béla karcagi lelkész börtönévei és rejtélyes halála) részletesen mutatja be egy jobb sorsra érdemes néhai lelkésztársának, Pap Bélának pályáját, majd személyes kálváriáját amit az állammal szemben kényszerült elszenvedni. A raboskodó, majd szabadulása után hivatása gyakorlásában a rendszer által továbbra is akadályoztatott lelkész rejtélyes körülmények között, 1957 nyarán történő bakonyi eltűnése, majd maradványai egy részének a következő év elején való titokzatos megtalálása körüli kérdéseket vizsgálta a kutató. Kitért a hatóságok érzéketlenségére, a lelkész családja felé mutatott magas fokú tapintatlanságokra a keresés, majd a nyomozati szakasz idején. Minden áron arra törekedtek, hogy lezárják Pap Béla halála és megtalálása körüli kérdések megválaszolásával az esetet, nem igazán törődve azzal, hogy nem egyszer ellentmondásos és kegyeleti jogokat is sértő módon álltak hozzá az ügyhöz.

Pap Béla református lelkész családjával (Forrás: Neb.hu)

A kötetben utolsóként, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalától Wirthné Diera Bernadett írását (Egyházi perek az 1960-as években. A „Fekete Hollók”-ügy) olvashatjuk. Ahogy a szerző is hangsúlyozza:

„A hatalom számára az 1957–58-as évek legfontosabb feladata a forradalom résztvevőivel szembeni megtorlás és példastatuálás.”

Az egyházi érintettek elleni fellépés igénye a párt részéről ugyan egyértelmű volt, azonban kezdetben politikai megfontoltságból egyelőre nem léptek ez ügyben, de a párton belüli tárgyalások során nem zárkóztak el a későbbi intézkedések „szükségességétől”. Erre az 1960-as évek elején került sor. Először egy Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök elleni perben gondolkodtak, de erről végül lemondtak. Mindez a „Fekete Hollók”-ügyben realizálódott, sorozatos papletartóztatások kezdődtek. A persorozat főperének elsőrendű vádlottja 1961-ben a fiatalok körében kedvelt Havass Géza csanádi egyházmegyés pap volt. A kutató részletesen tárgyalta az állam aktív beavatkozását az „igazságszolgáltatásba”, milyen egyeztetések zajlottak a háttérben, hogy az egyházat minél inkább megfélemlítsék, minél kevésbé próbáljon meg érdekei érvényesítése céljából fellépni. Számos egyházi és világi személyt ítéltek a koncepciós eljárások során hosszú börtönévekre. A teljesség igénye nélkül néhány név közülük, az említett Havass mellett: Lénárd Ödön piarista, Tabódy István, Ikvay László, Kölley György papok, Nobilis Gábor, Hontváry Miklós világiak. A kutatónő röviden vázolja ’Sigmond Lóránt ciszterci szerzetes helytállását is e nehéz időben, akinek idő előtti halálához szintén hozzájárultak a börtönben eltöltött évek.

A kötet legvégén a konferencia előadóinak névsora található, a könyvet fotók teszik színesebbé. A fényképek közül nem egy az érintett lelkészek családjainak archívumának részét képezik. A borítóképen a vértanú Brenner János és Gulyás Lajos fotói láthatóak, a belső borítón a fiatal Brennernek az ellene elkövetett merényletben összetört szemüvegéről készült kép. Az olvasmányosság segít abban, hogy a közreadott előadásokat ne csak szakmabeli történészek olvassák, hanem egyéb, e korszak iránt érdeklődők is informálódjanak múltunk felől.

Sági György

Az ismertetett kötet adatai: Halálra ítélve. Papi sorsok ’56 után. Szerk. Bellavics István, Földváryné Kiss Réka. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága–Országház Könyvkiadó, 2018. 128. pp.

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Ezt olvastad?

Kutatástervezési és módszertani szempontból egyaránt fontos rendezvény zajlott le a Kúria épületében 2019. szeptember 17-én. A Törvénysértő perek 1945 után