Magyarország első zsidó vallású minisztere és a Nagy Háború

Vázsonyi Vilmos személyében az első világháború során először ült zsidó vallású állampolgár miniszteri székbe Magyarországon. Az általános választójogért küzdő, a bolsevizmussal élesen szembehelyezkedő politikus 1914 és 1918 közötti tevékenységét érdemes bővebben megvizsgálnunk.


Forrás: magyarzsido.hu

A hátország problémái

Vázsonyi Vilmos háború kezdetén osztotta pártja küzdelmet támogató álláspontját. Az őszi parlamenti ülésszakban támogatta a kormány rendkívüli háborús intézkedéseit is. Terézváros választott képviselőjeként fontosnak tartotta a budapesti polgárság nehézségeinek enyhítését. 1914 augusztusától kezdve Budapest Főváros Központi Segítő Bizottságában dolgozott, amelynek az itthon maradt lakosság szociális és gazdasági szervezése volt a feladata. A Főváros első őszi közgyűlésére 1914. október 7-én került sor. Vázsonyi itt tartott beszédében a hadbavonultak hősiességéről és az otthon maradott polgárság hazafias áldozatkészségéről értekezett. 1915. április 27-én a Képviselőházban Budapest háborús erőfeszítéseiről beszélt. Két összefüggő problémára hívta fel a figyelmet. Az egyik a főváros élelmezésének nehezedése volt, a másik pedig az élelmiszerrel való spekuláció, ami ellen határozottan fel akart lépni. 1915. december 17-én az árdrágító visszaélésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása során arról beszélt a Parlament előtt, hogy annak ellenére, hogy a háborús törvényalkotásnak nem lenne szabad az alkotmányos jogokat csorbítania, mégis le kell törni minden olyan kezdeményezést, amely a hadbavonultakat vagy az itthon maradottakat kizsákmányolja. 1916. február 5-i beszédében a harctéren küzdők szenvedéseit állította példaképpen a nemzet elé, ugyanakkor megpróbálta megvilágítani a drágaság problémájának erkölcsi és gazdasági oldalait. A háború során a kormány egyre újabb adónemeket kívánt bevezetni. Vázsonyi ezeket nem tartotta szociálisan igazságosnak, s főként a lakbérek emelése ellen emelt szót, többek között 1916. november 7-ei parlamenti felszólalásában is, melyben azt követelte, hogy rendeleti úton tiltsák be növelésüket a háború ideje alatt. 1917 januárjában a kormány javaslatot tett a közigazgatási gyorsított eljárás bevezetésére a háborús kormányzás megkönnyítése érdekében. Vázsonyi ezt rendkívül veszélyesnek tartotta a jogbiztonságra és a közszabadságra nézve, ezért 1917. január 25-én felszólalt a javaslat ellen a Képviselőház előtt. Két nappal később ebben a témában vezércikket is írt a Pesti Naplóba.

Választások és általános választójog

A háborút megelőzően 1910-ben zajlottak utoljára parlamenti választások. A következő voksolást 1915-re kellett volna kiírni. Vázsonyi azt az álláspontot alakította ki, hogy a háború kitörése miatt el kell halasztani a választásokat, mivel nem szabad kizárni a szavazásból a hadba vonult katonákat. Érvelése szerint a következő választást a békekötés után hat hónappal kellene kiírni, mégpedig általános és titkos szavazójog szerint. A választások elhalasztásának gondolatát először 1914. szeptember 12-én vetette fel, mégpedig a főváros központi választmányában. 1915. április 17-én állást foglalt a Képviselőházban a kormány azon javaslata mellett, hogy hosszabbítsák meg az országgyűlési és a törvényhatósági mandátumokat. Beszédében kitért az általános választójog bevezetésére és a hadbavonultak szavazatainak biztosítására is. 1915. május 6-ai beszédében újfent az általános választójog bevezetéséért kardoskodott. Ekkor a katonák szavazati jogának biztosítását immár központi szerepbe helyezte. 1915. május 14-én parlamenti beszédben hívta fel a kormány figyelmét a hazaárulók vagyonának elkobzásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása során arra, hogy a tervezet nemcsak a bűnöst sújtja, hanem annak családját is. Az ellenzék vezetői május 18-án megbeszélést tartottak, és kidolgoztak egy tervet egy „koncentrációs kabinet” megalakítására, amelyben valamennyi parlamenti párt képviselője részt vett volna. A Munkapártnak meghagyták volna a miniszterelnök-állítás jogát, azonban ragaszkodtak Tisza István leváltásához. Tisza hajlandó lett volna bevonni kormányába az ellenzékieket, posztjához azonban ragaszkodott, így az alku nem jött létre. Az 1915. május 23-ai olasz hadüzenet után a főváros május 26-ra rendkívüli közgyűlést hívott össze. Vázsonyi itt hazafias beszédet tartva új áldozatokra hívta fel a polgárságot.

Az ellenzék vezérei az 1917 februári képviselőházi vitákban erősen támadták a kormányt. Egy részük radikális változást akart, míg a mérsékeltebbek csak irányváltást. Ez markánsan megmutatkozott a hősök emlékéről szóló törvényjavaslatot tárgyalása során. Az ellenzék részéről Rakovszky István javasolta, hogy az általános választójogot adják cserébe a katonáknak az általános hadkötelezettségért, azaz, aki katonai szolgálatot teljesít, 20. életéve betöltésekor kapjon választójogot. Rakovszky javaslatához az ellenzéki pártok nevében Apponyi Albert, Andrássy Gyula és Károlyi Mihály is csatlakozott, ahogy Vázsonyi Vilmos is, aki február 9-én interpellálta Tisza Istvánt az általános választójog megadására vonatkozóan. Tisza válaszában elutasította és képtelennek nevezte Vázsonyi felvetését, s a munkapárti többség le is szavazta a javaslatot. Az ellenzék fellépésében szerepet játszhatott, hogy Németország február 4-én bejelentette a korlátlan tengeralattjáró-háborút, amelyet Károlyi a németek utolsó adujának nevezett, s erőteljesen kritizált parlamenti beszédében, hangsúlyozva a benne rejlő vereséget. Tisza politikáját Vázsonyi a Pesti Napló hasábjain is kritizálta február 11-én.

1917 márciusában az orosz forradalom hírei foglalkoztatták a közvéleményt. Tisza és pártja a forradalomban saját politikájának igazolását látta, arra számítva, hogy Oroszország így kiesik a küzdelemből, ami a háború győzedelmes befejezését fogja eredményezni. Ebből következően ragaszkodtak ahhoz, hogy belpolitikájuk változatlan maradjon. Az ellenzék azonban pont ellenkezőképpen értékelte az eseményeket. Úgy gondolták, hogy az oroszországi változások Magyarországra is át fognak gyűrűzni, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket.

Március 31-én Vázsonyi beszédet tartott a Képviselőházban, amelyben hangsúlyozta, hogy a háborús vérontás egyik első eredménye az alkotmányos fordulat Oroszföldön, melyet más államok demokratikus fejlődésének is követnie kell. Egy nappal korábban Bethmann-Hollweg német birodalmi kancellár üdvözölte az orosz forradalmat, hangsúlyozva, hogy reménykedik abban, hogy közelebb hozza a békét, s győzelem esetén sem szándékoznak a cárizmust visszaállítani. A Képviselőház követte a német példát. 1917. április 7-én II. Vilmos kéziratot intézett Bethmann-Hollweg birodalmi kancellárhoz, melyben felhívta a porosz országgyűlés demokratizálására és a birodalmi gyűlési választójog kiterjesztésére. Április 12-én az országgyűlés ülésszakát Tisza elnapolta. Április 13-án az ellenzék már biztosra vette a miniszterelnök bukását és koncentrációs kormány kinevezését. Április 22-én Vázsonyi beszédet mondott a központi demokrata körben, melyben a polgárság, a parasztság és a munkásság összefogását sürgette az arisztokráciával szemben. Ez egyben beharangozta a polgárok és munkások blokkja megalakulását. Április 28-án IV. Károly leiratot intézett Tisza Istvánhoz, melyben

„azon óhaját fejezte ki, hogy a kormány létesítsen olyan választójogot, amely a nép kívánságának megfelel, és amely arányban áll azokkal az áldozatokkal, amelyeket a magyar nép a háború alatt hozott.”

Tisza egyelőre bírta az uralkodó bizalmát, így hivatalban maradt, de továbbra is ellenezte a választási törvény radikális megváltoztatását. A Károlyi-párt május 8-ai értekezletén tiltakozását fejezte ki Tisza hivatalban maradásával és választójogi elképzeléseivel szemben, melyhez a szociáldemokraták is csatlakoztak. Az uralkodó megkísérelte rávenni Tiszát még egyszer a választójog reformjára, majd, miután nem járt sikerrel, lemondásra szólította fel május 22-én. Bukása ellenére a Nemzeti Munkapárt többségben maradt a Parlamentben, így a király kénytelen volt kisebbségi miniszterelnököt kinevezni. Május 24-én és május 31-én számos általános választójog melletti tüntetés volt Budapest utcáin.

Az ellenzék választójogi blokkban állt össze, mely június 2-án tartotta első nagy értekezletét. Vázsonyi itt azt a javaslatot terjesztette elő, hogy alakuljon olyan kormány, mely a választójog kérdését tekinti elsődlegesen megoldandó feladatnak. Június 6-án hivatalosan is megalakult a Választójogi Blokk. Az alakuló ülésen Vázsonyi újfent beszédet mondott, melyben kifejtette a blokk feladatait, egyben a küzdelem célját, az általános választójogot. IV. Károly 8-án Budapestre jött, azonban előtte éjjel óriási felháborodást keltett, hogy visszautasította a Blokk audiencia-kérelmét, azt hívén, hogy a követ, Bárczy István budapesti polgármester, városi ügyben kérte a meghallgatást. Június 8-án tömegtüntetés bontakozott ki, melyen Vázsonyi is beszédet mondott, követelve az általános, titkos választójogot biztosító kormány kinevezését a királytól. IV. Károly végül mégis sorra fogadott mindenkit, s Eszterházy Móricot bízta meg kormányalakítással, aki vállalta, hogy megalkotja az általános, titkos választójogot biztosító törvényt.


Forrás: keptar.oszk.hu

Vázsonyi, az igazságügy-miniszter

Eszterházy június 12-én állapodott meg a Választójogi Blokkal, hogy Batthyány Tivadart és Vázsonyi Vilmost kéri fel kormányába. A választójogi reform kidolgozásával Vázsonyi Vilmost bízták meg. Az új kormány június 21-én mutatkozott be a Képviselőházban.

A választójogi törvény tervezetét többször újra kellett gondolnia a kormánynak, mivel a többségben levő Munkapárt részéről folyamatos támadások érték. A Választójogi Blokk defenzívára kényszerült. A reformtervet védve Vázsonyi 1917. augusztus 5-én, Kaposváron mondott beszédet. Ebben több munkapárti ellenérvet is megcáfolni igyekezett. Az egyik kifogás az volt, hogy a választójog kiterjesztésével a nemzetiségek szavazati jogot kapnak, Magyarország integritása kerül veszélybe. Vázsonyi ezzel szemben úgy gondolta, hogy a szavazójog kiterjesztése a nemzetiségekben a magyarsággal összetartozás érzését fogja erősíteni, ettől a magyarság jogai pedig nem csökkenni, hanem nőni fognak.

A király augusztus 20-án lemondatta Eszterházy Móricot egészségi állapota miatt, majd augusztus 23-án Wekerle Sándort bízta meg kormányalakítással. Az új kabinetben Vázsonyi tárca nélküli miniszterként a választójogi reform előkészítését kapta feladatul. Az új kormány szeptember 12-én mutatkozott be a képviselőházban, és a miniszterelnök beszédében kitért arra, hogy a választójogi reform része a kormányprogramnak. Ezután az eredeti tervek szerint a parlamenti üléseket elnapolták októberig. A képviselőház október 16-án ült össze újra. Október 26-án Tisza interpellációja után a munkapárti többség leszavazta Ugron Gábor belügyminiszter javaslatát, aki fegyelmi vizsgálatot akart indítani Bács-Bodrogmegye alispánja és főjegyzője ellen. A kormány leszavazása utáni este a támogató pártok értekezletre ültek össze. Vázsonyi itt is felszólalt, s kifejtette, hogy a kormányt támogató pártoknak még erősebb egységbe kell olvadniuk, hogy megalkothassák a választójogi reformot. Vázsonyinak az volt az álláspontja, hogy ha a választójogi reformot nem sikerül elfogadtatni a Képviselőházzal, akkor azt fel kell oszlatni és új választást kiírni. Ezt a véleményt a kormány magáévá tette, amikor 1917. november 5-én megkezdték a választási törvény tervezetéről szóló vitát, s november 7-én elfogadták Vázsonyi javaslatát. A kidolgozott törvénytervezetet a Választójogi Blokk is elfogadta, kivéve Károlyi Mihályt, aki egyedül maradt azzal az álláspontjával, hogy jóval több kerületben lenne szükség titkos voksolásra. December 1-én Vázsonyi audienciára ment a királyhoz, aki megadta a kormánynak a felhatalmazást a képviselőház feloszlatására és az új választások kiírására arra az esetre, ha a képviselőházi többség nem fogadja el a választójogi reformot. A kormány december 21-én terjesztette be Vázsonyi 108 szakaszból és 17 fejezetből álló javaslatát.

Eszerint a férfiak és a nők választójogának általános kellékeiként egyaránt a huszonnegyedik év betöltését, a magyar állampolgárságot és az írni-olvasni tudást határozták meg. Bizonyos feltételek teljesülésével fiatalabban vagy analfabétaként is lehetett szavazni. Az írni-olvasni tudás igazolására rendkívül bonyolult metódust állítottak fel.

Vázsonyi javaslatának indoklását külön könyvben is kiadta Miért kell és milyen lesz a választójog reformja címmel. Az indoklás ismerteti a magyar választójog történetét, az 1848-as törvénytől az 1913-asig, ismerteti a külföldi választójogi törvényeket és kifejti az új törvény megalkotásának szükségességét.

1917 novemberében fordulat történt Oroszországban. Lenin és a bolsevikok átvették a hatalmat, s békekötést ajánlottak a hadviselő feleknek. Mind a hatalomátvételt, mind az ajánlatot nagy örömmel fogadták Károlyiék. Vázsonyinak azonban gyökeresen más volt a véleménye. Választójogi törvényjavaslatának benyújtása napján kezdődtek a béketárgyalások Breszt-Litovszkban, melyen már Lenin küldöttei képviselték az orosz felet. Vázsonyi a bolsevizmussal szemben foglalt állást, talán legélesebben a kormány tagjai közül. Úgy gondolta, a demokrácia a legjobb ellenszer agitációjukkal szemben. A választójogi küzdelmet tehát bolsevizmus elleni küzdelemként is felfogta, azonban ez kétfrontos harc lett számára. A képviselőházban 1918. január 16-án alakult meg a választójogi bizottság, ahol Khuen-Héderváry Károlyt választotta elnökké a munkapárti többség.

Wekerle Sándornak sikerült új, egységes kormányzópártot kialakítani 48-as alkotmánypárt néven. Elnöke Andrássy Gyula lett. A pártalapítással egy időben a kormány is lemondott. Az új kormány január 25-én alakult meg, újfent Wekerle miniszterelnökségével. Vázsonyi újra elfoglalta az igazságügy-miniszteri széket. A kabinet nemcsak a választójogi reformot tűzte zászlajára, hanem az önálló magyar hadsereget is, melyhez a király hozzájárult. Vázsonyi a programot január 26-án ismertette a Demokrata párt értekezletén, hitet téve a magyar hadsereg mellett, mely a magyar iparnak, munkásságnak és demokráciának is érdeke. Ugyanekkor fejtette ki azt is, hogy demokratikus szociálpolitikára van szükség, hogy a bolsevik térnyerést megállítsák. Szerinte a bolsevik eszméket hirdető polgárok és urak a legnagyobb társadalmi veszélyt jelentik, mivel

„felforgatással szeretkeznek, forradalommal játszanak, megkorbácsolják magukat és a polgári társadalmat.”

A bolsevikok ugyanis Vázsonyi szerint

„a század legnagyobb gazemberei, akik szabadsághősök ellen bebörtönzéssel és gyilkos eszközökkel fordultak.”

Akik eszméiket hirdetik, nem értik a demokrácia lényegét, amely a jogegyenlőség teljében megszervezi a társadalmat, s ami nélkül nincs is demokrácia, amely „nem felforgatás, hanem az igaz és valódi egyensúly és az igaz rend politikája.” Bolsevikok elleni beszédét a Demokrata párt február 3-ai országos gyűlésén is elismételte.

1918. január 31-én bemutatkozott az új kabinet a Képviselőházban. A kormány programját és Vázsonyi személyét egyaránt támadások érték. A február 6-ai ülésen Fényes László párton kívüli képviselő interpellálta, méghozzá cenzúra-rendeletét kritizálva, azzal vádolva meg, hogy nem tiszteli a demokratikus elveket. Vázsonyi válaszában kifejtette, hogy hadiállapotban szükség van a cenzúrára, azt 1848-ban is alkalmazták. A hadiállapoton túl a bolsevik mozgalom is kihívást jelent, mivel

„…mikor szikratávírókkal hívták fel Európa népeit arra, hogy legyenek kegyesek mindenütt Trockij és Lenin urak parancsára népmozgalmakat, sztrájkokat rendezni és legyenek szívesek a bolseviki testvéreket megsegíteni, […] az volt a felfogásom, hogy a bolsevizmusnak minden, akár lappangó, akár alattomos, akár nyílt glorifikálását meg nem engedem és elfojtom.”

A választójogi bizottságban először március 15-én szólalt fel, amikor Károlyi Mihály beszédére válaszolt, aki a baloldali törekvéseket fejtette ki. Vázsonyi beszédében megkülönböztette egymástól a szociáldemokráciát és a bolsevizmust, s leszögezte, hogy vádjai kizárólag utóbbinak szólnak, nem pedig a Szociáldemokrata Pártnak.

A bizottsági üléseken folyamatosan támadták Vázsonyi decemberben benyújtott választójogi javaslatát. 1918. március 16-ai beszédében kifejtette, hogy elképzelése lényegéből nem hajlandó engedni, csak részletkérdésekről hajlandó tárgyalni. Vázsonyi beszédére két nappal később Tisza István válaszolt, aki ugyan személyes nagyrabecsüléséről biztosította a minisztert, de kijelentette, hogy felveszi a harcot a javaslat ellen a nemzet érdekében. Beszédére Vázsonyi a választójogi bizottság előtt válaszolt, kifejtve, hogy nem hajlandó változtatni elvi kérdésekbeli felfogásán, s ha kell, a Parlament feloszlatásáért is síkra száll.

A választójogi bizottságban ennek ellenére mindinkább győzedelmeskedett Tiszáék álláspontja, s Wekerle is egyre inkább hajlott a velük való megegyezésre. Vázsonyi így szembekerült Wekerlével a választójog kérdésében, de abban is, hogy március 3-án egyedül emelt szót a minisztertanácsban az Oroszországgal kötött béke miatt. Szerinte a bolsevikokkal aláírt szerződés a polgári Oroszország elárulása. Csak az antanttal kötött béke lehet igazi béke, a bolsevikokkal kötött nem az. Május 7-én Wekerle a minisztertanácson kifejtette, hogy Tisza választójogi álláspontját kell elfogadni. Ez az eddigi program feladása volt, így a kabinet lemondott. Az új Wekerle-kormányban, mely május 11-én alakult meg, Vázsonyi már nem viselt tisztséget, s újra ellenzékbe került.

Forrás: Magyarország története 1890-1918. I-II. kötet

Újra ellenzékben

Május 16-án még egyszer megvédte választójogi álláspontját a Parlamentben, majd nem vett részt a további tárgyalásokon. Utoljára saját javaslata ügyében július 4-én szólalt fel a Képviselőházban. Maratoni beszédében összefoglalta eddigi küzdelmének lényegét, s leszögezte, hogy csak a saját eredeti javaslatát tartja elfogadhatónak, a bizottság által módosítottat nem. A választójogi javaslatot azonban már nem az ő, hanem a bizottsági tervezet alapján tárgyalták. Vázsonyi ebben a vitában is részt vett, összesen tizenhárom beszédet mondva.

Végül 1918. július 19-én a Ház elfogadta a Wekerle-féle javaslatot, azonban e törvény alapján már nem rendeztek választást. Az új választójogi törvény Galántai József szerint ez mindössze az 1913-as törvény átfogalmazása, így a választójog kiszélesítésének paródiája volt.

1918. október 15-én a Wekerle-kormány beadta lemondását. A politikai tárgyalásokat keresztülhúzta az őszirózsás forradalom. Tisza Istvánt október 31-én meggyilkolták, s Vázsonyi egy nappal később, életét féltve külföldre menekült. Vázsonyi, aki mélyen elítélte a bolsevizmust, nem tért haza a Tanácsköztársaság idején sem, csak 1919 augusztusában tért haza Bethlen István hívására. Három budapesti hónap után visszatért Svájcba, ahonnan Bécsbe, majd Badenbe költözött. Véglegesen csak 1921 januárjában tért haza Magyarországra. Utána még aktív politikai szerepet vállalt 1926-ban bekövetkezett haláláig.

Szőts Zoltán Oszkár

Ajánlott irodalom:

Beer Iván: Vázsonyi Vilmos – az igazi demokrata. In: Hetven év. Emlékkönyv dr. Schweitzer József születésnapjára. Szerk.: Landeszman György és Deutsch Róbert. Budapest, 1992. 19-32.

Bihari Péter: 1914. A Nagy Háború száz éve. Személyes történetek. Budapest-Pozsony, 2014.

Galántai József: Magyarország az első világháborúban. 3. kiad. Budapest, Korona, 2001.

Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Budapest, 2001.

Hajdu Tibor ‒ Pollmann Ferenc: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918. Budapest, 2014.

Hegedüs Sándor: Egy magyar Don Quijote: Vázsonyi Vilmos (1868-1926). Ezredvég. 2005/10. 93-99

L. Nagy Zsuzsa: Vázsonyi Vilmos életútja. História. 1994/5-6. 59-61.

Novák Attila: Két világ – két nézet? Vázsonyi Vilmos és a polgári radikálisok. (1910-1912). Történelmi Szemle. 2008/3. 335-357.

Novák Attila: Zsidó-magyar szimbiózis: Vázsonyi Vilmos. Kommentár. 2009/3. 42-48.

Sass Irén: Vázsonyi. Budapest, 1926.

S. Király Béla: Vázsonyi Vilmos: az első polgári demokrata a magyar parlamentben. Korunk. 2011/4. Új egészségtudatosság. 67-73.

Sipos András: Polgár a politikában: Vázsonyi Vilmos – A polgár politikai belépője. Műhely. 1998/1. 71-75.

Sipos András: Vázsonyi Vilmos és a budapesti várospolitika. 1894─1906. Tanulmányok Budapest múltjából. 1996. 219-247.

Tőkéczki László: Vázsonyi Vilmos eszmei-politikai arca. Budapest, 2005.

Tőkéczki László: Vázsonyi Vilmos a vallásról és a zsidóságról. Protestáns Szemle. 2004/3. 139-148.

Tölgyesi József: Vázsonyi Vilmos emlékezete. Sümeg, 2005.

Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai. I-II. kötet. Budapest, 1927.

Vázsonyi Vilmosné: Az én uram. Budapest, é. n.

Ezt olvastad?

„Délben Monorra érkeztünk. Az itt eltöltött hét legborzalmasabb időszaka volt deportálásunknak. Már a kiszállásnál hajszoltak, de azután természetesen órákon át