Helyzetértékelés és jövőkép – Beszélgetés az MTT Tanári Tagozatának elnökségi tagjaival

1867, 1956, 2017. Három évszám, amely roppant fontos a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának életében: az első a Társulat alapítása, a második a Tagozat életre hívása, a harmadik pedig az újjáalakulás éve. Utóbbi apropóján Kaposi Józsefet, Katona Andrást és Dárdai Ágnest Fekete Bálint kérdezte a Tanári Tagozat múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Újkor.hu: A honlapjukon megtalálható egy 2005-ös összefoglaló az MTT TT működéséről az akkori elnök, Szabolcs Ottó tollából. Ezt olvasva az embernek az az érzése támad, hogy „valahol utat tévesztettünk”, hiszen mai szemmel szinte hihetetlen számok szerepelnek: több száz fős tanári rendezvények, kéthavi átlagban tanácskozások, pályázati kiírások, önálló kiadványok, sorozatok… Milyen volt a rendszerváltoztatás környékén történelemtanárnak lenni? Milyen volt ezeknek a rendezvényeknek a miliője? Mi volt az Önök által is sok helyen említett Szabolcs Ottó szerepe?

Katona András: A rendszerváltozás környékén valóban százak vettek részt történelemtanári rendezvényeken. (A NAT első tervezetének 1990. évi székesfehérvári vitáján ezernél több résztvevő volt, persze nem csak történelemtanárok.) Egyrészt a hetvenes évek óta megszokottak voltak a (történelem)tanári tanácskozások, konferenciák, másrészt a rendszerváltozáskor nagy volt a várakozás a tanárok körében, mint a társadalom valamennyi rétegében akkoriban. Ehhez jött még a történelemtanárok körében egy nagyfokú elbizonytalanodás, az eddigi központilag meghatározott értékrend helyett saját értékrend kialakítása, vagy egy újabb központi értékrend iránti várakozás, amely természetesen téves volt. Volt a továbbképzések szervezői részéről is tétovaság: akkoriban a Kardos József vezette Tanári Tagozat nem tartott nagyobb konferenciákat. Ez változott meg alapvetően Szabolcs Ottó 1991-től kezdődő elnöksége idején, és ebbe kapcsolódott be – hangos szóval, de kevesebb résztvevővel – az 1989-ben alakult – akkor alternatív – szakmai szervezet, a Történelemtanárok Egylete is. A történelemtanári továbbképzés fő fórumai azonban a rendszerváltozás körüli években (1987–1991) a Glatz Ferenc és a Történettudományi Intézet más vezető történészei (Engel Pál, Kosáry Domokos, Szakály Ferenc) által évente a békásmegyeri Veress Péter Gimnáziumban megtartott több száz résztvevős történelemtanári konferenciák voltak. Szabolcs Ottó szerepe felettébb érdekes, hiszen a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején – még az Országos Pedagógiai Intézet történelemtanításért felelős vezetőjeként – ő szervezte a tanári konferenciák, továbbképzések zömét. Mindezt a ’90-es években is folytatta, és vehemensen vett részt újabb szervezete élén az alaptanterv tervezetének Ember és társadalom műveltségterülete körüli vitáiban. („Történelemtanításunk Trianonja a NAT” – mondta akkoriban.) Hogy milyen volt a rendszerváltozás környékén történelemtanárnak lenni? Egyrészt felettébb izgalmas, hiszen 1998-ig nem volt érvényben lévő tanterv, csak egy hevenyészett „Tananyagbeosztás”, másrészt a demokráciára való átmenet idején a szokottnál felelősségteljesebb. Sokan csak 1945-ig tanították a történelmet, de mintha napjainkban is lennének ilyen „csúszások”. (A „hivatalos” állásfoglalás szerint 1956 1988-ban még ellenforradalom, 1989-ben népfelkelés, 1990-ben forradalom, 1991-ben pedig forradalom és szabadságharc volt.)

Dárdai Ágnes: Szabolcs Ottónak nemcsak abban volt szerepe, hogy felkarolta a hazai történelemtanítás ügyét, hogy forrást, helyet, kiadót keresett és talált a tanári szakma megújításához konferenciák szervezése, módszertani kiadványok megjelentetése által, hanem azt is világosan látta, hogy nemzetközi téren is pozicionálni kell a magyar történelemtanítás ügyét. Rendszeresen meghívta a nemzetközi (különösen a német) történelemdidaktika és történelem módszertan akkoriban aktív és jeles képviselőit (Walter Fürnrohr, Karl Pellens, Elisabeth Erdmann). A Hajdúszoboszlón tartott találkozókon nyílt alkalom arra, hogy a külföldi kollégákkal megismerkedjünk, és általuk bekerüljünk a Nemzetközi Történelemdidaktikai Társaságba. E tanácskozások rendszeres résztvevői voltak a határon túli (vajdasági, kárpátaljai, felvidéki, erdélyi) történelemtanárok, módszertanos kollégák. Ugyancsak Szabolcs Ottó volt az, aki a Braunschweigben működő Nemzetközi Tankönyvkutató Intézet kutatóival való több évtizedes kapcsolatait fokozatosan átadta a fiatalabb kutató és tanárgenerációk, illetve a szakdolgozatukat író hallgatók számára. Az ő kezdeményezésére kerültek ki Braunschweigbe rendszeresen a magyar történelem, földrajz tankönyvek, térképek, atlaszok.

A közönség a Tanári Tagozat Mentés másként című konferenciáján (Fotó: Fekete Bálint)

Újkor.hu: Manapság nem jellemző, hogy többszáz fős előadótermek telnek meg a történelemtanítással foglalkozó rendezvényeken. Mi ennek az oka? Máshonnan tájékozódnak a tanárok? Kevesebb az idejük? Esetleg érdektelenebbé váltak saját szaktárgyuk helyzetét illetően?

K. A.: Valamennyi felsorolt tényező jellemző. A korábbi központi jellegű továbbképzések megszűntek, hiszen nem egy központból történik az irányítás. A Nat bevezetésének időszakával szemben ma már a tantervi továbbképzések sem tömegesek. Az emberek zöme – így a történelemtanárok nagy része is – jellemzően az internetről tájékozódik, bár bizonyos történészek könyvei és ismeretterjesztő folyóiratok (pl. Romcsics Ignác vagy Rubicon) ma is relatíve népszerűek, és bár példányszámadatokat nem ismerünk, de azok nyilván elenyészőek a korábbi évtizedek kiadványaihoz képest.

A több pozitív elemet is tartalmazó tanári életpályamodell rendelkezései sem bizonyultak kedvezőnek. Emelkedett a tanárok óraszáma és leterheltsége (pl. az általános iskola egész napossá tételével), egyre inkább rohanó világunkról most nem is beszélve. Ha nem is tömegesen, de apátia, rutinba fulladás is nyomon követhető a tanári munkában.

Tanításunkba, így a történelemtanításba sem nyomult be még kellően az információs forradalom, mert – főleg az idősebb – tanárok egy jelentős része elmarad ennek IKT-s eszközei (pl. okostábla, mobil) alkalmazásában tanítványai mögött. A tanárképzés sem tart lépést korunk legalapvetőbb változásával. Arról nem is szólva, hogy történelemtanításunk alapvető paradigmaváltás előtt is áll, hiszen az eddigi relatíve teljességre, ráadásul két teljes körben törekvő tanításról mindenképpen le kell mondani. A nagy kérdés viszont, hogy mi maradjon ki, milyen új szempontrendszer alapján dolgozzunk, még megválaszolásra vár.

D. Á.: Igen, valószínűleg az interneten elérhető források és információk szinte korlátlan mennyisége és lehetősége leértékelték a korábbi – a szabad előadásokon, a személyes kontaktuson alapuló – rendezvények súlyát. Meggyőződésem azonban, hogy ha szűkebb kör számára is, de továbbra is van/lesz igény arra, hogy a történelemtanárok személyesen találkozzanak azokkal a kutatókkal, történészekkel, tanárkollégákkal, akiktől nemcsak információt, de intellektuális élményt is nyerhetnek a történelemmel foglalkozók szakmai társaságában.

Újkor.hu: Ide kívánkozik, hogy a Stratégiájukban a határon túli magyar történelemoktatás is szerepel. A Mentés másként címet viselő konferenciájukon három előadás dolgozta fel a felvidéki, az erdélyi és a délvidéki helyzetet. Hogyan tudja a Tagozat segíteni a speciális nehézségekkel küzdő külhoni tanárokat?

Kaposi József: Elsődleges szerepünk abban áll, hogy több szempontból is fórumot biztosítsunk külhoni kollégáinknak. Egyrészt meghívjuk őket szakmai rendezvényeinkre, de nemcsak a hallgatóság soraiba invitáljuk őket, hanem előadóként is számítunk rájuk. Ez a tudományos és szakmai kommunikáció természetesen nem egyoldalú: mi is részt veszünk a külhoni tanártovábbképzéseken és konferenciákon egyaránt. A párbeszéd megvalósulásában kulcsszerepet játszik a Történelemtanítás online didaktikai folyóirat, ami egyfelől publikációs felületet nyújt mind a határon inneni, mind a határon túli tanárok számára, másfelől a szerkesztőink közé is invitáljuk őket. Fontosnak tartjuk, hogy szakkönyveket és tankönyveket küldjünk a határon túli tanároknak, de az interneten is hozzáférést biztosítunk anyagainkhoz. Hosszú távú céljaink között az egyik alappillér a közös fejlesztések megvalósítása, aminek kiindulópontja a a fent nevezett decemberi konferenciánk.

Kaposi József, az EKE-OFI tudományos tanácsadójának, az MTT TT elnökének előadása (Fotó: Fekete Bálint)

Újkor.hu: Nemrégiben jelent meg oldalunkon Gyertyánfy Andrásnak egy cikke, amely a tanári publikációk hasznosságára hívta fel a figyelmet. A cikk nem véletlen, idehaza fájóan hiányoznak a gyakorló pedagógusok írásai. Ezen portálunkhoz hasonlóan a Történelemtanítás folyóirat is igyekszik változtatni. Mit gondolnak, mi az akadálya annak, hogy több tanár megossza jó gyakorlatait, feladatait? Megfordítva: hogyan lehetne őket ösztönözni az aktívabb szakmai szerepvállalásra?

K. A.: Valóban, tizedik éve a Történelemtanítás szerkesztőségében is azért küzdünk (erősen változó eredménnyel), hogy – főleg Műhely rovatunkban – minél több gyakorlati tanítási tapasztalatot megosztó írás jelenjen meg. A Mentés másként konferencia megmutatta, hogy van ilyen megosztásra „élenjáró” gyakorlat, több ilyen írás is megjelent szakmai folyóiratunkban, de távolról sem lehetünk elégedettek az eddigi eredményekkel. Hivatkozhatunk itt kollégáink fentebb vázolt leterheltségére, időhiányára, esetleges rutinba fulladására, de sok olyan innovációt ismerünk, amelyet érdemes lenne a bemutatni. A Tanári Tagozat további évekre is tervezett éves konferenciái mindenképp teret kívánnak adni ezeknek, mint ahogy honlapunkon is szívesen adunk helyet a hasznos ötletek bemutatásának. Örvendetes viszont, hogy pl. a Történelemtanításban számos történelemtanári szakdolgozat, PhD értekezés és gyakorlótanítási tapasztalat került megosztásra, amelyet ifjú kollégák osztottak meg velünk. (Ennek oka az is, hogy szerkesztőség tagjai mind felsőoktatási kötődéssel rendelkeznek, három egyetem vonatkozásában.) Az idősebb, tapasztaltabb kollégák elérése a nehezebb.

Újkor.hu: Érzékelnek markáns különbséget a történelemtanárok szakmai közéletben mutatkozó aktivitását illetően például vidékivárosi, pályakezdőévtizedes tapasztalattal rendelkező vagy egyháziállami iskolában alkalmazottak felosztásában?

K. A.: Nem tudnék markáns különbséget megfogalmazni. Ennek példája, hogy pl. a történelmes OKTV-k résztvevői és győztesei között évtizedes viszonylatban kiegyensúlyozott a vidéki és fővárosi iskolák aránya. Kétségtelen, hogy a három évtized alatt az egyházi iskolák nem tudták maradéktalanul visszaszerezni a hét évtizede elvesztett súlyukat, és az is, hogy állami és állami iskolák között is a kívánatosnál jóval nagyobbak a különbségek. Az is tény, hogy a falusi iskolák helyzete a legnehezebb, bár némelyikük, az eredményes pályázatoknak köszönhetően meglepően jó technikai háttérrel rendelkezik. Ehhez gyakran hiányzik viszont a kellő tanári tájékozottság és aktivitás. A továbbképzéseken való részvétel lehetőségei szempontjából is ők a leghátrányosabb helyzetben lévők, ezért nagy a szerepe a regionális továbbképzéseknek. Ebben vannak élenjáró területek (pl. a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportjához tartozó Baranya, Somogy, Tolna, Zala megyék), melyek jobban szervezettek.

Újkor.hu: A Történelmi Társulat arculati megújításon ment keresztül nemrégiben, amit nyilván motivált, hogy vonzóbbá kell tenni a fiatalok számára a szervezetet. Van rálátásuk a tanárképzésre: hogyan szólíthatók meg a tanárjelöltek és a frissdiplomások? Egyáltalán hogyan látják a(z utóbbi években többször átszabott) tanárképzést?

K. A.: Mivel valamennyien a tanárképzésből jöttünk, annak megújításában vagyunk érdekeltek. Elsősorban a közoktatás és felsőoktatás igényei közötti diszharmóniát kellene felszámolni. Ennek legékesebb példája, hogy évtizedek óta feladata a történelemtanításnak a társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek tanítása, de ilyen irányú tanárképzés nemigen van. (Nem csoda, hogy a tanárok jelentős része – kellő kompetencia hiányára hivatkozva – bojkottálja ezeknek a társadalomba való beilleszkedéshez egyébként nélkülözhetetlen ismereteknek és képességeknek a feldolgozását.) A történelmi képzésben tanításra orientáltabbnak kellene lennie a felsőoktatásnak, nem csupán a metodikusokra hagyva ennek megalapozását. Nagyobb összhangra lenne szükség a pedagógiai-pszichológiai és a szaktárgyi oktatók között is, mivel köztük gyakran alapvető szemléleti különbségek vannak, ami nyilván nem szerencsés. Az sem tartható, hogy a diszciplináris és tanár szakos képzés ne váljon el egymástól, ami több egyetemen máig gyakorlat. A Történelmi Társulat Tanári Tagozatának újjáalapítása éppen az arculat-, és szemléletváltás jegyében történt, ami a fiatalok fokozottabb bevonását jelenti a közös munkába. A folyamat megindult, de nagyon az elején járunk még. Magam is szeretném minél előbb átadni a stafétabotot.

D. Á.: Mindhárman a 60-as generációhoz tartozunk, több mint negyven éve vagyunk a pályán, először történelemtanárként, majd a történelemtanítás ügyének jobbításáért elkötelezett szakértőként. Ezt csak azért említem, mert van összehasonlítási alapunk az elmúlt négy évtizedről. Nekem az a tapasztalatom, hogy az a korábbi helyzet, amikor is szinte a legmagasabb pontszámmal lehetett csak bekerülni a tudományegyetemek történelemszakára, és más tanárszakokra is – mára már megváltozott. Zömmel közepes képességű, átlagos érdeklődésű és alig motiválható hallgatók jelentkeznek történelem tanárszakra.

Csak nagyon kevés jó képességű diákkal tudunk dolgozni, őket motiváljuk arra, hogy továbbtanuljanak a mester-, illetve még kevesebben a doktori képzésben. Csekély azon hallgatók száma, akiket TDK-ra tudunk irányítani, és akik hajlandók is a tudományos munkába időt, energiát fektetni. Nem tudunk vonzó pályaperspektívát sem felvillantani előttük, hiszen nagyon jól tudják ezek a hallgatók, hogy elhelyezkedésük esetén pár ezer forinttal fognak csak többet keresni, mint a középfokú végzettséggel rendelkező társaik. Ez olyannyira demoralizáló helyzet, hogy már a képzésük kezdetén a tanár szakos hallgatók többsége tudja, hogy a tanári végzettségük legfeljebb, mint vésztartalék jön számításba, ha nem tudnak más területen (turizmus, marketing, szállodaipar, egyéb szolgáltató ipar) elhelyezkedni. Nincs presztízse sajnos a tanári pályának, így a történelemtanároknak sem.

Azt a néhány hallgatót azonban, akik valamiért tudatosan a tanári pályára készülnek, igyekszünk támogatni, és bevonni azokra a területekre (mester-, doktori képzés, tudományos diákköri munka, szakkollégiumok, ERASMUS ösztöndíjak stb.), ahol a fejlődésüket támogatni tudjuk.

Fischerné Dárdai Ágnes, a PTE egyetemi tanára, a Tanári Tagozat elnökségi tagja a Mentés másként című rendezvényen (Fotó: Fekete Bálint)

Újkor.hu: Kívülről úgy tűnik, hogy a MTT Tanári Tagozatának újjászervezését sokkal inkább a szakmai diskurzus felélesztése motiválta, semmint a finoman fogalmazva sem túl élénk párbeszéd mederbe terelése. Miért éppen 2017-ben döntöttek úgy, hogy felélesztik a szervezetet?

K. J.: A Társulat elnöksége érzékelte, hogy a Tanári Tagozat tevékenysége a kívánatosnál kisebb területre szorult vissza, emiatt kaptam felkérést, hogy – mint a korábbi elnökség tagja – próbáljam újjáéleszteni a Tagozatot. Ennek keretében történt 2017 novemberében a választás és az elnökség kiegészítése. Az is érzékelhetővé vált, hogy új diskurzusok kerültek felszínre az emlékezetpolitika terén, továbbá a történelemoktatást végző kollégák is folyamatosan visszajelzést adtak a didaktika gyakorlatát érintő problémákról (mint pl. eredményesség kérdése, kimerülés/kiégés stb.).

Újkor.hu: Milyen kihívásokkal néztek/néznek szembe a Tanári Tagozat szervezésekor és működtetése során? Mennyire „mozgósítható” az MTT tagsága a történelemtanítás ügyében?

K. J.: A gyakorlatban szembesülnünk kellett azzal, hogy a megújulás nem egyszerű feladat, elég említenem, hogy a regisztrált tagoknak kb. negyede mozgósítható különböző rendezvényekre. De nem is a központi rendezvényekre akarjuk a hangsúlyt fektetni, hanem a regionális megmozdulásokat szeretnénk támogatni. Arra összpontosítunk, hogy a tudomány által felvetett tartalmi kérdések mellé, előadások, bemutatók, szakmai rendezvények szerveződjenek a tanítás megváltozott szempontjairól, módszereiről. Arra is szeretnénk felhívni a tanárok figyelmét, hogy digitális felületen egyre több tanításhoz kapcsolható eszköz érhető el, és arra ösztönöznénk őket, hogy ilyen jó gyakorlatokat, eszközöket ők is készítsenek és osszanak meg. Tehát egy másfajta hálózatosodást vizionáltunk magunk előtt a Tagozat újjáélesztésekor, mint ami a hagyományos szakmai konferenciákat jellemzi. Példaként: John Lukácsnak nem kellett személyesen jelen lennie decemberi konferenciánkon, ahhoz, hogy üzenete eljusson hozzánk.

Újkor.hu: Megkerülhetetlenül felvetődik a többi tanári szervezethez való viszony. A Történelemtanárok Egyletéhez és a Történelemoktatók Szakmai Egyesületéhez képest miben kínál mást tagjainak az MTT TT? Várható az együttműködésük ezekkel a szervezetekkel?

K. A.: Anélkül, hogy magunkat minősíteni kívánnánk, egy kormányellenesnek és egy kormányközelinek titulált szervezet mellett mindenképp középen van a helyünk. Az egyik legrégibb tudományos ismeretterjesztő szervezet, a több mint 150 éves Magyar Történelmi Társulat hagyományai is erre köteleznek bennünket. Az ehhez vezető út az együttműködés lehet, nem megtakarítva az esetleges egymással szembeni kritikát sem. Ennek példája volt a Nat 2018 tervezetének bírálata, melyet szigorúan szakmai alapon fogalmaztunk meg. Részt vettünk a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete által a témában rendezett konferencián, és ezeket ott adtuk elő és vitattuk meg. Jelenleg Tagozatunk újraszervezése folyik. Ebben nagyon fontos elem a Társulat történészeivel való együttműködés megteremtése, melyben a Társulat vezetése is segít bennünket. Ha ebben megerősödtünk, akkor merülhetnek fel komolyabb, értékalapú együttműködések más történelemtanári szervezetekkel.

Katona András, a Tanári Tagozat elnökségi tagjának előadása a TSZE rendezvényén (Fotó: Fekete Bálint)

Újkor.hu: A korábbi években a tankönyv- és atlaszhelyzet uralta a történelemtanítás kapcsán a médiát, az idei év „slágere” a Nat tervezete volt. Utóbbi kapcsán rengeteg (sajnos nem mindig megalapozott) megszólalással találkozhattunk, amelyek alapján úgy tűnhet, a tantervi szabályozás jelenleg a legnagyobb megoldandó kérdés. Önök hogy látják? Melyek a történelemtanításhoz kapcsolódó legégetőbb kihívások?

K. A.: Éppen a Történelemtanítás legutóbbi, 2018. évi 3–4. számában olvasható erről egy OFI-ban lezajlott szakmai beszélgetés-sorozat összegzése. Mindenekelőtt egy tantárgyi obszervációra lenne szükség, vagyis tájékozódni a jelen helyzetről. Ezután kellene tisztázni a Dárdai Ágnes által felvetett szempontokat: céljainkat, tanítási stratégiánkat, a tananyag kiválasztásának elveit, a megfelelő módszertant, hogy milyen formában közvetítsük a történelmet.

D. Á.: Igen, több szakmai fórumon szóba kerültek a történelemtanításhoz kapcsolódó legfontosabb kihívások. Makroszinten, az oktatáspolitika, a tanárképzés szintjén kellene alapkérdéseket megválaszolni, mert a tanár azt teszi, amit a rendszer meghatároz és lehetővé tesz a számára. Mindenekelőtt a történelemtanítás céljait kell világosan definiálni. Mire neveljenek a tanárok?

Ha megvannak a célok, ki kell választani, hogy mely stratégiák alkalmazásával lehet ezeket eredményesen elérni. Sokféle tanítási stratégiát ismer a nemzetközi gyakorlat, de Magyarországon ezek tudatos számbavétele és a célokkal való összevetése hiányzik.

Mi legyen a tananyag, mik legyenek a kiválasztás elvei? A tartalom újratervezését világos, logikus, koherens filozófia alapján kell megtenni. A tartalom kiválasztásakor nem lehet kikerülni a nagyon szenzitív problémát jelentő kánon kérdését sem. A kánont rendszeresen újra kell gondolni.

Nagyon fontos kérdés, hogy milyen módszertant alkalmazzon a tanár a tanórákon? Ha nincsenek stratégiák, esetlegesek a módszertanok is. Hiányoznak a tanítás folyamatát segítő módszertani kézikönyvek. A tudatos módszertan hiánya miatt a tartalmak irányítják a tanítás folyamatát, és ez különösen a tankönyveken keresztül érhető tetten.

Milyen formákban, hogyan közvetítsük a történelmet a diákok számára? Az általam olvasott szakirodalomból az derült ki, hogy megbukik az a tanítási stratégia, amely nem veszi figyelembe a gyereket. A 21. században ez azt jelenti, hogy amihez a gyerekeknek nincs közük, ami nincs kapcsolatban az életvilágukkal, az nehezen talál utat hozzájuk. A felsőoktatásban is előtérbe került a gyakorlatközpontú, gyakorlatorientált oktatás és a gyakorlati hasznosság kritériuma. Azt kell tanítani, aminek akár direkt, akár indirekt haszna van, amivel a hallgató motiválható, amihez köze van. A „kulturális kód” elsajátításához szükséges történelmi ismereteket és készségeket is úgy kell a diákok számára felkínálni, hogy belássa, hogy a történelem nem holt anyag, a történelmi múlttal való foglalkozás nem nyűgös kötelesség, hanem mindenkinek a saját valóságához, a saját életének megéléséhez szükséges eszköz és lehetőség. Folyóiratunk mottója is ezt a hitvallást tükrözi: „Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk, tudnunk kell, hogy kik vagyunk, és honnan jövünk.” Ennek beláttatása szerintem a jövő történelemtanításának az egyik legnagyobb kihívása.

Ezeket a fenti gondolatokat tartottuk szem előtt, amikor megfogalmazta a Tanári Tagozat elnöksége a nyilvánosságra hozott Nat tervezetről a véleményét.

Újkor.hu: A Tagozat küldetésnyilatkozatában számos célt sorolnak fel. Hol vannak a fő hangsúlyok?

K. J.: A fő hangsúly a történelemtudomány és a mindennapi tanítási gyakorlat közötti kapcsolat megteremtésén van, célunk az értelmes párbeszéd folytatása a történelemtanítás kihívásaira adott válaszok tekintetében.

D. Á.: Az egyik hangsúly a történészek legújabb kutatásaira, a történettudomány legújabb eredményeinek folyamatos diskurzusára fókuszálna. Szeretnénk visszaállítani azt a – korábban a szakmai továbbképzéseken megvalósult – jó gyakorlatot, hogy a történettudomány avatott képviselői rendszeresen adjanak számot legújabb kutatásaikról, a tudományos vitákról, dilemmákról. Ezek a találkozások segíthetnek a történelemtanároknak, hisz a tanárok ezáltal a tanításhoz szükséges szakmai tudásukat frissíteni tudják, és nagyobb esély van arra, hogy a tanítási gyakorlatban közvetített ismeretek így nem szakadnak el a történettudomány valós helyzetétől, kérdésfelvetéseitől.

Kiaknázatlan lehetőségeink vannak a nappali, valamint a doktori képzésben a történelemtanítás kérdéseivel foglalkozó hallgatók irányában. Azt tapasztaljuk mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban, hogy a történelem, illetve az azzal való elmélyült foglalkozás (szerencsére) még mindig vonzó számos fiatal előtt. Eddig is kerestük a kapcsolatot velük, felajánlottuk a folyóiratunkat publikálásra, a színvonalas OKTV dolgozatoknak, a szakdolgozatokban, disszertációkban kifejtett témáknak helyet adunk. Folyóiratunkat a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Osztály felvette azon listára, amelyek alapján a hozzánk leadott publikációkat a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) mint a hazai publikációk autentikus adatbázisa befogadja, és tudományos teljesítménynek ismeri el.

(Forrás: http://tanaritagozat.tortenelmitarsulat.hu/)

Újkor.hu: Mire a legbüszkébbek az elmúlt egy év működéséből? Melyek a bizalomra okot adó apróbb-nagyobb sikerek?

K. J. Egyrészt sikerült egy önálló, de a Társulat alhonlapjaként működő oldalt megterveznünk és elindítanunk, továbbá a Facebook oldalunk is megvalósult, így igyekszünk kapcsolatot tartani a kollégákkal és érdeklődőkkel. De a 2018. decemberi Mentés másként konferenciánk is mutatja, hogy milyen kérdések kerülnek munkánk során a fókuszba. Tovább mennék: a Nat véleményezése általunk a nemzetközi dimenziók figyelembevételével történt, úgy foglaltunk állást az anyagról, hogy a közoktatás valós problémáira is felhívtuk a figyelmet. Sok munkát fordítottunk arra, hogy egy alapos szakmai véleményt formáljunk az új Nat tervezetéről, és bízunk benne, hogy az illetékesek figyelembe fogják venni javaslatainkat, észrevételeinket.

Újkor.hu: Melyek a legfontosabb rövid és hosszú távú terveik?

K. J.: Az újjáalakuláskor egyik fő szempontunk az volt, hogy Szabolcs Ottó munkásságát, így a „régi” Tanári Tagozatot jól ismerő, a közoktatásban, valamint a felsőoktatásban is gyakorlott elnökségi tagok mellé fiatal tagokat is válasszunk. Ezt a lendületet képviseli többek között titkárunk, Lengyel Nóra, aki szakmai feladatai mellett a Tagozat belső és külső kommunikációját is működteti. Azt szeretnénk, hogy minél több tanár kapcsolódjon be a Tagozat munkájába a helyi programok szervezésével, és ösztönözni kívánjuk őket, hogy az általuk innovációknak tekintett anyagokat ossza meg a Társulat tagjaival. Ebben az egyik legnagyobb segítségünk Stróbl Terézia, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára, aki már több kollégát is bekapcsolt Tagozatunk munkájába, valamint gyakran tudósít a helyi szakmai rendezvényeikről, tudományos versenyeikről és eredményeikről. Azt is szeretnénk elérni, hogy az akadémiai szféra számára a történelemtanítás kérdéseiben a Tanári Tagozat tevékenysége, véleménye és szakmai állásfoglalása megkerülhetetlen legyen. Hosszú távú terveink között szerepel, hogy a Történelemtanítás folyóirat egyértelműen a Tagozat lapja legyen, és ennek keretében 2020-ra jelenjen meg egy kötet az elmúlt tíz év legjobb tanulmányaiból. A nemzetközi történelemdidaktikai együttműködésünket is kívánjuk ezáltal szélesíteni, így a tervezett kötet előszavának szerzőjeként a Nemzetközi Történelemdidaktikai Társaság (International Society for History Didactics, ISHD) elnökét szeretnénk felkérni, és a kötetet angol, illetve magyar nyelven is szeretnénk megjelentetni. Munkánkhoz folyamatosan várjuk új tagjainkat és a támogatókat!

Fekete Bálint

Ezt olvastad?

Megélénkül a történelemtanítás körüli diskurzus, hiszen a Magyar Történelmi Társulat (MTT) 2017. november 18-án „felélesztette” a szervezet Tanári Tagozatát. Csukovits