Tőkehal-háborúk: A brit-izlandi konfliktus története

A tőkehal csak egy a sokféle hal közül, de csaknem két évtizedig tartó diplomáciai és kisebb részben fegyveres összetűzéshez vezetett két NATO-tagállam, Izland és az Egyesült Királyság között.

Izlandi tőkehal halászok (Forrás: ultimathistoryproject.com)

A két ország közötti vita a halászati jog körül alakult ki és több felvonásban játszódott le. Függetlensége elnyerése óta Izland több lépésben tolta ki a tengerjogban ismert ún. kizárólagos gazdasági övezete határát. A kizárólagos gazdasági övezet kizárólagos kitermelési jogosítványt biztosít az adott állam számára – többek között a vízben fellelhető mozgó élőlények halászatára – de a zóna nem kerül a szuverenitása alá.[1] 1958-ban Izland 12 tengeri mérföldre terjesztette ki kizárólagos halászati jogát. A brit vezetést elsősorban az izlandi lépés precedensteremtő értéke zavarta, ezért az övezetben jelenlévő halászhajóit hadihajókkal védte. Az izlandi Mária Júlia őrhajó ennek ellenére tüzet nyitott és visszavonulásra kényszerített több brit halászhajót is, a világ második számú tengeri hatalma pedig úgy döntött, elfogadja a 12 tengeri mérföldes korlátozást.

Tengeri övezetek (Forrás: tankonyvtar.hu)

A két fél egyetértett abban, hogy a jövőbeli vitás kérdéseket a Nemzetközi Bíróságon rendezik, azonban 1972-ben Izland egyoldalúan 50 tengeri mérföldre terjesztette ki a kizárólagos gazdasági övezetet. A brit halászhajók figyelmen kívül hagyták mindezt, s ezzel kezdetét vette a második tőkehal-háború. Az izlandi partiőrség elsődleges módszere különleges hálóvágók bevetése volt, ami a brit hadiflotta megjelenését vonta maga után. Kisebb incidensekre, fegyver- és ágyúdördülésre is sor került, a legnagyobb brit halászhajó, a Foster pedig megsérült és egy izlandi kikötőbe vontatták. A második konfliktusnak egy egyezmény vetett végett, amely a kibővített izlandi halászterületek egyes pontjain továbbra is lehetővé tette a brit halászhajók jelenlétét, de 130 ezer tonna súlyban korlátozta a kifogható éves halmennyiséget.

A kizárólagos gazdasági övezet határainak kiterjedése

(Forrás: britishseafishing.co.uk)

Mivel az izlandi gazdaság a halászattól, illetve a kapcsolódó iparágaktól függött, a szigetország vagy szűkén, vagy híján volt olyan nyersanyagoknak, mint a fa vagy a kőolaj, a mezőgazdálkodásra pedig csupán szegényes keretek között volt lehetőség, ezért a halipari export bevételéből fedezték a hiányzó nyersanyagforrásokat. A hal és haltermékek a kivitel majdnem 90%-át tették ki a 19. század végétől. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az izlandi kormány mindent megtett a halállomány védelméért.

A tőkehal elterjedési övezetei

A feröeri, belga, német és túlnyomórészt brit halászhajók izlandi vélekedés szerint a túlhalászással az állomány kimerülését kockáztatták. Ez a folyamat az 1950-es évektől látványosan érzékelhetővé vált, az éves fogás  az 1970-es évekre a harmadával csökkent. Az izlandi szempont kihangsúlyozta, hogy mivel a szigetország gazdasági túlélését a halászat biztosítja, a halászatot a többi országnak kell korlátoznia a térségben.

Tőkehal

A politikai vezetés figyelte a számok vészjósló csökkenését, és aggódott, hogy a tőkehal a heringhez hasonlóan eltűnik a térségből. Mindezt először természetvédelmi lépések bevezetése követte az állomány fenntartásának érdekében, de a nemzetközi fórumokon és az Egyesült Nemzetek Szövetségénél is süket fülekre talált Izland.

Korabeli halászhajó (Forrás: fisheries.ie​)

A harmadik tőkehal-háborúra az egyezmény lejártával, 1975-ben került sor. Az állománymegőrzés érdekében Izland egyoldalúan kiterjesztette kizárólagos gazdasági övezetét 200 tengeri mérföldre (370 kilométer). A tengerbiológusok előrejelzése szerint az 1980-as évekre a tőkehal eltűnt volna az óceáni térségből, Izland pedig arra hivatkozva, hogy a nemzetközi közösség a hering kihalását sem akadályozta meg, fenntartotta magának az egyoldalú cselekvés jogát.

              Az izlandi tőkehal-halászatot bemutató felvétel az 1930-as évekből

Az 1970-es években rendezett nemzetközi tengerjogi konferenciák a 200 tengeri mérföldnyi kizárólagos gazdasági övezet meghúzása mellett érveltek, és az Egyesült Királyság is azon országok sorában volt, akik ezzel egyetértettek. Ezt követően Izland kijelentette, hogy csupán a nemzetközi jognak szerzett érvényt a már mások által is alkalmazott szabályozással. Az új szabályozás betartatása érdekében az izlandi parti őrség bármely hajó fedélzetére felszállhatott.

 

Izlandi hálóvágó (Forrás: britishseafishing.co.uk és hg.is)

Az Egyesült Királyság kezdetben nem hajlott elismerni Izland tengerjogát. Bár elismerte a tőkehal-állomány csökkenését, de tagadta, hogy az kapcsolatba hozható a halászattal. A nemzetközi tengerjog rendelkezései ellen sem emelt kifogást, de nem fogadta el azt, hogy azoknak Izland egyoldalúan próbál érvényt szerezni.

 

Az izlandi Odin és a brit Scylla találkozása (Forrás: ultimathistoryproject.com)

Az összetűzés hét hónap múlva, 1976 júniusában oldódott meg. Ez idő alatt ismét kisebb összecsapásokra került sor, miközben a skandináv államokat tömörítő Északi Tanács nyilatkozatban állt ki Izland mellett. A nézeteltérés odáig fajult, hogy Izland a keflaviki NATO-támaszpont bezárásával fenyegetőzött. A tengeri támaszpont a hidegháború alatt a szovjet hadiflotta behatolását akadályozta az Atlanti-óceánra, illetve lehetővé tette a szuperhatalom gépmozgásainak követését.

Összetűzés (Forrás: express.co.uk)

Az ún. GIUK-rés – amely nevét Grönland, Izland és az Egyesült Királyság angol kezdőbetűiből kapta – haditengerészeti szempontból kiemelt jelentőségű átjáró volt a NATO számára, közelsége miatt pedig az izlandi Keflavik volt az egyetlen támaszpont, ahonnan szárazföldi indítású tengeralattjáró-elhárítást lehetett végrehajtani harci repülőkkel. Az Egyesült Államok ebből kifolyólag közvetítőként lépett fel, majd Joseph Luns NATO-főtitkár rábírta a feleket a megegyezésre, amelynek értelmében 24 brit halászhajó bármikor jelen lehetett a 200 tengermérföldes zónában. Mindemellett négy óceáni térség került kijelölésre állománymegőrzés céljából, ahová brit halászok nem hajózhattak be. Az izlandi őrhajók jogot nyertek a brit hajók vizsgálatára, amennyiben az egyezmény megsértésére utaló jeleket észleltek.

A GIUK-rés (Forrás: britishseafishing.co.uk)

Az egyezményt hat hónapra kötötték, lejártát követően az Egyesült Királyság elvesztette halászati jogát a 200 tengermérföldes zónán belül. A halászatból élő Izland erélyes fellépésével, továbbá a támaszpont-kártya ügyes kijátszásával sikeresen meg tudta védeni gazdasági és nemzeti érdekeit a világpolitika egyik meghatározó szereplőjével, az Egyesült Királysággal szemben. Izland jelentősége a hidegháborúban végig megmaradt: 1986-ban Reykjavíkban került sor a Ronald Reagan amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök közötti találkozóra, amely a rakétahasználat korlátozását célozta. Több évtized távlatából a halászat továbbra is az aprócska szigetország kivételének számottevő részét (40%) adja, az 2008-as gazdasági világválság előtt pedig a hetedik helyet foglalta el a bruttó hazai termék (GDP) szerint felállított listában.

 

                                                         Tőkehal-háború

 

 

Külső hivatkozások:

http://www1.american.edu/ted/icefish.htm

https://guidetoiceland.is/history-culture/the-cod-wars

The Cod Wars


[1]                Kovács Péter: Nemzetközi közjog

 

Ezt olvastad?

1909, Belfast: a világ legnagyobb kohóival az acélgyártásnak, a gyümölcsöző dohánykereskedelemnek, s nem utolsósorban a messze földön híres hajógyártásnak a