Viktória királynőre emlékezve

Pontosan százhúsz évvel ezelőtt, 1901. január 22-én lezárult Nagy-Britanniában egy korszak, elhunyt Viktória királynő. Az 1837 óta tartó, hatvannégy évet felölelő uralkodásával minden elődjét túlszárnyalta, rekordját csak 2016-ban döntötte meg a Buckingham palota jelenlegi lakója, szintén a gyengébb nemet képviselő II. Erzsébet.

Viktóriának a trónon eltöltött esztendői alatt tíz kormányfő váltotta egymást és teljesen kicserélődött a politikai mezőny, egészen más generáció ismerte a fiatal, életerős és elveihez mereven ragaszkodó királynőt és megint másik korosztály tisztelte az ősz hajú, fekete fejfedőt viselő, unokái körében meghittséget találó idős hölgyet.

Viktória – a magyarok Ferenc Józseféhez hasonlóan – a magas kort megért államfőknek azt a jellegzetes tulajdonságát testesíti meg, amikor alakját az általa kialakított rendszerrel azonosítják, uralmának mozdulatlansága pedig az átlagember számára az állandóság és a kiszámíthatóság érzetét kelti. Viktória tiszta egyénisége, rosszindulatú pletykáktól mentes, példamutató élete, amelyről számos filmet készítettek, több mint száz év elteltével is megragadja az érdeklődők fantáziáját. Külön jelentőséget ad a személyére való emlékezésnek, hogy uralkodása fémjelezte a Brit Birodalom történelmének aranykorát.

Alexandrina Viktória 1819. május 24-én Kensingtonban látta meg a napvilágot III. György angol király (1760–1820) negyedik fia, Eduárd kenti herceg és Viktória Mária Lujza német eredetű szász–coburgi–saalfeldi hercegnő egyetlen gyermekeként. Világra jöttekor egyáltalán nem számolhattak vele mint uralkodásra esélyes jelölttel, ugyanis ott sorakozott előtte apjának három idősebb testvére, és szinte biztosra vehető volt, hogy tőlük előkelő sarjak származnak majd. Mindennek ellenére a Hannover-házat sújtó halálesetek kikövezték Viktória útját az állam élére. Az öröklésben élen álló IV. György (1820–1830) leánygyermeke, Sarolta, szülése közben fellépő szövődmények miatt csecsemőjével együtt hunyt el. Fivére, Frigyes még bátyja életében gyermektelenül távozott az élők sorából. Így a korona ifjabb testvérének, IV. Vilmosnak (1830–1837) a fejére került. Vilmosnak sem volt szerencsés magánélete, törvényes házasságából fiú nem származott, két leánygyermeke, Sarolta Auguszta és Erzsébet néhány hónaposan haltak meg. Tehát Viktória apjának ága vihette tovább a királyi címet, amit ő maga már meg sem érhetett, tüdőgyulladás tett pontot földi pályafutására gyermekének első születésnapja előtt.

A 15 éves Viktória kedvenc spánielével, Dash-sel. (Forrás: wikipedia.hu)

Viktória Kensingtonban nevelkedett, apjának maga mögött hagyott adósságai szerény körülmények között töltött serdülőkorra kényszerítették. Jól tanult, különösen az idegen nyelvek elsajátításában tűnt ki, szépen beszélt németül, angolul, franciául, belekóstolt az olaszba és a latinba. Kedvenc szórakozása a lovaglás volt és gyakran táncolta át az éjszakákat egy-egy udvari bál alkalmával. Szívesen hallgatott olasz operaáriákat is.

IV. Vilmos 1837. június 20-án éjszaka távozott az élők sorából, Lord Conyngham főkamarása és a canterbury érsek azonnal bebocsátást kért a kastélyba. Miután felébresztették a tizennyolcadik életévét éppen betöltött kíváncsi leányt, előtte térdre ereszkedve jelentették, mostantól ő az új uralkodó.

Viktória Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának királynőjévé történő koronázásának idejére lényegében véget ért a napóleoni háborúkat követő gazdasági válság. A mezőgazdaságban a terméshozamok megtízszereződése révén javult a lakosság mennyiségi és minőségi élelmezése. Az ipar óriási mértékű átalakuláson esett át, Anglia pedig a világ vezető gazdaságú országává vált. Ezzel egyidőben a választási rendszer első mélyebb átalakítását követő viták jórészt elcsitultak, a lakosság száma pedig folyamatosan emelkedett: a XX. század küszöbére megduplázódott és 37 millió körül mozgott, többsége pedig már városokban élt. A legnagyobb kereskedelmi- és hadiflottával rendelkező állam tengerek feletti uralmát semmi sem veszélyeztette. Az odahaza felhalmozódó felesleges tőke külföldi befektetésekre ösztönzött, idővel a londoni City a világ pénzügyi központjává vált.

Viktória fogadja a IV. Vilmos király halálhírét hozó követeket. (Forrás: wikipedia.hu)

Viktória szinte a gyerekszobából került a trónra. Kezdeti tapasztalatlan lépéseit a tehetséges öreg róka, William Melbourne miniszterelnök és Louise Lehzen bárónő, gyermekkori nevelőnője egyengette. Viktória korát meghazudtoló magabiztossággal látott hozzá a Teremtő által neki kiosztott feladatához. Gyorsan háttérbe szorította felette gyámkodó édesanyját és annak elvtelen, karrierista titkárát. Udvarias stílusban írt leveleivel hárította el nagybátyjának, I. Lipót (1831–1865) belga királynak apránként adagolt jótanácsait. Melbourne a választók akaratából rövidesen letette hivatalát, Lehzen jelenléte a királynő házasságkötése után vált nemkívánatossá.

Viktóriának szembesülnie kellett az elvárással, miszerint férjhez kell mennie és utódokat szülnie annak érdekében, hogy biztosítsa a dinasztia fennmaradását. Több jelölt is akadt, ő azonban nőági unokatestvérét, Albert szász–coburg–gothai herceget választotta. Viktória fülig szerelmes lett a jóképű, fess modorú, a filozófia, a művészetek és a természettudományok rejtelmeibe merülő, halkszavú hercegbe. A rangbéli felsőbbség mellett a királynő határozottságára utal, hogy ő volt az, aki szinte „férjül vette” Albertet. 1840. február 10-én megtartották az esküvőt, az esemény a család és a vezető körök nagy részének egyetértésével találkozott.

Viktória és Albert közösen tette rendbe az udvar zilált pénzügyi helyzetét és racionalizálta annak további működését. A politikai pártok váltakozó kimenetelű harcában Albert szimbolizálta hitvese számára a biztos pontot, akire támaszkodhatott és akiben teljesen megbízhatott. Albert így szerető férjből fokozatosan bizalmasa, tanácsadója, majd társuralkodója lett. Kompromisszumra törekvésével sokszor lazított párja makacs természetén, lehűtötte túlfűtött energiáit vagy kimozdította a miniszterekkel folytatott meddő vitákat. A német szellemi iskola tanulója elmélyítette kedvesében a kormányzás iránti felelősségtudatot. Beleszólása az ügyek menetébe már-már az angol alkotmányosság határait súrolta. Kis túlzással azt mondhatnák, Viktória uralkodott és Albert kormányzott. Albert sokszor éjszakákba nyúlóan dolgozott, célul tűzte ki új hazájának gazdasági és kulturális felemelését. Zöld színű olvasólámpájának fényében nézte át a legfontosabb kimutatásokat. Mindig hajnalban kelt, és mire Viktória a reggeli órákban megérkezett közös dolgozószobájuk íróasztalához, kedvesét már aktakupacok tengerének közepén találta a számára aláírásra előkészített dokumentumokkal. Kikötőket építtetett, múzeumokat nyitott meg, kórházakat avatott fel. Albert legjelentősebb alkotásaként az 1851-ben megrendezett londoni világkiállítás megszervezését, köztük a csodálatos Kristálypalota tervezését, illetve a sandhursti Katonai Akadémia alapítását említhetjük.

Albert németországi hozománya, fenyőfa feldíszítése 1848 karácsonyán. (Forrás: wikipedia.hu)

A szerelmi házasság legszebb bizonyítékaként szép sorban érkeztek az utódok. Mindenki megelégedésére viszonylag hamar, 1841-ben fiú született, Bertie, a későbbi VII. Edward (1901–1910). Utána két–három év különbséggel még hét kis csemete jött a világra: Alíz, Alfréd, Ilona, Lujza, Artúr, Lipót, végül pedig Beatrix. A családfők birtokot vásároltak Wight szigetén, majd a skót felföldön, Balmoralban rendeztek be új otthont, s időnként ezekre az idilli helyekre vonultak el a nyüzsgő társasági élet és a kimerítő politikai csatározások elől. A szülők gyermekeikkel hosszú sétákat tettek a tengerparton vagy az erdőben figyelték meg a vadállatokat, esetleg hegyet másztak, míg esténként társasjátékokat játszottak. A királyi pár testesítette meg a polgári életforma erényeit: a kitartó, szorgalmas munkát, a takarékosságot, a puritán háztartást, a példamutató erkölcsös életet és a boldog családmodellt. A hétköznapok embere nagyra értékelte a feléje sugárzott képet, a középosztály példaként tekintett rájuk. Éles és egyértelműen pozitív fordulat volt ez a korábbi öreg királyok kicsapongó életéhez, állandó botrányaihoz és folyton ismétlődő pénzhiányaihoz képest. Ugyanakkor az angol arisztokrácia Albertet valamiért sosem tudta soraiba befogadni, számukra mindvégig egy idegen, álmodozó különc maradt.

A boldog királyi család, ahogyan a festő láttatni akarta. (Forrás: wikipedia.hu)

Albert szervezetét felőrölte a rengeteg szellemi és fizikai erőfeszítés, gyakorta álmatlanság kínozta. Gyenge fizikumát 1861 őszén reuma támadta meg, de ilyen állapotban is vállalta kötelességét, a trónörökös iskolájának felkeresését. Ugyanis Edward, akire az a súly nehezedett, hogy egyszer majd át kell vennie anyja örökségét és vele együtt hazája vezetését, szülei precizitásától és áldozatkészségétől merőben eltérő jellemnek bizonyult. Hiába járatták a legjobb iskolákba, költöttek rengeteg pénzt a taníttatására és fogadták mellé a legképzettebb oktatókat, Bertie-nek egyáltalán volt kedve tanulni. A drákói szigor enyhítése miatt és kitörésként a föléje magasodó elvárásokból, szívesebben járt megbotránkoztató tivornyákra és barátkozott kétes alakokkal.

Albert a hazautazása során megfázott és ágynak dőlt, majd napokon belül elhunyt. Viktória, férjének elvesztésével elszenvedte életének legnagyobb megrázkódtatását. „Nélküle az élet teljes sötétség” – írta naplójába. A királynő életkedve lehanyatlott, hosszú évekig gyászruhát viselt. Történetírókat kért fel azzal a céllal, hogy vaskos kötetekben örökítsék meg szeretett férje emlékét és szobrászokat, akik emlékműveket faragtak alakjáról, emellett közintézményeket neveztek el róla. Utasítása szerint lakosztályát mindennap friss törölközővel és kancsó vízzel kellett ellátni, ágyára ráhelyezték ugyanazokat a ruháit, amelyeket utolsó napján viselt.

Jóllehet kezét továbbra is rajta tartotta országa vérkeringésének ütőerén, súlyos problémának számított, hogy nem kívánt szerepelni az állami rendezvényeken, fogadásokon. Látványos visszavonulása elégedetlenséggel töltötte el a nemzetet, bírálták passzivitásáért, néhányan már a köztársaság gondolatát vetették fel, arra hivatkozva, az adófizetőknek rendkívül költséges a monarchikus berendezkedés fenntartása, ráadásul semmi pompát nem kapnak érte cserébe. Viktóriát miniszterelnöke győzte meg arról, hogy ez így nem mehet tovább. Végül győzött benne a rá mindig olyannyira jellemző kötelességtudat. Rendkívül erős akaraterejének jóvoltából újra megjelent a nyilvánosság előtt. Ellátogatott a színházakba és egyre többet hallatta hangját a közügyek terén, járta az országot, fontos megnyitókon mondott beszédeket, kastélyába színtársulatokat hívott. Nagyjából egy évtizedet vett igénybe, míg lelkének fájdalma lassan oldódott.

A királynő és skót testőre Balmoralban 1863-ban. (Forrás: wikipedia.hu)

Uralkodásának második – özvegységét felölelő – szakaszában kevésbé alakította aktívan a napi politikát, a kezdeményezést jobbára miniszterelnökeinek engedte át. Hozzáállása Albert távozásával összeadódva lényegesen kihatott az állam működésére az 1837–1841 közötti időszakhoz képest. A végrehajtó hatalmon belül a királyi adminisztráció veszített súlyából a mindenkori kormánnyal szemben. Viktória, pozíciójából fakadóan minden más tárcánál nagyobb figyelmemmel kívánta követni a külügyeket, ám súrlódásai keletkeztek a „fényes elszigeteltség” irányvonalának híres alakjával, Henry Palmerstonnal, mivel a külügyminiszter sokszor a saját útját járta és eltért a koronával kötött szóbeli megállapodásoktól.

A XIX. század második felében az európai gyarmatosítás újabb lendületet kapott, ebben a briteknek jutottak a legértékesebb területek. Ezek közül Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot később belső önkormányzattal rendelkező domíniumokká szervezték át. Brit expedíciók hatoltak Afrika belsejébe és királynőjükről tavat neveztek el. Tervek születtek a fekete kontinens két végpontjának vasúti összeköttetésére, a híres Kairó–Fokföld vonal megépítésével, valamint 1869-ben megnyílt a Szuezi-csatorna. Angol vállalkozók kereskedelmi lerakatokat nyitottak Kínában. 1874-ben Benjamin Disraeli miniszterelnök a parlament elé terjeszthette javaslatát: Viktória a királynői címe mellé vegye fel az India Császárnője elnevezést. A brit lobogó alatt hajózó konvojok útját számos kis sziget, partmenti erőd vigyázta a tengereken és óceánokon. 1900-ban 13 millió négyzetmérföldön (30 millió km²) 400 millió fő, a Föld lakóinak negyede hódolt uralkodójának, nagyobb területen, mint előtte vagy utána bármikor az emberiség történelmében.

A Brit Birodalom 1898-ban. (Forrás: wikipedia.com)

Az impozáns számadatok mellett érdemes megjegyezni, a távoli kolóniákat benépesítő kivándorlók magukkal vitték a parlamentarizmus eszméit, a versenyszellemet, a vállalkozói kedvet és anyanyelvüket, tovább erősítve a brit nemzeti öntudatot és büszkeséget. A gyarmatosítással szerzett nyersanyagok a fogyasztási- és élvezeti cikkek sokszínűségét jelenítették meg.

Odahaza gyorsan kialudt az 1871-es párizsi kommün okozta republikánus érzelmek fáklyája. Megszilárdult a kétpártrendszer, és megszerveződtek a modern, szervezeti tagsággal rendelkező pártok, ettől kezdve használhatjuk a whig szó helyet a liberális, míg a tory jelző ellenében a konzervatív elnevezést. 1867-ben és 1884-ben tovább bővítették a szavazati jogot a középrétegek, a munkásosztály és a vidéki dolgozók felé. A lakosság 10%-a adhatta le voksát, ami persze a mai viszonyokhoz mérten igen csekély, de akkoriban komoly előrelépést jelentett. A hatalom gyakorlása a földbirtokosok kezéből lassacskán a jómódú polgárságéba csúszott át. Az angol történelem „viktóriánusnak” nevezett epizódjának a társadalom mozgásai, valamint életmódbeli sajátosságai adják meg egyedi, más korszakoktól jól elkülöníthető jellegét.

A szakszervezeti érdekképviselet kiépülésével párhuzamosan az ipari ágazatok zömében a munkaidőt nyolc órában rögzítették. Bevezetésre került a munkanélküli segély és a betegbiztosítás, lerakták a nyugdíjrendszer alapjait. Az állam a munkavállalás és a tanulás terén megtette első lépéseit a női egyenjogúság felé. Az 5–11 éves kor közötti gyermekeket kötelezték az iskolába járásra, ugyanakkor ingyenesen vehettek részt az elemi oktatásban.

Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy a leggazdagabb és legszegényebb rétegek között továbbra is óriási szakadék tátongott, az alsóbb rétegek, a munkások, vidéki földművesek nyomora alig javult valamit. A társadalom összképéről sokat elárul az a tény, miszerint egyharmada a létminimum alatt élt. A hierarchia élén álló elit két részből, a nagypolgárságból és az arisztokráciából állt, utóbbi mindennapjait a fogadások, estélyek rendezése tette ki, a házigazdák kényelméről egyenruhás komornyikok gondoskodtak. A különböző kedvtelések közül a lóversenyt, a falkavadászatot, a sportágakon belül az íjászatot részesítette előnyben. A középosztály anyagi gyarapodásával, növekvő számával és a társadalom egészén belüli részarányának növekedésével hatást gyakorolt a szórakozási formákra. Elterjedtek a szinte kizárólag férfiak látogatta különféle társaságok és klubok, ahol tagjaik szabadon politizálhattak vagy a tudomány legújabb téziseit vitathatták meg.

A nagyobb szabadidő fellendítette a sportéletet, megszülettek az első csapatjátékok (futball, krikett, rögbi). Éledeztek a manapság ismert futballcsapatok ősei. A hivatásos sport kiépülésével elindult a játékosok szerződtetésének gyakorlata, a csapatokhoz szurkolótáborok csatlakoztak, sportpályák épültek. A könyvkiadásban a vallásos témájú kötetek háttérbe szorultak a szépirodalom és a regényirodalom mögött. Rajongóik olyan remekműveket vehettek kezükbe, mint a Kincses sziget, az Alice csodaországban, az Üvöltő szelek vagy a Jane Eyre. Charles Dickens Copperfield Dávidja a gyári tömegtermelés kiváltotta embertelenségről rajzolt érzékletes képet. A gépi sokszorosítással előállított sajtótermékek (pl. napilapok) szintén érdeklődő olvasóközönségre számíthattak. A vasárnapi templomba járás ellenében nagy tömegeket vonzottak a vasúti kirándulások, a múzeumok és képtárak látogatása. A felfújható gumiabroncs feltalálásával a kerékpározás mint csoportos kirándulási forma kereteiben hosszabb túrákat lehetett szervezni.

Az idős királynő tipikus ábrázolása. (Forrás: wikipedia.hu)

A monarchia, középpontjában uralkodójával ismét rendkívül népszerűvé vált, köszönhetően a területi terjeszkedésnek, a világhatalmi státus sikeres fenntartásának, a belpolitikai nyugalomnak és az életszínvonal növekedésének. A királynő és hőn szeretett népe 1887-ben uralkodásának ötvenedik, majd tíz évvel később hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken talált újra egymásra. A ceremóniák fényében az ő személye szimbolizálta a haza nagyságát és ez a félig-meddig német származású hölgy valóban teljes mértékben angolnak érezhette magát. Albert emléke a helyére került, a királynő már ki tudott lépni a gyász árnyékából. Életszeretete visszatért, ismét egyre többet mosolygott és nevetett.

Időközben Viktória kilenc gyermeke felcseperedett és elhagyva a meleg családi fészket, megházasodtak, immáron privát életüket élték. Ők és utódaik norvég, svéd, román, görög, spanyol királyi, valamint számos német hercegi famíliával kerültek rokonságba, sőt egyikük a tengerentúlra, Kanadába költözött. Az „Európa nagyanyjának” nevezett Viktória vérvonala az első világháborút megelőző években pókhálóként szőtte be Európát. Leszármazottainak köre az évek múlásával mind szélesebbé vált, halálakor harminchét unokája kísérte utolsó útjára.

Elsőszülött gyermekét, Viktóriát, megkülönböztetésül Vicky-nek becézték. Frigyes porosz trónörököshöz ment feleségül, 1859-ben ő adott életet a későbbi II. Vilmos (1888–1918) német császárnak. A 17 éves Vicky komoly küldetéssel érkezett porosz földre: liberális ideológiával alkotmányos formára szelídíteni a háborúkban edződött katonaállamot.

Mivel Edwardot anyja távol tartotta a politikától, a walesi herceg továbbra is a gondtalan gazdag ifjak életét élte, utazgatott, kereste a szórakozási lehetőségeket, hamarosan ő lett a kártyabarlangok és szalonok királya. Nagykorúsága elérését követően kötelező feladatként megnősült, Alexandra dán hercegkisasszonnyal kötött házasságot.

Alíz a hesseni Lajos nagyhercegben találta meg élete párját, de boldogságuknak a diftéria vetett véget 1878-ban. Hátrahagyott árváikat nagyanyjuk vette magához, közülük Alexandrát, röviden Alixot kedvelte a legjobban. Alix 1894-ben II. Miklós (1894–1917) feleségeként Szentpéterváron találta magát immáron orosz cárnőként. Viktóriának nem volt ínyére a frigy, régi oroszellenes érzelmeit élesztette újjá. Akkor még senki sem sejthette, vagy ha orvosai tudtak róla, elmulasztották közölni vele, nagymamájától örökölve súlyos betegséget, a hemofíliát hordozza ereiben. Nagybátyja, Lipót herceg, a nevezett kór következtében hunyt el tíz évvel korábban. Az elhallgatott titok később hozzájárult a Romanov-dinasztia, vele együtt a cári Oroszország tragikus bukásához. 

Viktória a népes családja, vagyis fél Európa uralkodóinak körében. (Forrás: wikimedia.org)

Viktória királynő utolsó évei otthonának gondozásával teltek. Sorra vette, majd katalogizáltatta a palotájában fellelhető műkincseket, porcelánokat, festményeket és ajándéktárgyakat. Évente kétszer, mindig ugyanazokon a napokon rituálé-szerűen indult útnak balmorali kastélyába, felkeresni életének legszebb emlékeit. Kedvenc skót testőrének halála után indiai szolgákat alkalmazott, hindi nyelvleckéket is vett.

Az egyik legizgalmasabb században élhetett, ő viszont mindvégig konzervatív, az újításokra kevésbé fogékony szereplő maradt. Nem ragadták magukkal az ipari forradalmak egymást követő hullámainak találmányai, korának szellemi mozgalmaira közömbösséggel tekintett. Szemlélete megrekedt abban az évtizedben, amelyben felnőtt. Elítélte a nők szavazati jogának kiharcolásáért küzdő hölgytársait. Kártékony és udvariatlan szokásnak tartotta a dohányzást. Epés megjegyzésekkel illette társaságának azon nőtagjait, akik özvegységüket követően újraházasodtak, elvált asszonyok pedig fél évszázadig nem léphették át a küszöbét.  Ugyanakkor vallástól és származástól független empátia jellemezte, vonzotta a keleti világ egzotikuma, az idegen tájak és népek megismerése. Végső soron egy multikulturális birodalom élén állt. Az igazságot mindennél jobban szerette, akár kedvesen, akár dühösen szólt környezetéhez, szavaiban őszinte érzései fakadtak ki.

A századfordulóra a nemzetközi erőviszonyok változásnak indultak, új vetélytársak ébredeztek. Az 1871-ben létrejött egységes Német Császárság lakossága felülmúlta a szigetországét, és ütőképes, modern hadsereget szerelt fel. A fiatal állam szövetségi szerződések sorozatával bástyázta körül magát. Az 1890-es évek végén elindította flottaépítési programját, hosszú távon veszélyeztetve az angolok tengeri fölényét. Az Atlanti-óceán nyugati horizontján az Amerikai Egyesült Államok emelkedett fel. Mindkét állam a nehézipari termelés fontos ágazataiban (vas- és acélkohászat, szénbányászat) utolérte, majd lehagyta a szigetországot. Keleten Oroszország ázsiai hódításokat indított, Mandzsúria bekebelezésével igyekezett kihasítani egy szeletet Kínából, a Közel-Keleten Perzsia felé tájékozódott.

A nemzetközi kapcsolatok romlása (búr háború, fashodai incidens) szétzilálta a dinasztikus szálakat, Viktória minden erejét a családi ellentétek elsimítására koncentrálta. Fájdalommal konstatálta németországi rokonai egy részének elhidegülését. Leánya hozzá íródott leveleiben beszámolt Vilmos unokájának sovinizmussal elegyedő militarista nézeteiről. Vilmos angol-ellenessége a Viktória aranyjubileumán tartott ünnepségek napjaiban gyökerezett, amikor a német delegáció vezetőjeként csupán megalázó mellékszerepre kárhoztatták.

Viktória egész életében jó egészségnek örvendett, de nyolcvanadik életévén túl erejének fogytával néha botra kellett támaszkodnia. 1900 áprilisában már nem vállalkozott szokásos dél-franciaországi nyaralására, inkább Írországot választotta. Erejét megfeszítve háborús sebesülteket látogatott meg. Az egyik hazatért tábornok kihallgatását követően ájultan esett a földre. Betegágyánál összegyűltek családtagjai, miközben egy hétig vívta haláltusáját.

A trónra lépő új király, VII. Edward nemzeti ünneppé emelte édesanyja születésnapját, május 24-ét és a „Birodalom napjának” nevezte el, hiszen Viktória a világ legnagyobb birodalmát hagyta utódaira. Távozása a dinasztiát és alattvalóit egyaránt megrázta, személyes tekintélyének hiánya kiszámíthatatlan jövőt tartogatott. Halála után nem telt el másfél évtized, és Európa koronás fői az egymás elleni lövészárok-háború borzalmába vezették nemzeteiket. Ez a történelmi összecsapás pedig egyben családi drámát is jelentett a szerteágazó dinasztikus kapcsolatok miatt.

Szunomár Szabolcs

Felhasznált irodalom:

Bebesi György (szerk.): A hosszú 19. század rövid története. Bocz, Pécs, 2013.

Hahner Péter: Hatalmasok gyermekkora. 23 történelmi személyiség ifjúsága. Animus, Budapest, 2018.

Györfi János: Anglia rövid története. Anno Kiadó, Budapest, 2004.

Strachey, Lytton: Viktória királynő. GABO Kiadó, Budapest, 2003.

Szántó György Tibor: Anglia története. Maecenas Könyvek, Budapest, 1997.

Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem, 1789–1914. Korona Kiadó, Budapest, 2005.

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Korábbi cikkeink:

Szántó Ákos: Fegyveres konfliktus a Csendes-óceánon: a salétromháború (1879-1884)

Turnár Erik: Amerikai sasok a Vörös Hadsereg ellen. A 7. Kosciuszko század pilótái a lengyel-szovjet háborúban

Varga Bence: Egyiptomtól Szíriáig: Az ausztrál könnyűlovasság története 1914-1918

Hamerli Petra: Az olasz-etióp háború egy olasz diplomata visszaemlékezésében

Kiss Márton: Lengyel hazafiból Amerika csillaga: Kazimierz Pulaski amerikai élete és emlékezete

Bene Krisztián: „Minden idők legnagyobb francia személyisége.” Charles de Gaulle élete, tevékenysége és öröksége

Lévai Kristóf: Vietnámi légiháború – a Rolling Thunder és a Linebacker hadműveletek

Bene Krisztián: Strasbourg felszabadítása és védelme 1944/1945 fordulóján

Varga Bence: Bastogne ostroma 1944 telén

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket