1956-os forradalom és szabadságharc
„Cselekedjünk bátran, de ne ragadjanak el az illúziók” – interjú Jeszenszky Gézával
Jeszenszky Géza azon kevés történész közé sorolható, akiről elmondható, hogy a történelmet jómaga is formálhatta. Bár személye a többség számára a rendszerváltást követő, első szabadon választott kormány külügyminisztereként, majd Magyarország
Mi a munkás ma?
Mivel járt, mit hozott a rendszerváltozás a magyar ipar és a munkás számára? Hogyan került válságba ez a gazdasági ágazat, és milyen társadalmi következményei voltak, s vannak a nyolcvanas, kilencvenes
Az 1956-os jenai fizikusbál
1956. november 30-án, a jenai egyetem fizikusbálján a negyedéves hallgatók egy meglehetősen áthallásos kabaréműsort mutattak be, amelynek jelenetei a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) diktatórikus politikai-társadalmi viszonyainak burkolt kritikáját adták. A
Vác „fehér vértanúja” – Pétery József váci megyéspüspök és a magyar pártállam
Kétségtelen, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érseket az állami erőszakkal és elnyomással szembeni helytállása és kálváriája, egyházi kulcsszerepe kiemeli a 20. századi magyar püspökök közül, azonban a példamutatás tekintetében
1956 – A hidegháború legforróbb éve
Peter Unwin brit diplomata 2006-ban írt könyve az évről, amely megrengette a háború után kialakult világpolitikai rendszert. Magyar fordítása 1956 ötvenedik évfordulóján, 2016-ban a Kossuth Kiadó gondozásában került a magyar
„Puskás Öcsik” tojáslabdával – Magyarok az NFL világában
Az amerikai futball ma a világ legnépszerűbb sportágai közé tartozik, nagydöntőjét, a Super Bowlt minden évben több mint 100 millió ember követi világszerte. Napjainkban Magyarországon is egyre nagyobb érdeklődésre tesz
Sztálin hosszú árnyéka Közép-Európa felett
Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága november 24-én rendezte meg legújabb konferenciáját Sztálin árnyékában – A szovjet modell exportja Kelet-Közép-Európában címmel. A konferencia fókuszában a közép-európai térség sztálinizációjának folyamata
Irodalom, színház, ellenzékiség – Gyűjtés és archiválás a Kádár-korszakban és azután
ELTE BTK Digitális Bölcsészet Központ – ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet – Magyar Irodalomtörténeti Társaság – Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA BTK COURAGE nemzetközi kutatóprogram. A hatalom
52 magyar Izlandon – Az Északi menedék ajánlója
Az 1956-ban Izlandra került magyarok történetét mutatja be az Északi Menedék című dokumentumfilm, amely et alkotói november elején ideiglenesen egy videómegosztó portálon is megtekinthetővé tették. Az 1956-os emlékbizottság támogatásával létrejött
Megtorlás az 1956-os forradalom után
Újabb állomásához érkezett a Magyar Nemzeti Levéltár és az Újkor.hu történelmi portál által szervezett Levéltári délutánok című előadássorozat november 2-án. A rendezvények a levéltárban folyó történettudományi kutatásokat szeretnék bemutatni a