cionizmus
Államellenes összeesküvés és cionizmus – A prágai Slánský-per
Hetven évvel ezelőtt, 1952. november 20-án vette kezdetét a Magyarországon leginkább „csehszlovák Rajk-perként” elhíresült prágai koncepciós per az egykori pártfőtitkár, Rudolf Slánský és tizenhárom társa ellen. A nemzetközi közvélemény figyelme
„Tudtuk ez az igazság valóság lesz egyszer…” – Avagy az ÁVH és a cionista mozgalmak
1953. július 13-án kezdték meg a Rákosi-korszak utolsó pereinek egyikét, melynek történetét Novák Attila: Ideológia és önazonosság – Az 1953-as budapesti cionista per című könyve ismerteti először. A szerző szakterülete
Izrael másképpen: Két nemzetiség, egy állam – A héber humanistákról
A Donald Trump amerikai elnök által januárban bemutatott izraeli–palesztin béketerv, a Deal of the Century ismét reflektorfénybe helyezte az izraeliek és a palesztinok évtizedes konfliktusát, és vele együtt a különböző
„Jeruzsálem imádkozik, Tel-Aviv bulizik, Haifa dolgozik.”
2016. április 7-én a Conflict Zone Projekt részeként, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének kihelyezett előadássorozatának újabb eseményeként Izrael és a mindennapok konfliktuszónája címmel tartott előadást Süveges Gréta projektvezető