dokumentumfilm
Dokumentumfilm készül Az ország háza címmel
Nagyszabású dokumentumfilm forgatása apropóján járt hazánkban A Gyűrűk Ura előzménysorozatából ismert, felvidéki magyar származású amerikai színésznő, Ema Horvath, aki a most készülő Az ország háza című film képben is látszó
Két dokumentumfilm a vikingekről a Viasat History kínálatában
Április hónapban többször is műsorra tűzi a Viasat History az alábbi, viking történelemmel kapcsolatos dokumentumfilmeket. Szerzőnk, Gyönki Viktória megtekintette őket és összefoglalta benyomásait. Vikingek: Az igazi történet Egy ilyen címmel
Öt ingyenesen megtekinthető film a kommunizmus áldozatainak emléknapjára
Magyarország Országgyűlése 2000. június 13-án fogadta el azt a határozatot, amely február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nevezte ki. Azért esett erre a dátumra a választás, mert 1947-ben, ezen a
Közelítések Pelé közelmúltbeli mozgóképi emlékezetéhez
A nemrégiben elhunyt, háromszoros világbajnok brazil futball-legenda, Edson Arantes do Nascimento, azaz Pelé életének egyes fejezeteit az utóbbi években egy nagyszabású, biográfiai ihletésű játékfilm (Pelé – Legenda születik, 2016) és
Az objektív emlékezés útján – Béke a nemzetek felett
November elején jelent meg a mozikban a trianoni békét feldolgozó film Béke a nemzetek felett címmel, mely egy dokumentarista játékfilmben kívánja feldolgozni a béke megkötésének előzményeit, a békedelegáció franciaországi működését,
Falanszterek, bunkerséták és dokumentumfilmek – interjú Jamrik Leventével
Jamrik Levente a szegedi József Attila Tudományegyetem történelem szakján szerezte első diplomáját, mégsem lett belőle egyetemi oktató, ahogy középiskolai történelemtanár, levéltáros vagy muzeológus sem. Vizualitás iránti érdeklődése a televíziózás és
3+1 dokumentumfilm az élsport világáról
Az elmúlt években rendre adtuk közre olyan filmajánlókat, amelyek kapcsolódtak a sporttörténelem valamely izgalmas aspektusához. Általában az olimpiai játékok vagy a labdarugó-világbajnokság adta ezen válogatások apropóját. Hogy idén se maradjunk
Az Evangélikus Országos Levéltár online levéltár-pedagógiai anyagai
Amikor 2018-ban az Evangélikus Országos Gyűjtemény egyik szervezeti egységeként az Evangélikus Országos Levéltárnak (EOL) is megújult a honlapja, már megjelent közeli (vagy távlati) célként egy menüpontban, hogy azt a gazdag
Öt (plusz egy) kedvenc történelmi dokumentumfilmünk – 2. rész
Az Újkor.hu Mozgókép rovatának vezetője, Árvai Tünde körkérdést intézett szerkesztőségünkhöz azt kérve, hogy írjunk egy rövid cikket, amelyből kiderül, mi az öt kedvenc történelmi dokumentumfilmünk. Másodikként Lengyel Ádám, az Aktuális
Egyházi reprezentáció és recepció a filmektől az oktatásig – Az Egyháztörténészek VIII. Országos Találkozója
A Magyar Egyház- és Teológiatörténeti Akadémia (META) Egyesület és a PTE BTK Történettudományi Intézet 2022. május 26–27. között immár nyolcadik alkalommal rendezte meg az Egyháztörténészek Országos Találkozóját. A 2014-ben indult