ELTE BTK Történeti Intézet
A jövő középkorászai – Beszámoló a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciájáról
Az idei Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciáját 2021. június 24–25-én rendezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskolájának három doktori programja; a Középkori magyar történelem, a Történelem segédtudományai,
Kultúrmisszió a katedrán – A BME Gimnázium tanárai az angol nyelvű történelemtanításról
2020. február 21-én az ELTE Bölcsészettudományi Karán működő Történeti Kollégium szervezésében kerekasztal beszélgetésre került sor, amelyen a BME Gimnázium (teljes nevén: BME által alapított Két Tanítási Nyelvű Gimnázium) tanáraival beszélgethettek a
Heti Ajánló 2020/10. | Kultúrharc és kultúrtranszfer
Egy 125 évvel ezelőtti kultúrharc egy egyházpolitikai reformcsomag kapcsán, illetve az egyház és kultúrtranszfer kapcsolatát vizsgáló kötet bemutatója is az első márciusi ajánlónkban, de terítékre kerül az új történelem kerettanterv,
Heti Ajánló 2019/40.
Számos kiváló tudományos program szerepel ezúttal is a kínálatunkban, folytatódó előadássorozatot, könyvbemutatót, kiállításmegnyitót és többnapos nemzetközi konferenciákat ajánlunk figyelmetekbe. Október 1., kedd 15.00-kor a Déri Múzeumban lesz a A kagán lovasa című
Heti Ajánló 2019/37.
Tudományos programajánló rovatunk visszatér a nyári szünetről. Első szeptemberi kínálatunkban konferenciákat, könyvbemutatókat és a Történész Sörest következő programját ajánljuk figyelmükbe. Szeptember 10., kedd 19.00-tól a Klisé Bárban folytatódik a Történész
Heti Ajánló 2019/22.
Színes tudományos programokat kínálunk a szürke hétköznapokra. Ajánlónkban könyvbemutatók, előadások és konferenciák mellett helyet kapott egy-egy workshop és kerekasztal-beszélgetés is. Május 27., hétfő 11.00-kor kezdődik András Forgó – Krisztina Kulcsár (Hg.): „Die habsburgische Variante des
Heti Ajánló 2018/41.
Október második hetében is bőséges tudományos programkínálatból válogathatnak a történettudomány iránt érdeklődők. Ajánlónkban ezúttal is helyet kaptak budapesti és vidéki rendezvények, köztük több izgalmasnak ígérkező konferenciával, előadással és könyvbemutatóval. Október
Heti Ajánló 2018/25, a Múzeumok Éjszakájának programjaival
Színes és változatos tudományos programokkal teli hét rendezvényeit ajánljuk figyelmükbe, fókuszban a Múzeumok Éjszakája programsorozatával. Június 19-én, kedden 9 órakor kezdődik hadügyi konferencia az MTA Humán Tudományok Kutatóházában Hadügyi forradalom –