Karl Marx
Gondolat, tanítás és ideológia – a Rerum novarum születése és hatása
1891. május 15-én került a nyilvánosság elé a katolikus egyház társadalmi szemlélete kapcsán legtöbbet hivatkozott dokumentum, a Rerum novarum (azaz „új dolgokról”) kezdetű enciklika. A XIII. Leó pápa által kiadott
Az ostromlott város, ahol „a forradalom vert tábort”. A párizsi Kommün
„Száz éve Párizsban az volt a jó, a Kommün ezért kötelet adott…” – hallhatjuk ma is a Beatrice örökzöld slágerében. Mi volt ez (az azóta már) százötven éve kikiáltott, „köteleket
“Szellemi mérföldkövek” vagy „mentális paraziták”? – Eszmék és ideológiák
Az Árkádia online folyóirat új sorozatba kezdett az Árkádia Kiskönyvtár megjelentetésével. Korábban Szeghő Patrik írt Az abszolutizmus kora című kötetről az Újkor.hu portálra recenziót, ez az ismertető pedig a sorozat
Heti Ajánló 2019/9.
Gazdag tudományos programkínálatból tallózhatnak az érdeklődők ezen a héten is. Ajánlónkban helyet kapott több a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából szervezett rendezvény, valamint konferenciák, előadások, könyvbemutatók és egy kiállításmegnyitó is.
„Ne légy szeles, bár munkádon más keres” – a szocializmus és a taylorizmus összefüggései
A címben szereplő József Attila versben elég magától érthetően megmutatkozik a költő baloldali elkötelezettségén túl a marxista elmélet alapvető ismerete is. Így az idézet második fele könnyen értékelhető a munkaérték-elmélet
Földre szállt mennyország – A szocializmus története
Joshua Muravchik 2002-ben írt munkája 2014-ben magyar nyelven is napvilágot látott. Mennyiben jelent újdonságot az amerikai szerző kötete? Melyek az erősségei és melyek a gyengéi? Recenziónkból kiderül. Az egalitarianizmus eszméje