Gondolat, tanítás és ideológia – a Rerum novarum születése és hatása

1891. május 15-én került a nyilvánosság elé a katolikus egyház társadalmi szemlélete kapcsán legtöbbet hivatkozott dokumentum, a Rerum novarum (azaz „új dolgokról”) kezdetű enciklika. A XIII. Leó pápa által kiadott szöveg a mai napig a katolikus társadalmi tanításának alapját jelenti, mely mindemellett sok szempontból kijelölte azt az utat, melyen az egyház átlépett a huszadik századba és választ igyekezett adni a modern világ mai napig aktuális kihívására, a bérből élő munkásság kiszolgáltatottságára. A következő írás a 19. században megszületett keresztényszociális gondolat születésének körülményeit, tartalmát és napjainkig ható következményeit mutatja be.

A gondolat születése

A 19. század modernizációs folyamatai kihívás elé állították a katolikus egyházat: Európa országaiban az államhatalom gyakorlása erősen szekularizálódott, az új tudományos paradigmák szembekerültek a hagyományos vallásos világképpel, a hívek között teret hódított a polgári életforma, az ipar átalakulása pedig nagy kiterjedésű városok létrejöttét eredményezte. A városokba özönlő, ott a gyárak olcsó, többnyire szakképzetlen, és mindebből adódóan bármikor lecserélhető munkaerejét általában vidéki gyökerekkel rendelkező betelepülők alkották, akiknek szociális helyzete az elvaduló kapitalista gazdasági és piaci viszonyok miatt a század közepére tragikussá vált. A túlzsúfolt, egészségtelen környezetet jelentő munkáskerületek eltérő származású és felekezetű lakossága között a katolikus egyház nehezen tudott gyökeret ereszteni és hatékony pasztorációs munkát kifejteni, ami hamar ébresztőleg hatott a papság egyes tagjaira.

Már a tradicionális kézműiparban dolgozók nehéz helyzete is sok egyházi személyt szociálisan érzékennyé tett. Köln frissen kinevezett káplánja, Adolf Kolping 1849-ben legényegyletet alapított a városban, hogy a családi háztól fiatalon elszakadt, és a helyi iparűző mesterek keze alatt dolgozó „legényeket” a „vallási, szakmai, családi és társadalmi” életre felkészítse. A következő évtizedekben világszerte alakultak hasonló egyletek. Másfél évtizeddel később a szintén német területen lévő Mainz püspökének, Wilhelm Emmanuel von Kettelernek jelent meg Munkások kérdése és a kereszténység című könyve, melyben először vetette papírra az iparban dolgozók között szerzett tapasztalatait és írt az egyház szociális beavatkozásának fontosságáról.

Adolf Kolping (forrás: de.wikipedia.org)

Ketteler és Kolping működésével egyidőben a baloldali szocialista eszmék is egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a munkások között. Míg a modern szociáldemokrácia alapjait megteremtő Ferdinand Lassalle jó viszonyt ápolt mind Kettellerrel, mind a katolikus egyházzal, addig az őt követő német szocialista nemzedék jelentős alakja, August Babel már úgy jellemezte a szocializmus és vallás kibékíthetetlen ellentétét, mint „tűz és víz” viszonyát. Hasonló véleményen volt a materialista filozófiából kiinduló Marx-Engels szerzőpáros is, akik mindemellett már „szükségszerű” forradalmi átalakulást, valamint nyílt harcot is hirdettek a kommunizmus ellen „szent hajszára szövetkezett régi Európa minden hatalma”, így a pápa és a katolikus egyház ellen is.

Wilhelm Emmanuel von Ketteler (forrás: de.wikipedia.org)

A marxi tanok főleg a párizsi kommün bukása után találtak termékeny talajra a már létező munkásszervezetekben. Az 1870-es években azonban még csak az államok léptek fel ellenük rendőri eszközökkel, míg az immár több mint harminc éve regnáló katolikus egyházfő, IX. Piusz pápa semmilyen iránymutatást nem tett erre vonatkozóan. Az egyháztörténet leghosszabb pontifikátusát élvező Piusz ugyanis elzárkózott minden reform kezdeményezéstől, mely egyházát a modern társadalmi, politikai és kulturális viszonyok felé terelte volna. Élesen szemben állt a modernitás egészével, valamint a kor gazdasági és politikai légkörét meghatározó liberalizmussal is. Az egész Európát felbolygató 1848-as forradalmak, majd a pápai állam összezsugorodását is eredményező olasz egységért folyó harcok ugyanis a kezdetben még liberálisnak számító pápát elfordították Európa államaitól, így a Szentszék a század közepére diplomáciailag is elszigetelődött. IX. Piusz hatalom- és presztízsvesztésének kompenzálására ugyan kimondta a pápa tévedhetetlenségéről szóló elvet, ez azonban kezdetben a papság és a hívek között is csak megosztottságot eredményezett.

IX. Piusz (forrás: wikipedia.org)

A Piusz halálát követően összeülő konklávé többsége így a reformok felé nyitott, az általános és nemzetközi elszigeteltségből kiutat kereső egyházfőt szánt Szent Péter székébe. Választásuk a már idős perugiai püspökre, Gioacchino Peccire esett, aki 1878-ban XIII. Leó néven kezdte meg huszonöt éven át tartó, és az egyházat a modern világ viszonyaihoz igazító („realliement”) pápai működését.

Az egykor jezsuita nevelésben részesülő XIII. Leó még pályájának egy korai szakaszában, 1843-ban került Belgiumba pápai követként. Csupán három évet töltött az iparilag fejlett országban, ahol nemcsak a belga katolikusok megosztottságával, hanem a munkások nehéz helyzetével és a soraikban hódító radikális eszmékkel is megismerkedett. Belgiumi tartózkodása után hasonló körülményeket tapasztalt Angliában, Franciaországban és a Rajna-vidéken is. Utazásai után harminc évig Perugia püspökeként tevékenykedett. Már ebben a tisztségében is törekedett az olasz állammal való együttműködésre, amitől a szociális kérdés megoldásához való közben járást is remélte.

XIII. Leó (forrás: wikimedia.org)

Megválasztása után közzétett első enciklikájában (melyet meglehetősen sok, további nyolcvannégy követett) pontifikátusának általános programját vázolta fel, melyben legfőbb céljának az egyház és a modern kultúra összehangolását és kibékítését jelölte meg. Rögtön második enciklikájában (a Quod apostolici muneris kezdetűben) pedig már a szocializmus veszélyeire figyelmeztetett, azonban a munkáskérdés megoldására nem fogalmazott meg egyértelmű javaslatot. Ez utóbbihoz szükség volt arra, hogy a radikális eszméknek az egyház filozófiai alapon is cáfolatát tudja adni. Így Leó már uralkodásainak első szakaszában arra törekedett, hogy az Aquinói Szent Tamás tanain nyugvó neotomizmus legyen a katolikus teológia alapja, melynek célja a modern tudományos eredmények aszerinti felhasználása, hogy azok a vallásos hitet is szolgálják a változó, modern világban.

A neotomizmus értelmében a pápa támogatta a katolikus sajtót, a vallásos polgári egyesületeket, és általánosságban igyekezett biztosítani katolikus jelenlétet az államok társadalmi, politikai és kulturális életében. Az általa kiadott enciklikák megfogalmazása előtt pedig laikus (azaz nem egyházi) szaktekintélyek tanácsait is kikérte. Így a svájci Fribourg városában 1884-ben francia, olasz, német előkelők és tudósok (valamint a későbbi magyar miniszterelnök, Eszterházy Móric) közreműködésével létrejött Nemzetközi Katolikus Egyesületnek (ismertebb nevén Fribourgi Uniónak) is, mely a pápával folyamatosan egyeztetve dolgozta ki az 1891. május 15-én kihirdetett Rerum novarum kezdetű, és a munkáskérdés megoldását, valamint a szocializmus eszmei leszerelését is célzó enciklikának tartalmát.

Gondolatból tanítás

A Rerum novarum a modern viszonyokhoz való illeszkedés jegyében született, így tartalmában a polgári értékrenddel vállalt azonosságot, ugyanakkor rámutatott annak a társadalmi kérdésben megnyilvánuló ellentmondásaira. Elfogadta a kapitalizmust és természetesnek vette az ipari társadalmat, ugyanakkor a társadalom működésképtelenségét a tőke és a munka fokozódó szembenállásában látta. Ugyanakkor kiemelte, hogy „sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fönn nem állhat”. Így a társadalom újra működőképessé válásához a marxizmustól eltérően nem a tőke kiiktatását, hanem a szemben álló felek kibékítését tartotta célravezetőnek, természetesen erős egyházi közreműködéssel.

A különböző fordítások felosztásai ugyan eltérnek egymástól, de a dokumentum általában három nagyobb egységre, egy bevezető és további két fejezetre osztható. Az enciklika bevezető passzusai a fennálló viszonyok aktuális elemzésével foglalkoznak, melyben megállapítja, hogy „az ipar technikai színvonalának emelkedése, új termelési módszerek kialakítása, a tulajdonosok és munkások kölcsönös viszonyának megváltozása, a gazdagság felhalmozódása a kisebbség kezében és a többség elszegényedése, a munkások fokozódó öntudata egyfelől s szorosabb szövetkezése másfelől, végül pedig az erkölcsi hanyatlás – a harc kirobbanását eredményezte.”

Az alábbi sorok kevés különbséget mutatnak a marxi osztályharc elméletével szemben. Ugyanakkor a dialektikus materializmusból következő történelmi szükségszerűség helyett a Rerum novarum a természetjogból eredeztette a munkások jogos követeléseit. Kiemelte ugyanakkor, hogy sem a természetjog, sem az államok nem képesek megoldani a munkások helyzetét, ha kizárják e tevékenységükből magukat a munkásokat, a munkáltatókat és végső soron az egyházat. Az enciklika érvelésében a társadalom tehát nem szemben álló csoportok halmaza, hanem sokkal inkább az egymással szimbiózisban élők rendszere, melynek működését a kapitalista viszonyok által felerősített emberi önzés akasztotta meg.

Az 1930-es Prohászka-féle fordítás címlapja (forrás: unitas.hu)

A neotomizmus szellemében ugyanis a magántulajdont is az ember természetes jogának tartotta, így elvetette annak megszüntetését. Érvelése szerint az erre hivatkozó szocialisták így a munkásokat pont jogaiktól fosztanák meg, ahelyett, hogy azt visszaadnák számukra. Ezen a ponton sokat hivatkozik a családok fontosságára is, melynek feltétele a biztonságot és jólétet nyújtó magántulajdon, így annak megszüntetése a családokat és a társadalmat robbantaná atomjaira.

A magántulajdon mellett a pápa elismerte a munkások egyesüléshez és sztrájkhoz való jogát is, ugyanakkor óvva intett mindenféle erőszak alkalmazásától az érdekérvényesítésért folyó küzdelemben. Ezentúl olyan egyéb munkáskövetelés mellett is lándzsát tört, mint a megfelelő bér, a biztonságos és kielégítő munkakörülmények, a szabadidő biztosítása, a nők és gyermekek védelme, és nem utolsósorban a dolgozók szabad vallásgyakorlása.

Szénbányában dolgozó gyermekek a huszadik század elején (forrás: Kongresszusi Könyvtár, Washington)

A munkások jogain túl az enciklika részletezi a munkaadók jogait és kötelezettségeit is. Eszerint a gazdagoknak „a vagyon felhasználásáról az isteni bírónak egykor szigorú számot kell adniuk.” Azaz a magántulajdon ugyan feltétele az emberi személyiség kibontakozásának és tökéletesedésének, ennek felhalmozása azonban nem lehet korlátlan. A birtoklás joga kötelezettségekkel és felelősséggel is jár, mely a munkaadók számára az alkalmazottakról való gondoskodást jelenti többek között.

Végül, de nem utolsósorban az enciklika kitér az államok szerepére is, melyek feladata, hogy „a kormányzás alakulása és gyakorlása által önként felvirágoztassák a köz-, úgy a magán-jólétet.” Ehhez szükséges az igazságos közteherviselés és a gazdaság élénkítése. A hatalom felelősséggel tartozik a kiszolgáltatott és leszakadó rétegek iránt is, melyeknek érdekeit védenie, jogait biztosítania kell. Így, ha a munkaadók visszaélve hatalmukkal, veszélyeztetik a munkások jogait, akkor bizonyos határok között közbe kell lépnie az államnak. A Rerum novarum így egyszerre mondott ellent a liberalizmusnak az állam gazdasági szerepét illetően, valamint a szocializmusnak az állam társadalmat irányító szerepére vonatkozólag. Ez utóbbi kérdésben ugyanis az osztályharcos és ateista szakszervezetekkel szemben keresztény vallási alapon álló szakszervezetek és egyesületek alapítását szorgalmazta.

Tanításból ideológia

XIII. Leó enciklikája a későbbi pápáknak is mintául szolgált társadalommal kapcsolatos nézeteik összességére. Az 1931-es Quadragesimo anno, az 1981-es Laborem exercens, vagy a századik évforduló alkalmából II. János Pál által megfogalmazott Centesimus annus kezdetű enciklikák is a Rerum novarum univerzális és minden korban alkalmazható érveléséből indultak ki, bár idővel sokkal inkább szóltak a „szegényekről” általában, mint a szorosabb értelemben vett munkáskérdésről.

XIII. Leónak a szocializmus elleni harc, de még inkább a munkásosztály megnyerésének érdekében megalkotott enciklikája mindezen felül ideológia alapot is teremtett a század végétől megalakuló keresztényszocialista egyesületek és pártok tevékenységéhez. A keresztény társadalmat addig jellemző passzívabb hitbuzgalmi szerveződések mellett a Rerum novarum a szolidaritáson és szubszidiaritáson (azaz kölcsönös segítségnyújtáson) alapuló aktív közösségi cselekvés fontosságára hívta fel a figyelmet. Az egyházon kívül szerveződő, vallástól független és bizonyos értelemben antiklerikális szocialista mozgalom ellensúlyozására lehetővé tette, hogy a századfordulóra kifejlődjön a keresztény munkásmozgalom, mely a Rerum novarum szellemiséget felhasználva sajátságos keresztényszocialista ideológiát is kidolgozott. (A „keresztényszocializmus” kifejezés az angol reformmozgalom jelentős képviselőjétől, John Ludlowtól ered, aki 1851-ben adta ki A keresztényszocializmus és ellenfelei című munkáját.)

Ugyan 1894-ben Dortmundban alakult meg az első keresztényszocialista jellegű szakszervezet a helyi bányászok között, a mozgalom iránt mégis a hagyományos iparos rétegek viseltettek leginkább szimpátiával, amelyek szerény vagyonát és törékeny egzisztenciáját a változó gazdasági és termelési viszonyok leginkább veszélyeztették. A keresztény szakszervezeti mozgalom ezt követően is elsősorban Németországban erősödött meg igazán, de hasonló szervezetek alakultak Hollandiában, Belgiumban és Svájcban is. A kezdeti időszakban tevékenységükre inkább az elméleti, újságok írásában és szerkesztésében kimerülő tevékenység volt a jellemző. E szakszervezetek kezdetben a katolicizmus egyetemességéből kiindulva nemzetileg semlegesnek tekintették magukat, mint ahogy első, 1899-ben Mainzban megrendezett konferenciájukon is a politikai semlegesség és a keresztény felekezet-köziség (interkonfesszionalizmus) mellett foglaltak állást. Ezen kongresszuson már 33 ország, több mint ötvenhatezer taggal képviseltette magát, a következő időszakban pedig megkezdődött a keresztényszocialista mozgalom szakmák szerinti szerveződése is.

A keresztény munkások között teret hódító ideológia baloldali ellenfeléhez hasonlóan a politika világába is áttevődött. A keresztényszociális gondolat ezirányú alkalmazása a mérsékeltebb kereszténydemokrata, valamint a több esetben szélsőségek felé hajló keresztényszocialista pártokra volt jellemző. Ez utóbbiak a keresztény nemzetköziség helyébe hajlamosak volt saját nemzeti és vallási alapú felsőbbrendűség érzésüket emelni. Az irányzat megerősödése volt megfigyelhető többek között az első világháború előtti Ausztriában, ahol a magyar- és zsidóellenes kijelentései miatt hírhedté vált Karl Lueger Bécs főpolgármestereként tevékenykedett 1897 és 1910 között. A második világháborút követően viszont több európai államban is a kereszténydemokrata pártok jelentették a jobb- és baloldali szélsőségek tagadását, valamint a mérsékelt, középutas politikát. A kereszténydemokrata ideológia talán legemblematikusabb képviselője a napjainkban is meghatározó Németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) és szövetségese a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU).

„Maradjon éber” – hirdeti a CDU 1953-as választási plakátja (forrás: wikimedia.org)

Magyarországon a Rerum novarum bő évtizedes késéssel éreztette hatását. A Rómából hazatért későbbi székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár nyomán hamar magyarul is olvasható volt az enciklika, azonban az 1890-es évek első felének magyar közéletét ekkor még az egyházpolitikai törvények miatt kialakult feszült hangulat jellemezte. A katolikus érdekeket védelmébe vevő Néppárt arisztokrata vezetéssel jött létre, így az alsóbb társadalmi rétegek között nehezen tudott hatást kifejteni és a mérsékeltebb egyházfők szimpátiáját sem élvezte. Ezzel szemben az 1890-ben megalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt a századfordulóra jelentős társadalmi bázist épített ki az ország ipari központjaiban. Bár egyházi vezetők többször felszólaltak az antiklerikalizmus és a szociáldemokrácia térnyerése ellen, néhány önsegélyező egyletet leszámítva nem volt jelentős ráhatásuk a létszámában folyamatosan növekvő és a szociáldemokráciával kacérkodó gyári munkásságra. Az első 1903-ban Győrben megalakult keresztényszocialista szakszervezetből kifejlődő mozgalom csak 1907-ben szerveződött párttá, majd 1918-ig olyan meghatározó személyeket is soraiban tudhatott, mint (az 1910-ben a Néppártból átlépő) Giesswein Sándor.  Az első világháború utolsó hónapjaiban a Néppárttal szövetségre lépő, nevét Keresztényszociális Néppártra változtató politikai alakulat az őszirózsás forradalmat követően az egyik legerősebb ellenzéki pártnak számított. A Tanácsköztársaság bukása után e pártból létrejött Keresztényszociális Gazdasági Párt jelentette a Horthy-korszakban végig kormányzó Keresztény Nemzeti Egység Pártjának és az abból létrejött Egységes Pártnak is egyik komponensét. A politikai pártok mellett a két világháború közötti magyar társadalmat is átszőtték a keresztényszociális szellemben megalakult egyesületek, közülük az agráriumból élő lakosság körében szerveződő KALOT-ot és a nőket megcélzó KALÁSZ-t emelhetjük ki többek között.

Giesswein Sándor és Prohászka Ottokár (forrás: wikipedia.org)

A kereszténydemokrácia eszméjét képviselte végül az 1944 végén létrejött Keresztény Demokrata Néppárt és az abból létrejött, Barankovics István által vezetett Demokrata Néppárt is, azonban a negyvenes évek végére kialakult szovjet típusú rendszer a 1989-es rendszerváltásig nem tette lehetővé a Rerum novarum eszmeiségén álló párt megjelenését a magyar politikában, valamint feloszlatásra kerültek az egykori egyesületek is. A Szovjetunió felbomlása óta pedig rendre bukkannak fel olyan társadalmi és politikai szervezetek, melyek napjaink kihívásai kapcsán is előszeretettel hivatkoznak a százharminc éves Rerum novarum univerzális és sok tekintetben időt álló megállapításaira.

Molnár Dávid

Irodalom

Balogh Margit – Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon, 1770-1992. Kronológia. MTA-História, 1992.

Gärtner, Sebastian: Lösungsansätze der katholischen Kirche zur sozialen Frage in der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts am Beispiel Adolph Kolping´s und Wilhelm Emmanuel von Ketteler. Grin Verlag, 2011.

Gergely Jenő: A pápaság története. Kossuth Könyvkiadó, 1982.

Gergely Jenő: A keresztény szindikalizmus története a XIX.XX. században. MTA-ELTE, 2007.

Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon, 1903-1923. Akadémia Kiadó, 1977.

Hermann Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. Aurora Könyvek, 1973.

Rerum Novarum. XIII. Leó pápa enciklikája a munkáskérdésről (az első pápai szociális körlevél) Róma, 1891. Fordította. Dér Katalin

Walsh, Michael: The Myth of Rerum Novarum. New Blackfriars vol. 93.

Ezt olvastad?

A repülés talán az egyik legrégibb vágya az emberiségnek, történelmünk során mindig volt valaki, aki hitt abban, hogy valamilyen szerkezet révén egy