Kor/ridor
Hajnóczy, Trianon és az Új Iskola
2016. június 8-án a budapesti Szlovák Intézetben hármas könyvbemutatóra került sor. A Kor/ridor Könyvek sorozat három kötetét ismerhette meg a bemutatónak helyet adó termet megtöltő közönség a Kor/ridor Szalon rendezvénysorozat keretébe ágyazottan. Szerzők a
A magyar-szlovák közös múlt eltökélt kutatója – interjú Demmel Józseffel
Demmel Józsefnek fiatal kora ellenére már négy kötete megjelent. Az eseményeket munkáiban szlovák és magyar forrásokat egyaránt felhasználva közelíti meg, megkísérelve egyensúlyt teremteni közöttük. A Kor/ridor folyóirat felelős szerkesztőjével, az
A szlovák nemzeti történelem kezdetei
A középiskolai történelem tankönyvek meghatározóak a belőlük tanulók gondolkodásának formálásában, éppen ezért fontos kérdés, hogy hogyan jelent meg a szlovák nemzeti történelem kezdeti időszaka a Csehszlovákia szlovák felében, majd Szlovákiában
A trianoni békeszerződés szlovákiai és magyarországi emlékezete
A Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében Magyarország felbomlása és a trianoni békeszerződés címmel több szempontból is érdekes, új szemléletű munka látott napvilágot a trianoni kérdéskörről, mégpedig könyv alakban és digitális
Megosztó nemzeti narratívák helyett történeti szociológia – interjú Tibor Pichlerrel
Szlovák filozófus, 1994 óta a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének igazgatója. Az utóbbi évtizedekben a közép-európai gondolkodás történetével foglalkozik, ezen belül is külön figyelmet szentelt a politikai eszmék és a politikai filozófia történetének. Kutatásaiban
Fejezetek a szlovák és a magyarországi politikai gondolkodásból
Tibor Pichler Etnos a polis című könyve izgalmas ívét rajzolja meg a 19. századi szlovák politikai gondolkodás történetének, amely napjainkban is igen jelentős téma, egyúttal megmutatja, hogy létezik olyan beszédmód,
„Egy történésznek nem lehetnek illúziói” – interjú Kövér Györggyel
Történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Gazdaságtörténeti Albizottságának elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professzora, az MTA–ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport vezetője. Kövér
A kassai hadszertártól a pozsonyi koronázásokig – interjú Pálffy Gézával
Ha a Habsburg Birodalommal, a 16–18. századi Magyarországgal, a királykoronázásokkal vagy a Szent Koronával foglalkozó szakértőt keresünk, neve biztosan az elsők között jut eszünkbe. Pálffy Gézával, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Az alföldi szlovákok rövid története – recenzió
A magyarság és a szlovákság régóta együtt él, és nemcsak a mai Szlovákia területén, hanem az Alföldön is. Nemrég interjút közöltünk Miroslav Kmeť szlovák kollégánkkal, akinek kutatásai ide kötődnek. Ezúttal
„A régi történészek szövegeivel való munka számomra ugródeszka volt az alföldi problematika kutatásához” – interjú Miroslav Kmeť szlovák történésszel
A magyarság és a szlovákság régóta együtt él. Közismert tény, hogy Szlovákiában jelentős magyar kisebbség él, de ne feledkezzünk meg arról, hogy Magyarországon is találhatunk egybefüggő szlovák etnikai tömböt. A