Magyar Tudományos Akadémia
In memoriam Torma István (1940–2018)
Torma István az utolsó magyar békeév végén, 1940 decemberében született a Tolna megyei Tamásiban. A középiskola elvégzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdte meg régészeti tanulmányait. Akkortájt régésznek csak úgy
Állásfoglalás a Magyar Tudományos Akadémiát érintő hírek kapcsán
Történelmi ismeretterjesztő portálként az Újkor.hu nagyon ritkán szólal meg aktuális tudománypolitikai kérdésekben. A világnézeti semlegesség jegyében kiegyenlített, szakmai eredményeket bemutató tájékoztatásra törekszik, amióta létezik. Szándékunk az, hogy hidat képezzünk a
„Nincs külön amerikai, nyugat- és kelet-európai tudomány” – interjú Pók Attilával
Pók Attila diplomázása után, 1973-ban helyezkedett el a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében (mai neve MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, a továbbiakban Intézet), ahonnan 2018 végén ment nyugdíjba. Negyvenöt, egybefüggő
„Két kódex egy csapásra” – A Formularium Ecclesiae Strigoniensis kötetbemutatója
Immár második alkalommal mutatták be a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport új kötetét (Formularium Ecclesiae Strigoniensis). Róma után Budapesten az MTA Székházának második emeleti Kistermében 2018. december 13-án délután öt
Military landscape Baranyában – konferencia-beszámoló
2018. november 22–23-án rendezték meg a XI. Magyar Politikai Földrajzi Konferenciát Military landscape Baranyában címmel, melynek az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza adott otthon. A mintegy hatvan előadót, kutatót felsorakoztató esemény
Heti Ajánló 2018/39.
Változatos és színes tudományos programokkal teli hét rendezvényeit ajánljuk figyelmükbe, közte a Kutatók Éjszakája programsorozatával. Kínálatunkban ezúttal budapesti és vidéki konferenciák, kiállításmegnyitó, könyvbemutató, műhelybeszélgetés, nemzetközi szimpózium, levéltári és irodalmi nap
Luther – rajzfilmsorozat a reformáció szellemi atyjáról
A Luther Márton életét bemutató tízrészes rajzfilmsorozatot a Magyarországi Evangélikus Egyház megbízásából Richly Zsolt Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező készítette. Az alábbi írás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu
Fraknói Vilmos, a sokoldalú tudós és paptörténész
Fraknói Vilmos nagyváradi kanonok és arbei választott püspök a 19–20. századi magyar katolicizmus nagyformátumú egyénisége, a történettudomány kiváló ismerője és művelője, a vatikáni magyar történeti kutatások úttörője és a Magyar
Isten veled, Görgei! – Filmklub az Akadémián
A Magyar Tudományos Akadémia székházának dísztermében, 2018. április 25-én került sor a Filmklub az Akadémián elnevezésű – nyolc héten át tartó, tudományos-ismeretterjesztő filmek vetítési programsorozatának – újabb eseményére. A Görgei
Újra startol a Filmklub az Akadémián
2018. április 11. és június 1. között nyolc alkalommal lesz rendhagyó filmvetítés a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A kínálatban több történelmi témájú alkotás is fellelhető. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz