málenkij robot
„Az évtizedeken át hurcolt transzgenerációs témákról beszélni kell.” – interjú Kovács Emőkével
Kovács Emőke történész, Balaton-kutató, a Gulág Emlékév szakmai vezetője. Kovács Emőkével életútjáról, a 19–20. századi Balaton világáról, valamint a Gulág- és málenkij robot-kutatás eredményeiről Csarnai Márk beszélgetett. Újkor.hu: Hogyan indult
„Azokról essen több szó, akik magukénak mondhatták a diktatúra birtoklását.” – interjú Máthé Áronnal
Máthé Áron történész, szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese. Életútjáról, a NEB elmúlt négy éves eredményeiről, a nyilas és kommunista mozgalom összehasonlításáról, valamint a 20. századi Magyarországon berendezkedő totalitárius
„Az igazság szabaddá tesz…” – Avagy a „málenkij robot” Örök tele
2018. november 21-én, a közelgő Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának alkalmából került sor „Az igazság szabaddá tesz…” – „Málenkij robot”, avagy ártatlanul, ítélet nélkül kényszermunkán a Szovjetunióban című
Heti Ajánló 2018/47.
Ami a tudományos programkínálatunkat illeti, izgalmasnak érkezik ez a novemberi hét is. Ajánlónkban számos érdekesnek ígérkező rendezvény kapott helyett a konferenciáktól az előadásokon át a könyvbemutatókig, de ezeken kívül kiállításmegnyitóra,
A „málenkij robot” interjúk tükrében – Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn kötete
A 2015-ben meghirdetett, 2017. február 25-ig – a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáig – tartó GULAG/GUPVI Emlékév keretében több olyan kiadvány is napvilágot látott, amelyek tényfeltáráson alapuló dokumentumok segítségével igyekeznek képet
Heti Ajánló 2018/42.
Egy újabb októberi hét, amely zsúfolásig van tudományos programokkal. Ajánlónkban ezúttal is helyet kapott számos érdekes konferencia, előadás, könyvbemutató, műhelybeszélgetés és kiállításmegnyitó. Ezúttal is érdemes tallózni a kínálatból. Október 15-én,
A tizenegyedik bugyor – A „málenkij robotra” hurcoltak emlékkiállítása
Magyarország második világháborús veresége után a polgári lakosság szenvedését tovább fokozta, hogy Sztálin parancsára összeterelték a munkára fogható emberek egy részét, majd a végtelenbe futó sínpályákon marhavagonokban szállították őket kilátástalan
A Gulag – Amiről az én nemzedékem még nem hallhatott a történelemórákon
A Kádár-rendszer utolsó évtizedében, valójában már a kádári diktatúra legpuhább időszakában felnövekvő iskolásként sem az iskolában, sem otthon, sem máshol nem meséltek nekünk ezekről az időkről. A Gulag táborok, a
Magyarok szovjet munkatáborokban
Az Érdről és környékéről a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt honfitársaink emlékére rendezett tudományos előadóülést a Magyar Földrajzi Múzeum Szabadulás nélkül címmel. Lendvai Timár Edit tervezésében nyílt meg erről a témáról 2015.
Egy új generáció bemutatkozása
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyarság történész-hallgatói példás módon szervezték meg saját egyesületeiket, műhelyeiket, amelyek tudományos, tudománynépszerűsítő és közösségi programjaikkal meghatározó szereplőivé váltak az egyetemi universitas világának. Igaz ez a