módszertan
Új térképek a történelem tanulmányozásához
Az általános és középiskolai történelemoktatásban kiemelt szerepet kapnak a térképek, mint ahogy a diákok legnagyobb megmérettetésein (érettségi, tanulmányi versenyek) általában a történelematlasz jelenti a legfontosabb segédeszközt. Bizonyos témaköröknél jelentősen növelheti
133 nap – dokumentumfilm a tanácsuralomról online teszttel
Valamennyi történelemtanár számára nagy kihívást jelentett, hogy egy hétvége alatt digitális távoktatásra kellett átállniuk diákjakkal. A hazai történelemoktatási gyakorlatban sokan közülünk eddig is alkalmaztak IKT-technikákat, online tudásmegosztást – az új
Hogyan írjunk történelmet? – Kézikönyv a történelemtudományhoz
Történelem szakos hallgatóként – függetlenül attól, hogy alapszakra vagy tanári osztatlan képzésre járunk – egyetemi éveink elején meg kell ismerkednünk a történelemtudomány alapvető fogalmaival, kutatásmódszertanával, majd meg kell tanulnunk tudományos
Szombathelytől Izraelig – A zsidóság történetének oktatása és a Yad Vashem továbbképzése egy magyar pedagógus szemével
Miképp tudja egy diák elképzelni, megérteni, felfogni, hogy mi az a holokauszt? Hogyan lehet emlékezni az áldozatokra egy általános iskolában? Ezekre és megannyi kérdésre kapott választ Várnainé Balogh Beáta, a
Törvénysértő perek 1945 után – a kutatás új útjai
Kutatástervezési és módszertani szempontból egyaránt fontos rendezvény zajlott le a Kúria épületében 2019. szeptember 17-én. A Törvénysértő perek 1945 után – a kutatás lehetőségei című konferencián Darák Péter, a Kúria
„az volna a jó, ha a magyar szempontot is alaposan ismernék” – Interjú Wittlinger Gabriellával a Határtalan történelemről
Oktatásunk egyik fő célja, hogy a diákok alaposan megismerjék a magyar kultúrát, a hagyományokat és a történelmet. Milyen lehetőségeik vannak azonban azoknak a magyar gyereknek, akik külföldön élnek és tanulnak,
Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda – Az Élő Történelem a múzeumokban
Több mint hat éve foglalkozom intenzíven a múzeumi munkám mindennapi részeként – ahogy ma nevezzük – az Élő Történelem fejlesztésével, kidolgozásával. Amikor felkérést kaptam, hogy írjak egy összefoglalót a témáról,
A média, az internet és a történelem
E-Story – A mozitól az internetig – A történelem kutatása, bemutatása és tanítása a digitális korban címmel rendezett kiskonferenciát a Történelemtanárok Egylete 2018. június 18-án a Kossuth Klubban. A téma
Úton az élményszerű történelemtanítás felé
2017. október 17-én az Esterházy Magánalapítvány konferenciát rendezett a Magyar Tudományos Akadémián a történelemoktatás aktuális kihívásaival kapcsolatban. Az Innovációk és inspirációk a történelemoktatásban címet viselő rendezvény meghirdetett programja már előre jelezte, hogy az
Új színfolt a palettán
Az utóbbi időben több alkalommal került fókuszba a történelemtanítás helyzete, a taneszközök fejlesztésének kérdése, illetve a jogi szabályozás változása. Kevés olyan fórum akad azonban, ahol ezeket a kérdéseket az érintettek,