MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport
Károlyi Gyula, a pragmatikus politikus
A kormányközeli konzervatív napilap, a Budapesti Hírlap a következőképpen jellemezte Károlyi Gyulát, amikor 1932-ben lemondott a miniszterelnöki posztról: „Soha nem volt államférfi, akitől idegenebb volna a filmromantikának az a vadregényes
Új utak az új évszázadban. V. Pál pápa pontifikátusa
Négyszáz évvel ezelőtt ezen a napon, 1621. január 28-án ért véget Camillo Borghese, azaz V. Pál pápa pontifikátusa. Uralma különösen izgalmas korszaka a pápaság történetének. Ezért az évforduló kapcsán érdemes
A békásmegyer-pünkösdfürdői Boldog Özséb-templom – az 1945 után épült első jogelőd nélküli templom rövid története (1984–2020)
Az évszázadok során számos templom épült hazánkban, hirdetve Krisztus Igéjét. Ezek valamennyien rendelkeznek vallási, kulturális, művészettörténeti és történelmi jelentőséggel különböző mértékekben. Egyes templomok különleges okokból azonban kiemelkednek a többiek közül.
Szentté avatások és bíborosi kongregációjuk története
A szentek tisztelete nem a római katolikus vallás és egyház sajátossága. A világvallások közül a latin és görög rítusú keresztény (római katolikus, keleti katolikus és ortodox) egyházakhoz hasonló módon a
Pázmány Péter – Bíboros, Esztergom érseke és Magyarország prímása
Pázmány Péter (1570–1637) az egyik legkiválóbb személyisége volt a kora újkori Magyarország történelmének. Protestánsként született, diákként áttért a katolikus vallásra, majd később jezsuita szerzetessé vált. A Társaság követelményével szemben, miszerint
Könyvről Könyvért – Recenzió-felhívás
Az Újkor.hu és több szerződött partnere között bartermegállapodás (szakmai és nem anyagi jellegű) jött létre. Amennyiben portálunkon recenzió, ismertető, ajánló jelenik meg az adott kiadványukról, ingyenesen rendelkezésünkre bocsájtanak egy példányát.
Egyháztörténet Mohácstól Trianonig – A VI. Fraknói Nyári Akadémia
Az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport az elmúlt évekhez hasonlóan idén is – immár hatodik alkalommal – megrendezte hagyományos nyári tudományos programját, a Fraknói Nyári Akadémiát. A járványügyi helyzetből
Pestisjárvány és háború a 16. századi Magyarországon
A 14. század közepén pusztító nagy pestisjárványt követően a fertőzés több hullámban egészen a 18. századig jelen volt Európában. Ennek kedveztek a gyakori háborúk, valamint a 17. század elején beköszöntő
„Szolidaritás, pietás, auktoritás” – Vanyó Tihamér egyháztörténész emlékére
Vanyó Tihamér OSB azon ritka történészek közé tartozott, akik megérték századik születésnapjukat. Egyháztörténészek számára megkerülhetetlen életművében okmánytárakat, elemzéseket, recenziókat, kutatásmódszertani kézikönyveket egyaránt találunk, és csak találgathatunk, mennyivel gazdagabb lehetne szellemi
II. János Pál – a pápa, aki átvezette az egyházat a harmadik évezredbe
A lengyel II. János Pál pápa kétségtelen, hogy a pápaság közel két évezredes történelmének valaha élt legnépszerűbb és egyik legnagyobb alakja. Majd’ 27 esztendős pontifikátusa alatt nagy történelmi változásoknak tanúja,