népirtás
„Elpusztulunk ezen a tanyán, ahol se orvos, se gyógyszertár.” – Osztályellenségek – Az 1951-es budapesti kitelepítés zsidó áldozatai
Dombi Gábor tavalyi évben (2020) megjelent, Osztályellenségek – Az 1951-es budapesti kitelepítés zsidó áldozatai című műve hiánypótló munkának tekinthető, ugyanis egyrészt azokat az igazságtalanságokat és embertelenségeket igyekszik bemutatni, amelyeket a
Srebrenica: megnyugvás helyett napi politika
Huszonhat évvel a srebrenicai gyilkosságok után még mindig nem csitulnak a kedélyek, mi több az akkori események újra napi politikai kérdéssé váltak. 2021. július végén két, ellentétes szándékú dokumentum jelent
Németország megsemmisítő háborúja
1941. június 22-én hajnali 3 óra 15 perckor a német és a román csapatok részvételével megkezdődött a Barbarossa-hadművelet, azaz a tengelyhatalmak Szovjetunió elleni háborúja. Ennek az eseménynek a jelentősége több
Nyugati áltudományok, afrikai genocídium: a fajelmélet és a frenológia szerepe a ruandai népirtásban
1994-ben a közép-afrikai Ruandában a modern kor egyik legbrutálisabb tömegmészárlása zajlott, amelynek következtében 800 ezer – 1 millió tuszi és mérsékelt hutu halt meg. A globális közvélemény a hutu-tuszi szembenállás
Nézőpontok a pokolról – az Egy nap Auschwitzban című dokumentumfilmről
Auschwitz fogalma az egész világon egyet jelent a nemzetiszocialista Németország totalitárius diktatúrájának tervezett népirtásával, amelynek során munka- és haláltáborokban hatmillió zsidó és nemzsidó embert pusztítottak el – köztük ötszázötvenezret Magyarország
Az IWitness online digitális oktatási platform
Az IWitness ismertetése annak az előző tanévben elindított sorozatnak a része, amelyben a Zachor Alapítvány, illetve a vele partnerségben működő Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítvány oktatási tevékenységét mutatja be. A magyarországi
Az Első Örmény Köztársaság kálváriája
1918. május 28-án Tbilisziben az Örmény Nemzeti Tanács kikiáltotta a független Örmény Köztársaságot. Az olvasóban e mondat után felmerül a kétely: ’De Tbiliszi nem a mai Georgia (korábban Grúzia) jelenlegi
Az örmény népirtás a filmvásznon – Ararát
Az örmény népirtás elismertetése az Örmény Köztársaság egyik legfontosabb külpolitikai célja, 1991-es függetlensége óta. Az 1915 és 1923 között lezajlott, előre eltervezett mészárlásokban és deportálásokban nem kevesebb, mint másfél millió
#NotYetHistory – A délszláv háború emlékezete és oktatása Magyarországon
#NotYetHistory – ez a hashtag volt hivatott népszerűsíteni az EUROCLIO 2017-es projektjét, melyhez az ISHA Budapest a Történelemtanárok Egylete támogatásával csatlakozott egy konferencia szervezésével. A konferencia 2017. december 15-én került
Pol Pot és a kambodzsai népirtás
A kambodzsai genocídium különleges helyet foglal el a népirtások hírhedt listáján, ugyanis a négy évig tomboló rémuralom alatt lakosságarányosan a kambodzsai nép szenvedte el a legnagyobb veszteséget a világon. Éves