történelemtudomány
Nyolcadik születésnapjára megújult a Tényleg!?
2013 áprilisában kezdte meg működését a Történelemtanárok Egylete által indított honlap, a Tényleg!?, amely azt a feladatot vállalta magára, hogy felveszi a küzdelmet a történelmi tévhitekkel.
Az első világháború a kortársak szerint
Emlékeim szerint az egyetemi történelemoktatásban a historiográfia olyan tárgy volt, amelyet a történelem szakos hallgatók többsége csak teljesíteni szeretett volna, de különösebben nem érdeklődött iránta. A legtöbb historiográfiával foglalkozó szakmunka,
Farzsebnyi történelem – John H. Arnold: Történelem. Nagyon rövid bevezetés
A történetírás művelői és a történelmet tanító pedagógusok életük, munkájuk során valószínűleg többször is eljutnak arra a pontra, amikor meg kell indokolniuk (akár maguk, akár a hallgatók vagy a nagyközönség
Hogyan írjunk történelmet? – Kézikönyv a történelemtudományhoz
Történelem szakos hallgatóként – függetlenül attól, hogy alapszakra vagy tanári osztatlan képzésre járunk – egyetemi éveink elején meg kell ismerkednünk a történelemtudomány alapvető fogalmaival, kutatásmódszertanával, majd meg kell tanulnunk tudományos
A történeti kutatás társadalmi célja és haszna
Salamander címmel tartott konferenciát 2019. április 11-én, csütörtökön a Mika Sándor Egyesület a budapesti Egyetemi Könyvtár dísztermében. A konferencián előadó kutatók saját témájuk prezentálásán keresztül a történeti tudományok társadalmi céljára
Két dudás egy csárdában – Történészek és régészek közös konferenciája
2015. április 9-10-én a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézet Régészeti és Művészettörténeti Tanszék és a Debreceni Egyetem Történész Hallgatók Egyesülete
Egymás mellett, egymás ellen – Miskolci tudósítónk jelenti
Egymás mellett, egymás ellen. Ezzel a címmel tartott konferenciát 2015. április 15-én a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politikatudományi Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont
“Csak még egy kérdés…” hangzott Debrecenben a Szent Szövetség korszakáról
Európában 2015-ben a bécsi kongresszus 200. évfordulójának alkalmából számos kiállítást és konferenciát rendeznek, melyek magát az eseményt, illetve a Szent Szövetség korszakát választják témájuknak. 2015. április 1-jén a Debreceni Egyetem
Áltudományosság tudós szemszögből
2015. február 27-én került megrendezésre a Doktoranduszok Országos Szövetségének Történelem- és Politikatudományi Osztályának, úgy gondolom, egyik legismertebb programsorozata, a DOSz Café. Az immár nyolcadik állomásához érkezett rendezvény helyszínéül az egri