Apjok Vivien bejegyzései
Prostitúció a 19. századi Budapesten – Völgyi Réka az elBeszélő vendége
Völgyi Réka írja a Budapesti Levéltári Mozaikokban: „Milyen volt az élet a századfordulón egy budapesti bordélyban? Sajnos a levéltári iratanyagokban nem maradt fenn olyan forrás, amin keresztül egy konkrét bordélyház
Zsakó László (1957-2024) emlékére
2024. május 15-én elhunyt Zsakó László magyar programtervező matematikus, informatikus, egyetemi oktató, versenyszervező, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság korábbi alelnöke. Zsakó László 1957. április 19-én született Székesfehérváron. Az akkori képzési
Vizuálisan megjeleníteni a történeti közeget – interjú Dékány Szilveszterrel
Habsburg Ottó neve talán nem ismeretlen sokak számára – főként, ha elolvasták a múlt héten a portálunkon megjelent recenziót (Az „európai óriás” – Habsburg Ottó 99 évének 99 fotódokumentuma). Amikor
Spooky season – a szentek, a tökök, a reformáció és a szellemek időszaka
Október 31. és november 2. között nem egy, hanem négy lehetőségünk van ünnepelni. Hogy kik, mikor és mit ünnepelnek, van-e Magyarországon Halloween vagy csak mindenszentek, és egyáltalán: szakrális vagy világi-e
Az árnyékból kilépve – Arany László portréja
Arany László 1844. március 24-én született, és 125 éve, 1898. augusztus 1-jén hunyt el. Életrajzi ismertetőiben első helyen általában a „költő” megnevezés szerepel, holott irodalmi életművének és általános életpályájának csak
„…hogy megértsem az emberi viselkedés különböző mélységeit.” – interjú Brandl Gergellyel
Brandl Gergő az egyetemi ősélményeim közé tartozó figura, olyan, akivel nem tudod, mióta ismeritek egymást, azt sem, hogy mikor beszéltetek először, de mégis kedves ismerősként üdvözlitek egymást minden találkozáskor, sok
„Én vezettem?!” – Ternovszky Béla 80 éves
Gyerekként még fogalmam sem volt, ki az a Ternovszky Béla, amikor már imádtam a Pumuklit, a Dr. Bubót, a Mézga családot, és természetesen a Macskafogót, ami a mai napig az
A tánchagyomány és a német nemzetiségi identitás kapcsolata – Beszélgetés Korom Alexandra fiatal kutatóval
Január 14. a magyarországi német önkormányzatok napja. Ebből az alkalomból kerestük fel Korom Alexandra fiatal kutatót, a SZTE Történelemtudományi Doktori Iskola doktorvárományosát, a Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, aki kutatásaiban
„…az én alapidentitásom az, hogy muzeológus vagyok.” – Beszélgetés Képes Gábor informatikatörténésszel
Neumann János 1903. december 28-án született, idén, az év utolsó napjaiban lesz születésének 120. évfordulója. A nevét viselő számítógép-tudományi társaság így az egész 2023-as évet ennek az évfordulónak, Neumann emlékének
Vallások, nőtörténet és etnológia – beszélgetés Frauhammer Krisztinával
Frauhammer Krisztina a SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék tudományos munkatársa, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma önkéntese. Akkor ismerkedtem meg vele, amikor ugyanezen a tanszéken tanított, elsősorban női írással,