vizuális források
„A szerencsétlen Lengyel Királyság kapzsi és hitvány feldarabolása” – A kortárs brit közvélemény Lengyelország második és harmadik felosztásáról
Lengyelország első, 1772. évi felosztását követően a lengyel uralkodó, II. Szaniszló Ágost (1764–1795) hiába bízott a nyugat-európai államok támogatásában. Többek között sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem kívánt katonai konfliktusba kerülni
„Lengyelország példátlan kifosztása” – A kortárs brit közvélemény az első lengyel felosztásról
A lengyel–litván unió számos belső problémával küzdött a 17–18. század folyamán. Az ország belpolitikai stabilizációjához szükséges reformokat nemcsak a lengyel nemesség nagy része, hanem a szomszédos Habsburg Birodalom, Poroszország, illetve
Adatvizualizációról történelemtanároknak
Történelemórán rengeteg forrást használunk, amelyeknek egy része lényegében adathalmazok különféle látványos összegzése. Professzionális szinten foglalkozik ezzel az ATLO, amelynek oldalán már most is rengeteg, a történelem- és társadalomismeret tanításában is
Heti Ajánló 2018/47.
Ami a tudományos programkínálatunkat illeti, izgalmasnak érkezik ez a novemberi hét is. Ajánlónkban számos érdekesnek ígérkező rendezvény kapott helyett a konferenciáktól az előadásokon át a könyvbemutatókig, de ezeken kívül kiállításmegnyitóra,