„Lengyelország példátlan kifosztása” – A kortárs brit közvélemény az első lengyel felosztásról

A lengyel–litván unió számos belső problémával küzdött a 17–18. század folyamán. Az ország belpolitikai stabilizációjához szükséges reformokat nemcsak a lengyel nemesség nagy része, hanem a szomszédos Habsburg Birodalom, Poroszország, illetve Oroszország is jelentősen hátráltatta. A lengyel liberum veto és a nemesi aranyszabadság intézménye kiváló lehetőséget teremtett az osztrák, porosz és orosz kormányzat számára, hogy gyengén tartsák a Lengyel Királyságot – annak érdekében, hogy végül könnyedén, háború nélkül megszerezhessék értékes területeit. Ennek egyik első eredménye a 250 évvel ezelőtt ezen a napon, 1772. augusztus 5-én aláírt háromhatalmi felosztási egyezmény volt, melynek következtében a lengyel–litván állam területének, valamint lakosságának körülbelül egyharmadát elveszítette. Hogyan vélekedett a közép-kelet-európai nagyhatalmak felosztási diplomáciájáról az európai hatalmi egyensúlyban különösen érdekelt Nagy-Britannia? Hogyan reflektált a kortárs brit sajtó és pamfletirodalom a lengyel ügy alakulására? Milyen témákat emeltek ki Lengyelország felosztása kapcsán a szatirikus metszetek alkotói? Az alábbi írás számos példán keresztül ezekre a kérdésekre keresi a választ, bemutatva az 1772. évi első lengyel felosztással kapcsolatos kortárs brit diskurzus legfontosabb elemeit.

Az első felosztáshoz vezető út – Lengyelország és az európai nagyhatalmak viszonyrendszere a 18. század elejétől az 1770-es évek elejéig

A Lengyel Királyság a 16. század közepén, alapvetően az orosz fenyegetéssel szemben egyesült a Litván Nagyfejedelemséggel. Az állam a lengyel–litván egyesülés révén a korabeli Európa egyik legnagyobb kiterjedésű államává vált, az úgynevezett lengyel nemesi köztársaság (Rzeczpospolita) működését azonban sajátos politikai berendezkedése szinte megbénította. A lengyel uralkodót nagyszámú nemessége választotta meg, törvényhozói felhatalmazással pedig kizárólag a rendi országgyűlés, a szejm rendelkezett.

„Lengyelországot az anarchia tartja fenn” (Polska nierziądem stoi) – a korabeli szállóige meghatározóvá vált a 18. századi lengyel állam működésének jellemzésére.

Számos kortárs európai uralkodó és politikus, sőt még a lengyel nemesek többsége is úgy gondolta, hogy épp ez a belső instabilitás, a liberum veto intézménye által lebénított lengyel állam az európai erőegyensúly, biztonság és status quo egyik fő záloga. Véleményük szerint a lengyel állam szomszédai, illetve Európa egésze számára is kifejezetten előnyös egy gyenge lengyel ütközőállam jelenléte, amely – mindig éppen mástól kapva támogatást – felfogja a potenciálisan rivális nagyhatalmak esetleges támadását.

Lengyelország szomszédságában azonban két, dinamikusan fejlődő és komoly expanzív külpolitikát folytató állam, Oroszország és Poroszország is megerősödött a 18. század közepére. Az agresszív orosz, illetve porosz külpolitikát pedig egyre komolyabban gátolta az „útjukban fekvő”, gyenge lengyel állam. Nagyhatalmi céljaiknak megfelelően szinte egész Lengyelországot saját hatalmi érdekszférájukba kívánták és tudták vonni, ehhez a koncepcióhoz pedig idővel Ausztria is sikeresen csatlakozott.

A felosztások előtti utolsó, 1764. évi lengyel királyválasztás végül az orosz és a porosz fél által egyaránt támogatott Stanisław Antoni Poniatowski (a későbbi II. Szaniszló Ágost, 1764–1795) jelölését, majd trónra kerülését eredményezte.

Az áprilisi porosz–orosz megállapodás továbbá közös garanciát is biztosított a liberum veto rendszerének megőrzésére, tehát a lengyel anarchikus belpolitikai állapotok fenntartására. A kéthatalmi megállapodás egyértelműen veszélyeztette a Habsburg Birodalom hatalmi pozícióit a térségben, ez a konstelláció pedig már egyértelműen jelezte, hogy a porosz, orosz és osztrák nagyhatalmi érdekek együttese fogja eldönteni Lengyelország további sorsát. Franciaország, illetve Nagy-Britannia a porosz–orosz szövetség ismeretében, illetve a lengyel területeken állomásozó orosz és porosz katonaság erejének figyelembevételével nem kívánt egyértelműen állást foglalni a lengyel királyválasztás kérdésében.

Johannes Esaias Nilson: Metszet II. Szaniszló Ágost lengyel király portréjával (1764–1765; kiadás helye: Augsburg) © The Trustees of the British Museum (BM Bb,10.712)

„A széthúzás szelleme az ország széthullásával fenyeget” – Az 1772. évi első felosztási szerződés

Az 1768-ban a lengyel nemesi előjogok, valamint a nemzeti függetlenség védelmére megalakuló bari konföderáció kezdeti sikerei, továbbá az első orosz–török háború (1768–1774) kitörése miatt mind a lengyel belpolitikai helyzet, mind a nagyhatalmi politikai színtér arra késztette II. Katalin orosz cárnőt (1762–1796), hogy átgondolja lengyelországi politikáját. Mindezek következtében a cárnő egyre inkább hajlott arra, hogy elfogadja II. (Nagy) Frigyes porosz király (1740–1786) szintén 1768-ban tett első ajánlatát Lengyelország felosztására. Frigyes a tárgyalásokba hamarosan Ausztriát is bevonta; II. József német-római császár (1765–1790) kezdettől fogva támogatta a felosztás tervét, Mária Terézia osztrák főhercegnő és magyar királynő azonban mindvégig vonakodott tőle.

Ismeretlen alkotó (Daniel Chodowiecki nyomán): Metszet II. Frigyes lovas portréjával (1778; kiadás helye: London) © The Trustees of the British Museum (BM Cc,3.193)

Poroszország és az Orosz Birodalom között 1771 júniusában került sor egy elvi megállapodás megkötésére, majd a feleknek 1772 elején Szentpéterváron sikerült tényleges megállapodást kötniük Lengyelország felosztására. A tervhez végül – komoly habozást követően – Mária Terézia is csatlakozott 1772 márciusában.

A három nagyhatalom ezt követően alig öt hónap leforgása alatt megállapodott a mindegyik fél igényét kielégítő egyezmény pontos kidolgozásáról, amelyet végül 1772. augusztus 5-én írtak alá.

A szerződés preambulumában a felosztás cselekedetének igazolására és jogosságára többek között a széthúzás szellemét nevezték meg. Véleményük szerint ez okozta Lengyelország anarchikus állapotát, amely már-már az ország széthullásával fenyegetett, mindemellett pedig a lengyel állapotok a szomszédos hatalmak békéjét, így Európa hatalmi egyensúlyát is veszélyeztették.

J. E. Nilson: Metszet Nagy Katalin orosz cárnő félalakos portréjával (1762–1788 k.). © The Trustees of the British Museum (BM Bb,8.247)

A felosztási szerződés eredményeképp a lengyel–litván állam területének, illetve lakosságának körülbelül egyharmadát elveszítette. Poroszország megszerezte Kelet-Pomerániát (Gdańsk és Toruń városa nélkül), Oroszország pedig megerősítette fennhatóságát Kurland felett és megszerezte lengyel Livóniát, valamint a Dvinától és a Dnyepertől keletre eső területeket. Ausztria megkaparintotta a krakkói és a sandomierzi vajdaság déli részét, valamint a Vörös-Oroszországnak nevezett területet, melyeket később Galícia-Lodoméria néven az örökös tartományok közé sorolt. Az egyezményt elsőként II. Frigyes ratifikálta augusztus 21-én Berlinben, akit II. József, illetve Mária Terézia követett augusztus 28-án, illetve augusztus 29-én Bécsben. Végül pedig II. Katalin következett, aki Szentpéterváron hagyta jóvá az egyezményt szeptember 22-én.

J. E. Nilson: Metszet II. József német-római császár (balra), illetve Mária Terézia (jobbra) portréjával (1764–1788 k., kiadás helye: Augsburg). Mária Teréziát a készítő ebben az esetben német-római császárnéként ábrázolta. © The Trustees of the British Museum (BM Bb,12.551 / Bb,8.408)

„Lengyelország példátlan kifosztása” – Az első felosztás sajtóvisszhangja Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában a korszak vezető hivatalos sajtótermékeinek egyike az Annual Register című periodika volt, amely parlamenti beszédeket, kormányzati dokumentumokat, szerződéseket, valamint bel- és külpolitikai események kommentárjait tartalmazta. A periodika legtöbb kötete Edmund Burke (1729–1797) whig párti politikus és konzervatív politikai gondolkodó nevéhez fűződik, akinek a francia forradalommal, illetve a Lengyelország felosztásaival kapcsolatos nézeteit számos brit, továbbá európai politikai médium is osztotta. Az 1772. évben történt eseményekkel foglalkozó, 1773-ban megjelent Register európai történelemmel foglalkozó cikksorozatának fókuszában a kontinens legfontosabb ügyei, főként Lengyelország első felosztása állt. Burke, a sorozat szerzője már írásának elején leszögezi, hogy a lengyel állam felosztása hatalmas veszéllyel jár mind Lengyelország, mind pedig Európa más államai számára. Keményen elítéli a nemzetközösség területének feldarabolását:

„Lengyelország jelenlegi erőszakos feldarabolását és felosztását (violent dismemberment and partition), amely akár egy háború, akár az igazság bárminemű látszata nélkül történt, a modern európai politikai rendszert ért első, igen komoly megsértésnek kell tekinteni. Ez nem csupán nagy nyugati köztársaságunk alkotmányának fokozatos csorbítását jelenti (ahogy a kontinens politikusai vélik), hanem a fejszét egy csapásra annak gyökerébe vágja, mégpedig oly módon, hogy az egész teljes megdöntésével fenyeget. (…) Most tehát egy nagy királyság megsemmisítésének (destruction) lehetünk szemtanúi a hatalom, az uralom és a kereskedelem ebből következő szétzilálódásával (…)”[1]

Burke a felosztás pusztító jogtalanságát, és az abból következő összeomlást az európai hatalmak, így Nagy-Britannia közömbösségének és érdektelenségének kritikájával kapcsolta össze írásában. Kijelentette, hogy Lengyelország felosztása lényegében gyökeresen és erőszakosan megváltoztatta az európai kontinens erőviszonyait. A brit uralkodó, III. György (1760–1820) memorandumában szintén az erőegyensúly veszélyeztetését hangsúlyozta a lengyel felosztásra vonatkozóan, utalva a megoldatlan és a felosztás révén még inkább felszított európai nagyhatalmi feszültség veszélyeire:

„Az az igen rendkívüli jelenség, ahogy a bécsi, a szentpétervári és a berlini udvarok koalíciója elvette a Lengyel Királyságból azt, ami nekik külön-külön megfelelt, olyannyira felforgatja a kölcsönös féltékenységük és az európai egyensúly minden elképzelését (every idea of … the balance of Europe), hogy szükségszerűen igen rendkívüli szövetségeket fog létrehozni más államok között.”[2]

A brit uralkodó a rendkívüli szövetségkötések kapcsán több alkalommal érvelt Nagy-Britannia, Hollandia és Franciaország szövetsége mellett a poroszok, az oroszok és az osztrákok közötti szövetség ellensúlyozására. Mindezt annak érdekében vélte fontos lépésnek a jövőben, hogy „kivonják Lengyelországot abból a zsarnokságból, amely a küszöbön áll”, vagyis, hogy Lengyelország elviselje és túlélje a szomszédaitól elszenvedett nyomásgyakorlást és területi követeléseket. Ugyan az uralkodó memorandumában egy brit–francia–holland szövetségkötést vizionált a probléma megoldására, a gyakorlati brit politika másképp alakult. A kormány tétlenkedett Lengyelország felosztása kapcsán, az uralkodó pedig következő parlamenti beszédében, 1772 novemberében lefektette ugyan a kormány törvényhozási tervét az új parlamenti ülésszakra, azonban a felosztásra vonatkozóan említést sem tett.

J. E. Nilson (Henry Morland nyomán): Metszet III. György brit uralkodó portréjával (1751–1788 k.). © The Trustees of the British Museum (BM R,9.14)

Lengyelország felosztásának gyakorlati következményei komolyan veszélyeztették a brit – főként gazdasági és (gabona)kereskedelmi – érdekeket, azonban egy komolyabb angol fellépés Poroszország és Ausztria ellen veszélybe sodorta volna az uralkodó hannoveri örökségét. A Register vonatkozó része úgy fogalmaz, hogy a Lengyel–Litván Köztársaság felosztása hatalmas változást eredményezett a hatalmi egyensúlyban, hiszen Lengyelország korábbi szerepe – mint Poroszország és a Habsburg Birodalom természetes akadálya az orosz ambíciók és agresszió ellen – szinte irrelevánssá vált, ezáltal Oroszország befolyása és hatalma nagyban megnőtt, ez pedig potenciális veszélyhelyzetet teremtett az európai kontinensen.

Poroszország részéről már jó száz évvel az első felosztást megelőzően, 1656-ban felmerült Lengyelország feldarabolásának gondolata. II. Frigyes 1752-ben írt politikai testamentumában Lengyelországot egy articsókához hasonlította, amelyet „levelenként fogyaszt el az ember” – tehát a felosztási diplomácia gyakorlatát a porosz udvar már a 18. század közepén elképzelhetőnek vélte. A porosz uralkodó 1768-ban írt második testamentumában azt is felvetette, hogy a Királyi Poroszországot és Ermland püspökséget egyesíteni kívánja, ezáltal szárazföldi összeköttetést kíván létrehozni Kelet-Poroszország felé, amely az első felosztást követően meg is valósult. Frigyes politikai végrendeleteiről a lengyel felosztások kontextusában az angol sajtó is sokat cikkezett az 1770-es és 1780-as években, a második végrendelet például számos angol nyelvű kiadásban megjelent.

Az 1772 augusztusát megelőző hónapokban, majd a felosztási szerződést követő két évben a brit napi- és hetilapok sűrűn cikkeztek a szerződés tartalmáról és következményeiről, azonban az előzőekben bemutatott Register elemzésénél rövidebb hírközlések és véleménycikkek formájában. A hírközlések tárgyilagosak és érzelemmentesek kívántak maradni, a véleménycikkek azonban alapvetően szégyenteljes bűnként tekintettek az orosz, porosz és osztrák kormányzat felosztási politikájára és Lengyelország feldarabolására. Az 1772. évi felosztási szerződésről az elsők között adott hírt a London Chronicle, amely a György-kori London egyik korai családi újságja volt. 1756-tól kezdve heti háromszor, esténként jelent meg, főként világi és országos híreket szolgáltatott, továbbá London művészeti, irodalmi és színházi eseményeinek tudósítását tartalmazta. Október 31-i száma tudósított először Lengyelország felosztásáról, Varsóból érkezett, hollandok által közvetített hírek alapján.

A szintén londoni, heti három alkalommal megjelenő esti lap, a Middlesex Journal 1773. január 21-i számában is megjelenik az a vélekedés, hogy Nagy-Britannia és szövetségesei komolyan aggódnak kereskedelmi érdekeltségeik, továbbá Európa jövője miatt. Az említett szám egyik névtelen szerzője a következőképp fogalmazott:

„A tengeri hatalmak, bármennyire is megmagyarázhatatlanul tétlenek Lengyelország felosztását illetően, nagymértékben aggódnak függetlenségéért”, ami azt jelentette, hogy érdekeltek Lengyelország függetlenségében.[3]

E szerző még azt is kifejti a felosztásra történő reflektálás kapcsán, hogy milyen megkönnyebbülés lehetett volna Lengyelország számára, ha a három szomszédos nagyhatalom nem lett volna képes véghez vinni a lengyel területek felosztását. Véleménye szerint így képtelenek lettek volna elkerülni egy nagyobb európai háború kirobbanását és végül egymást támadták volna meg:

„Micsoda boldogság lett volna Lengyelország számára, ha ezek a királyi banditák (royal banditti) összevesztek volna a zsákmány [ti. Lengyelország] felosztása (the division of the spoil) közben, és inkább egymást támadták volna meg!”

Szintén a Middlesex Journal egyik következő száma a lengyel felosztási szerződés következményeinek taglalása során arra jut, hogy Nagy-Britannia egyedüli érdeke az lehet, ha a spanyolokkal, a franciákkal és a hollandokkal együtt Oroszország oldalára állnak a lengyel kérdésben. A lapszám egyik névtelen szerzője ugyanis szokatlan módon az orosz érdekeket látta a legkevésbé destruktívnak a lengyel felosztási politika kapcsán. Véleménye szerint kiemelten fontos emlékezni arra, hogy

„a császár [ti. a Habsburg Birodalom] és a porosz király kielégíthetetlen ambíciói nem elégednek meg csak Lengyelországgal. Nem; túlságosan tudatában vannak saját erejüknek, valamint annak, hogy az európai hatalmak milyen könnyedén vállalták Lengyelország példátlan kifosztását (the unparalled plunder of Poland).”[4]

A brit közvélemény a felosztási gyakorlatot illetően általánosságban is nagyobb szerepet tulajdonított a porosz félnek, mint az orosz hatalmi politikának. A Public Advertiser 1773. április 16-i számában megjelent véleménycikk Tullius álnéven író szerzője úgy véli, hogy a képletben mind az európai hatalmi egyensúly, mind pedig a brit nemzeti érdek szempontjából a porosz érdek a legveszélyesebb:

„Megmondtam, (…) hogy Poroszország minden területszerzése ellentétes Anglia érdekével. (…) Szükség van-e rámutatni a csőcselék [ti. a felosztó nagyhatalmak] legaljasabb tagjára (the meanest of the Rabble) [ti. a porosz királyra], a szerencsétlen Lengyel Királyság felosztásának gonoszságára (iniquity), vagy arra, hogy szükség van-e a mi közbelépésünkre, hogy elhárítsuk azokat a végzetes következményeket, amelyek elkerülhetetlenül kísérik Poroszország ambiciózus terveit, amennyiben hagyjuk, hogy folytassa zsarnokságát?”[5]

A szerző véleménye szerint elengedhetetlen Anglia háborús közbelépése annak érdekében, hogy „megőrizzék azt a hatalmi egyensúlyt (to preserve that Balance of Power), melytől szükségszerűen függ Európa minden államának boldogsága és jóléte”.

„Igazságtalan, erőszakos, barbár és förtelmes konvenció” – John Lind röpiratai a felosztási szerződésről

Az 1772. évi első felosztásról számos politikai értekezés, esszé és pamflet, sőt még költemény is született a szigetországban. A politikai röpiratok közül érdemes kiemelni John Lind (1737–1781) angol ügyvéd, politikai aktivista és röpiratíró két munkáját, melyek a legkorábbi olyan, angol nyelvű pamfletek, amelyek nem fordítások, hanem eredeti munkák, és kifejezetten a felosztást állítják középpontjukba.

John Lind az oxfordi Balliol College-ban szerzett diplomát 1761-ben, ahol többek között barátságot kötött Jeremy Bentham jogtudós–filozófussal, akivel később sok esetben együttműködött. Diplomája megszerzése után csatlakozott John Murray konstantinápolyi brit nagykövethez, majd Konstantinápolyból Lengyelországba ment, ahol több évet Szaniszló Ágost lengyel király szolgálatában töltött. Eleinte az uralkodó fia, Stanisław Poniatowski herceg oktatója volt, majd a király a kadétok oktatási intézményének kormányzójává tette és titkos tanácsosi címmel ruházta fel. Lengyelország első felosztását követően, 1773-ban visszatért Angliába, ahol a következő években politikai aktivistaként és termékeny pamfletíróként igyekezett megnyerni a nyugat-európai államokat és hazáját, Nagy-Britanniát a lengyel ügynek. Bentham későbbi leírása szerint ezekben az években Lind volt a lengyel uralkodó nem hivatalos „minisztere, sőt szinte teljeskörű meghatalmazottja”.[6]

Lind két pamfletet is publikált 1773 folyamán az első lengyel felosztással kapcsolatban. A Levelek Lengyelország jelenlegi állapotáról című röpiratban a ius gentium elleni bűncselekményként írta le és erősen támadta Lengyelország felosztását.

Többek között a kortárs bejegyzések alapján is valószínűsíthető, hogy ő volt a fő szerzője a munkának, azonban a röpirat szerző megnevezése nélkül látott napvilágot, majd fordítások révén igen hamar ismertté vált szerte Európában.[7] Másik munkája Gotlieb Pansmouzer álnév alatt, A lengyel felosztás hét drámai párbeszédben címmel szintén ugyanebben az évben látott napvilágot. E szatíra azt az abszurd és mindaddig elképzelhetetlen szituációt mutatta be játékos módon, ahogy a kontinentális Európa egyes uralkodói feláldozzák Lengyelországot a hatalom iránti vágyuk kielégítésére. A valós nemzetközi ügyekről szóló, egész Európára kiterjedő vita közepette a művet szinte azonnal lefordították francia, lengyel, olasz és holland nyelvre is.

A szatirikus játékmű főszereplői a Lengyelországot felosztó uralkodók, valamint a gyakorlatot elszenvedő lengyel király voltak, akiknek titulusai a cenzúra miatt megvágva kerültek hivatkozásra: Mária Terézia magyar királynő (The Empress of Hungary), II. Katalin orosz cárnő (The Empress of Russia), II. Frigyes porosz király (The King of Prussia) és Szaniszló Ágost lengyel király „a felosztást követően, illetve azt megelőzően” (The King of Poland – now and then). Mellettük Efraim (Joppa bárója), Whiskerfeldt őrmester (a nagykövet), továbbá „Egy modern filozófus”, illetve „Egy földrajztudós” is részt vett a szórakoztató, ám tanulságos társalgásban.

John Lind Gotlieb Pansmouzer álnév alatt megjelent, A lengyel felosztás hét drámai párbeszédben című szatirikus röpiratának címlapja (London, 1773)

Ahogy nőtt Lind ismeretsége Nagy-Britanniában, úgy terjedt híre Franciaországban is. A francia udvar, valamint a francia diplomaták és politikai körök is figyelemmel kísérték mind Lengyelország felosztását, mind pedig a szintén 1773. évi, úgynevezett teatörvényt (Tea Act) és az azzal szembeni ellenállást. Lind ellenezte az amerikai függetlenségi háborút és ennek számos röpiratban hangot adott. Mindkét említett eseményt szoros figyelemmel kísérte a francia politika, mivel komoly hatást gyakorolhattak az európai hatalmi egyensúlyra. A Leveleket szinte azonnal lefordították francia nyelvre, csakúgy, mint a Hét drámai párbeszédet. Lind Lengyelországot védő álláspontja teljes mértékben egyezett a francia kormányzat hivatalos állásfoglalásával, sőt a Hét drámai párbeszédben megfogalmazott támadás a filozófusok ellen, akiket a szerző a lengyel felosztás cinkosaiként ábrázolt, szintén megegyezett a francia miniszterek filozófusokkal szembehelyezkedő politikai véleményével.

A Levelek Lengyelország jelenlegi állapotáról című, Lindnek tulajdonítható pamflet címlapja (London, 1773)

A Levelek alapvető célja azoknak a teljességgel jogtalan politikai lépéseknek a feltárása volt, melyek megtételével II. Frigyes és II. Katalin könyörtelenül úgy döntöttek, hogy felosztják egymás között Lengyelországot, „áthágva a nemzetek, valamint a természetes méltányosság minden törvényét”.

Míg ebben a munkában Lind érvei többnyire jogi és erkölcsi természetűek voltak, így a műveltebb politikai közönségnek szóltak, a szatirikus Hét drámai párbeszéd szélesebb közönségnek íródott. Ebben a szerző kihangsúlyozta, egyszersmind kifigurázta azt az ellentmondásos helyzetet, ahogy a porosz király és az orosz cárnő nyilvánosan ugyan támogatta a felvilágosult eszméket, gyakorlati politikájuk azonban szembement annak minden elemével; a porosz, illetve orosz realpolitik ugyanis a lehető legtávolabb állt a szabadság, a nemzet vagy épp a reformok felvilágosult eszméitől.

Frigyes és Katalin nagyhatalmi politikája veszélyeket rejtett Európa minden állama számára. Ennek érzékeltetésére Lind több angol és francia filozófust is pellengérre állított munkájában, rámutatva, hogy tanításuk a gyakorlati politika szintjén igazolta az erkölcsi és politikai elvek mindennemű megsértését. Az egyik párbeszéd során a porosz király például a következő magyarázattal próbálta megvédeni a felosztási diplomácia gyakorlatát:

„Már említettem, hogy vállalkozásunk [ti. Lengyelország felosztása] teljesen új természetű; mivel azonban mindannyiunk számára rendkívül előnyös, és mivel a hasznosság nálam az erkölcs mércéje, teljes mértékben elégedett vagyok azzal, amit hamarosan végrehajtunk. Elismerem, hogy a régi felfogás szerint a mi konvenciónk valóban igazságtalan (unjust), erőszakos (violent), barbár (barbarous) és förtelmes (abominable) (…) de ha beveszek egy adagot az új filozófiából David H – E [ti. David Hume], Helvetius vagy Diderot receptjeiből, a görcs elmúlik.”[8]

A felosztás vizuális allegóriája – Brit szatirikus nyomtatványok a lengyel ügy alakulásáról

Az 1772. évi első lengyel felosztásra, illetve általánosságban a lengyel ügyre reflektálva a kortárs brit sajtótermékekben alapvetően három tematika mentén találkozhatunk szatirikus metszetekkel. Az egyik ilyen témakör a tétlenkedő angol diplomácia bírálatához kapcsolódott, hangsúlyozva a felosztás miatti sérült európai politikai miliőt, továbbá a brit érdekek és az európai hatalmi egyensúly veszélyeztetettségét. Ezt a problematikát mutatja be például az Európa képe 1772 júliusában címet viselő szatirikus nyomtatvány, amely egyértelmű bírálata a tétlenkedő angol diplomáciának, amely nem tett lépéseket a felosztás megakadályozásának érdekében. A vizuális tartalom explicit módon utal a hamarosan aláírt háromhatalmi szerződéskötésre, és emellett az első orosz–török háború eseményeire is reflektálva mutatja be az aktuális európai nagyhatalmi helyzetet.

Ismeretlen alkotó: Európa képe 1772 júliusában, 1772. júl. A metszet nagyobb felbontásban a képre kattintva érhető el. © The Trustees of the British Museum (BM 1868,0808.10013)

Az 1772 júliusára datálható metszeten összesen hét uralkodót láthatunk. A három központi uralkodó, azaz II. Katalin orosz cárnő, II. József német-római császár és II. Frigyes porosz király egy asztalnál ülve tanácskozik Lengyelország térképe felett. Velük szemben egy törött koronával, lehajtott fejjel, háta mögé kötött kezekkel ábrázolt személy látható, aki nem más, mint Lengyelország királya, Szaniszló Ágost.

A térképet tanulmányozó, a lengyel állam felosztására készülő három uralkodó mögött álló két alak XV. Lajos francia király (akire a koronája tetején elhelyezett liliom utal), illetve III. Károly spanyol uralkodó; mindketten aggódó arckifejezéssel követik a felosztás aktusát. A kép jobb oldalának legszélén, marginális pozícióban pedig nem mást, mint Nagy-Britannia uralkodóját, III. Györgyöt láthatjuk egy székben ülve, ahogy épp mélyen alszik. Szaniszló Ágost mögött egy szakállas, turbános férfi ül, akinek csuklói és bokái le vannak láncolva; ő az Oszmán Birodalmat reprezentálja, utalva arra, hogy az orosz cárnő ekkoriban épp háborúban állt a törökökkel, amely nagy hatást gyakorolt mind az európai hatalmi egyensúly, mind pedig a lengyel ügy alakulására.

A Lengyelországot ábrázoló térkép felett egy mérleg látható „A hatalmi egyensúly” (The Ballance of Power) felirattal. A mérleg könnyebbik serpenyőjében a „Nagy-Britannia” felirat olvasható, amely egyértelműen utal arra a kritikára, hogy az események alakításában a szigetország súlytalan szerepet töltött be.

Ahogy korábban láthattuk, III. György valójában nem volt érdektelen a lengyel ügyekkel kapcsolatban, a csukott szemmel, alvó állapotban történő ábrázolás azonban azt sugallja, hogy az uralkodó nem látta az európai eseményeket. Mindezzel a metszet készítője kritikával illette azt, hogy az uralkodó és kormánya nem tett valódi lépéseket annak érdekében, hogy megelőzzék vagy megtorolják a lengyel felosztást.

A lengyel uralkodót a metszetkészítők a későbbiekben is előszeretettel ábrázolták törött, vagy épp lecsúszó koronával, ezzel utalva a felosztás tényére, valamint a lengyel szuverenitás veszélyeztetettségére. Az 1773 decemberében a Westminster Magazine hasábjain megjelent Merlin című politikai metszeten például Európa uralkodóinak körmenetében láthatjuk a törött koronával ábrázolt Szaniszlót. A metszet készítője beszédes módon, a három felosztó hatalom által közrefogva helyezte el a lengyel uralkodót, a processzió elején haladó dán király (és annak fia), valamint Katalin cárnő alakját követően. A lengyel király mögött két tanácskozó uralkodót, II. Frigyest és II. Józsefet láthatjuk, akik a kezükben tartott térképből következtetve épp a lengyel állam felosztásáról, talán a galíciai területek sorsáról tárgyalhatnak.

Ismeretlen alkotó: Merlin, 1773. dec. A metszet nagyobb felbontásban a képre kattintva érhető el. © The Trustees of the British Museum (1868,0808.10055)

A szintén 1773-ban publikált, A királyok tortája című angol metszeten újfent a brit semlegesség kritikája fogalmazódik meg. Az ábrázoláson látható négy uralkodó épp egy asztalra terített, Lengyelországot ábrázoló térképet vizsgál. Bal oldalon a legszélső, ülve ábrázolt uralkodó Katalin cárnő, aki kezeivel Dél-Lengyelország Oroszországhoz közel eső határaira mutat. A cárnő felnéz Szaniszló Ágostra, aki zaklatott arckifejezéssel néz vissza rá. A lengyel uralkodó egyik keze a térképen van, miközben másik kezével épp lecsúszó koronáját szorongatja, utalva arra, hogy épp elveszíti koronájának tárgyát, a lengyel államot.

Ismeretlen alkotó (Noël Le Mire és/vagy ifj. Jean-Michel Moreau nyomán): A királyok tortája, 1773 (kiadó: Robert Sayer). A metszet nagyobb felbontásban a képre kattintva érhető el. © The Trustees of the British Museum (BM J,4.178)

Katalinnal szemben, az asztal jobb oldalán II. Frigyest láthatjuk, akinek kardja a térképen épp Danzig közelében, Pomeránia és Brandenburg között nyugszik. III. György brit uralkodót a lengyel és a porosz király között helyezte el a készítő, aki épp hátat fordít a lengyel uralkodónak és teljességgel Frigyes felé fordul, azonban nem vesz tudomást arról, merre mutat a porosz uralkodó kardja, hiszen elfordítja tekintetét. Az egyes interpretációk szerint Franciaországot megtestesítő nőalak a négy uralkodó felett, a távolban két trombitát fújva repül. Ez a kompozíció arra is utalhat, hogy elfordul a problémától, vagy épp arra, ahogy Európa-szerte elhíreszteli Lengyelország felosztásának szörnyű tettét.

A British Museum katalógusában jelölt információk alapján felmerül, hogy egy francia stílusban készült angol metszetről van szó, amelyet egy angol tulajdonos, Robert Sayer nyomtattatott ki. Az is lehetséges azonban, hogy ez a példány is egy Noël Le Mire által készített francia metszet, és csupán megtévesztés Sayer címének feltüntetése. Mindazonáltal a metszet alapjául szolgáló eredeti, francia rajz készítője minden kétséget kizáróan ifj. Jean-Michel Moreau (1741–1814) volt. Moreau eredeti rajzának kifejezőereje olyan szuggesztívnek bizonyult, hogy Európa-szerte óriási népszerűségre tett szert; a 18. és 19. század folyamán többször másolták, így több változata is készült. Az egyik leghíresebb, Moreau rajza alapján készült metszet a francia Noël Le Mire munkája, amely először 1773 februárjában Párizsban jelent meg nyomtatásban. Le Mire metszetének kompozíciója rendkívül nagy hatással volt korának számos metszetkészítőjére, és komoly ismertségre tett szert a korabeli Európában. Terjesztését több európai országban, köztük Franciaországban is betiltották, ami azt is jelentette, hogy számos változat névtelen maradt. A másolatok egyike Johannes Esaias Nilson (1721–1788) augsburgi metszetkészítőnek az a híres nyomtatványa, melynek egyik példánya az Országos Széchényi Könyvtárban található.

J. E. Nilson (ifj. Jean-Michel Moreau nyomán): A Lengyel Királyság helyzete 1773-ban („La Situation de La Pologne en MDCCLXXIII / Die Lage des Königreichs Pohlen im Jahr 1773”), 1773. A metszet nagyobb felbontásban a képre kattintva érhető el. © Országos Széchényi Könyvtár, Térképtár (TR 433 / ST, 66)

Nilson példányán számos módosítás látható az angol metszethez képest, melyek következtében a jobb oldali belső alak nem III. Györgyként, hanem II. József (1741–1790) német-római császárként, a Katalin melletti államférfi pedig nem Szaniszló Ágostként, hanem a felosztáshoz vezető eseménysorozatban fontos szerepet játszó orosz államférfiként, Nyikita Ivanovics Panyin grófként (1718–1783) azonosítható. Az orosz diplomata Nilson metszetén álszent arckifejezéssel mutat az égi jóváhagyás hírnökére, aki a jelenet felett – mint a béke angyala – Európa-szerte harsogja a felosztás örvendetes hírét. Az angyal melletti három tábla a három felosztó hatalom tettének jogosságát hirdeti, így adva tudtára mindenkinek, hogy olyan civilizált uralkodókról van szó, akik egy esetleges háború sikeres elkerülésével teljesítették nagyhatalmi küldetésüket.

A British Museum gyűjteményében található angol (vagy francia) metszet, amely szintén Moreau híres rajzának kompozícióját utánozza, nem dedikált.

Eredeti francia címe – Le gâteau des rois, azaz „A királyok tortája”, amely a lengyel irodalomban Kołacz królewski, vagyis „királyi torta” néven ismert – kiválóan utal arra az abszurditásra, ahogy a három felosztó hatalom nemes egyszerűséggel, nyugalommal és gőgös közönnyel „lakmározott” Lengyelországból – mintha egy teadélutánon épp tortaszeleteket osztogattak volna egymás között.

A metszet angol verziója mindemellett egyértelműen propagandisztikus jelleget mutat abból a szempontból, hogy Anglia látens ellenségeskedését és a lengyel felosztással kapcsolatos nemtörődömségét hangsúlyozza. Elképzelhető, hogy a metszet készítője így próbált hatni az angol diplomáciára annak érdekében, hogy Franciaország és Nagy-Britannia közösen lépjen fel a felosztás ellen, de az is lehetséges, hogy egész egyszerűen csak kritikával illette Anglia jóindulatú semlegességét azzal, hogy III. Györgyöt úgy ábrázolta, mint aki hanyagul, de engedékeny módon szemet huny a felosztás felett.

Néhány metszet igyekezett rávilágítani azoknak a nyugat-európai diplomáciai lépéseknek a terveire, melyek fel kívántak lépni a lengyel felosztással, illetve a felosztó hatalmak túlzottnak ítélt hatalmi ambícióival szemben. Az 1773 májusában a London Magazine hasábjain megjelent Politikai medvetánc című, A zene varázsa megnyugtatja a vadállatot alcímmel ellátott nyomat például a felosztási szerződést követő hónapok angol diplomáciai manőverezésébe enged betekintést, közvetett módon pedig a lengyel ügyre is utal. Korabeli híresztelések szerint Nagy-Britannia szövetségkötést javasolt Franciaországgal és Spanyolországgal annak érdekében, hogy hivatalosan fellépjenek Lengyelország háromhatalmi inváziója és felosztása ellen. A metszet ennek a diplomáciai helyzetnek az abszurditására igyekszik rámutatni.

Ismeretlen alkotó: Politikai medvetánc, avagy a zene varázsa megnyugtatja a vadállatot, 1773. máj. A metszet nagyobb felbontásban a képre kattintva érhető el. © The Trustees of the British Museum (BM 1868,0808.10040)

1773 márciusában és áprilisában egy újabb krízis kezdett kibontakozni annak következtében, hogy Oroszország túl nagy politikai súlyt szerzett az ekkor már a végéhez közeledő első orosz–török háborúban. A háború utolsó hónapjaiban Franciaország és Spanyolország azzal fenyegetett, hogy adott esetben megtámadja a túlsúlyba kerülő Oroszországot, emiatt Nagy-Britannia is előkészítette haditengerészetét az esetlegesen szükséges európai beavatkozásra.

III. György több tervezetet is felvázolt egy lehetséges többhatalmi szövetségkötéssel kapcsolatban arra az esetre, ha a három felosztó hatalom nem tudna megegyezni egymással és a hatalmi féltékenykedés elharapódzna közöttük.

Az efféle angol tervezetekben Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Hollandia szövetségkötése szerepelt Ausztria, Oroszország és Poroszország ellenében. Valójában azonban igen megalapozatlanok voltak az 1773 áprilisában Anglia, Franciaország és Spanyolország között létrejövő hármas szövetségről szóló híresztelések, bár a következő évben – főként az 1774. júliusi kücsük-kajnardzsi béke következtében kialakuló hatalmi helyzetben, amely lezárta az első orosz–török háborút – több francia diplomata is fontolóra vette annak lehetőségét, hogy Nagy-Britanniát is rávegyék Oroszország hatékonyabb ellenőrzésére és esetleges megtámadására.

Az említett metszeten két – a francia, illetve a spanyol államot ábrázoló – férfi között láthatunk egy táncoló medvét, amely ebben az esetben egyértelműen Nagy-Britanniát személyesíti meg. A metszetet szemlélők a cím alapján akár az Úgy táncol, ahogy fütyülnek közmondásra is asszociálhattak, amely tulajdonképpen a gerinctelen jellemre vonatkoztatható szinonima is egyben. A hegedűn játszó alak Comte de Guînes, a francia nagykövet, az angol medve pedig francia dallamra táncol, kritizálva azt az aspektust, hogy az előzőekben felvázolt diplomáciai helyzetben a franciák által diktált lépésekre történtek (volna) válaszlépések Nagy-Britannia részéről. A háttérben a porosz és osztrák uralkodó látható, ahogy nevetve figyelik a teljességgel természetellenes hármas szövetség konstellációját – amely ekkor még csak kilátásban volt, és végül nem is beszélhetünk arról, hogy valaha megvalósult volna abban a formában, amelyről az 1773 tavaszán elterjedt híresztelések szóltak.

A legtöbb politikai szatíra – ahogy a sajtóban megjelenő véleménycikkek, valamint a pamfletek esetében is láthattuk – a felosztó hatalmak „ördögi szövetkezését”, kifejezetten pedig a porosz fél hataloméhségét hangsúlyozta. Erre a tematikára kiváló vizuális példa az 1774 augusztusában a Westminster Magazine hasábjain megjelent A lengyel szilvatorta című metszet. John Lodge munkáján négy uralkodót láthatunk egy asztal körül ülve, melyen egy kerek „torta” – amely Lengyelországnak feleltethető meg – négy részre van osztva.

John Lodge: A lengyel szilvatorta, 1774. aug. A metszet nagyobb felbontásban a képre kattintva érhető el. © The Trustees of the British Museum (BM 1868,0808.10040)

A torta mindegyik szeletén egy-egy felirat szerepel, utalva a három felosztó hatalomra, valamint kritizálva a francia politika semlegességét. Érdemes megfigyelni azt a látszólag apróságnak tűnő különbséget, hogy az egyes uralkodókat milyen fegyverrel a kezükben ábrázolta Lodge, az erősségük alapján tulajdonképpen sugallva az egyes országok beavatkozásának mértékét, valamint akár politikájuk, illetve harcászatuk stílusát is. A kép közepén kihúzott karddal a kezében II. József császárt láthatjuk, alatta a korszakban szokásos módon használt, de tévesen alkalmazott „Németország” (Germany) felirattal. A császár bal oldalán, baltával a kezében II. Katalin orosz cárnő látható, jobb oldalán pedig II. Frigyes porosz király ül, kezében szintén kihúzott karddal. A kép előterében, az asztal legszélén az új francia uralkodót, XVI. Lajos alakját figyelhetjük meg, kezében egy késsel. Érdekes módon a francia király ábrázolása sokkal inkább elődjére, XV. Lajosra hasonlít, hiszen XVI. Lajos épp a metszet készítését megelőzően, 1774 májusában foglalta el trónját.

Lodge a háttérben két további alakot helyezett el. A háttér bal oldalán a kesergő lengyel királyt, Szaniszlót láthatjuk, akinek koronája itt ugyan nem törött, de majdnem lecsúszik a fejéről, ezzel utalva a területvesztések mozzanatára. A háttér jobb oldalán az Oszmán Birodalom ábrázolását láthatjuk egy turbános férfi alakjában, aki épp támadásba lendül, utalva a még zajló orosz–török háborús konfliktusra. Az asztalterítő alatt egy ördögi démon a porosz királyra mutat. A metszet készítője így fejezte ki azt az elterjedt véleményt, hogy Lengyelország felosztásának grandiózus, egyben teljes mértékben ördögtől való terve mögött II. Frigyes állt, a szálakat Poroszország mozgatta. A metszet alatt az alábbi, kétsoros vers olvasható:

„Szaniszló, a te királyságod most a tét,

négy ily gyomornak ez csak egy szilvás ét.”

A rövid vers érdekes, egyben szellemes szójátékkal él. A plumb-cake kifejezésben a plumb szó esetében további asszociációk bekapcsolásával a plunder mint „rablás, zsákmány, fosztogatás” jelentés is eszünkbe juthat, melyet a metszetet kísérő szöveg is sugall (lásd a következő bekezdésben). Mindemellett a plum cake kifejezés révén egy közkedvelt, szilvás-mazsolás angol süteményre is asszociálhattak a kortársak, amely többek között a francia, az olasz és a lengyel konyhában (utóbbiban mint placek z sliwkami, azaz szilvás pite) is mindmáig közkedvelt desszert.

Az újság hasábjain megjelent, a metszetet kísérő szöveg szerint

Frigyes „még egy indiánnál is kegyetlenebb király”, aki „hagyja, hogy a német császár [ti. II. József] és az orosz cárnő [ti. II. Katalin] falatozzon, míg a francia királynak részesedést ajánl, hogy ne támadja meg Németországot [ti. Ausztriát]”.

A démon pedig a következő jóslatot teszi:

„bár végrehajtották tervét [ti. II. Frigyesét], nem sokáig élvezhetik a zsákmányt (plunder)!”

Lodge így utalt arra az eshetőségre, hogy a felosztási egyezmény révén megszerzett területeket valószínűleg nem birtokolhatják sokáig a felosztó hatalmak, vagy a felosztást követő katonai bevonulás adott esetben további bel- és külpolitikai problémákat fog eredményezni számukra.

Ahogy az jól ismert, a jóslat ellenére a szomszédos nagyhatalmak a következő években felmerülő további bel- és külpolitikai problémáikat további felosztásokkal oldották meg. Miután az első felosztási szerződést követően bevonultak a rájuk első területekre, mindhárom uralkodó követelte, hogy a lengyel király, illetve a szejm hagyja jóvá tevékenységüket, azaz a megmaradt Lengyelország is ratifikálja felosztási egyezményüket. Szaniszló Ágost a nyugat-európai uralkodók segítségét kérte, és eleinte vonakodott összehívni a szejmet, azonban érdemi segítség nem érkezett az európai államoktól, a felosztók pedig formálisan is annektálták az elfoglalt lengyel területek gazdasági szempontból kiemelten fontos részeit, valamint megszállva tartották Varsót, végül erővel kikényszerítve az országgyűlés összehívását. A felosztási szejm (Sejm Rozbiorowy, 1773–1775), amelyet az orosz, porosz és osztrák területfoglalások elismerése, az új határok garantálása érdekében hívtak össze, 1773. szeptember 18-án formálisan aláírta a lemondási egyezményt, így tehát a lengyel–litván unió is lemondott az elfoglalt területekről. Az 1793. évi második, majd a két évvel későbbi harmadik, végső felosztást követően pedig a szuverén Lengyelország hosszú időre eltűnt Európa térképéről.

*

Az első felosztás minden szempontból nagy csapást jelentett Lengyelországra nézve. A lengyel uralkodó és a rendek hiába bíztak a nyugat-európai államok támogatásában, hiszen azok nem kívántak katonai konfliktusba kerülni sem az egyre erősödő orosz és porosz állammal, sem a közép-európai rendezések szempontjából sokszor kecsegtetőbb partnernek ígérkező Habsburg Birodalommal. Ahogy a legtöbb nyugat-európai országról, úgy Nagy-Britanniáról is elmondható, hogy elvi szinten nem támogatta, a sajtóban például állandó jelleggel támadta Lengyelország 1772. évi felosztását. Ennek ellenére azonban a brit uralkodó és kormánya nem vétózta meg a nemzetközösség területének feldarabolását, tehát a gyakorlatban megtűrte a közép-kelet-európai államok felosztási egyezményének végrehajtását, miközben állandó figyelemmel kísérte az európai hatalmi egyensúly alakulását, és aggódva szemlélte Lengyelország szomszédos hatalmainak egyre erőteljesebb terjeszkedését.

Schvéd Brigitta

Jelen írás a Wacław Felczak Alapítvány „Jagelló” ösztöndíjának támogatásával készült.

Hivatkozott források:

[Lind, John:] Letters Concerning the Present State of Poland. With an appendix containing the manifestoes of the courts of Vienna, Petersburgh, and Berlin and other authentic papers. 2nd ed. London: Printed for T. Payne, near the Mews-Gate, 1773.

Pansmouzer, Gotlieb [Lind, John]: The Polish Partition in Seven Dramatick Dialogues: Or, Conversation Pieces, between Remarkable Personages, Published from the Mouths and Actions of the Interlocutors. London: Printed for P. Elmsl[e]y, 1773.

London Chronicle

Middlesex Journal: Or, Universal Evening-Post

Public Advertiser

The Annual Register for the Year 1772. London: James Dooley, 1773.

Felhasznált forráskiadások, művészeti katalógusok:

Fortescue, J. (ed.) (1927): King George III of Great Britain and of Ireland. Correspondence of King George The Third. Volume II. London: Macmillan and Co.

George, M. D. (1935): Catalogue of Political and Personal Satires Preserved in the Department of Prints and Drawings in the British Museum. Volume V. (1771–1783). London: Printed for the Trustees by the Oxford Univ. Press.

Felhasznált szakirodalom:

Anderson, M. S. (1987): Europe in the Eighteenth Century, 1713–1783. Longman.

Butterwick, R. (1998): Poland’s Last King and English Culture: Stanisław August Poniatowski, 1732–1798. Oxford Univ. Press.

Courtney, W. P. (1893): Lind, John (1737–1781). In: Lee, S. (ed.): Dictionary of National Biography, Vol. 33. https://en.wikisource.org/wiki/Dictionary_of_National_Biography,_1885-1900/Lind,_John (utolsó hozzáférés: 2022. 08. 04.)

Davies, N. (2001): Heart of Europe: The Past in Poland’s Present. Oxford Univ. Press.

Davies, N. (2006): Lengyelország története. Osiris Kiadó.

De Champs, E. (2015): Enlightenment and Utility. Bentham in French, Bentham in France. Cambridge Univ. Press.

Duffy, M. (1986): The Englishman and the Foreigner. Chadwyck-Healey.

Horn, D. B. (1945): British Public Opinion and The First Partition of Poland. Oliver and Boyd.

Lock, F. P. (2006): Edmund Burke. Vol. II: 1784–1797. Clarendon Press.

Lukowski, J. (1985): Towards Partition: Polish Magnates and Russian Intervention in Poland during the Early Reign of Stanislas August Poniatowski. The Historical Journal, Vol. 28, No. 3. 557–574.

Lukowski, J. (1991): Liberty’s Folly: The Polish-Lithuanian Commonwealth in the Eighteenth Century, 1697–1795. Routledge.

Lukowski, J. (2010): Disorderly Liberty: The Political Culture of the Polish-Lithuanian Commonwealth in the Eighteenth Century. Continuum.

McKay, D. – Scott, H. M. (2014): The Rise of the Great Powers, 1648–1815. Routledge.

Müller, M. (2005): Rozbiory Polski: Historia Polski i Europy XVIII wieku. Poznańskie Towarzystwo Przyjaciół Nauk.

Ring É. (2001): „Lengyelországot az anarchia tartja fenn?” A nemesi köztársaság válságának anatómiája. ELTE Eötvös Kiadó.

Schroeder, P. W. (1994): The Transformation of European Politics, 1763–1848. Clarendon Press.

Scott, H. M. (1976): Great Britain, Poland, and the Russian Alliance, 1763–1767. The Historical Journal, Vol. 19, No. 1. 53–74.

Serejski, M. H. (1970): Europa a rozbiory Polski: Studium historiograficzne. Państwowe Wydawnictwo Naukowe.

Simms, B. (2007): Three Victories and a Defeat. The Rise and Fall of the First British Empire, 1714–1783. Basic Books.

Soós I. (2009): A lengyel anarchia, Lengyelország felosztásai (1772, 1793, 1795). In: A kora újkor története, szerk. Poór János. Osiris Kiadó. 119–139.

Sorel, A. (1969): Europe and the French Revolution: The Political Thinking of the Old Régime. Transl. and ed. by Alfred Cobban and J. W. Hunt. Collins.

Szokolay K. (2006): Lengyelország története. Balassi Kiadó.

[1] [Burke, E.:] History of Europe. In: The Annual Register for the Year 1772. 2. (A szerző fordítása)

[2] Correspondence of King George The Third. Vol. II. No. 1180. (A szerző fordítása)

[3] Middlesex Journal, 1773. jan. 21–23. (A szerző fordítása)

[4] Middlesex Journal, 1773. febr. 9–11. (A szerző fordítása)

[5] Public Advertiser, 1773. ápr. 16. (A szerző fordítása)

[6] De Champs, E. (2015): Enlightenment and Utility. Bentham in French, Bentham in France. 35.

[7] Horn, D. B. (1945): British Public Opinion and The First Partition of Poland. 29.

[8] Pansmouzer, G. [Lind, J.]: The Polish Partition in Seven Dramatick Dialogues (London, 1773), 11–12. (A szerző fordítása)

Ezt olvastad?

Lengyelország első, 1772. évi felosztását követően a lengyel uralkodó, II. Szaniszló Ágost (1764–1795) hiába bízott a nyugat-európai államok támogatásában. Többek