Végjáték | 80 éve kezdődött Berlin szovjet ostroma

1945. április 16-án a szovjet 1. belorusz front csapatai támadást intéztek a Seelowe-magaslatok ellen. Ezzel kezdetét vette a második világháború utolsó nagyszabású ütközete Európában. Két héttel később Adolf Hitler öngyilkosságot követett el, Berlin május 2-án kapitulált, majd hat nappal később a háború is véget ért az öreg kontinensen.

Az 1945 januárjában indított Visztula–Odera-offenzíva eredményeként Zsukov marsall vezetésével a szovjet 1. belorusz front mindössze 60 kilométerre megközelítette Berlint. A német haderő harcképessége végső határán járt, Hitler bizalma pedig megingott a Wehrmacht vezérkarában. Ennek következményeként a frissen létrehozott Visztula hadseregcsoport élére Heinrich Himmlert, az SS vezetőjét nevezte ki. Azonban – ahogy az várható volt – Himmler nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A hadseregcsoport február közepén indított ellentámadása sikertelenül zárult, a szovjetek pedig megszilárdították pozícióikat a német főváros közelében.

Az utolsó páncélostartalékokat Hitler – Heinz Guderian tiltakozása ellenére – Magyarországra küldte a zalai olajmezők védelmére. A hadművelet során azonban ezek az erők felmorzsolódtak, a szovjet ellentámadás pedig április 13-án már Bécset is elfoglalta.

A Berlint védő Seelowe-magaslatokon a német 9. hadsereg mélységi védelemre rendezkedett be. Április 16-án Zsukov 1. belorusz frontja támadást indított az állások ellen, és április 19-re áttörték a védelmi vonalat. A szektorért felelős Középső Hadseregcsoport nem tudott segítséget nyújtani Busse tábornok egységeinek, mivel a szovjetek széles fronton indítottak támadást, és a német alakulatok folyamatos nyomás alatt hátráltak a jelentős túlerővel szemben. Április 20-án a szovjet tüzérség már lőtávolba ért, és megkezdte Berlin bombázását.

Hitlert végül sikerült meggyőzni arról, hogy a 12. hadsereg – amely az angolszász erőkkel szemben állt – próbálja meg megsegíteni Berlint. A szovjet csapatok azonban gyorsabbnak bizonyultak: elvágták a 9. hadsereget a fővárostól, és bekerítették Berlint. Emellett elegendő erőt tartalékoltak ahhoz is, hogy megakadályozzák a 12. és a 9. hadsereg egyesülését, és mindkét haderőt távol tartsák a várostól. Április 24-re a szovjet erők teljesen bekerítették a várost.

A várost elszántan védték a beszorult katonai erők és a gyakran kényszerrel besorozott lakosság. A tényleges, városon belüli harc kevesebb mint egy hétig tartott. Ez idő alatt a szovjet csapatok jelentős véráldozatok árán, de fokozatosan visszaszorították a védőket a kormányzati negyedbe. Az épületharc lelassította az előrenyomulást, a védekezést pedig a berlini állatkertnél felállított légvédelmi torony (Flakturm) is támogatta tüzérségével.

Április 30-án a város parancsnoka tájékoztatta Hitlert, hogy már nem tarthatnak ki sokáig, a lőszerkészletek kimerülőben vannak. Ekkorra Hitler már fantomhadseregeknek adott parancsokat, saját vágyálmait kergetve. A jelentés hatására végül öngyilkosságot követett el. Holttestét a Führerbunker előtt, egy bombatölcsérben égették el.

Egy nappal később Joseph Goebbels is követte őt a halálba, így a teljes hatalom Karl Dönitz admirálisra és a katonai vezetésre szállt. A város védelméért felelős Helmuth Weidling tábornok elfogadta a szovjetek feltétel nélküli megadásra vonatkozó követelését, így május 2-án véget ért a harc, Berlin pedig szovjet kézre került. 1945. május 8-án a teljes német haderő is kapitulált.

Lengyel Ádám

Felhasznált irodalom:

Antill, Peter: Berlin 1945: The End of the Thousand Years Reich. Botley, Osprey Publishing, 2005.

Beevor, Anthony: A második világháború.  Budapest, Gold Book, 2012.

McCharthy, Peter – Syron, Mike: Panzerwaffe. A német páncéloshadosztályok története a II. világháborúban. Budapest, Gold Book, 2009.

További érdekességekkel szolgál a berlini csatáról és a híres zászlókitűző képről az alábbi videó:

Ezt olvastad?

Erich Raeder és Karl Dönitz – a Harmadik Birodalom haditengerészetének vezetői

Raeder és Dönitz a náci Németország haditengerészetének meghatározó alakjai voltak. Kettejük ellentéte és rivalizálása a Kriegsmarine második világháborús történetére is

X