A bukás, avagy Bruno Ganz pokolra szállása

Meghalt egy svájci színész. Bruno Ganz. Mondhatnánk, na és! Nagy ügy, máskor is előfordul. Igen ám, de Bruno Ganz alakította Adolf Hitlert A bukás című filmben (már a Berlin fölött az égben is bámulatos volt) és emiatt Bruno Ganz már járt a pokolban. Jóval halála előtt. Az alábbi írásom (valójában egy film ismertetése) 2005-ben született és akkor valami miatt kéziratban maradt. Most ordított, hogy engedjem útjára. Bruno Ganz emlékére! Isten veled Bruno Ganz! Sit tibi terra levis.

A bukás című film egy német nyelvű plakátja
(Forrás: filmtett.ro)

A német filmművészet az utóbbi évtizedekben szerencsés kézzel nyúlt a háborús témákhoz. A realista ábrázolásmód mellett az emberi drámákat a néző az események részeseként élhette meg a Tengeralattjáró (Das Boot) és a Sztálingrád (Stalingrad) című filmekben. A sort Oliver Hirschbiegel alkotása folytatta, mely Joachim Fest forgatókönyve és visszaemlékezések alapján Adolf Hitler utolsó napjairól szól (A bukás – Der Untergang). A film megrázó és hiteles, a rendező eléri azt, ami hasonló témákban ritkán sikerül, a néző az első pillanattól kezdve a történet sűrűjében és a szereplők között találja magát. A film a berlini bunkerben élők utolsó napjait a hétköznapi történések ritmusában ábrázolja. Mindez egészen zavarba ejtő. Nem szokványos az Adolf Hitlerből áradó tébolyult fanatizmus és gonoszság ilyen brutálisan mindennapi ábrázolása. A náci vezér már beteg és minden szempontból fáradt, de hipnotikus meggyőző ereje és elszántsága az utolsó pillanatig megmarad. A rendező és a Führert megformáló Bruno Ganz a lehető legközelebb hozza a nézőhöz ezt az ördögi kisugárzást.

Bruno Ganz Damiel angyalként
a Berlin felett az ég című filmben (Forrás: arkadia.hu)

Úgy tűnik egy megbomlott elmével van dolgunk, a birodalom vezérénél dührohamok és irracionális döntések váltják egymást. Már nem létező hadosztályok támadását készíti elő, és a környezetében lévő főtisztek nem merik bevallani vezérüknek az igazságot. A rendszer azonban még működik, Hitler kétségbeesetten keresi a kiutat, próbálja elkerülni a törvényszerűen bekövetkező bukást. Mindezt úgy teszi, hogy a néző végig érzi, sem ő, sem a környezete nem bízik már a sikerben. A környezetében lévők egy része meggyőződéses nemzetiszocialista és ezért tudatosan vállalja a pusztulást, sőt a pusztítást is. A Goebbels gyerekek számára a szülők szerint a nemzetiszocializmus utáni Németországban nincs jövő, ezért meg kell halniuk. A tiszteket, különösen az SS tisztjeit köti a Führernek tett katonai eskü, az idősebbek jól emlékeznek még az 1918-as kapitulációra. Azt a szégyent nem kívánják újra átélni. És természetesen ott vannak a bunkerben a gyávák, a karrieristák, a haszonlesők és az átlagemberek is. Számukra ez az egész egy valószínűtlen álom, a legutolsó pillanatig nem képesek felfogni, hogy a náci rendszernek vége.

Sorakozó a Führer előtt a bunkerban (Forrás: Der Untergang facebook oldal)

A film egyik kulcskérdése, hogy miért maradt Adolf Hitler Berlinben? A fanatizmus végóráit törvényszerűen zárja le a kollektív öngyilkosság? Albert Speer szavaival élve; a főszereplőnek a színpadon kell lennie, amikor legördül a függöny? Pontos válaszokat nem kapunk, maradnak a baljós sejtések. A Führer, ha már nem győzhet, akkor véget vet életének, látszólag kedves városában és szeretett népe körében. A nép azonban Hitler szemében gyengének bizonyult, elbukott és nem érdemel könyörületet. Mindenki áruló, leginkább a katonák és a tiszti kar. Az árulásnak többféle formáját látjuk a filmben. Hermann Göring jellemgyengeségből és a hatalom megszerzése érdekében hagyja el vezérét. Albert Speer nem teljesíti a teljes rombolásra kiadott parancsokat, ennek ellenére megússza a kivégzést, mert kiváló építész és a birodalmi vezér kegyeltje. A pártbeli harcostárs, Himmler árulása azonban Hitler számára már megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan.

Egy idillinek tűnő pillanat a filmből (Forrás: port.hu)

Bruno Ganz a hektikus idegállapotból adódó dührohamok és apatikus szakaszok láncára fűzi fel játékát, és még a beteg, suta mozdulatokból is árad a démonikus erő. De cinikus és mélységesen hazug a dühroham, melynek tetőpontján elhangzik a kijelentés, „egyedül hódítottam meg Európát, a katonák csak gátoltak ebben”. A nemzetiszocialista vezér a német nép nagyobbik részének akaratából került hatalomra. A németek végig követték a háborúban és a bukásban is, ezért megdöbbentő a nép gyengeségével és az árulással indokolni a náci rendszer bukását. Ian Kershaw meggyőzően bizonyította, hogy a Führer-jelenséget a német nép fokozatosan és különböző okokból, de többnyire tudatosan „termelte ki”. A szerepet Adolf Hitler töltötte be, és valójában ő követett el árulást azzal, hogy a nép által ráruházott legitimációt saját lényéből eredeztette. A berlini bunker nyomasztó és reménytelen légkörében Goebbels tisztábban látta a lényeget. A német nép döntött úgy, hogy a nemzetiszocialistákat akarja. Tudták, hogy kiket választanak. Most velünk kell pusztulniuk. Nincs helye a sajnálatnak. Ezt az érvelést a várost védő katonák nem tudják elfogadni, mégis a végsőkig harcolnak. Nem a sokat emlegetett német fanatizmus miatt. Nem is elsősorban Hitlerért. Katonai esküt tettek és saját népüket próbálták menteni.

Egy dühkitörés közepén (Forrás: imgflip.com)

A főszerep tökéletes megformálásának kedvéért Bruno Ganznak minden szempontból a pokolra kellett szállnia. A mélységes gonoszságot és cinizmust, a beteges antiszemitizmust másként nem lehetett hitelessé tenni. A színész tökéletes átlényegülése, melyet saját bevallása szerint is gyötrelmes tanulási folyamattal tudott elérni, nehezen feledhető alakítást eredményezett. Megkockáztatható, hogy a német nyelvterület egyik legjobb színészi alakítását láthatjuk. A fiatalabb generációk számára a Hitler-jelenség már csak történelem, mely nehezen érthető. Bruno Ganz Hitler alakítása azonban mélyen beivódik. Éget és fáj, mert hiteles. Magyaráz és megértet. Jobban, mint könyvek tucatjai. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a film minden szereplője kimagasló színészi teljesítményt nyújt.

A Goebbels család a mozivásznon (Forrás: port.hu)

A filmet középiskolás kortól mindenkinek látnia kellene. Pontos és megrázó alkotás. Azok is nézzék meg, akikben valamiféle furcsa és zavaros nosztalgia van a német történelem e korszaka iránt. A Göbbels gyerekek elpusztítása saját szüleik által, az ostromlott Berlinben egymást is gyilkoló németek mindennél élesebben mutatják a nemzetiszocializmus igazi arcát. A hadirokkant apa könyörög fiának, hogy hagyja ott a Hitlerjugend harcálláspontját, mert ott csak elpusztulni lehet. Az SS orvos ezredes képtelen megmenteni két idős berlini férfit a kivégzéstől. A fehér zászlót kitűzött házakban különleges osztagok irtják a lakosságot. Német németet. Ez a nácizmus igazi arca. Ez az arc kegyetlen és embertelen, de ismernünk kell. Mert bármennyire is felednénk, és fájdalmas is kimondani, mindez nem csupán a német, de az európai történelem része is. Meg kell ismernünk és szembe kell néznünk vele. Azért, hogy mindez sohase ismétlődhessen meg. Ebben nagyon sokat segít ez a film. A Der Untergang elé nem illik az a jelző, hogy jó film. A bukás ugyanis az utóbbi évek egyik legfontosabb filmje. Missziót tölt be. Üzenete van. Meg kell nézni.

Barta Róbert

Ezt olvastad?

Strasbourg felszabadítása és védelme 1944/1945 fordulóján

Franciaország második világháborús történetének számos kevésbé ismert fejezete van, amely elsősorban annak tudható be, hogy a közvélemény számára a francia

X