„A milliomosok kapitánya” – Edward John Smith élete

„Soha nem szenvedtem hajótörést és soha nem kerültem olyan szorult helyzetbe, amely bármilyen katasztrófával fenyegetett volna. […] Nem tudok elképzelni olyan körülményeket, amelyek közt elsüllyed egy modern hajó. Képtelenség, hogy ezt a hajót fatális katasztrófa érje. A modern hajógyártás már túlhaladt ezen a szinten.” Edward John Smith, az RMS Adriatic első útján, 1907. 05. 08.

1912. április 15-én süllyedt el első útján az akkori világ legnagyobb hajója, a Titanic. Az óceánjáró a jégheggyel történt ütközés után három órával már az Észak-Atlanti-óceán fenekén hevert. A katasztrófát a hajón tartózkodó 2200 emberből mindössze 705-en élték túl. A Titanicról számtalan könyv és filmalkotás készült az elmúlt 113 évben, és kiemelt érdeklődés övezi a roncs 1985-ös felfedezése óta. De ki volt valójában Smith kapitány, akinek neve összeforrt a hajóóriással és akinek utolsó napjait a mai napig legendák övezik?

A kezdetek

Edward John Smith idén 175 éve, 1850. január 27-én született Hanley-ben, Észak-Staffordshire-ben. Hanley egyike volt annak a hat szomszédos településnek, amikből létrejött Stoke-on Trent városa 1910-ben. A helyi lakosság számára a terület kedvezőtlen adottságai miatt a gazdálkodás bevételi forrásnak nem volt elegendő. Azonban az agyagos talaj utat nyitott a kézművesség elterjedésének. A fazekasság később az ipari forradalom hatására, a 18. század végére teljes értékű iparággá fejlődött és ez a hat település látta el Nagy-Britannia nagy részét kerámiatermékekkel. A Smith-család Stafford környékéről származott, Edward John Smith szülei az 1800-as évek elején költöztek Hanley-be a magasabb bérek, jobb lehetőségek miatt. Apja, Edward fazekasként kezdett dolgozni saját műhelyében, anyja, Catherine egy vegyesboltot vezetett a lakásuk alatt. (Az épületet, amiben az üzlet működött, a környéket átszelő körgyűrű építésekor lebontották.)

Az Etruria Brit iskolában végezte alapfokú tanulmányait 12 éves koráig.  Az iskola érdekessége, hogy a „Bell-Lancester módszert” alkalmazták az oktatás során, vagyis a kevés számú tanárt jó tanuló diákok segítették a tanításban, így biztosítva a nagyszámú osztályok részére a megfelelő óraszámot. A Titanic katasztrófája után egy korabeli brit bulvárlap, a Daily Sketch megszólaltatta Smith egykori osztálytársát, aki „zseniálisként” és „mindig segítőkészként” jellemezte őt. Alapfokú tanulmányai befejezését követően a helyi vasműben helyezkedett el, ahol egy Nasmyth gőzkalapács kezelésére képezték ki (az eszköz méreteit jól érzékelteti, hogy a típust az SS Great Britain – az első vasból készült, hajócsavarral hajtott – óceánjáró alkatrészeinek gyártásához tervezték).

Az első tengerészévek

Smith végül 17 évesen, 1867-ben otthagyta a vasművet, hogy tengerésznek álljon. A karrierváltásban nagy szerepe volt anyja első házasságából született féltestvérének, Joseph Hancocknak, aki a kis Edwardot már gyerekkora óta lenyűgözte hajós történeteivel. Hancock ekkor már kapitányként dolgozott az Andrew Gibson & Co. által üzemeltetett Senator Weber vitorláson.  Nem véletlen, hogy Smith is ezen a hajón kezdte meg tengerész pályafutását hajósinasként. A Senator Weber fedélzetén eljutott Kínába, Hong Kongba, hajózott az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceánon. Mindössze egy év szolgálat után féltestvére harmadik tisztté léptette elő, miután a hajó legénységének tizennégy tagja dezertált, amikor kikötöttek San Francisco-ban. Smith 1873-ig másod-, illetve elsőtiszti képesítést szerzett, majd 1875. május 26-án, mindössze 25 évesen parancsnoki vizsgát tett. Egy évvel később, 1876 májusában a Lizzie Fennell vitorlás parancsnokának jelölték ki. Smith kapitánynak szerencséje volt, hiszen a korszakban sok parancsnoki képesítéssel rendelkező tengerész karrierjét első-, vagy másodtisztként szolgálta végig. A következő négy évben a Lizzie Fennell az irányítása alatt számos utat tett Nagy-Britannia és Peru, illetve az Egyesült Államok között.

A menetrend szerinti transzatlanti kereskedelmi hajózás a 19. század második felére egyre kiforrottabbá vált. Az addig egyeduralkodó Cunard Line mellett megjelent a konkurencia a White Star Line képében. Az egyre modernebb és nagyobb utasszállító hajók megjelenése kétségkívül csábító lehetett a korszak tengerészei, így Smith számára is. Négy évvel a parancsnoki kinevezését követően, 1880-ban a White Star Line RMS[1] Britannic[2] gőzhajója annyira lenyűgözte, hogy mindenképp az említett hajótársasághoz szeretett volna szerződni – akár rangvesztés árán is.

Új lehetőségek – a White Star Line kötelékében

Az Andrew Gibson & Co. által biztosított kiszámítható karriert hátrahagyva jelentkezett az egyre nagyobb presztízzsel bíró White Star-hoz, ahova 1880. március 1-jén fel is vették addigi tapasztalatai alapján. Azonban a gőzhajók irányítása különbözött a vitorlásokétól, illetve az ismert és gazdag utasokkal való bánásmód is más hozzáállást igényelt, ezért Smith először az SS[3] Celtic bevándorlóhajóra került mint negyedik-, majd harmadik tiszt. A Celtic Smith korábbi hajóihoz képest minden tekintetben előrelépést jelentett, azonban a Britannicnál régebbi, kisebb és kevésbé fényűző volt.  Alig két év szolgálat után előléptették második tisztté, egyúttal áthelyezték az SS Copticra, A hajót a Csendes-óceánra vezényelték, 1884-ig itt közlekedett San Francisco és Hong Kong között, érintve Honolulut, Jokohamát és Sanghajt, főleg postát és kínai munkásokat szállítva. Visszatérve Liverpoolba, ahol kinevezték a Britannic második tisztjévé, így végül arra a hajóra került, amiért korábbi munkaadóját és parancsnoki posztját is otthagyta.

Tizenöt transzatlanti átkelést követően a Britannicról az SS Republicra vezetett az útja, immár első tiszti minőségben. Meg kell jegyezni, hogy az eddig említett White Star-hajók mind egy- vagy kétkéményes, négy árbócos, vitorlákkal ellátott óceánjárók voltak. Ennek oka, hogy a korszak gőzgépei még nem voltak teljes mértékben megbízhatóak, ráadásul a legtöbb korabeli hajó csak egy géppel volt felszerelve.

1886. november 13-án hajózott be New Yorkba, ahol először látta meg a néhány héttel korábban elkészült Szabadság-szobrot, ami 1903-ig a hajósok számára világítótoronyként is funkcionált.

1887. január 13-án házasságot kötött a nála tíz évvel fiatalabb Sarah Eleanor Penningtonnal, majd Liverpoolba, a Cambridge Road 39. szám alá költöztek, közel a dokkokhoz. Egy évvel később Smith megszerezte a Különleges Kapitányi Tanúsítványt, ami a Brit Kereskedelmi Testület (British Board of Trade) legmagasabb, önként választható képesítése volt. Erre az egyre inkább technikai jellegűvé váló hajózás miatt volt szükség, hiszen a gőzhajózás a vitorlások irányításához képest másfajta és magasabb szintű tudást igényelt. Smith így több év előnyre tett szert a többi kapitányhoz képest, mivel a White Star csak évekkel később kötötte ehhez a tanúsítványhoz az előléptetésekhez szükséges kedvező elbírálást. Néhány hónappal a sikeres vizsgát követően, Smith hadnagyként csatlakozott a Royal Naval Reserve-hez, vagyis a Királyi Haditengerészet tartalékosaihoz. Tartalékosként kiképzésen kellett részt vennie Liverpoolban, ahol leginkább tűzfegyverek – ágyúk és géppuskák – használatára képezték ki. Összegezve Smith eddigi tengerész karrierjét, elmondható, egy ambiciózus, világlátott, kivételesen magasan képzett parancsnok vált belőle húsz év alatt.

Smith az új képesítése birtokában parancsnoki kinevezést kapott az SS Balticra, majd annak testvérhajójára, a Republicra került, ahol karrierje során először történt komolyabb incidens hajójával: 1889. január 27-én, 39. születésnapján, Sandy Hook partjainál zátonyra futottak. Öt órányi munkával sikerült ugyan kiszabadítani a Republicot, azonban New Yorkban, kikötés után robbanás történt a kazánházban, aminek következtében hárman meghaltak és heten súlyosan megsérültek. A baleset Smith-t minden bizonnyal megrázta, hiszen kapitányként a hatóságokkal és az áldozatok hozzátartozóival is kommunikálnia kellett.

A Majestic parancsnoka

1889 és 1891 között ismét a Coptic-kal, illetve a Celtic-kel hajózott, majd 1891-től négy évig a Britannic kapitányi posztját töltötte be. 1895 júliusa egy újabb mérföldkő Smith életében: elfoglalhatta korának legnagyobb, legfényűzőbb és leggyorsabb hajójának, az RMS Majestic parancsnoki hídját, amit az elkövetkezendő kilenc évben meg is tartott. A Liverpool–Queenstown (ma Cobh)–New York közötti utakon volt lehetősége megismerkedni az arisztokrácia tagjaival, akik rendszeresen használták ezeket a hajókat a két kontinens közti ingázásra. Több alkalommal kapott különféle ajándékokat az első osztályon utazóktól, valamint sokan kifejezetten vele kívántak átkelni az óceánon.

1898. április 2-án megszületett lánya, Helen Melville Smith. Tengerészeti hivatása miatt családjával csak rövidebb időszakokat tölthetett együtt, ez jellemzően legfeljebb néhány hetet jelentett esetenként két út között. Lányával azonban igyekezett a korszak lehetőségeihez mérten szorosabban kapcsolatot tartani. Erre példa egy White Star Line emblémával ellátott levélpapír, amit 1906-ban, a Baltic fedélzetén írt és egy kedves rajzot is mellékelt hozzá. Helen Melville Smith-el kapcsolatos érdekesség, hogy évekkel később, az 1958-as „A Titanic éjszakája” mozifilm forgatásán találkozott az apját alakító Laurence Naismith színésszel, akiről akkor elismerően nyilatkozott.

1898 nyarán a transzatlanti hajók legénysége és utasaik több ízben láttak spanyol hadihajókat, amik az Egyesült Államok irányába tartottak az ekkor zajló spanyol-amerikai háborúba. Mivel Nagy-Britannia semleges volt, a White Star Line is hírzárlatot rendelt el a látottakkal kapcsolatban hajói legénységének, azonban Smithnek nem kellett sokáig várni a valódi háborús részvételre sem: 1899-ben kitört a második búr háború, ezért az Admiralitás kivonta az utasforgalomból a Majesticet. Miután alkalmassá tették a csapatszállításra, Smith parancsnoksága alatt két utat tett meg Fokföldre és vissza, 1899 decemberében, illetve 1900 februárjában. 1902. december végén a Majesticet érintő felújítási munkák miatt időlegesen átvette a Germanic parancsnokságát, amin négy hónapot töltött. Ez idő alatt számos, a megszokottnál erősebb és veszélyesebb viharba futottak bele az Atlanti-óceánon, feltételezhetően ezek az élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy 1903-ban ügyvédje jelenlétében megírja végrendeletét. Az okiratban teljes vagyonát feleségére hagyta azzal a kikötéssel, hogy amennyiben meghal, vagy újraházasodik, az örökség a lányára száll. Ugyanebben az évben visszatért a jelentősen átépített Majesticre, majd néhány hónappal később a búr háború alatti szolgálataiért VII. Edwardtól átvehette az Afrika Csattal díszített Tengeri Szállítási Érmet. A Majestic kapitányaként 1904-ben új negyedik tisztet kapott Charles Lightoller személyében, aki később a Titanic második tisztjeként vonult be a történelembe (kevesen tudják róla, hogy civilként, a saját jachtjával részt vett 1940-ben a dunkerque-i mentőakcióban). Szintén 1904-ben egy magyar vonatkozású esemény is történt szolgálata alatt: február 12-én, miután kikötöttek Liverpoolban, egy horvát nemzetiségű osztrák-magyar állampolgár, bizonyos Ivan Sjubanovic poggyászában a vámvizsgálat során 18 font (~ 8kg) dinamitot és 3360 detonátort találtak. A férfit azonnal letartóztatták és a vizsgálat során kiderült, hogy Pittsburgh-ben vette a Majesticre szóló jegyét, az úticélja Károlyváros volt.

A Baltic és az Adriatic parancsnoka

1903-ban bocsájtották vízre az RMS Baltic-ot, a „nagy négyes” tagját (testvérhajói az Celtic, a Cedric és a Adriatic). A Baltic, ami akkor a világ legnagyobb hajója volt, első útját 1904. június 29-én kezdte meg Liverpoolból, Smith kapitány parancsnoksága alatt (ekkor vált hagyománnyá a társaságnál, hogy minden új hajójukat Smith viszi első útjukra). Ezekről az óceánjárókról meg kell jegyezni, hogy megépítésük pillanatában váltak egy csapásra a Brit Kereskedelmi Testület biztonsági előírásai elavulttá, erre a tényre azonban csak a Titanic katasztrófája világít majd rá nyolc évvel később. Az új White Star hajók számára, méretüknél fogva egyre szűkösebbé vált Liverpool kikötője, így egy részük 1907-től már a kedvezőbb adottságú Southamptonból indult, illetve oda érkezett (a költözésnek gazdasági okai is voltak, hiszen ez a kikötő sokkal közelebb volt Londonhoz és a kontinenshez). Ez azzal járt, hogy a Smith család is költözni kényszerült: egy 18 szobás, vöröstéglás házat vásároltak a Winn Road-on, a Westwood Park kerületben, ahol az ismerősök visszaemlékezései szerint meghitt otthont rendeztek be. Az épület a város második világháborús német bombázása során elpusztult.

1907-ben indult első útjára az RMS Adriatic, a „nagy négyes” utolsó és egyben leggyorsabb tagja. A sikeres utat követően Smith négy évig maradt ennek az óceánjárónak a parancsnoka, első tisztje pedig nem más volt, mint William Murdoch, aki később ugyanezt a pozíciót töltötte be a Titanic-on is. Mint a Királyi Haditengerészet nyugalmazott tartalékos parancsnoka, megkapta a minimum 15 éves szolgálatért járó kitüntetést, ami feljogosította, hogy ezentúl bármelyik általa irányított kereskedelmi hajón, a megszokott piros helyett, a Királyi Haditengerészet tartalékosainak kék zászlója alatt hajózhasson.

Smith a Balticen és az Adriaticon töltött évek alatt jó kapcsolatokat épített ki az első osztály utasainak egy részével: a visszaemlékezések alapján sokkal inkább volt barátságos és korrekt irányukban, mintsem hízelgő.  Ebben az időszakban rendre új becenevén emlegették, mint a „milliomosok kapitánya”. A népszerűséggel járt, hogy egyre több fényképfelvétel készült róla – leginkább az Adriatic fedélzetén, amik nagy része jelentős hajózástörténeti forrásértékkel bír.

Az Olympic és a Titanic parancsnoka

1907-ben a rivális Cunard Line útnak indította két legújabb óceánjáróját, a Lusitaniat és a Mauretaniat. Ezek koruk legnagyobb, legmodernebb és leggyorsabb hajói voltak, ezért a White Star Line lépéskényszerbe került, utasai megtartása érdekében. A cég vezetése úgy döntött, hogy a gyorsaság helyett a fényűzésre és a méretre helyezik a hangsúlyt, ezen elképzelések mentén születettek meg az Olympic-osztály tervei. 1910. október 20-án az Olympicot, majd 1911. május 31-én a Titanic-ot bocsájtották vízre, valamint Smith-t ugyanezen a napon nevezték ki az Olympic parancsnokává. Első útja végén, New Yorkban kisebb incidens történt a kikötőben, amikor egy vontatóhajó egy manőver során beszorult az óceánjáró farkosara alá. Az ügy kivizsgálásakor a vontató felelősségét állapították meg. A hajó ötödik útjának kezdetén – miközben elhagyta Southamptont – összeütközött a HMS[4] Hawke cirkálóval. A balesetben a hadihajó orra teljesen összetört, az Olympicnek a tathoz közel beszakadt az oldala, két vízzáró rekesze és az egyik hajócsavarja is megrongálódott. Annak ellenére, hogy Smith volt ekkor a parancsnok, az óceánjárót a révkalauz irányította, így a felelősség is őt terhelte. A hajó sérüléseit Belfastban, a Harland & Wolff hajógyárban javították ki hat hét alatt, emiatt azonban az ott épülő Titanic munkálatai is megcsúsztak. Végül Smith visszatért az Olympicre és az elkövetkezendő hónapokban – 1912 márciusáig – azon szolgált.

A mai napig népszerű elképzelés, hogy Smith a Titanic első útját követően nyugdíjazását tervezte, azonban Gary Cooper, Smith kapitány életét feldolgozó monográfiájában felhívta a figyelmet arra, hogy bár a napilapok több ízben is cikkeztek a nyugdíjba vonulásról, ezekre a felvetésekre a White Star Line New York-i irodája hivatalos cáfolatban reagált: kijelentették, hogy Smith a harmadik hajó, a Britannic forgalomba állásáig – amit így szintén ő vitt volna első útjára – marad a Titanic kapitánya. Feltehetően Smith valóban tervezte a nyugdíjba vonulást, de a White Star vezetősége meggyőzhette a maradásról, nem utolsó sorban az új hajók körüli hírverés növelése érdekében.

Az Olympic tiszti karának és legénységének nagy része a Titanicra került, Smith április 1-jén csatlakozott hozzájuk Belfastban. Április 2-án tartották az luxushajó próbaútját, ami sikeresen zárult, így aznap este elindultak Belfastból Southamptonbe, ahova másnap késő este meg is érkeztek. Az indulás napjáig Smith feleségével töltötte idejét, lányával azonban – aki ekkor bentlakásos iskolában élt – nem találkozott. Április 10-én, reggel 7 óra 30 perckor lépett a Titanic fedélzetére, ahol elfoglalta kabinját a csónakfedélzeten, a parancsnoki híd mögött. Ezt követően több fényképen is megörökítették, mielőtt a hajó 11 órakor kifutott Southamptonból. Smithről az utolsó fénykép azonban nem ekkor, hanem másnap, az írországi Queenstownban készült, ami a Titanic utolsó állomása volt, mielőtt nekivágott az Atlanti-óceánnak.

Az út nagyrészt eseménytelen volt április 14-ig. A sok helyen idézett beszélgetés, ami Smith kapitány és J. Bruce Ismay, a White Star Line ügyvezető igazgatója között a hajó sebességének növeléséről zajlott, valójában csak egy bizonytalan fültanú beszámolóján alapszik, azonban az tény, hogy jégveszélyről több jelentés is érkezett a Titanicra. Nagy sebességre azonban egész biztosan nem törekedtek, hiszen az Olympic-osztályú hajók tervezésénél a luxusra helyezték a hangsúlyt, nem sebességrekordok megdöntésére.

Április 14-én, este 9 óra körül Smith kapitány és Lightoller második tiszt között lezajlott egy beszélgetés a jégveszélyről és az adott időjárási és látási viszonyokról, majd a kapitány visszavonult a kabinjába. Miután a Titanic 23 óra 40 perckor nekiütközött a jéghegynek, Smith azonnal a hídra ment és jelentést kért. Mivel hamar kiderült, hogy az óceánjáró sorsa megpecsételődött az ütközést követően, a kapitány éjfél körül parancsot adott a mentőcsónakok és a mentőmellények előkészítésére, majd nem sokkal később elrendelte előszőr a CQD segélyhívás elküldését, valamint a mentőcsónakok feltöltését. 00 óra 40 perckor utasította a két rádióst, hogy a CQD helyett immár az új vészjelzést, az SOS-t sugározzák.

A túlélők beszámolóiból tudjuk, hogy Smith több mentőcsónaknál is felbukkant, ahol segítette az utasok beszállását. Utoljára a csónakfedélzeten látták, az utolsó hiteles beszámoló is innen, Edward Brown utaskísérőtől származik, aki tisztán hallotta, amint Smith a hangosbeszélőjén a legénység tagja felé kiált: „Tegyetek meg mindent a nőkért és a gyerekekért és vigyázzatok magatokra!” Ezután a beszámoló szerint a parancsnoki hídra sétált. Ott látták őt utoljára. A Titanic tíz perccel később, 2 óra 20 perckor végleg elmerült, Smith holtteste sosem került elő.

Megítélése, felelőssége

A katasztrófa után számos egymásnak ellentmondó beszámoló és szenzációhajhász cikk látott napvilágot, több esetben is rossz színben tüntették fel a kapitányt. A magyar sajtó is cikkezett egy bizonyos Glenn Marston – Smith egykori barátjának – történetéről, akinek állítása szerint a kapitány aggodalmát fejezte ki az Olympic és a Titanic kevés számú mentőcsónakja miatt. A Budapesti Hírlap újságírója itt Smith felelősségét firtatta, azonban a Brit Kereskedelmi Testület ekkor érvényes biztonsági szabályzata a mentőcsónakok számát a hajók tömege alapján határozta meg: 10 000 tonna felett 16 csónak volt az előírás, függetlenül a befogadóképességtől. Az Olympic és a Titanic ezzel szemben 22-22 csónakkal rendelkezett – ami valóban csak az utasok felének volt elég.

Végül a hivatalos vizsgálat tisztázta Smith kapitányt, a vonatkozó jegyzőkönyv így zárul:

„…nem tudom hibáztatni Smith kapitányt azért, hogy megtartotta a korábbi sebességét és útirányát, abban bízva, hogy elkerülheti a veszélyt. A saját szerencsétlenségére ugyanis neki nem volt olyan tapasztalata, mint azoknak, akiket hátrahagyott, így csak azt tette, amit más képzett férfiak is tettek volna ugyanabban a helyzetben.”

Edward John Smith életén végigtekintve ki lehet jelenteni, hogy az élete volt a tengerhajózás, végigjárva a hierarchiát a kereskedelmi hajózás egyik legnépszerűbb és legkeresettebb parancsnoka vált belőle. A köztiszteletben álló kapitány élete ugyan méltatlanul ért véget, utolsó napjait legendák sora övezi, de az utókor mégis méltó módon emlékezik meg róla. Szülővárosában a városházán emléktáblát avattak a tiszteletére, viaszból alkotott mását kiállították a londoni Madam Tussaud-ban (ez egy tűzvészben pusztult el néhány évvel később). Egykori barátai és utasai megalapították a Smith Kapitány Emlékbizottságot és staffordshire-i Lichfield városban egy, a kapitányról mintázott bronzszobrot állítottak fel, illetve haditengerészeti egyenruhájához tartozó kardját a southamptoni SeaCity Museumban állították ki.

Dombovári Márton

Felhasznált források és irodalom:

Folyóiratok:

A Titanic katasztrófája, Budapesti Hírlap. 1912. április 19. 9.

A Titanic katasztrófája, Az Ujság. 1912. április 19. 9.

Szakirodalom:

Cooper, Gary. J.: Titanic Captain: The Life of Edward John Smith. Stroud, 2011.

Internet:

Captain E. J. Smith – Demeanor and Death, https://www.titanicofficers.com/titanic_01_smith_12.html

175 éve született Edward John Smith, a Titanic kapitánya, https://hajosnep.blog.hu/2025/01/27/175_eve_szuletett_edward_john_smith_a_titanic_kapitanya

Titanic, https://www.britannica.com/topic/Titanic

Captain Edward John Smith – RMS Titanic Captain, https://www.encyclopedia-titanica.org/titanic-victim/edward-john-smith.html

[1] RMS=Royal Mail Ship (Királyi Postahajó)

[2] Az első, mert ezen a néven összesen 3 hajó létezett a White Star Line flottájában (sorban a második a Titanic testvérhajója volt, ami 1916-ban süllyedt el kórházhajóként az Égei-tengeren).

[3] SS=Steam Ship (gőzhajó)

[4] HMS=His (vagy Her) Majesty’s Ship (Őfelsége Hajója)

Ezt olvastad?

A „shikartól” az „antikrisztusig” – Ünnepi kötet Bodnár Erzsébet 70. születésnapjára

Bodnár Erzsébet, a Debreceni Egyetem oktatója, tehetséggondozója, a Kelet-Európa-tanulmányok, diplomáciatörténet jeles kutatója 2023. január 22-én töltötte be 70. életévét. Ezen

X