„A szent királyi korona és a királyság hírhedt, átkozott emlékű hűtlene” – Csák Máté élete és emlékezete

Csák Máté halálát a következő szavakkal jegyezte fel a Prága melletti zbraslavi ciszterci kolostor apátja:

Ugyanezen év (1321.) április tizenötödik kalendáján (március 18.) meghalt Máté Trenczi gróf. Hogy ki volt, hogyan és miként működött, az előző elbeszélésekben számos helyen megmutattuk. Halála után erősségeit, Károly Magyarország királya harccal megszerezte, mivel az ellensége volt minden időben, amíg élt.” (Petri Zittaviensis cronica Aule Regie II.9. cap.)

A cseh krónikás nem véletlenül emlékezett meg a „trencséni gróf” haláláról, aki ugyanis a magyar királyok mellett a cseh uralkodóknak is számos kellemetlenséget okozott. Halálának évfordulóján a zbraslavi apát példáját követve áttekintem hogyan és miként működött, kitérünk arra, hogyan építette ki tartományúri hatalmát, amely amilyen szilárd volt életében, oly gyorsan omlott össze halála után. Végezetül pedig röviden bemutatom a történelmi köztudatban róla kialakult képet.

Királyok „szeretett hívéből” az „ország lázadója és pusztítója” – egy tartományúri karrier a 13-14. század fordulóján

A magát a honfoglaló Csák vezértől származtató, több ágra szakadt nemzetség birtokállománya a 13. század elejére elaprózódott. A Trencséni-ágat megalapító I. Máté, a későbbi azonosnevű tartományúr nagyapja, csak kisebb birtokrészeket bírt öröklés jogán a Vértes-hegységben. Neki azonban IV. Béla (1235–1270), míg fiainak V. István (1270–1272) és IV. (Kun) László (1272–1290) királyok szolgálatában sikerült magas udvari tisztségeket, valamint jelentős birtokokat szerezniük, megteremtve ezáltal a később teljes országrészre kiterjedő tartományúri hatalom alapját. I. Máté unokái, Csák nembéli Péter két fia: III. Máté és Csák apjuktól, illetve két fiúutód nélkül meghalt nagybátyjuktól Tapolcsány és Hrussó központtal már jelentős birtokállományt örököltek Nyitra és Bars megyékben. Ennek kiterjedése még messze elmaradt a későbbi Csák-tartományétól, de birtokaik gyarapítására az új uralkodó, III. András (1290–1301) szolgálata remek lehetőséget nyújtott.

A Csák nemzetség Trencséni ágának családfája (Forrás: Kristó: Csák Máté. 51. alapján szerkesztve)

A későbbi trencséni nagyúr, a fiatal Máté 1291-ben tűnt fel a forrásokban. Ekkor a Habsburg Albert osztrák herceg elleni hadjáratban tüntette ki magát, amiért királyi lovászmesteri és pozsonyi ispáni címet kapott, majd a legmagasabb világi méltóságot, a nádori címet is megszerezte. A család birtokgyarapítása során azonban a két Csák-testvér nem csupán a királyi kegyre hagyatkozott. Igyekeztek felvásárolni vagy elcserélni a szomszédos birtokokat, illetve új központokat hoztak létre, szükség esetén megfélemlítéssel véve rá a vonakodó terület gazdáját az előnytelen birtokcserére. Így szerezték meg első Trencsén megyei várukat Ugrócot, majd hamarosan kezükre jutott Trencsén, a Csák-tartomány későbbi központja is. Vagyonuk növelése során nem ódzkodtak a fosztogatásoktól, sőt az egyszerű útonállástól sem. III. András országbírója, Ákos István egy ilyen esetről később így emlékezett meg:

Midőn bizonyos fontos ügyeinkben… elküldtük István ispánt, ám amikor ők egy bizonyos Szódó nevű faluban álomra hajtották fejüket, és nyugodtan akartak pihenni, néhai Péter nádor fia, a Magyarországot dúló és tönkretevő Csák mester az éjszaka csendjében bűntársaival hirtelen rájuk rontva őket foglyul ejtette, és István ispánt is, aki mint serény férfiú magát hősiesen védte, és életveszélyesen megsebesült, Csák mester bilincsekbe verte… A fogságból őt mi még a király úr segítségével sem tudtuk kiváltani, sem erőszakosan, sem könyörgéssel vagy váltságdíjjal nem voltunk képesek kiszabadítani, ő saját és rokonai költségére 100 márkával nyerte vissza szabadságát.” (Kristó: Középkori históriák, 191–192.)

A királyi hatalom válsága nem tette lehetővé az utolsó Árpád-házi király számára, hogy eredményesen lépjen fel a hatalmaskodó testvérek ellen. III. András halála után bekövetkezett interregnum alatt pedig már semmi sem akadályozhatta befolyása jelentős kiterjesztésében a testvére halálát követően a tartomány kizárólagos urává vált Mátét. Kezdetben a cseh királyfi, Vencel (1301–1305) magyar trónigényének támogatójaként lépett fel, amit bőkezű adományokkal hálált meg a trónkövetelő: megerősítette minden egyes birtok és egyéb jövedelemforrás birtokában, amelyet az „akármi úton-módon szerzett és bírt”, neki ajándékozva ezen felül Nyitra és Trencsén vármegyét. Máté azonban, ahogy III. András, úgy Vencel esetében sem bizonyult megbízható támogatónak. Nem segítette „királyát” erősödő ellenfelével Anjou Károllyal szemben, sőt amikor Vencel lemondva magyarországi ambícióiról kivonult az országból, útját fegyverrel próbálta elállni, majd később Habsburg szövetségben Csehországra tört. Nem kötelezte azonban el magát I. Károly (1308–1342) mellett sem, mint ahogy nem állt nyíltan az új királyjelölt Wittelsbach Ottó (1305–1307) mellé sem.

A Vág folyó fölé magasodó trencséni várat ma is a Csák Mátéról elnevezett torony uralja, amelynek azonban nem ő volt az építtetője. Valójában egy 11. században emelt, 1270 körül gótikus stílusban átépített toronyról van szó. A tradíció szerint azonban Csák Máté a torony negyedik szintjén található szobájából irányította nagykiterjedésű tartományát. Az ugyanis az egyetlen helyiség az ötszintes építményben, amelyet a legfelső szintre tartva ki lehet kerülni. (Forrás: pixabay)

Ottó magyar trónról történő lemondásával Anjou Károly végre egyedül maradt a trón várományosai közül, amit az 1307 októberében összegyűlt országgyűlés résztvevői is elismertek. Az engedelmességet fogadó főurak közül azonban hiányoztak a leghatalmasabbak: a Kőszegiek, Kán László és Csák Máté is, amin az előzőek fényében nem is csodálkozhatunk. Máté nem volt hajlandó lemondani a trónharcok alatt az újdonsült király, illetve híveinek kárára tett szerzeményeiről. A patthelyzet feloldására az országba érkező pápai legátus, Gentilis bíboros tett kísérletet. 1308 novemberében megegyezésre is jutott a trencséni nagyúrral, Csák Máté elismerte Anjou Károlyt királynak, cserébe elnyerte a tárnokmesteri méltóságot. I. Károly 1309. évi budai, majd az 1310. augusztus 27-én immáron a Szent Koronával megtartott székesfehérvári koronázásán azonban sem személyesen, sem követek útján képviselve nem vett részt. Úgy tűnt nem állt szándékában visszaszolgáltatni az elragadott egyházi és királyi javakat, sőt magánhadserege háborúban állandósult fosztogatásaival sem hagyott fel. A trónviszályok során megszerzett támaszpontjáról, Visegrád várából 1311 júniusában egészen Budáig dúlta fel a vidéket. A támadás nyílt hadüzenetnek számított, I. Károly végül a biztonságos déli Temesvárra helyezte át székhelyét, ahonnan a tartományurak ellen vívott harcait irányította az elkövetkezendő évtizedben. Gentilis bíboros kiközösítette Mátét, majd nyomban királyi hadjárat indult tartománya ellen, amely azonban – ahogy a következő évek Csák-tartomány ellen intézett támadások – kevés eredményt ért el.

Gentilis bíboros érzekése a Képes Krónikában (Forrás: wikipedia.org)

 Csák Máté tartományúri hatalma

Csák Máté tartományúri hatalmának úttörő kutatója, Kristó Gyula megállapítása szerint „a tartományuraság egyszerre volt óriásira nőtt nagybirtok és függetlenségre vágyó részállam”. A tartományurak az állam működésére hasonlító jogok gyakorlása (pl. igazságszolgáltatás, adóztatás) mellett a külsőségeikben is a királyság imitációjára törekedtek. Csák Máté tartománya saját központtal (Trencsén) bírt, ahol a királyi udvar mintájára kinevezett tisztviselőkkel vette magát körül: volt udvarbírája és tárnokmestere is. Odáig ugyan nem jutott, hogy saját uralkodói címet kezdett volna használni, a többi tartományúrhoz hasonlóan megelégedett a legmagasabb viselt közjogi méltósága, a nádori cím használatával.

A tartományúri hatalom katonai stabilitását várszervezetük (Csák Máté közel ötvenet birtokolt) és saját, illetve familiárisaik magánhadserege adta. A tartományurak katonai erejüknek köszönhetően saját magánfamíliájukba kényszerítették, azaz szolgálatra kötelezték a befolyásuk alatt élő nemesek többségét, bár kétségtelen számosan önként is csatlakoztak hozzájuk. A tartományurak legfőbb bevételi forrását magánbirtokaik jövedelme adta. Ez kiegészült a jog szerint nekik járó, illetve erőszakkal megszerzett vámok hasznával, Csák Máté esetében az egyházi tized kisajátításáról is van hírünk. Szükség esetén a szolgálatukat elutasító, a királyt támogató nemesek vagy az egyházi birtokok fosztogatása is további jövedelemforrásnak számított. A bizonytalan viszonyok nem kedveztek az árutermelés és pénzgazdálkodás egyéb formáinak. Csák Máté esetében ugyan tudunk arról, hogy hospesjogon új településeket alapított, a meglévő városias települések azonban nem fejlődtek uralma alatt, a kereskedelem visszaszorult. A jobbágyságra különféle többlet terheket vetett ki, lánya esküvőjére például külön adót szedetett be. Természetesen a jobbágyság munkaerejét felhasználta erősségei építésére, karbantartására is. Az értékes gazdasági- és munkaerőt biztosító jobbágyok szabad költözését minden erővel akadályozta.

Mátéval szemben nemcsak a királyi hatalom bizonyult tehetetlennek, de az egyház is. A Gentilis bíboros által Csák Mátéval szemben alkalmazott kiközösítés, valamint a tartománya fölött kimondott interdiktum (egyházi tilalom) nem ért el politikai célt, holott ezek az eszközök korábban több magyar uralkodót is meghátrálásra kényszerítettek. Csák Máté azonban az alsó klérus feletti irányítást is átvette, megakadályozva így az egyházi tilalom érvényesítését. Ahogy a nyitrai püspök elpanaszolta:

„A prépostokat, apátokat és a jó papokat, akik nem akarták megtartani a miséket, de be akarták tartani az egyházi tilalmat, minden javukból kiűzte és az istentisztelet megtartására kényszerítette, illetve gyalázatosan kizárta őket saját egyházukból; az egyházak törvényesen kinevezett papjaitól kulcsaikat, kelyheiket és felszerelésüket elvette, és más hitehagyottakra és szabályok ellenére élőkre bízta az istentiszteletek tartását.” (Fejér: Codex diplomaticus, VIII.2. 180.)

Ugyanezen panaszból tudjuk meg azt is, hogy Máté egyházi támogatója a szkalkai bencés kolostor apátja volt, aki misét tartott neki, és biztatta az egyházi hierarchiával szemben való fellépésre. Az istentiszteletek, kiszolgáltatott szentségek elmaradása a kor embere számára rendkívüli jelentőséggel bírt volna és megrengethette volna a Mátéba vetett bizalmat. Tartományában azonban senki sem kérdőjelezte meg a szabályok ellenére kiszolgált szentségek érvényességét, az ellene fellépő imént idézett nyitrai püspök székhelyét sereggel foglalta el és dúlta fel.

„Ellensége volt, míg élt” – Csák Máté és I. Károly háborúja

1312. Károly törvényes koronázásakor az ország várainak és területének nagy része a Csák Mátéhoz hasonló tartományurak kezén volt, a királyi hatalom érvényesítése tehát nem csupán vele szemben jelentett kihívást. A fordulópontot az 1312. év hozta el, amikor I. Károly az ország északkeleti részén tartományúri hatalmat gyakorló Amadé-fiak Kassa várossal kitört viszályát használta fel arra, hogy fellépjen ellenük. Csák Máté jól érzékelte a veszélyt, amely a szomszédos tartományúri hatalom felszámolásával járna, ezért „ezerhétszáz lándzsás zsoldoskatonát és egész haderejét a király ellen küldte”. A döntő csatában Rozgonynál azonban a királyi csapatok a johannita lovagok, a kassai polgárok és a szepesi szászok hathatós segítségével győzelmet arattak a Csákok és Amadék egyesített seregei felett. A trencséni oligarcha hatalmát azonban a nyílt csatában bekövetkezett vereség sem ingatta meg. A király is inkább az Amadék ingatagabb tartományúri hatalmának felszámolására törekedett, közvetlen összeköttetést tudva így kiépíteni Lengyelországgal. Csák Máté tartománya mindeközben – lányának Habsburg Albert egyik fiával tervezett esküvője meghiúsulásával – teljes külpolitikai elszigeteltségbe került.

A rozgonyi csata ábrázolása a Képes Krónikában (forrás: wikipedia.org)

Máté ugyanis a Luxemburgi János cseh királlyal (1310–1346) szemben álló helyi nemesek támogatásával Morvaországban is terjeszkedni kezdett. A „kényelmetlen” magyar tartományúr ellen 1315-ben személyesen szállt hadba a cseh lovagkirály. Sikerült is visszahódítania a határ morva oldalán álló Veselít, de Magyarországra érve Holics váránál jelentős ellenállásba ütközött. A várvédők a rohamokat sikerrel verték vissza, és meghiúsították az ostromlók falak aláásására törekvő tervét is. Ráadásul Csák Máté felmentő seregének könnyűlovasai sikeresen nyugtalanították a csehek nehézfegyverzetű seregét, valamint súlyos gondokat okoztak az utánpótlásban. A cseh uralkodó végül, mivel segítséget I. Károlytól nem kapott, békét kötött a trencséni nagyúrral és visszavonult. A magyar királytól várt segítség egyébként Visegrád ostrománál akadt el, bár a vár végül királyi kézre jutott. A két uralkodó egyidejű támadása azonban így is csekély eredményt mutatott: csupán a Csák-tartomány peremén tudtak egy-egy várat elhódítani.

A külső támadásoknál jelentősebb veszélynek tűnt a Csák Máté tartományán belül felszínre kerülő elégedetlenség. A források csak homályos utalásokat tesznek e viszályok jellegéről, de kétségtelen, hogy a belső elégedetlenség és a növekvő királyi hatalomtól való félelem megrendíthette Máté familiárisainak hűségét. Jelentősen fenyegette tartományát az 1312-ben még az Amadékat támogató és Mátéval szövetséges, Zólyom, Liptó és Árva megyék nagy részét uraló Balassa nembéli Doncs mester királyhoz történő átpártolása, ami után Csák Máté keletről is ellenséges szomszédságra tett szert.

Csák Máté tartománya. Befolyásának hozzávetőleges területi kiterjedése az uralma alatt álló várak és a megyehatárok alapján lett feltüntetve. (A szerző szerkesztése a Tájékoztató irodalomban megadott művek alapján)

A veszteségek és a belső feszültségek egyaránt közre játszhattak Csák Máté János nyitrai püspök ellen, 1317 nyarán indított támadásának, amely során csapatai Nyitra várát megrohanták, falait lerombolták, a várost pedig felégették. Válaszul I. Károly újabb nagyszabású katonai fellépést szervezett ellene: egy újabb külföldi szövetséges, Habsburg Frigyes német király és osztrák herceg segítségével Komárom várát vették ostrom alá. A Duna-parti vár végül közel két hónapos harc és súlyos veszteségek árán jutott királyi kézre. A nagy áron szerzett korlátozott nyereségek okozhatták, hogy a király és az öregedő tartományúr közötti jelentősebb harcokról a következő években nem hallunk.

Csák Máté 1321 márciusában bekövetkezett halálakor még mindig nagy kiterjedésű területek és több tucat vár fölött gyakorolt hatalmat. Nem volt azonban felnőtt leszármazottja, egyetlen fia már korábban meghalt, fiúunokái pedig még kiskorúak voltak. A tartomány feletti irányítást így unokanővérének fia, Stenbergi – származása miatt Csehnek is nevezett – István vette át.

Máté halálhírére az uralkodó egy kisebb sereggel előre küldte Gutkeled nembeli Miklós mestert, akinek az első várak még a tavasz folyamán megadták magukat. A várnagyok többsége vélhetően harc nélkül hódolt meg; a tartomány szíve, Trencsén azonban kitartott. Júliusra a király is a hadszíntérre ért, majd többhetes véres ostrom kezdődött. A harcokról megemlékező oklevelek nyíllövéstől, illetve hajítógépek által okozott halálesetekről számolnak be. Károly Róbert 1321. augusztus 8-án már Trencsénből keltezte oklevelét, az őrség vélhetően szabad elvonulásért cserébe adta fel a várat. Cseh István ugyanis nem esett fogságba, a morva határon fekvő Berencs és Holics várát 1332-ig megtartotta. A többi, még kitartó erősség azonban Trencsén elestével nem látta értelmét az ellenállásnak, öt hónappal Csák Máté halála után egykori tartománya teljesen királyi kézre jutott.

Nemzeti hős, vagy garázda főúr? Csák Máté emlékezete

Csák Máté emléke az Anjou-kor folyamán élő volt, évtizedekkel halála után is a címben olvasható negatív érzelmekkel fűtött jellemzéssel írtak róla a királyi kancellárián. Mivel azonban a krónikás feldolgozásokban a rozgonyi csatán kívül bővebben nem foglalkoztak személyével, emléke az évszázadok során megfakult, leginkább az egykor uralma alá tartozó terület elnevezésében (Mátyusföld) élt tovább. Az elnevezés első írásos előfordulása latinul (terra Mathei) Csák Máté halála után több évtizeddel, 1384-ből ismert, a magyar Mathywsfelde megnevezésre két évtizeddel későbbről, 1402-ből van adat. Az elnevezés eredetileg a Csák Máté által birtokolt teljes területre kiterjedt, a 16. századra azonban leszűkült a Kis-Duna, Kis-Kárpátok és a Vág folyó által határolt területre, bár pontos határai változtak. Ma leginkább a Csallóköztől északra elterülő magyarlakta tájegységet jelöli.

Csák Máté fiktív portréja a 19. századból. Máté külső megjelenéséről annyit tudunk, hogy egy 14. század második felében másolt oklevél Trencséni Sánta Mátéként (Matheus Claudius de Trinchinio) emlékezik meg róla. Ugyanezen melléknév hibás olvasata (claudius-calvus) alapján született az elképzelés arról, hogy kopasz lett volna. Amint látható, a festmény készítője mindkét tulajdonságot megjelenítette. Fiktív volta ellenére a festmény Csák Máté számos későbbi megjelenítését megihlette. (forrás: npg.hu)

Csák Máté alakját csupán a 19. századi nemzeti romantika fedezte fel magának. Az idegen uralkodónak ellenálló hősként és a megosztott ország egyesítőjeként kívánta feltüntetni személyét Kisfaludy Károly utolsó, halála miatt befejezetlenül maradt drámájában. Petőfi Sándor eposzt készült írni róla, Madách Imre Csák végnapjai címet viselő drámájában pedig az abszolutizmus korának viszonyait vetítette vissza a 14. század elejére. Arany László verses regényének hőse Hűbele Balázs szintén az idegen zsarnokság ellen küzdő személyként mutatta be Csák Mátét:

S egy tervbe most, Csák Mátéba belékezd:

Hősnek rajzolja őt, ki zsarnokot

Nem tűrve, bátran forradalmat éleszt

S mint honfi védi híven a jogot.”

Csák Máté azonban mégsem vált hőssé a magyar történelmi emlékezetben. Szalay László Magyarország történetét feldolgozó hatkötetes szintézisének második, 1852-ben Lipcsében megjelent kötetében egyértelműen elmarasztaló ítéletet mondott ki Csák Máté felett:

Trencsényi Máté Magyarországnak a Német-Ujváriaknál is hatalmasabb és garázdább dynastája volt”.

Az egykor hatalmas felvidéki oligarcháról kialakult képet utoljára Botka Tivadar próbálta pozitívan árnyalni 1873-ban írt munkájában (Trencséni Csák Máté és kortársai), de Pór Antal másfél évtizeddel később megjelent életrajzának konklúziója már végérvényesen Szalay László értékelése mellett foglalt állást.

Csák Máté 19. századi elképzelt portréja (Wikipedia)

A szlovák romantikus nemzeti mozgalom szintén az idegen – ebben az esetben azonban a magyar, illetve a magyarra támaszkodó olasz – uralom ellen küzdő, valóságos különálló szlovák uralkodóként próbálta bemutatni Csák Mátét. E kor irodalmából származik Csák Máté mai napig gyakran használt megnevezése: „a Vág és Tátra ura” (Matheus de Trenchin, dominus Vaghi et Tatrae), amelynek azonban nincsenek történelmi gyökerei. E kép a szlovák köztudatban tartósabban maradt meg, de hozzá kell tenni, hogy Július Botto már 1914-ben kikelt Csák Máté szlovák hőskent való bemutatása ellen, mondván:

Trencséni Csák Máté cselekedeteiből a szlovák nemzetnek akkor semmilyen erkölcsi vagy anyagi haszna nem származott, csupán kárára volt, mert ő is elnyomta a szlovák népet”.

Csák Máté szlovákiai népszerűségét bizonyítja, hogy életét számos művészeti alkotás feldolgozta. Készült róla rádiójáték Ján Hudec tollából (1989) és több regény is. Milan Ferko regényét (Matúš Čák Trenčiansky, 1999) magyarra is lefordították. A szlovákiai magyar író Szombathy Viktor szintén Csák Máté korában játszódó regényét (Holló Csete a besenyő, 1971) pedig szlovákul adták ki a szlovák közönségnek némileg többet mondó Csák Máté apródja címmel (1975). Leglátványosabb a Ľubomír Horňák által írt zenemű, amelyet és először 2008-ban rockoperaként mutattak be, 2011 óta pedig kibővített cselekménnyel musicalként adják elő.

A szlovák történettudomány már a két világháború között egyre távolabb került attól a szemlélettől, amely Csák Máté tartományának etnikai alapot tulajdonított. Az egykori tartományúr ennek ellenére ma is közismert és közkedvelt Szlovákiában, immár nem szlovák királyként, csupán a mai Szlovákia területéhez szorosan kötődő, jelentős történelmi személyiségként. Alakjának mint nemzeti hősnek a háttérbe szorulását jól mutatja, hogy a Szlovák Közszolgálati Rádió és Televízió által 2019-ben szervezett a Legnagyobb Szlovák címet viselő országos felmérésen csupán a 92. helyet foglalta el.

Buják Gábor

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Források és tájékoztató irodalom

Arany László. Délibábok hőse, 1872. Forrás URL: https://mek.oszk.hu/00500/00599/00599.htm

Botto, Július: Krátka historia Slovákov. Turčiansky Svätý Martin, 1914. Forrás URL: https://zlatyfond.sme.sk/dielo/1909/Botto_Kratka-historia-Slovakov/4

Fejér, Georgius: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VIII.2. Budae, 1832.

Kristó Gyula: Csák Máté tartományúri hatalma. Budapest, 1973.

Kristó Gyula: Csák Máté. Budapest, 1986.

Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi, Budapest, 1988.

Kristó Gyula: Anjou-kori oklevéltár I-VI. Budapest–Szeged, 1990–2000.

Kristó Gyula: Középkori históriák oklevelekben. Szeged 2000.

Lukačka, Ján: Matúš Čák Trenčiansky. Bratislava, 2016.

Lukačka, Ján: Matúš Čák a Omodejovci. In: Kršák, Pavol: Ottov historický atlas Slovensko. Praha 2009. 98–99.

Macho, Peter: Matúš Čák Trenčiansky – slovenský kráľ? In: Mýty naše slovenské. Ed: Krekovič, Eduard – Mannová, Elena – Krekovičová, Eva. Bratislava, 2013. 104–110.

Nagy Imre: Anjoukori okmánytár. Codex diplomaticus Hungaricus Andagavensis I–IV. Budapest, 1878–1884.

Novák Veronika: A Mátyusföld történelmi meghatározása. In: Mátyusföld II. Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Szerk. Bukovszky László. Komárom-Dunaszerdehely, 2005. 21–22

Pauliny Tóth, Viliam: Trenčiansky Matúš. Turčiansky Svätý Martin, 1871. Forrás URL: https://zlatyfond.sme.sk/dielo/634/Pauliny-Toth_Trenciansky-Matus/2

Petri Zittaviensis Cronica Aule Regie Forrás URL: http://www.clavmon.cz/clavis/FRRB/chronica/PETRI%20ZITTAVIENSIS.htm

Pór Antal: Trencséni Csák Máté. Budapest, 1888.

Ezt olvastad?

A 13. század elején kezdődő, rokoni szálak, politikai érdekközösség és egy közös ellenség táplálta lassú közeledési folyamat után a Magyar