középkor
„Allah a célja, a Próféta a példaképe, a Korán az alkotmánya: útja a dzsihád, és a halál Allah ügyéért a legnagyszerűbb vágya.” Az iszlamizmus politikai ideológiájának koncepciói
2023. október 7-én, a szimchat Tóra ünnepen a palesztin Hamász tagjai nagyszabású támadást indítottak Izrael ellen, melyre az 1973-as jóm kippur-i háború óta nem volt példa a térségben – sőt,
A IV. keresztes hadjárat és Konstantinápoly bevétele
A IV. keresztes hadjáratot III. Ince pápa hirdette meg 1201-ben, miután a VI. Henrik német-római császár által vezetett hadjárat (1189–1192) ugyan nem fulladt kudarcba, de a császár halálának okán nem
Kezünkben az első magyarországi nyomtatvány – Hess András és Chronica Hungarorum
A középkori történelem és népünk eredete iránt érdeklődőnek izgalmas kiadványt jelenthet az a fakszimile munka, melyet idén adott ki az Országos Széchényi Könyvtár. Andreas Hess (vagy ahogy a magyar történelemkönyvekben
Konstantinápoly ostroma és bukása 1453-ban
Mint előző cikkünkből kiderült, hosszas előkészületek után II. Mehmed csapatai április elején érkeztek meg Konstantinápoly falai alá, ezzel kezdetét vette a város ostroma, amelyben egy ideig úgy tűnt, hogy a
Oszmán és bizánci előkészületek Konstantinápoly ostromára
Az Oszmán Birodalom szultánjai több alkalommal is megpróbálták elfoglalni Konstantinápolyt, de minden egyes alkalommal kudarcot vallottak, mígnem 1453. május 29-én az egykor szebb napokat látott Bizánci Birodalom fővárosát elfoglalták II.
Városi patakok és vízszennyezés a modern kor előtt – Avagy hogyan (nem) tartottak halat vizeletes vízben a középkorban
A modern kort megelőző, nagyobb népességkoncentrációval bíró városok rendre a közlekedési-kereskedelmi folyosót jelentő folyamok mentén alakultak ki, ugyanakkor gazdaságuk szempontjából hasonló jelentőséggel bírtak a patakok, erek is, hiszen ezek voltak
Hagyomány és újítás – Beszámoló a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciájáról
Idén ismét megrendezték az ELTE-n a Történelemtudományi Doktori Iskola Középkori Magyar Történelem, Történelem Segédtudományai, valamint Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történelem Doktori Programja szervezésében a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciáját. A
Lőcse felemelkedése a kezdetektől a 14. század közepéig
Lőcse alapításának történetét elsőként a 15. századi Szepesszombati Krónikában jegyezték le, amelynek elbeszélését – hol kibővítve, hol kivonatolva – a teljes kora újkori szepesi krónikairodalom átvette. A hagyomány szerint a
László püspök várai – Zsoldos Attila előadása a Személyes történelem kurzus keretében
A PTE BTK Történettudományi Intézet Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke által szervezett Személyes történelem – Kalandozások a középkor és a kora újkor világában című kurzus idei szemeszterének keretében Takács Imre
Középkor, leegyszerűsítve – A Medieval II: Total War történész szemmel
Korábbán már a Total War játéksorozat két népszerű darabját, az Empire-t, valamint a Shogun és Shogun II játékokról is született írás oldalunkon. Ezúttal Mezey Bence vállakozik rá, hogy bemutassa a