Csizmadia Anna bejegyzései
„Jövőre veled ugyanitt!” – Lezajlott a Rákóczi Szövetség XXI. Kárpát-medencei Történelemtanár Tábora
Idén huszonegyedik alkalommal valósult meg a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Történelemtanár Tábora. A rendezvényre közel 90 középiskolai történelemtanár érkezett a Kárpát-medence minden régiójából, legtávolabbról a sepsiszentgyörgyi, nagybecskereki és soproni résztvevők érkeztek.
„Nem szépet kell mondani, hanem a valóságot” – Interjú Szvák Gyulával
Szvák Gyula egyetemi tanár, az ELTE Történeti Ruszisztikai Tanszékének tanszékvezetője, az Orosz Tudományos Akadémia díszdoktora. Negyven éve az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója. A kezdetekről és pályájának alakulásáról Csizmadia Anna beszélgetett
Beszámoló az Őstörténeti Kerekasztalról
Őstörténeti tudományos kerekasztal-beszélgetést szervezett az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának Történeti Intézeti Képviselete. De nem csupán a történelem szakos hallgatókat érdekelte jelenlegi őstörténeti kutatásaink aktuális állása, hiszen az intézet könyvtárában rendezett
Szlovák lelkész, magyar történész – Haan Lajos naplója és levelei
Január 19-én került sor a Kor/ridor könyvek legújabb kötetének bemutatójára. A rendezvénynek a budapesti Szlovák Intézet adott otthont. Az egyelőre még csak szlovák nyelvű kiadásban megjelent könyv Haan Lajos evangélikus
Aki nem volt távol Afrikától – 100 éve hunyt el Teleki Sámuel
Az ókori egyiptomiak azt tartották, hogy aki a Nílus forráshelyét birtokolja, az az úr Egyiptom felett, így a folyó eredését keresve ők lettek Afrika első kutatói. Később nemcsak a Níluson,
Új koncepciók a történelemtanításban
A történelemtanításban jelentős változásokat tapasztalhatunk. Nemrég napvilágot látott a Történelemtanításról a XXI. század elején címet viselő kötet Péterfi Gábor és Fekete Bálint szerkesztésében. A könyvet kezünkbe véve egy izgalmas, sokoldalú,
Hatályba lépett-e az olmützi alkotmány?
„Az osztrák kormány kiadta a Magyarországot tartományi rangra süllyesztő és az uralkodónak teljhatalmat adó olmützi alkotmányt” – olvashatjuk a történelemtankönyvekben. Ha azonban kicsit jobban beleássuk magunkat az olmützi alkotmány történetébe,
Oktatási viszonyok és társadalmi mobilitás a 19. század első felében
A társadalmi mobilitás mindig is foglalkoztatta a társadalomtörténet iránt érdeklődőket. Gyakran olvashatjuk politikusok, tisztviselők, értelmiségiek naplóit, önéletírásait. Sokukat már a gimnáziumi tankönyvekből ismerhetjük. Jogosan merül fel a kérdés: hogyan lettek
Kerekasztal-beszélgetés a Horthy-korszakról
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara idén is otthont adott kulturális-szórakoztató rendezvényének, a Bölcsész Napoknak. A Történeti Intézeti Képviselet ennek keretében kerekasztal-beszélgetést szervezett a Horthy-korszakról. Ahogyan az várható volt, az érdeklődők megtöltötték