Az állandóság hosszú évtizede – A Magyar Néphadsereg 1970-1985 között

December 17-én, szombaton délután rendezték meg a Hadtörténelmi Délutánok előadássorozat ez évi utolsó előadását. Ez alkalommal Dr. Solymosi József tanácsos, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár főlevéltárosa ismertette a Magyar Néphadsereg történetét az 1970 és 1985 közötti időszakban. Előadása nem volt előzmények nélküli, hiszen egy korábbi alkalommal a Magyar Néphadsereg 1960-as évekbeli szervezetéről és fegyverzeti korszerűsítéséről tartott előadást.

Bevezetőjében Solymosi először röviden megindokolta, hogy azért választotta előadásának „Az állandóság hosszú évtizede” alcímet, mert az 1960-as évek végére már lezárult a Magyar Néphadsereg 1956-ot követő átszervezése, és a vizsgált időszakban nem került sor további nagyobb mértékű szervezeti átalakításokra. A bemutatott korszakot 1985-tel zárta az előadó. Egyrészt a történészek megegyeznek abban, hogy az ezt követő időszak már a rendszerváltás előzményének tekinthető, másrészt 1985 után nagyobb változások történtek a Magyar Néphadsereg szervezetében is, amelyek részint ennek a politikai erjedésnek voltak a következményei.

Az előadó kitért arra is, hogy a vizsgált időszak óta eltelt idő rövidsége nem kedvez a történeti feldolgozásoknak. Eddig elsősorban visszaemlékezések jelentek meg erről az időszakról, az elmúlt néhány évben azonban már több, levéltári iratokra épülő szakfeldolgozás is napvilágot látott.

Előadása elején Solymosi a Magyar Néphadsereg kettős irányításáról beszélt. Ezen a témakörön belül először a politikai döntéshozó szerveket ismertette. A korszakban a legfőbb döntéseket az MSZMP Politikai Bizottsága és a párt első titkára hozta meg. A legfelsőbb politikai vezetés az irányítást részint közvetve, részint közvetlenül a Honvédelmi Bizottságon keresztül gyakorolta. A Honvédelmi Bizottság főleg gazdasági kérdésekkel foglalkozott, illetve itt tárgyalták többek között a fegyverszállítások kérdését is. A Magyar Néphadsereg alkalmazását és fejlesztését illetően fontos politikai tényező volt a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek Főparancsnoksága, amelynek főparancsnoka mindig a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese volt. A főparancsnoki tisztség betöltése is mutatja, hogy a Varsói Szerződés tagállamai elsősorban a szovjet érdekeknek megfelelően és a szovjet hadseregnek alárendelve harcoltak volna.

Az előadó ezt követően áttekintette a Magyar Néphadsereg katonai felügyeletét is, amelynek élén a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Néphadsereg Vezérkarának Főcsoport- és csoportfőnökségei álltak. Az első lépcsőbe tartozó magyar 5. hadsereg parancsnoksága Székesfehérváron, míg a második lépcső 3. hadtestének parancsnoksága Cegléden volt. A légvédelmi és repülő csapatok felett az Országos Légvédelmi Parancsnokság (Budapest) állt.


T-55A harckocsi (Kép forrása: Wikipedia)

Ezt követően a Magyar Néphadsereg szervezetének áttekintése következett. A magyar 5. hadsereg három lövészhadosztályból, egy harckocsi-hadosztályból, egy-egy tüzér és műszaki dandárból, valamint az 5. önálló harckocsiezredből állt. 1949-től kezdődően a „fokozott éberség” jegyében a katonai alakulatokat egy négy számjegyből álló hadrendi fedőszámmal jelölték. Az előadó azonban külön felhívta a figyelmet arra, hogy a hadrendben szereplő 5. önálló harckocsiezred szintén egy fedőnév, amely a tapolcai hadműveleti-harcászati rakétadandárt jelölte. Ugyanígy a „harckocsi felderítő zászlóaljak” a hadosztályok rakétaosztályait jelölték. Egy esetleges háború esetén a hadműveleti-harcászati rakétadandárt a szovjetek atomrakétákkal és robbanófejekkel látták volna el, hogy így támogassák a hadsereg hadműveleteit.

Amint már említettük, a 3. hadtest alkotta a magyar haderő második lépcsőjét. Alárendeltségébe két részlegesen feltöltött lövészhadosztály tartozott, amelyeket csak egy esetleges mozgósítás esetén töltöttek volna fel teljes létszámra.

Az egyik legfontosabb szervezeti változás a szárazföldi csapatoknál a lövészgyalogságot szállító tehergépkocsik páncélozott szállító harcjárművekre (PSZH) való lecserélése volt. Ennek következtében a gépkocsizó lövészhadosztályok fokozatosan gépesített lövészhadosztályokká váltak. (Egyetlen kivétel a 3. hadtest 15. lövészhadosztálya volt, amely mindvégig gépkocsizó maradt.)

1973-ban az Országos Légvédelmi Parancsnokságból jött létre az 1. Honi Légvédelmi Hadsereg Parancsnokság, amelynek alárendeltségébe két hadosztály tartozott. Szintén ebben az évben hozták létre a Hátországvédelmi Parancsnokságot és a Csapatrepülő Parancsnokságot.

Az előadó által vizsgált időszakot a hadsereg egészére kiterjedő fejlesztések jellemezték, amelyeket ugyanúgy ötéves tervekben (Rába, Tisza, Mátra) határoztak meg, mint a polgári gazdaság fejlesztését. Ennek igényeit általában a Szovjetunió fogalmazta meg, azonban – az ötvenes évekkel ellentétben – a magyar vezetés már nem szándékozott minden rendelkezésre álló összeget erre költeni. Teljesen ugyan sohasem vetettek el beszerzéseket, de sok esetben nem minden úgy valósult meg, ahogyan azt a Szovjetunió elvárta. Érdemes megemlíteni azonban, hogy az ebben az időszakban beszerzett haditechnikának a mai Magyar Honvédségben is meghatározó szerepe van.

Ekkor kerültek beszerzésre az akkor modernnek számtó T-55/A és T-72 harckocsik, amelyeket először mindig a tatai 11. harckocsi-hadosztály kapott meg. Amint már említettük, ekkor került sor a magyar gyártású PSZH-k és szovjet BMP-1 páncélozott csapatszállító járművek beszerzésére, illetve korlátozott számban valószínűleg BTR-70 típusú harcjárműveket is rendszeresítettek. Az1960-as években a Magyar Néphadsereg nem rendelkezett önjáró lövegekkel, így a 152 mm-es Akácija és 122 mm-es Gvozgyika önjáró lövegek beszerzése szintén komoly fejlesztésnek és újításnak tekinthető.

Ebben az időszakban kerültek előtérbe a különböző páncéltörő és légvédelmi rakétarendszerek is. Ekkor rendszeresítették a Maljutka-P és SZPG-9 páncéltörő rakétaütegeket, a KRUG, KUB és Sztrela-1M légvédelmi rakétaütegeket és az R-17 hadműveleti-harcászati rakétaütegeket. Mindemellett a hadosztály rakétaosztályokat LUNA-M típusú rakétákkal fegyverezték át.

Új harceszközként jelentek meg a helikopterek is hadsereg állományában (MI-24 harci, MI-2 és MI-8 szállító helikopterek). A repülő csapatoknál ekkor szerezték be a MIG-21MF, UM, F-13, bisz, MIG-23MF és UB vadászrepülőgépeket, valamint a SZU-22UM3 vadászbombázókat.


MIG-23MF (Kép forrása: Wikipedia)

Solymosi előadásában külön kitért az évente megtartott hadgyakorlatokra is. Egy-egy alakulat általában évente egy alkalommal tartott ilyet, azonban az első lépcső alakulatai esetében erre többször is sor kerülhetett. Bizonyos időközönként hadsereg, illetve Varsói Szerződés szintű hadgyakorlatokat is rendeztek. Utóbbi esetben a magyar csapatok általában a Magyarországon tartózkodó szovjet és a szomszédos csehszlovák haderővel gyakorlatoztak. Ennek a fő oka az volt, hogy egy esetleges háború esetén az 5. magyar hadsereg a szovjet Déli Hadseregcsoport alárendeltségében került volna alkalmazásra, másrészt a magyar hadsereg egy szovjet hadosztályt is kapott volna kiegészítésül. Ezekről a gyakorlatokról egy egykori magyar tábornok úgy nyilatkozott, hogy bizony „a papír mindent elbírt”. Mivel a katonai elemzések szerint az eljövendő világháborút döntően nukleáris fegyverekkel vívták volna meg, a gyakorlatok és az elképzelt konfliktusok során teljesen természetesen számoltak a tömegpusztító fegyverek bevetésével.

A magyar hadsereg alkalmazását illetően az előadó megjegyezte, hogy az elsősorban Ausztria, illetve Észak-Itália irányában történt volna. A legtöbb gyakorlat abból az alaphelyzetből indult ki, hogy a szomszédos Ausztria feladta semlegességét, vagy pedig megszállta a NATO. A hadgyakorlatok során elsősorban egy agresszor támadásának gyors elhárítását és a támadásba való átmenetet szimulálták. Az előbb említettekből kifolyólag nagy hangsúlyt helyeztek a téli és hegyi kiképzésre is. Utóbbi gyakorlásához Keszthelytől nem messze, Reziben létesítettek kiképző bázist.

A bemutatott időszakban a magyar haderő nem került éles harci bevetésre. Ugyanakkor a vietnami háborút lezáró Párizsi Egyezmény megkötését követően mintegy 600 fő vett részt a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság (NEFB) vietnami missziójában 1973 és 1975 között. Bár hivatalosan nem volt háború, de fegyvernyugvásról sem lehet beszélni ebben az időszakban. A magyar kontingens három váltásban volt jelen a háborús övezetben. Kevésbé ismert tény, hogy a vietnami konfliktusnak két magyar hősi halottja is volt. Egy honvéd főhadnagy és egy határőr százados veszítette életét, amikor 1973 áprilisában egy ellenőrző út során helikopterüket lelőtték. A magyar misszió jelenlétének Észak-Vietnam 1975-ös támadása vetett véget, amikor a békeszerződést megszegve a kommunista állam lerohanta Dél-Vietnamot.


A Magyar Néphadsereg harckocsizó alakulata (Kép forrása: Wikipedia)

Solymosi előadása következő témaköreként röviden kitért Farkas Bertalan űrutazására is, aki a szovjet Interkozmosz program keretében juthatott el a világűrbe. A közös űrkutatási program keretén belül a Szovjetunió lehetőséget biztosított a kelet-európai országok számára, hogy egy-egy fővel részt vehessenek a szovjet űrrepülésekben. Külön falerisztikai érdekesség, hogy Farkas Bertalan az űrutazásért egyedüli magyarként megkapta a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést, amelyet a Szovjetunió Hőse mintájára alapítottak 1979-ben. (A másik kitüntetett Farkas űrhajóstársa és parancsnoka, Valerij Kubaszov volt.) Az előadó ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Magyarországon már az 1960-as években megterveztek egy új, differenciáltabb kitüntetésrendszert, amely egy háborús konfliktus esetén lépett volna életbe. A Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetés megalapításakor is ehhez a tervezethez nyúltak vissza.


A Szojúz-35 és Farkas Bertalan – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (​Kép forrása: Wikipedia)

Az összegzésben az előadó röviden kitért a Magyar Néphadsereg békelétszámára is, amely mindössze 10.000 fővel emelkedett a korszakban. Ebbe a 124.000 fős létszámba azonban beletartoznak a polgári alkalmazottak, és a katonai oktatóintézmények növendékei is. A hivatásos tisztképzés a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán és a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán történt. A felsőbb szintű vezetőképzés a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián folyt, míg a vezérkari tiszteket a Szovjetunióban képezték ki.

Az előadást követően több értékes hozzászólást hallhattunk a közönség soraiból. Az egyik hozzászóló például megemlítette, hogy a bemutatott időszakban egy kisebb magyar kontingens a szíriai Aleppóban is megfordult, ahol iskolaépítő misszióban vettek részt a katonák. Erről a kevésbé ismert témáról szól Kolozsvári Sándor Akik túlélték a sikert címmel kiadott visszaemlékezése.

  

Mindazoknak, akiket bővebben érdekel a Magyar Néphadsereg története, az előadó három, nemrég megjelent könyvet ajánlott, amelyekben a legújabb levéltári források alapján mutatják be a korszak egy-egy szeletét. Amíg a Zrínyi Kiadó fegyvernemeket bemutató sorozatában a páncélos fegyvernem és a tüzérség fejlődéséről szerezhetünk új ismereteket, addig a Horváth Miklós – Kovács Vilmos szerzőpáros jegyezte Magyarország az atomháború árnyékában című kötet az esetleges hidegháborús konfliktusokra kidolgozott katonai terveket és azok lehetséges következményeiket járja körül.

Miklós Tamás

A hivatkozott könyvek adatai:

Balla Tibor – Csikány Tamás – Gulyás Géza – Horváth Csaba – Kovács Vilmos: A magyar tüzérség 100 éve 1913-2013. Zrínyi Kiadó, 2014.

Bonhardt Attila – Pánczél Mátyás – Végh Ferenc – Szekeres József – Hattyár István – Sári Szabolcs: A magyar páncélosalakulatok története. Harckocsik, páncélosok a magyar haderőben. Zrínyi Kiadó, 2015.

Horváth Miklós – Kovács Vilmos: Magyarország az atomháború árnyékában. Zrínyi Kiadó, 2016.

Ezt olvastad?

A vörös sárkány karmai között című kötet bemutatója mellett a GULÁG-kutatásról szóló konferencián is megemlékeznek a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról. A
Támogasson minket