Mikor bizonyos dolgokról soha nem beszélünk – Az Árva című filmről

Nemes Jeles László a Saul fia című filmjével méltán beírta magát a filmtörténettel foglalkozó könyvekbe. Számos filmben – például a többszörös Oscar-díjas A brutalistában – köszönnek vissza az operatőri munkában vagy konkrét jelenetekben a Saul fiában alkalmazott megoldások. A rendező második filmje a Napszállta visszhangja a kritikusoknál, nézőknél nem nőtt fel az Oscar-díjas alkotáshoz, de biztos vagyok benne, hogy számos történelemtanár kolléga használja a dualizmus korszakának szemléltetésére. Ez alkalommal az Árva című alkotásban egy személyes, családi történetet oszt meg a közönséggel a rendező.

A megmozduló Fortepan képkockák

A film az 1956-os magyar forradalom leverését követően játszódik az 1957-es május elsejei ünnepségek előtti hetekben. A díszlet, a ruhák, a helyszínek és a zenék mind lélegzetelállítóan repítik vissza a nézőt a korba. Számos ’56-os tematikájú filmhez képest is sok helyszínen játszódik a film, ezáltal páratlan bepillantást nyerhetünk budapesti és vidéki enteriőrökbe. Bár a fiatalabb olvasóknak a korszakról valószínűleg elsősorban fekete-fehér felvételeken át nyert élményeik lehetnek, a kosztümökkel és az utómunkával rendkívül jellegzetes színű képeket láthatunk. Erdély Mátyás – Nemes Jeles László filmjeinek operatőre – ez alkalommal nincs a főszereplő képzeletbeli hátizsákjában, de mindig a főhős jelenlétében dolgozott a kamerával. A járműveken vagy síneken mozgatott kamerák sebessége is tökéletes a plakátok, a feliratok és egyéb díszletek szemrevételezéséhez. 35 mm-es filmtekercsekre készült a film, s bizonyos mozikban ilyen technikával is vetítik, így a nyersanyag egy további réteget adhat hozzá az ettől függetlenül is erős képi világhoz.

A kép a látványon túl számos korabeli társadalmi jelenség illusztrálásával erősíti a hangulatot. Például a „tujázás”, vagyis a villamos végén lógva utazás vagy rádió műsorai, zenéi egyaránt segítik az időutazást. A film rendkívül ügyesen ragadta meg a tájban, környezetben azt a „pillanatot”, amikor a vörös csillagok még nem mindenhol kerültek vissza a helyükre, de az új rezsim még nem árasztotta el a külső- és belső tereket a hatalom szimbólumaival. A film hangvilága is remekül dolgozik a hangulat autentikus megteremtésén. Így a Szabad Európából zsizsegve hallhatók a rokonok üzenetei vagy a korabeli vastagabb üvegek csörgése sokak számára ismerős lehet.

Amikről soha nem szabad beszélni

A film cselekménye több párhuzamos, de eltérő múltbeli időpontban induló szálon játszódik. A fő szál Hirsch Andor (Barabás Bojtorján), egy apa nélkül felnövő kiskamasz út- és apakereséséről szól. A film előrehaladtával és a szereplők körének bővülésével azonban visszaköszön az édesanyja (Hirschné Klára szerepében Waskovics Andrea) 1944/1945-ös bujkálása vagy egy barátnője megsebesült forradalmár fiának emigrációja. A film főszála – amelyre minden más karakter reagál – a Hirschné Klárát bújtató jászberényi hentes feltűnése és váratlan betoppanása az életébe. Az egykor életmentő hentes azonban maga is szeretné a forradalom után újrakezdeni az életét, s látványos gesztusokkal követve az egykori megszálló szovjet hadsereg és katonáinak viselkedését maradna Budapesten. Ahogy Magyarország megkapta Sztálint, aki közvetve a szovjetizáció által a múltról és a jelenről alkotott képet is megakarta változtatni, úgy a hentes is el akarta venni Hirsch Andor kialakuló identitását. A karakter megérkezését nem csak szovjet-magyar, de akár népi-urbánus ellentétben is érdekes elemezni, hiszen látványosan eltérnek a szereplők motivációi és eszközei.

A készítők arra is figyelmet fordítottak, hogy még az alig pár mondat erejéig feltűnő szereplők – mint például a házmesternő vagy a boltvezető – személyes közelmúltjába is bepillantást engedjenek, akár egy-egy szó vagy félmondat erejéig. Hiszen 1957 áprilisára már egy negyven éves magyar is megélt nyolc rendszerváltozást – 1918, 1919, 1920, 1944, 1945–1947, Rákosi-korszak, a forradalom majd két hete és a Kádár-korszak hajnala –, így megannyi ember rendelkezett a főhősnek vagy az anyjának célzott megjegyzéssel. Ez mutatja meg igazán a készítők alázatos és precíz előkészületeit, hogy képesek voltak kilépni az 1950-es évekkel kapcsolatos filmek kisnyilas, letűnt nagypolgár karakter előtörténetekből. A történelmi filmek terén frissítően hat bepillantást nyerni egy magára maradt házmesternő múltjába vagy a zsidóság 1945 utáni útkereséseibe.

A film amilyen hamar beledobja a korszellembe a nézőt, olyan lassan nyílnak ki a szereplők múltjai. Egy-egy fordulatra, eseményre nem is az első pillanatban érkezik meg a magyarázat, de ez nem is véletlen, mert Andort követve és hallgatva bővül a néző ismerete is a szereplőkről. A film lezárása is rendkívül gyors, s számos szálat nem göngyölít fel. Igaz a hirtelen lezárás és annak egyértelműen tovább gondolható mivolta hosszú percekre a székbe szegezi a nézőt.

Véleményem szerint a film legkevésbé kiaknázott lehetősége a mindvégig hiányolt apa még pontosabb megrajzolása. Egy képen csak hátulról látjuk őt, de még a volt szerelmén túl éltek kollégái, s a gyülekezet sem szűnt meg. Bár ahogy haladunk előre az időben mind az ország népének, mind a főhőseinknek a kényszerűség okán is haladniuk kell a korral és nem a múltat kutatni, mégis az elbizonytalanítás mellett megfért volna pár további vonás a jellemrajzhoz.

Elfogadás és elfogadtatás

A film eddig nem tárgyalt aspektusai közül még ki kell emelni a színészi játékot. Barabás Bojtorján alakítása lenyűgöző. Gyermekszínésztől ritkán látni ennyire mély átélést és egy ennyire komplex élethelyzetben való helytállást. A kiskamasz kor identitáskeresése és az igazság piedesztálra emelése egyaránt felnagyítja Andor gondjait, amelyről felnőtt környezete már beszélni sem akar. Szerintem a készítők jól tették, hogy a kamaszkorra jellemző és potenciálisan jelenlevő kiskamasz szerelem és politikai aktivizálódás kérdését nem hozták be. Pedig a korábbi 1956-os filmeket uralták a politikailag igen korán megébredő kamaszok dilemmái. Andor 1956-ban saját elmondása szerint is még kicsi volt, de fél év alatt sokat ért.

Nem érzek hiányérzetet a filmmel kapcsolatban, mert egy személyes történetet élvezhetünk rendkívül színvonalas alakításokkal, lenyűgöző atmoszférában. Folytatva a kitekintést a korábbi ’56-os filmekre, a film egy pillanatig sem prezentál, vagy penget meg olyan szálakat, amelyek benne voltak még a korszellembe. Kiváló operatőri eszközökkel támogatva a hatalom mindig lenéz és meg akarja akasztani az útjában Andort, legyen az túlbuzgó államvédelmisként vagy szovjet katonaként megtestesítve. El tudom képzelni, hogy ezek mind a MUK (Márciusban ÚjraKezdjük) „hangulata” miatt történhettek meg, de maga a kifejezés egy falfirkán sem volt olvasható a díszleten. Kádár János kormányának elfogadását hirdetik a plakátok, de a szereplők nem is beszélnek róla. A nyugati segítség várása már elillant eddigre. Az olimpia hírei helyett az újraindult labdarúgó bajnokság izgatta Andort. Ahogyan a filmben is csak pisztoly a legnagyobb elsütött fegyver. Mindezt csak azért jelzem, mert bár október 23-án volt a bemutató és ’56 utáni időpontban játszódik a történet, nem a politikai- vagy katonai eseményeket reprodukáló filmre kell számítani. Bár a zsidóság tragédiája és korabeli helyzete is megjelenik a filmben, még holokausztfilmként sem könyvelném el. Bár maga az alapprobléma is a soából ered, mégis sokkal univerzálisabb kérdéseket boncolgatnak a készítők. Legyenek ezek a kérdések személyes jellegűek, mint a mozaikcsaládok kihívásai, az apa-fiú kapcsolat szálai, az emlékezés igénye vagy az erőszak elfogadása.

Nemes László harmadik, Árva című filmje egy valamiben mégis eltér a korábbi alkotásaitól. Amíg a korábbi két alkotása a közönségfilm–művészfilm tengelyen inkább utóbbi felé billentette a képzeletbeli libikókát, ezt ezúttal Andor és Sári (Szabó Eliz, a film másik kiemelt gyermekszínésze) kiegyensúlyozza. Nem szükséges a néző számára hozzá történelem (legalább alap) szakos diploma, hogy értse minden részletét a filmnek, mint a Napszállta esetében, de nem is ragaszkodik (az egyébként zseniális) vizuális koncepcióhoz a film, mint a Saul fiánál. Számos magyar nézőt meglephet a korábbi filmekhez képest több, már nagyjáték filmekből ismert színész szerepeltetése. Nem hollywoodi blockbuster jellegű könnyedségre kell számítani, de sikerült a történetet olyan sok szálon futtatni és a szimbólumrendszert sokrétűen kialakítani, hogy a korábbi alkotásaihoz képest könnyebben lehet befogadni a film világát. A rendkívül alapos előkészületek nyomán megteremtett légkör a nézőt magával ragadja, s egyre mélyebb levegővételekre készteti, ahogy a filmben látottak kapcsán elgondolkodik a saját apjával, párjával, múltjával való kapcsolaton. Nemes László családi legendáriumába betekintést nyerve újra szembesülhettünk azzal, hogy miért kellene, de mégsem beszélünk soha bizonyos dolgainkról.

Máté Zsolt

Ezt olvastad?

Hogyan lehetett belekerülni a Rajk-perbe?

Jelen cikk az ÁVO, illetve az ÁVH világába, az 1950-es évek kirakatpereinek működési elvébe próbál betekintést adni az olvasónak két

X