magyar film
Huszárvirtus a filmvásznon – a Hadik című film
Kukorica János, Háry János, Rontó Pál, Baradlay Richárd. Mi a közös ezekben az irodalmi alakokban? Az, hogy egytől egyig huszárok. Ahogyan eredendően huszár volt a Tenkes-hegy barlangjában és vadonjában bujdosó
Az Aranybulla című sorozat történetfelfogása
A Duna TV által 2022. december 25-től vetített történelmi filmsorozat sajtóvisszhangja nem éppen kedvező: a publicisztikában megjelenő kritikák többek között a párbeszédek sekélyességét, a műfaji kuszaságot, az igénytelen képi világot
Blokád – Antall József történelemórája
„Történelmet fogok tanítani és én leszek az Önök osztályfőnöke” – hangzik el a fiatal Antall József (ifj. Vidnyánszky Attila) szájából. Ez a mondat maradéktalanul összefoglalja a 2022 októberében debütált Blokád
Öt (plusz egy) kedvenc történelmi dokumentumfilmünk – 1. rész
Az Újkor.hu Mozgókép rovatának vezetője, Árvai Tünde körkérdést intézett szerkesztőségünkhöz azt kérve, hogy szedjük össze öt kedvenc történelmi dokumentumfilmünket, és írjunk róluk egy rövid ismertetőt. Eleget tettem a kérésnek, és
Jókai Mór cigánybárója rajzfilmen – Szaffi
Szaffi, a cigánylány (valójában előkelő születésű oszmán hölgy) történetét szinte mindenki ismeri Magyarországon. A 18. század elején dúló török háború (1716–1718) idején, 1716-ban Savoyai Jenő herceg, császári tábornok megostromolja az
Szenvedés és emlékezés – a Magyar Passió című filmről
2021 novemberében kezdték vetíteni a hazai mozik Eperjes Károly legújabb egészestés történelmi-vallási drámáját, a Magyar Passiót. A film a Rákosi-diktatúra alatti egyházüldözéseket dolgozza fel, egyúttal emléket állít az ártatlanul meghurcolt
Életképek a háborúból – A Természetes fény
A magyar történelmi filmgyártás alighanem legnagyobb adóssága, hogy nem készült jelentős filmalkotás a második világháború keleti frontjáról. Valószínűleg ennek az oka nem csak abban keresendő, hogy egy háborús film kifejezetten
Amiről beszélni nem lehet – A Soha, sehol, senkinek című filmről
A Soha, sehol, senkinek című film Téglásy Ferenc 1988-ban bemutatott alkotása, mely igen nagy sikert aratott nemcsak a hazai, de a nemzetközi filmiparban is, hiszen elnyerte többek között a Tórinói
Egyre több mozi nyit – 5+1 történelmi filmet ajánlunk
Amint a járványügyi szabályozások lehetővé tették a Budapest Film mozijai rögvest megnyitották kapuikat. A Toldi Artmoziban éppen ezen a hétvégén zajlik a Friss Hús ’21 Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A Cirko-Gejzír
Törőcsik Mari halhatatlansága
2021. április 16-án egy hír rázta meg az országot: meghalt Törőcsik Mari, a nemzet színésze. Régóta beteg volt, 2017 óta visszavonultan élt vidéki otthonában, Velemen. Mégis megállt a levegő ott,