Az elveszett nagypapa, avagy a vizuális források megőrzésének, feldolgozásának és közzétételének problémái
A Fiatal Levéltárosok Egyesülete (FLE) 2018 őszén is megrendezi immár hagyományosnak mondható levéltárszakmai konferenciáját, amelyre idén Budapest Főváros Levéltárával (BFL) együttműködésben kerül sor. A konferencián elsősorban a levéltárakban őrzött fotók és filmek megőrzésének, feldolgozásának és publikálásának kérdései kerülnek terítékre, de a program részeként Az elveszett nagypapa című dokumentumfilmet is levetítik majd.
A levéltárakban őrzött fotók és filmek iránti kutatói érdeklődés növekedése, valamint a szakszerű archiválás iránt mutatkozó levéltárosi igény miatt az idei konferencián a levéltárakban őrzött vizuális források megőrzésének, feldolgozásának és közzétételének kérdéseit járják körül a szakmai közönség és a témában érdeklődők segítségével, akik között egyaránt megtaláljuk állami intézmények és magáncégek képviselőit is.
Az említett kérdések megoldására Budapest Főváros Levéltárán belül megalakult a Vizuális és Tárgyi Források Munkacsoport, amelynek feladata, hogy koordinálja a fotó- és filmanyagok rendezését, leírását, valamint megfogalmazza a forrásokkal kapcsolatos állományvédelmi ajánlásait. A munkacsoport által felvetett kérdések megvitatására is lehetőség lesz a konferencia keretein belül.
A konferenciát Az elveszett nagypapa című dokumentumfilm vetítése zárja. 2016-ban egy szerencsés véletlennek köszönhetően a 70 éves Bárány Róbert tudomást szerzett egy családifilm-gyűjtemény létezéséről, amelyről azt gyanította, hogy az a Holokauszt során meggyilkolt nagyapjának hagyatéka. Számára akkor vált nyilvánvalóvá, hogy elpusztított rokonait látja a képeken, amikor felismerte köztük édesanyját kislányként. Azt az embert, akinek tudatos hallgatása hét évtizeden át elzárta előle nagyapja és egész családja történetét. Kurutz Márton és Borsody István filmje nem csak izgalmas nyomozás és időutazás a háború előtti Budapesten, de a végén bizonyos értelemben családegyesítés is. A vetítés után a film társrendezője, Kurutz Márton várja majd a jelenlevők kérdéseit.
A rendezvény időpontja: 2018. november 22, helyszíne: Budapest Főváros Levéltára (1139 Budapest, Teve u. 3-5.).
Részletes program:
9.30–9.40 Köszöntők
Gúth Ildikó (Fiatal Levéltárosok Egyesülete, elnök) köszöntője
Dr. Kenyeres István (Budapest Főváros Levéltára, főigazgató) köszöntője.
I. Szekció – Az analógtól a digitálisig
9.40–10.00 Csorba Judit (Néprajzi Múzeum): A fotók rendezésének (feltérképezése, felmérése, azonosítása, leírása) metodikája
10.00–10.20 Balogh Sándor (Budapest Főváros Levéltára): A fotók megőrzésének állományvédelemi szempontjai
10.20-10.40 Nagy Blanka (Országos Széchényi Könyvtár): A fénykép, mint a megismerés eszköze
10.40-11.00 Török Enikő – Haász Réka (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára):
Fotódigitalizációs projekt-útmutató MNL OL
11.00-11.20 Hozzászólás – E. Csorba Csilla (MAFOT elnök, Szabó Magdolna MAFOT) főtitkár:
Magyar Fotótörténeti Társaság (MAFOT) -: A MAFOT bemutatkozása; a szakmai szervezet tapasztalatai a közgyűjteményi fotótárak helyzetéről, problémáiról
11.20-11.30 Hozzászólások, vita
11.30-12.10 Ebédszünet
II. Szekció – Közzététel // szerzői és személyiségi jog, fotógyűjtemények felhasználói igényei
12.10–12.30 Somfay Örs (marketingigazgató, Arcanum Adatbázis Kft.): A Hungaricana Közgyűjteményi Portál bővítési irányai és a közzététel követelményei
12.30–12.50 Dr. Kabai Eszter (jogi igazgató, Artijus): Fotók és a szerzői jog érvényesítése
12.50–13.10 Philpott Beatrix (fotógyűjtő, genealógus): Fotógyűjtemények publikálásával kapcsolatos felhasználói igények
13.10-13.30 Tamási Miklós (Fortepan): A Fortepan Gyűjtemény múltja és jövője
13.30–13.50 Hozzászólások, vita
13.50-14.00 Kávészünet
III. Szekció – Mozgóképek a közgyűjteményekben
14.00–14.20 Kurutz Márton (Magyar Nemzeti Filmarchívum): A film feldolgozómunka irányelvei, állományvédelmi stratégia, együttműködési lehetőségek a digitalizálásban és gyűjtésben
14.20–14.40 Hanák Luca (Országos Széchényi Könyvtár): Filmek, filmhíradók feldolgozásának gyakorlata az OSZK-ban
14.40–15.00 Hozzászólások, vita
15.00 Zárszó
IV. Az elveszett nagypapa című film vetítése és beszélgetés Kurutz Márton társrendezővel
Konferanszié: Mátyás Zoltán
A rendezvény időtartama alatt kamarakiállítás tekinthető meg a BFL iratanyagában található különféle tárgyakból.
A rendezvény linkje Naptár rovatunkban
Szponzorált tartalom
Ezt olvastad?
További cikkek
TePO 10 Jubileumi Konferencia | Meghívó
2023. májusában volt 10 éve, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztálya (TePO) megalakult. Ennek kapcsán az Osztály jubileumi konferenciát rendez 2023. december 2-án a Magyar Kereskedelmi és […]
History Rocks! – a Sabaton zenekar első világháborús projektje Magyarországon
1918. november 11-én írta alá Németország az antanthatalmakkal a fegyverszüneti megállapodást – ezzel véget ért a négy évig tartó Nagy Háború. Az esemény 105. évfordulójának alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet […]
A legpontosabb másodi világháborús játék(?) – A The Troop videojáték történészi szemmel
Vannak olyan témák, amelyeket már számtalanszor feldolgozott a (video)játék- és a filmipar, és amelyekkel könyvtárakat töltött meg a történészszakma és a regényírók. Ezek között biztosan toplistás a második világháború, különösképpen […]
Előző cikk
Mit kezdjünk Horthyval? – Horthy-vita a Kossuth Klubban
2018. október 5-én délután 2 órakor nagy érdeklődés mellett vette kezdetét a Kossuth Klubban a Raoul Wallenberg Egyesület által megszervezett Horthy-vita. Domány András moderálása mellett három történész, Szita Szabolcs (Holokauszt […]