„Nem. Én vagyok, az apád!” – James Earl Jones emlékére
93 éves korában, 2024. szeptember 9-én elhunyt James Earl Jones amerikai színész. Hangja sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan ikonikus karaktereknek kölcsönözte, mint Darth Vader vagy Mufasa – emellett a CNN szignálja is az ő hangján szólal meg.
Karrier
James Earl Jones 1931. január 17-én született Mississippi államban, Arkabutla településen. Édesanyja tanárként dolgozott, míg apja számos munkakörben kipróbálta magát – őt azonban a fiatal James nem ismerte egészen az ’50-es évekig, mivel elhagyta a családot nem sokkal a fiú születése után. A fiatal James Earlt anyai nagyszülei nevelték, akikkel a „nagy migráció” keretében a déli államból az északi Michiganbe költözött. Itt végezte iskoláit is, remek eredményekkel, majd felvételizett a University of Michiganre, illetve csatlakozott a fegyveres erők tartalékos tiszti programjához is. Az egyetemen dráma szakon tanult, diplomáját 1955-ben szerezte meg, mivel 1953-től katonai kiképzésen kellett részt vennie, s arra készült, hogy a koreai háborúba küldik; erre azonban nem került sor, mivel a háború még azévben véget ért.
Magyar szinkronnal Sinkovits Imre (szintén legendás) hangján hallottuk, de Mufasa eredeti szinkronhangja James Earl Jones volt
A szolgálat és az egyetem mellett a színészkedéssel sem hagyott fel. 1953-ban a Ramsdell Theatreben kezdett dolgozni, először asztalosként, majd ügyelőként. Fokozatosan színészként is számoltak vele, első szerepében Othellot alakította, majd ezt követően az ’50-es, ’60-as években számos Shakespeare-mű színi változatában szerepelt. A filmiparba az 1964-es Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című film egyik mellékszerepével kóstolt bele, emellett azonban folytatta a színházi munkát is: 1969-ben Tony-díjat kapott a The Great White Hope című darabban nyújtott alakításáért, melyet 1967-től kezdtek játszani. Első filmes főszerepe is ennek a darabnak köszönhető, a darab filmváltozatában is ő játszhatta a főszereplő karaktert, melyért Oscar-díjra is jelölték.
A CNN szignálja, amely James Earl Jones legendás hangján szól
Jones karrierjének legikonikusabb szerepeiben – ironikus módon – őt magát nem láthatjuk, csak a hangját hallhatjuk. 1977-ben ő kölcsönözte Darth Vader hangját a Star Wars-ban, mivel a rendező, George Lucas úgy gondolta, hogy a Vader karakterét megformáló David Prowse akcentusa túlságosan erős a karakterhez. A stáblistán nem szerepelt azonban Jones – saját kérésére – nem került fel:
„Én csak egy különleges effekt vagyok.”
– mondta a szerepéről. Végül a film 1997-es felújított változatán már szerepelt a stáblistán, s 1980-ban, majd 1983-ban is visszatért a folytatásban mint Vader hangja, sőt, a Star Wars Rebels (2014-2016) és Kenobi (2022) sorozatban, valamint a Zsivány Egyesben (2016) és a Star Wars: Skywalker korában (2019) is visszatért a szerephez.
A 70-es évek végén a karrierje – részben a Star Wars-nak köszönhetően – beindult. 1977-ben Henry Fondával, Orson Wellesszel és Helen Hayesszel közösen Grammy-díjat kaptak a legjobb hangoskönyv kategóriában a Great American Documents című műért, 1977-ben pedig a Gyökerek TV minisorozat adaptációjában, majd a Gyökerek: Az új generáció című folytatásban (1979) is szerepet kapott. A ’80-as években egyre több filmszerepet kapott: olyan alkotásokban játszott, mint az 1982-es Conan, a barbár, az 1988-as Amerikába jöttem vagy az 1990-es Vadászat a Vörös Októberre. A ’90-es évekre már sokszor cameo szerepeket, és egyre több szinkronszerepet kapott. Darth Vader mellett talán az Oroszolánkirály (1994) Mufasája a legismertebb, akinek a hangját kölcsönözte. Ebben a szerepében is visszatért az Oroszlánykirály folytatásában, illetve ő kölcsönözte a karakter hangját a 2019-es CGI remake-ben is. 2022-ben visszavonult a színészettől, és megegyezett a Lucasfilmmel, hogy a hangját a jövőben is felhasználhatja a cég Darth Vader megszólaltatásához.
„Luc, I am your father” – Darth Vader eredeti hangját James Earl Jones kölcsönözte
Örökség
Bár James Earl Jones nem kapott olyan jelentős szerepeket, mint sok más, akár ismertebb színész, a hatása Hollywoodra megkerülhetetlen. Karrierje során két Emmy-díjat, két Tony-díjat és egy-egy Grammy- és Golden Globe-díjat is átvehetett, 2008-ban megkapta a Screen Actors Guild életműdíját, majd 2011-ben az Akadémia „életműdíját” is átvehette. 1992-ben George H. W. Bush elnök kitüntette a Nemzeti Művészeti Medállal is. A Broadwayn álló The Cort Theatert 2022-ben James Earl Jones Theaterre nevezték át, ezzel a második olyan színház lett a híres sugárúton, ami afro-amerikai színész nevét viseli.
Jones hatását az afro-amerikai közösség és színészek is nagyra becsülik, az egyik úttőréjének tekintik abban, hogy fekete színészek komoly szerepeket kapjanak.
Források:
Watercutter, Angela: James Earl Jones’ Darth Vader Has Already Been Immortalized With AI
Griggs, Brandon – Rosenbloom, Alli: James Earl Jones, iconic actor and memorable voice of Darth Vader and Mufasa, dead at 93
Knolle: Sharon: James Earl Jones, EGOT Winner and ‘Star Wars’ Icon, Dies at 93
A borítóképhez felhasznált képek forrása:
A James Earl Jones portréját ábrázoló képet (John mathew Smith Kingkongphoto & www.celebrity-photos.com from Laurel Maryland, USA) minimális módosítással (háttér eltávolítása és egy másik képre illesztése) használtuk fel az alábbi licensz alapján: CC BY-SA 2.0
A James Earl Jones Theater épületét ábrázoló képet (készítette: Philip Romano) háttérként használtuk fel a cikk borítóképéhez az alábbi licensz alapján: CC BY-SA 4.0
Ezt olvastad?
További cikkek
Texas, polgárháború és elektori rendszer – az elBeszélő vendége Kökény Andrea
Ez év november 5-én elnökválasztásokat tartanak az Amerikai Egyesült Államokban. Részben ennek kapcsán volt vendégünk Kökény Andrea, az SZTE Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének adjunktusa, akivel Lengyel Ádám […]
„…tudtuk, hogy átlépjük a Rubicont” – interjú Rácz Árpáddal
Az 1989 óta működő Rubicon folyóirat neve összefonódik főszerkesztőjéével, Rácz Árpádéval. A lap 400. száma idén jelent meg, s ez kiváló alkalmat teremtett számunkra, hogy felkeressük őt. A beszélgetés során […]
A száz éve született Szabad György öröksége
A honismereti mozgalom zászlóshajójának számító Honismeret folyóirattal nagyon régóta, majdhogynem portálunk indulása óta együttműködünk. A Honismeretet kiadó Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom […]
Előző cikk
Az elfeledett szereplő, amely hozzájárult az egységes Európához - Algéria
Az európai integráció gondolatát gyakran az európai civilizáció és sajátos történelme eredményének tekintik, azonban számos, a kontinensen kívüli szereplő is hozzájárult a közös európai egység megteremtéséhez. A második világháború után […]