Június 29. – Szent Péter és Szent Pál apostolok napja

A népi kultúrában június 29. fontos fordulópont az évben: a magyar nyelvterület egészén úgy tartották, hogy ezen a napon a búza töve megszakad, megkezdődhet az aratás – e nap egyben a valódi nyár kezdetét is jelenti. A kalendáris ünnepeinkre jellemző, hogy a mezőgazdasági év rendjéhez való igazodás, az azokkal kapcsolatos hiedelmek, szokások, illetve a szentek emlékünnepei egymás mellett, sokszor egymással összefonódva, egy napon ünnepeltek. A „Péter-Pál napja”-ként nevezett ünnepnap az aratás mellett Szent Pétert és Szent Pált ünnepli: a két egyházatya a legendák szerint – eltérő évben ugyan, de – ezen a napon halt vértanúhalált. Kik voltak ők? Hogyan jelennek meg az apostolok az egyházban, illetve a népi kultúrában? Rövid írásunkkal emlékezünk Péterről és Pálról.

Péter apostol, később Róma első püspöke Simon néven született, amely héberül azt jelenti: figyelés, hallgatás, figyelem. Az Újszövetség alapján Simon Betszaidában született, majd Kafernaumba költözött, miután megnősült. Halász volt, amikor találkozott Jézussal, s a legenda szerint találkozásukkor is éppen halászott – Jézus ekkor hívta meg őt tanítványai közé, s vált Simon „emberhalásszá”, vagyis igyekezett a pogányokat Jézus egyházába téríteni. Jézus adta neki a Kéfás nevet, amely arámi kifejezés, jelentése kőszikla. Ennek görög variánsa, a Petrosz terjedt el. A források „leglángolóbb” tanítványként írják le Pétert, amely egyszerre utal buzgóságára és heves temperamentumára; a többi apostollal szemben a források szerint több alkalommal is nyíltan, őszintén mondott ellent Jézusnak, vagy nyilvánította ki véleményét. Hitetlenül fogadta Jézus állítását arra vonatkozóan, hogy meg fogja tagadni tanítóját, s valóban: Jézus letartóztatása után háromszor tagadta le, hogy a tanítványa lett volna.

„Azt mondom néked, ezen az estén, míg a kakas kukorékol, háromszor fogsz engem megtagadni.”

Jézus halála után Antiochiába utazott, ahol megalapította püspökségét. Térítő munkája Rómában teljesedett be, és ott hozta létre a pápaság intézményét, amelyben „a legfőbb pásztor” kiemelt pozíciót kapott. Bizonyos történészek vitatják ezt, ugyanakkor a katolikus egyház a pápaság történetét Krisztustól eredezteti – a menny kulcsának átadását Péternek az alapítás aktusaként értelmezik.

Az utókor annyiban egyetért, hogy Péter vértanúhalált halt 67 körül, Néró császár uralma alatt, ugyanakkor kétféle teória is létezik azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan történt kivégzése. Az egyik elmélet szerint Pétert fejjel lefelé feszítették a keresztre, mert nem akarta magát Jézussal egyenrangúvá tenni a halálban. A legendák szerint a vesztőhelyre tartva találkozott mesterével, és megkérdezte tőle:

Quo vadis, Domine? vagyis Hová mész, Uram?

A másik elmélet alapján a keresztényüldözés elől menekülő Péter előtt Rómából kifelé vezető útján megjelent Jézus, aki azt mondta neki, hogy „visszamegy Rómába, hogy ismét megfeszítsék”. Péter visszafordult Rómába, ott megfeszítették, így vállalta a vértanúságot.

Az írások alapján Pétert a mai Szent Péter Bazilika helyén helyezték örök nyugalomra, ahol a főoltár alatt talált másik oltárt Szent Péter kivégzése helyének tulajdonítják. A régészeti ásatások által az alsó oltár alatt feltárt csontvázat Péternek tulajdonítják, mivel annak lábai hiányoznak, a legenda alapján pedig a római katonák a keresztről levéve a holttestet, levágták annak lábait, mivel fejjel lefelé volt megfeszítve.

Pétert a pápák, a halászok és Róma patrónusaként tartják számon, illetve a mennyország kapujának őreként – Jézus ugyanis neki adta át a menny kapujának kulcsait. A népi kultúrában Szent Pétert a halászok patrónusaként tisztelték, az egykori halászcéhek június 29-én rendezték gyűlésüket, s ez a nap adott helyt a a legény- és mesteravatásnak. Szegeden Szent Péter a lakatoscéh védőszentje volt, kulccsal a kezében ábrázolták. A magyar néphagyományban is feltűnik alakja: vallásos mondáink egyik legfőbb hőse az annyira emberi Péter, aki mesterével a földön, a világi nép között vándorol. A Nagy Ilona – Lammel Annamária szerzőpáros által jegyzett Parasztbiblia számos, “Jézus és Szent Péter történetet” a paraszti műveltség által interpretált formában ad közre. Ezekben a történetekben a bibliai szereplők monda- és mesehősökké válnak, új magyarázatokkal színesednek az eredettörténetek, emberi szokások és tulajdonságok magyarázatai.

Pál apostol Saul néven született Tarzuszban, a mai Törökország területén. Zsidó hagyományok szerint nevelték, s apjától nem csak a római polgárság jogát, de a farizeus szemléletét is örökölte. Római polgárjoga különleges előnyöket biztosított számára, mivel római állampolgárt nem volt szabad bírósági tárgyalás nélkül bebörtönözni, megkorbácsolni vagy keresztre feszíteni – ez a jogállás többször megmentette az életét. Ismerte a görög nyelvet, a hellén műveltséget és a pogány kultúrákat is. A korai keresztényüldözések lelkes résztvevője volt, ám mikor Damaszkuszba tartott az ottani keresztények ellen, útközben megjelent neki Jézus, így keresztényüldözőből keresztelt, megtért ember lett, aki a továbbiakban missziós tevékenységet végzett – ezt épp Damaszkuszban kezdte meg, a zsinagógában hirdette, hogy Jézus a Megváltó. Páfuszban tett missziós útján pedig felvette a Pál nevet. Megvilágosodását (ennek ünnepnapja január 25.) többféleképpen is nevezi az irodalom és a köznyelv: az Érdy-kódexben Szent Pál apostolnak megfordulatja, a Debreceni kódexben Szent Pál apostolnak megtérése, Beythe Istvánnál Szent Pál megtérölése napja, a szegedi nép ajkán Jóraforduló Pál. Mind a „damaszkuszi út”, mind a „pálfordulás” kifejezések a mai napig a magyar nyelvhasználatban élő kifejezések.

Életéhez, missziós tevékenységéhez számos csodás történet kötődik: Listrában meggyógyított egy bénát, feltámasztott egy fiút, aki kiesett az ablakból és meghalt; Máltán pedig, miután egy vipera megmarta a kezét, egyszerűen lerázta a kezéről a tűzbe, anélkül, hogy megsérült volna.

Társadalmi háttere és műveltsége lehetővé tette, hogy a legkülönbözőbb képzettségű, tudású emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Legendájában szerepel, hogy megtérése előtti élete kísértette, nyomott hagyott egészségén: „tüskét kaptam a testembe” – írta. Biblia-kutatók feltételezése szerint epilepsziája, maláriája volt, vagy állandósult fogfájása. Más vélemények szerint az említett „tüskét” megtérési élményekor szerezte: mivel „bűnös állapotban látta meg az Urat”, az attól szenvedett látáskárosodása bizonyult részben maradandónak.

Újkor.hu

Források:

Magyar Katolikus Lexikon

Magyar Kurír – Péter és Pál apostol ünnepe

Magyar Kurír – Szent Péter és Szent Pál apostolok

Magyar néprajz – Június 29. Péter és Pál napja

Szentek élete – Szent Pál apostol június 29.

Szentek és boldogok élete

Ezt olvastad?

Szent Jeromos, a Vulgata atyja, a fordítók védőszentje

Szent Jeromos egyháztanító, latin nevén Sophronius Eusebius Hieronymus, a fordítók, a könyvtárosok, a levéltárosok és a régészek védőszentje Kr. u.

X