filmművészet
„Nem. Én vagyok, az apád!” – James Earl Jones emlékére
93 éves korában, 2024. szeptember 9-én elhunyt James Earl Jones amerikai színész. Hangja sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan ikonikus karaktereknek kölcsönözte, mint Darth Vader vagy Mufasa – emellett a
A japán rendező, aki forradalmasította Hollywoodot – Akira Kurosawa
Akira Kurosawa azon kevés filmrendezőkhöz tartozik, akit más rendezők sokkal jobban ismernek, mint a közönség. A japán filmrendező élete során nagyjából 30 filmet készített, és bár filmjei többsége sikeres volt,
Formai elegancia, melodrámák és szerelmi történetek – 100 éve született Franco Zeffirelli
A firenzei származású Franco Zeffirelli a 20. századi filmművészet egyik legjelentősebb filmrendezője volt. Olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint A makrancos hölgy (1967), a Rómeó és Júlia (1968), Napfivér, Holdnővér
„Cifra Orion, zöld az ablaka” – Nyugatnémet űrjárőrök Magyarországon
Ötvenöt éve, 1966 őszén mutatták be az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című nyugatnémet sci-fi sorozatot. Alig másfél évvel később, 1968 februárjában a Magyar Televízió is
A szorongó női lélek terei – 40 éves a Ragyogás
Idén negyven éve jelent meg Stanley Kubrick Ragyogás (The Shining, 1980) című filmje, mely azóta a horrorfilmtörténet megkerülhetetlen klasszikusává vált. Ebből az alkalomból igyekszem újszerű megközelítési irányból vizsgálni az alkotást,
Mosolyogva hagyott minket – 100 éve született Walter Matthau
Éppen ma száz éve, 1920. október 1-jén látta meg a napvilágot Walter Matthau. Az amerikai komédiás, számos kultikus vígjátéknak volt szereplője. Ki ne ismerné az Amerikai fogócska (1968), vagy éppen
Közhelyek helyett – Jiří Menzel és a szabadság
2020. szeptember 5-én meghalt az a cseh férfi, Jiří Menzel, aki nemzedékeket tanított meg keserű humorral tekinteni a cseh(szlovák), bővebben pedig a közép-kelet-európai történelemre, a politika által átszőtt és formált,
„A forgatás kulisszáiba engedünk bepillantást” – Interjú Szvacsek Attila standfotóssal
Szvacsek Attila fotós, aki leginkább filmforgatásokon örökíti meg az egyes jeleneteket, jelmezeket, díszleteket és természetesen a háttérmunkások népes táborát standfotósként. Ő fotózta többek között az Árulókat, a Trezort, a nem
„Álmomban se képzeltem volna, hogy rendező lesz belőlem” – Fellini 100
1920. január 20-án, vagyis idén 100 éve született a világhírű olasz filmrendező, Federico Fellini, akihez olyan kiváló filmalkotások köthetők, mint az Országúton, az Édes élet vagy a Cabiria éjszakái. Munkássága
Honismeret mozgóképeken – Sára Sándorra emlékezve
Hírét és filmjeit jóval előbb megismertem, mint őt magát. Amikor a sorozatos és nem mindig tisztességes támadások nyomán lemondtam a Magyar Művelődési Intézet igazgatóságáról, mert úgy gondoltam, nem szabad elsüllyeszteniük