„Oltára volt az emberszeretetnek.” A csehszlovák birtokbavétel és az érsekújvári Kossuth-szobor története

Az 1918 novemberétől 1920 tavaszáig tartó időszakot Csehszlovákiában a nemzeti diktatúra időszakának nevezhetjük. A törvényhozó és a végrehajtó főhatalmat a tervezett területein élő kisebbségek képviselői nélkül gyakorolta, így a kisebbségi lakosság megkérdezése és együttműködése nélkül fogadták el a köztársaság működését, benne a magyar lakosság életét is meghatározó alaptörvényeket: az alkotmányt, a nyelvtörvényt, a földreformtörvényt, a közigazgatási törvényt stb. A Nemzetgyűlés Szlovákia irányításával Vavro Šrobárt bízta meg. Az új államhatalom törvények és rendeletek sorával, s a Magyar Tanácsköztársaság miatt kihirdetett szükségállapot eszközeit is felhasználva kezdte meg a szlovákiai közélet magyartalanítását. Ennek részeként magyar tisztviselők, pedagógusok és más állami alkalmazottak százait bocsátották el munkahelyükről önkényesen, illetve a kért hűségeskü megtagadása következtében. Valamiféleképpen pedig a szerzett területek magyartalanítására is sort kerítettek annak érdekében, hogy a mindenkori emlékezetet a saját arculatukra alakítsák. Ennek következtében eltűntek a varosokból a magyar jellegű műemlékekés szobrok is, gondoljunk csak a cseh légiósok által szétzúzott Mária Terézia pozsonyi szobrára, a dévényi és nyitrai millenniumi emlékművekre, a kassai honvédszoborra. Ezek mellett eltávolították a helyéről a rozsnyói, a losonci és az érsekújvári Kossuth-szobrot is.

Kossuth szobor 1908-ból. (Občianske združenie Novozámocký fotoalbum)

1. Szoborrombolásról és az emlékezetpolitikáról

Az új csehszlovák nemzetállam integráló, azonosságépítő és legitimáló politikát folytatott, és a lakosok között megpróbálta kialakítani a lojalitás érzését. Ezek a folyamatok főként a helyi szinteken valósultak meg. A város, mint tárgyi környezet, és annak szimbolikus dimenziója közti korreláció a városi teret a kulturális emlékezet hathatós helyszínévé változtatta. A szimbólumok hatásossága az abszolút hatalom illúzióját keltette egy bizonyos közösségben, beleértve annak a lehetetlenségét is, hogy a környezetet megfelelő módon át lehet alakítani – és ez a szimbólumok összecsapásához vezetett. (Hein-Kircher: 2007; Mannová: 2011, 19-20)

Jan Assmann elmélete szerint az emlékezet, amely alanyi jogon mindenkié, felosztható kommunikatív és a kulturális emlékezetre.

„A kommunikatív emlékezet az élő emlékezet szociabilitáshoz és rituális formákhoz kötött, alapjában az orális emlékezés gyakorlata; a kulturális emlékezet, ezzel szemben, a múlt átesztétizált és/vagy tudományossá tett emlékezetben tartásának a módusza, amely írott és másmilyen tárgyias formákat ölt, amilyen például a vizuális reprezentáció vagy az intézményteremtés (szobrok, múzeumok, levéltárak).” (idézi: Gyáni: 2010, 68)

A kommunikatív emlékezet még csak szóban élt, a kulturális emlékezet viszont már lejegyzésre, megőrzésre és továbbadásra került, így igazolható Assmann elmélete: azaz hogy írásbeliség nélkül a kollektív emlékezet a mondák és mesék szintjén öröklődik tovább. Eszerint írásbeliség nélkül igazából egy etnikai csoport történelmi emlékezete generációról generációra csak olyan alacsony szinten adódik át, aminek minimális társadalmi szervezőereje van, és minimális a narratív, elbeszélő jellege. (idézi: Gyáni: 2010, 76)

Pierre Nora francia történésztől pedig tudhatjuk, hogy a múltunk, az identitásunk egyik legmeghatározóbb pillanata az emlékezésben összpontosul. Az, hogy milyen viszonyunk van a múltunkkal, az identitásunkkal, leginkább a különböző emlékezeti helyekhez fűződő viszonyunk határozhatja meg. Az emlékezeti helyek legkifejezőbb formái a különböző tárgyi formákban öltenek alakot. Gondoljunk csak a családi szinten a különböző sírhelyek ápolására, vagy nemzeti nézőpontból a különböző szobrokra, emlékművekre. (Nora: 1999/3)

Amikor azt mondjuk, hogy egy nép „emlékezik”, akkor gyakorlatilag a múltat tevékeny módon továbbadja a jelen nemzedékének. Az évfordulós megemlékezések formalizált egyezséget teremtenek azért, hogy kötelező erejű jelentéssel lehessen felruházni a közösen és különösen intenzíven átélt történelmi eseményeket, amely sokszor a kollektív emlékezet politikai mondanivalót hordozó, közvetlenül állami, azaz emlékezetpolitikai segédlettel létesített monumentummá csap át. (Gyáni: 2016, 45) Tehát ennek a kulturális emlékezetnek a milyensége határozza meg ma a saját és más nemzetek közötti viszonyunkat is, sőt tovább bonyolíthatja a viszonyt, amikor a hivatalos (állami) megemlékezési szertartások tudat- és attitűdformáló befolyása is eltörpül az informális tájékoztatások csatornáinak szerepéhez képest. Tehát főként a közösségi és hivatalos nemzetkoncepciót képviselők kívánnak szobrokat, utcaneveket, alternatív történelmi könyveket (emlékezeti helyeket) „gyártani”.

Így a csehszlovákiai magyar közösség számára az identitásformálás kérdésében létfontosságúnak bizonyult, hogy szobrait megtarthassa, magyar nemzeti jellegű ünnepeit megünnepelhesse. Az impériumváltás pedig magával hozta, hogy a csehszlovákiai magyar régiókban a közösségi identitásformálás gyökeresen megváltozzon. Nemcsak nemzeti ünnepei változtak meg, hanem néhány város elveszítette a magyar arculatát és történelmi szobrait is. Hasonló történt Érsekújvár magyar lakosságával.

Kossuth szobor Érsekújváron (Občianske združenie Novozámocký fotoalbum)

2. Az érsekújvári Kossuth-szobor

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A reformkor nagyjait ábrázoló szobrok célja a magyar identitás erősítése, a hazafiasság fővárosi és vidéki kiterjesztése volt. Kossuth Lajos szobrát már a millenniumi ünnepségsorozat keretében szerették volna felavatni Érsekújváron, de a mű a Czuczor-szoborral együtt nem készült el időben. A másik szóba jöhető időpont a Rákóczi-szabadságharc 200. évfordulója volt, de ekkor már esedékes volt Rákóczi hamvainak hazahozatala, ezért a két szobor, és három (Rákóczi, Bercsényi és Bottyán) emlékére állított emléktábla avatására csak 1906. június 17-én került sor. Így viszont az ünnepség országos jelentőségűvé növekedett. Székely Ernő művét az ekkorra már a Kossuth nevét viselő főtéren avatták fel. Ezzel az időponttal egyébként megelőzték a fővárost, ahol ebben az időben még nem állt szobra Kossuthnak. Az egészalakos bronzszobor két méteres volt, és egy ugyancsak két méter magas gránit talapzaton állt. A főtéri szobrot a nevét viselő főtéren egy kovácsolt kerítés díszítette. (Elbe, 2020)

Kossuth szobor felavatása (OSZK/Hungaricana)

Az átadó ünnepségről a Vasárnapi újság számolt be részletesen:

„Ennyi hazafias emléket egyszerre ünnepelni ritka dolog s az ünnep napja bizonyára emlékezetes marad a város derék lakossága szívében. Országos jelentőségű volt az ünnep már tárgyainál fogva is, s ez országos jelentőségét fejezte ki az ünnepi vendégek nagy sokasága s előkelősége. Megjelent atyja emlékének ünneplésén Kossuth Ferenc, beszédet mondott a kurucz hagyományok lelkes búvára és ápolója, Thaly Kálmán, képviseltette magát egyik alelnökétől vezetett küldöttséggel a képviselőház, egyik tanácsnokával a főváros; nem hiányzott a Kisfaludy-Társaság küldötte sem. Az ünnep külsőségeiben, az ügyes rendezés, a földmívelő nép részvételének elmés és érdekes módja dolgában sok tekintetben friss, újszerű színeket vitt az efféle ünnepek megszokott sablonjába, belső tartalmát pedig az elhangzott beszédek magvassága tette jelentőssé s még inkább az a tiszta hazafias lelkesedés, mely szivben-lélekben eggyé olvasztott urat és egyszerű földmívelőt. Szép ünnep volt, Érsekújvár büszke lehet rá; sikeréből kijut egy rész a két szobrásznak is: Székely Ernőnek, a ki a szobrokat s a debreczeni Tóth Andrásnak, a ki az emléktáblákat készítette.” (Vasárnapi Ujság 1906. június 24. 1)

Az ünnepségen tehát Kossuth Lajos fia, Ferenc is jelen volt. A főváros is képviseltette magát, a képviselőház küldöttséggel tisztelgett. Rengeteg vendég érkezett az ország minden tájáról, amit a Vasárnapi Ujság fényképei is dokumentálnak. Az épületeket gazdagon fellobogózták, és virágfüzérekkel díszítették fel. Az ünnepély fényét lovas díszszázad parádés felvonulása emelte. Az ünnepi beszédet Thaly Kálmán történettudós, a kuruckor lelkes kutatója mondta. Elhangzottak más szónokok beszédei is. (Vasárnapi Ujság 1906. június 24. 2) A sajtó beszámolójából arra következtethetünk, hogy a város valóban nagy becsben tartotta a főterén álló szobrot, annak ellenére, hogy nemzeti szempontból a vegyes ország magyar perifériáján volt található. A város és a tőle északra fekvő települések nemzeti összetételét tekintve – Tardoskedd községet leszámítva – a nyelvhatáron húzódott, így magyar szempontból kiemelt fontossággal bírt a nemzeti jellegű szobor léte.

Kossuth szobor felavatása (OSZK/Hungaricana)

3. Az impériumváltás Érsekújvárban és a szobor lerombolása

A közellátási és gazdasági nehézségekkel párhuzamosan a háború végén a hátországi eseményekre hatással volt az ország feszült belpolitikai helyzete, valamint a vesztes háború eshetősége is. Míg 1918 nyarán viszonylag nyugodt volt a közhangulat a városban és környékén, októberben és novemberben a helyzet radikális fordulatot vett. A közellátási zavarok, a kilátástalan gazdasági helyzet, valamint a frontvonalakról hazatérő katonák újabb konfliktusokat gerjesztettek.

A főhatalom 1918 őszére az érezhetőbb gazdasági és élelmezési nehézségeket megszorításokkal és különböző juttatásokkal próbálta orvosolni. A hátország számára a belső kohézió stabilizálása érdekében a közbiztonság fenntartása volt a legfőbb cél, hogy az ország integritása megmaradhasson. Ezt a tendenciát mutatták a főhatalom elképzelései is. Ebből a szempontból csak annyit jegyezhetünk meg, hogy az itt élő magyarságot nem érhette teljesen váratlanul a csehszlovákok szándéka, hiszen az érsekújvári városi vezetésben történő közbiztonsági intézkedések szigorítása arra utal, hogy a városi vezetés közvetlenül 1918 októbere után még mindig úgy vélte, hogy a közbiztonság megteremtése az esetleges cseh területszerző igényekre is megoldás lehet. (Érsekújvár birtokbavételéről bővebben lásd: Bencze: 2020a. 57-77)

A frissen kikiáltott Csehszlovákiát 1918 októberében ugyan győztes államnak ismerte el az antant, de nem voltak végleges határai, és nem volt világos, hogyan tudná megszerezni az általa igényelt területeket Magyarországtól. A felvidéki vármegyékben magyar közigazgatás működött, illetve október végétől az őszirózsás forradalom hatására helyi nemzeti tanácsok alakultak. A Csehszlovákia megalakulásáról szóló hírek nem maradtak visszhang nélkül a felvidéki településeken. 1918. november 18-án, Érsekújvár Kossuth terén – Vágovits Gyula visszaemlékezése alapján – a Nemzeti Tanács megalakulásának hírére hatalmas tömeg előtt mondott beszédet a város polgármestere, Steiner Gyula. Beszédében tájékoztatta a város lakosságát a Tanács megalakulásáról és a veszélyhelyzet súlyosságáról. Külön kiemelte, hogy a szomszédságban élő nemzetiségiek az ország szétszakadását kívánják, és ezért elengedhetetlen, hogy békével megtarthassuk az ország egységét. (ŠA OANZ, NÚ 1164/1918. Vö: Vágovits: 1944. 33) Ebből is kiderült, hogy a magyar integritás megtartását a közbiztonság kialakításában látták, vagyis ha a magyar vezetésnek sikerül a felforgató elemeket kiküszöbölnie, akkor Érsekújvár magyar város maradhat. (ŠA OANZ, NÚ 1210/1918; ŠA OANZ, NÚ 12008/1918)

Leszögezhetjük azonban, hogy a magyar kormány nem volt felkészülve a magyar területek védelmére, és a cseh területfoglalásra nem is számított. 1918 novemberében a kormányt a háború befejezése és a katonák leszerelése kötötte le. Erre az intézkedésre valóban szükség volt, hiszen a Felvidék több településén is előfordultak atrocitások és zavargások. A jegyzőket és a közigazgatási hatalom megtestesítőit több faluból elűzték, sőt helyenként fosztogattak, valamint a módosabb lakosokra és a zsidókra támadtak. A magyar kormány a rendvédelem terén sem állt a helyzet magaslatán, főként a kezdeti időszakban, azonban érzékelve a súlyos problémát, megkezdték a nemzetőrségek szervezését a vagyon- és személybiztonság megőrzése érdekében. (Bukovszky: 2005, 123-124)

Csehszlovák legionáriusok a magyar ajkú területek birtokbavétele előtt. (Archív KVH Tatranci)

1918. december 24-én Vix alezredes átadta jegyzékét a magyar vezetésnek, mely tartalmazta, hogy az antant döntése értelmében az ún. Pichon-féle demarkációs vonalig terjedő területet, mint „Szlovákia történelmi” határát, a csehszlovák erők szállják meg. E jegyzék szerint Szlovákia „határát a következőképpen kell megállapítani: a Duna, a történelmi Magyarország jelenlegi határától az Ipoly folyóig, onnan a folyó középfolyása Rimaszombat városig, aztán egyenes vonal nyugatról kelet felé az Ung folyóig, majd onnan az Ung folyó középfolyása Halics határáig.” (Angyal: 2002, 16)

Károlyi pacifista politikáját és töretlen bizalmát a béketárgyalások Magyarország számára kedvező ítéletében nem minden helyi vezető vallotta magáénak. A csehek fokozatos területszerző akciója magával hozta néhány település esetében, hogy valamilyen ellenállást szervezzen meg a magyar integritás megtartása érdekében. Viszont Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Csehszlovák Nemzeti Bizottság a felső-magyarországi területek megszállását az antant támogatásával teszi, a tüntetésen kívül szükségessé vált a feltétlen lojalitás kérdése. A magyarországi vezetés ezért a városi vezetéstől kérte a hűségesküt. (ŠA OANZ, NÚ 11665/1919)

1919. január 1-jén a csehszlovák csapatok elfoglalták Pozsonyt. A hírt követően másnap, január 2-án újra összegyűltek Érsekújvár főterén, ahol megszervezni kívánták az ellenállást. Az ellenállás azonban eredménytelen volt a cseh túlerővel szemben. 1919. január 7-re a hadsereg a torlaszt áttörte, ami nem okozott különösebb nehézséget. A város helyükön maradt vezetői pedig arról döntöttek, hogy inkább behívják a cseh haderőt és átadják Érsekújvárt. (Érsekújvár és Vidéke: 1919. január 12. 1)

A katonaság fő feladata a város közbiztonságának fenntartása volt. Ám a katonai jelenléttel egyetemben az új államhoz való tartozás különböző feszült helyzeteket is okozott, mint a vasutassztrájk, vagy az állami alkalmazottak elbocsátása. (Erről bővebben: Bencze: 2020b, 137–169) A csehszlovák vezetés elrendelte a számára megbízhatatlannak számító magyar nemzetiségű alkalmazottak elbocsátását, a későbbiekben csak azokat a személyeket alkalmazta, akik letették az új államnak a hűségesküt. A várost vezető közhivatalnokokat sorra leváltották, helyükbe cseh nemzetiségű hivatalnokokat állítottak. A lakosság egyrészt valószínűleg a rend helyreállítóit látta a cseh vezetésben, másfelől pedig alkalom sem nyílt arra, hogy valamilyen ellenállást szervezzenek, így az érsekújvári lakosság látszólagosan közömbösen kezdett beletörődni az új helyzetbe, amit az is bizonyít, hogy a város gazdasági élete újra kezdett működni, most már cseh uralom alatt.

A viszonylag konfliktusmentes időszak eljövetele azonban még mindig várhatott magára, a Tanácsköztársaság kikiáltásával a városi lakosság a csehszlovák főhatalom szemében gyanússá vált, a statárium bevezetésével Vavro Šrobár teljhatalmú miniszter biztosítani kívánta a helyzetet a megszerzett területeken, hogy ne kerüljön sor egy esetleges ellenállásra, hiszen a Tanácsköztársaság egyszerre hirdetett ideológiai- és nemzeti ellenállást. Érsekújvárban ezzel egyetemben rendkívül feszült helyzet alakult ki.

Vasutasok tiltakozása, 1919. (Občianske združenie Novozámocký fotoalbum)

4. Kossuth-szobor ledöntése

„1919. május 22-én éjjel a csehszlovák legionáriusok a cseh vasutasokkal karöltve a város főterén álló Kossuth Lajos szobrának a nyakára hurkot vetettek, és azt ledöntötték, majd a Széchényi utcán kivonszolták a vasútra. Innen aztán az erősen megsérült szobrot vasúton Csehországba szállították.” (Vágovits: 1944, 81)

– vallja ezt Vágovits Gyula a krónikájában. 1919. május 22-én minden bizonnyal nagy megbotránkozással fogadta város és vezetése az esetet, ugyanis még aznap összehívták a képviselőtestületet, hogy megtárgyalják az eseményeket.

A testületi gyűlésen a polgármester beszámolt a szobor ledöntéséről. Elmondása szerint „az éjjel nyugovóra térése előtt a fékezhetetlen tömeg a főtéren lévő Kossuth-szobrot ledöntötte, és azt vonszolja az utcákon végig.” A nyomozás szerint „a megszálló csapatokhoz tartozó katonák és a szolgálattételre ide másvidékről kirendelt vasúti munkásokból álló, mintegy 80-90 főnyi csoport a szobrot kegyetlen módon ledöntötte, és azt kocsira tette, majd kötélre illesztve a földön vonszolták az utcákon végig a vasútállomáshoz, majd ott összezúzták.” Megjegyzi, hogy három héttel korábban egy katonákból álló kisebb csoport már megkísérelte a szobor megrongálását, de ekkor elzavartattak őket.” (ŠA OANZ, NÚ 2136/1919)

A jegyzőkönyv beszámolója alapján tehát kiderült, hogy a szobrot nem szállították Csehországba, mint ahogyan azt Vágovits leírta, viszont tény, hogy a szobrot megsemmisítették. Így nem meglepő a polgármester reakciója:

„Kossuth Lajos szobrát a városi társadalom emelte, eszmeképe volt ezen szobor a szabadságszerető népeknek, s a népjogokért vívott küzdelmeknek. Oltára volt az emberszeretetnek, mert hiszen Kossuth Lajos áldásos életében egyedül a haza összes polgárainak boldogságáért küzdött és áldozott. Elismerte ezt a nagyvilág, sőt a teljes szabadság nagyföldjén, Amerikában is emeltek neki szobrot. Ezen bekövetkezett vandalizmus mélyen sértheti a város polgárságának az összességét, bántja és sérti annál is inkább, mert ezen város közössége nyugodt és önfeláldozó türelemmel viselkedett a megszállás idejétől mostanáig. Nem szolgáltatott reá semmi okot, hogy a megszállás céljából ide vezényelt katonák és vasúti alkalmazottak a város kegyeletteljes érzületét ily tettel a legmélyebben megsértsék.” (ŠA OANZ, NÚ 2136/1919)

A jegyzőkönyvben Kvetán László konstatálta: hogy  Érsekújvár lakossága a csehek megszállását békésen fogadta ugyan, azonban ez az ügy nyugtalanságot hozott a mindennapokba, és tart tőle,

„nemhogy a város polgársága körében ezen szomorú eset messzebbmenő nyugtalanságot és felháborodást keltsen, indítványozza, hogy a tanács azonnal menjen át a katona parancsnoksághoz, s a felbomlott rend és nyugalom helyreállítását kérje.” (ŠA NŽ 444/1919)

A város polgármestere az ügy békés megoldását sürgette, az eset kivizsgálását a megyei zsupánhoz, illetve a teljhatalmú miniszterhez is kérvényezte. Vavro Šrobár egy válaszlevélben biztosította Kvetán László polgármestert, hogy az incidens kivizsgálására maga jár közben. (ŠA NŽ 444/1919)

Ezzel párhuzamosan a megyei lapok, melyek csehszlovák fennhatóság alá tartoztak, nem adtak számot az esetről, mi több, a lapok vezércikkei a csehszlovák területeken élők békés életét felforgató magyar propaganda tevékenységéről számoltak be. Kritikus hangvételben „magyarázták”, hogy a magyarok még mindig a Monarchiához hűek, minthogy a magyar nemzetiségű személyek nem képesek beilleszkedni Csehszlovákiába, mert nem képesek haladni az új demokratikus népek egyenjogúságát hirdető eszmékkel. (Nitrianske noviny. 1919. május 26. 1)

Az érsekújvári Kossuth-szobor ledöntését végül nem vizsgálták ki, ugyanis a katonaságnak nem maradt rá ideje. Vágovits visszaemlékezése alapján 1919. május 28-án, amikor éppen a polgármesternél tartózkodott, a város parancsnoka bejelentette, hogy beállt a hadiállapot. A változások következtében a helyi csehszlovák csapatok néhány napra kénytelenek elhagyni a várost. Így is történt, másnap, 29-én a Vörös Hadsereg átkelt az Ipolyon, majd Esztergom–Párkány vonalon vonult Érsekújvár felé. A várost a csehszlovák hadsereg június 1-én teljesen kiürítette, a katonákkal együtt menekültek a feltételezett tettesek is. Ugyan a Tanácsköztársaság visszaszerezte Érsekújvárt, de a magyar időszakkal elszállt annak lehetősége, hogy a szobor-ügy kivizsgálásra kerüljön. A Vörös Hadsereg egy hét után visszahúzódott, és a település immár végleg csehszlovák fennhatóság alá került, majd fokozatosan megtörtént a városban található magyar szimbólumok, emlékhelyek, utcanevek stb. eltávolítása, vagyis szimbolikusan is elfoglalták a csehek a várost.

Díszzászló átadása a csehszlovák hadseregben szolgáló olasz ezrednek a város elfoglalásáért, 1919. (Občianske združenie Novozámocký fotoalbum)

5. A Kossuth-szobor „utóélete”

A szobor épségben megmaradt talapzatát az első bécsi döntés után Csicsátka Ottó érsekújvári szobrászművész országzászlóvá alakította át. A plébániatemplom előtti Kossuth Lajos téren felállított országzászló egészen 1945-ig szolgált. Az új államhatalom uralomra kerülését követően az országzászlót likvidálták. A talapzat – melyen akkor még mindig látható és olvasható volt a „Kossuth” felirat – a városi Szent József temetőbe került, onnan 1969-ben a hulladékgyűjtőbe vitték, ott kőtörő kalapáccsal szétverték, és építőanyagként használták fel. (Strba: 2017, 249.)

Érsekújvár főtere az Országzászlóval 1940-ben (OSZK, Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: E 799./Elbe, 2020)
A szerző köszöni Magyarország Collegium Talentum programjának támogatását.

Bencze Dávid

Felhasznált források és irodalom:

Levéltári források:

ŠA NŽ 444/1919

ŠA OANZ, NÚ 1164/1918

ŠA OANZ, NÚ 11665/1919

ŠA OANZ, NÚ 1210/1918

ŠA OANZ, NÚ 2136/1919

ŠA OANZ, NÚ 2136/1919

 

Sajtóforrások:

Érsekújvár és Vidéke. 1919. január 12. 1.

Nitrianske noviny. 1919. május 26. 1

Vasárnapi Ujság 1906. június 24. 1

Vasárnapi Ujság 1906. június 24. 2

 

Irodalom:

Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fórum Intézet – LiliumAurum, Galánta – Dunaszerdahely, 2002.

Bencze Dávid: A csehszlovák állam gondolatától a felvidéki államfordulatig, különös tekintettel Érsekújvárra. IN: Múltunk, 2020/2. 137-169

Bencze Dávid: Az impériumváltás sajátosságai Érsekújvárban (1918–1920). In: Boda Attila (szerk.): Interdiszciplinaritás a Kárpát-medencében. ELTE Márton Áron Szakkollégium, Budapest, 2020. 57-77

Bukovszky László: Államhatalmi változások a Mátyusfölön 1918-1919-ben és 1938-ban. In: BukovszkyLászló (szerk.): Mátyusföld II. Fórum Kisebbségkutató Intézet – LiliumAurum, Komárom – Dunaszerdahely, 2005. 123-124

Elbe István: Kossuth-szobrok – Érsekújvár.  Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 27. rész. 2020. október 15. Elérhető:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2020/10/15/kossuth-szobrok_ersekujvar

Gyáni Gábor: A történelem mint emlék(mű). Kalligram, Budapest, 2016. 45

Gyáni Gábor: Elveszíthető múlt. Nyitott könyvműhely, Budapest, 2010. 68-74

Hein-Kircher: Clash of symbols and local politics – multiethniccitiesincontestedregions of EastCentral Europe after World War I. Előadás a Regional European Congress ICCEES – International CouncilforCentral and East European Studies kongresszusán. Berlin, 2007. augusztus 2-4. idézi: Elena Mannová: Dél-Szlovákia mint képzelt terület. Vajda Barnabás (szerk.): Államhatár és identitás – Komárom/Komárno. MonographiaeComaromiense 3, Selye János Egyetem Tanárképző Kara, Komárom, 2011. 19-20.

Popély Gyula: Felvidék 1918-1928. Kárpátia Stúdió, Budapest, 2014

Strba Sándor: Érsekújvár II. Magánkiadás, Érsekújvár, 2017

Vágovits Gyula: Historia. Érsekújvár. 1944. 33

 

Ezt olvastad?

„Az általam keresett boldogság forrása és szubjektuma egyként saját belső világom, én pedig essem bár Grönland örökös havára vagy Afrika