Sorsok és börtönök a kommunista diktatúra idején
A büntetés-végrehajtás története komplex, többrétegű vizsgálatot igényel. A kutatás tárgyát egyaránt adhatja a jogszabályi háttér változásainak, az igazságszolgáltatás szervezetének, vagy maguknak a büntetés-végrehajtás helyszíneinek (például börtönök, fogházak, munkatáborok) a vizsgálata, de legalább ilyen fontos cél lehet az emberi sorsok történetének feltárása. Valamennyi résztvevőnek a bíróktól a börtönőrökön át az elítéltekig egyaránt megvan a maga személyes története, amelyet érdemes megismerni az utókornak. Ezek igen gyakran valódi tragédiákat jelentenek, különösen azokban az esetekben, amikor a büntetést Magyarország történetének valamelyik diktatúrája szabta ki. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Börtönügyi Társaság Sorsok és börtönök a diktatúra idején címmel 2020. október 8-án rendezett konferenciája a kommunizmus időszakának büntetés-végrehajtási viszonyaiba vezette be az érdeklődőket.
A konferencia szervezői igyekeztek a fent leírt szempontok közül minél többet érvényesíteni az előadók felkérése során. Az érdeklődők hallhattak előadásokat az igazságszolgáltatással, a büntetés-végrehajtási intézményekkel, valamint egyéni sorsokkal, életutakkal, személyes tragédiákkal kapcsolatban egyaránt.
A konferencia első előadását Népbíróságok és népügyészségek 1945 után címmel Estók József ny. bv. dandártábornok tartotta, aki részletes számadatokkal alátámasztva szemléltette a kommunista diktatúra ítélethozatali folyamatát. Rögtön utána Zinner Tibor következett, aki Amit a vamzerekről tudni érdemes… Magyarhoni fogdaügynökök című előadásában olyan témába vezette be a hallgatóságot, amelyről viszonylag ritkábban esik szó.
Szokolay Domokos Sopronkőhida: egy fegyintézet mint az uralomváltás helyszíne, majd Susa Éva A sopronkőhidai „301-es” című előadásai a sopronkőhidai fegyintézet történetét és az ott zajlott borzalmakat mutatták be. E fegyintézetre a nyilas uralom, majd a kommunista diktatúra idején egyaránt jellemző volt, hogy nemcsak köztörvényes, hanem politikai fogvatartottakat is őriztek bennük, akik közül jónéhányan itt lelték halálukat. Az 1956 után kivégzettek jeltelen sírba kerültek, hasonlóan a budapesti Új Köztemető 301-es parcellában eltemetettekhez, és évtizedekkel későbbi azonosításuk hasonlóan nehéz mindkét helyszínen. E feladat megoldása több tudományterület képviselőinek szakértelmét igényelte.
A büntetés-végrehajtás egy másik fontos helyszínét mutatta be Bank Barbara A Conti című előadása, amely az egykor a Conti (ma Tolnai Lajos, Budapest, VIII. kerület) utcában található börtön történetét vázolta fel. Ez az intézmény az egyik legszigorúbb fegyintézetnek számított a negyvenes-ötvenes években. Az épületet 1945 és 1948 között a szovjetek, majd ezután az ÁVH üzemeltette. A Szovjet Katonai Bíróság ezen a helyen ítélte halálra P. Kiss Szaléz ferences rendi szerzetest 1946-ban, de a későbbiekben raboskodott itt Olofsson Placid, Rajk László, Mindszenty József vagy Kéthly Anna is.
Hajnal Géza „Bebádogoztak minden ablakot.” A füveskertiek című előadásában a váci büntetésvégrehajtási intézetben fogvatartott művészek mindennapjairól és későbbi sorsáról beszélt, már inkább a személyes sorsokra irányítva a figyelmet. Hasonlóan járt el B. Stenge Csaba is, aki „Pumák” rabságban. Megtört életutak egy koncepciós per nyomán című előadásában olyan katonatisztek életútját vázolta fel, akik harcoltak a második világháborúban, de a kommunista rendszer mégis a Horthy-korszakban szolgálatot teljesítőként megbízhatatlannak minősítette őket, s megakadályozta érvényesülésüket.
Török Ádám több előtte szólóhoz hasonlóan személyes sorsokat, egyéni tragédiákat mutatott be Házaspár a börtön árnyékában. Ternegg Kálmán és Czeisberger Mária című előadásában a magyar légierő 1945-ös főparancsnokának és feleségének kálváriáján keresztül. A konferencia utolsó előadását tartó Marschall Adrienn A bányatáborok elítéltjeinek sorsa címmel végül kényszermunkára ítélt emberek büntetéseit, életét vázolta fel.
„Már régen megmondották, hogy a büntetés korántsem azáltal lesz preventív jellegűvé, hogy szigorú, hanem azáltal, hogy elkerülhetetlen. Nem az a fontos, hogy szigorúan büntessék a bűntettet, hanem az, hogy egyetlen bűntett se maradjon felfedetlen.” – idézte Bank Barbara Lenint a konferencia zárszavában, hozzátéve, hogy a kommunista rendszer alapját a büntetés jelentette, s ott is büntetni kívántak, ahol voltaképpen nem történt bűntény, de maga a büntetés eszköze mégis kívánatos volt aktuális céljuk elérésében.
A rendezvény sajátosan, a jelenlegi helyzethez igazodva zajlott le, ugyanis a koronavírus-járvány terjedése miatt kizárólag az előadók vehettek rajta részt. Az előadásokat azonban online élőben lehetett követni a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Facebook-oldalán keresztül – a linkre kattintva a teljes közvetítést visszanézhetik az érdeklődők.
Ezt olvastad?
